Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-25 / 226. szám
1989. szeptember 25., hétfő Visszhang Nekünk magyaroknak nélkülözhetetlenek az idegen nyelvek A nyelvtanításról szóló, szeptember 15-i vezércikkükkel kapcsolatosan szeretném elmondani véleményem, mivel ha a dolgokat csak egy nézőpontból szemléljük, a legjobb szándék is rosz- szul sülhet el. Én történetesen nem tartom olyan túlságosan kétségbeejtőnek, ha a tanító „csak egyetlen leckével jár a tanítvány előtt", hiszen ez a gond legfeljebb 4-5 évig áll fenn, és abban az iskolatípusban, melyet „általánosnak” neveztünk. Aki mélyebben kíván foglalkozni valamely nyelvvel, netán későbbi szakmájában szüksége lesz rá, eddig is, ezután is megtalálja a módját az intenzívebb nyelvtanulásnak. Az a tanár pedig, aki idegen nyelv tanítására vállalkozott és ad valamit szakmai jó hírére, nem sokáig fog „egy leckével” járni diákjai előtt. A szakmai fejlődés előtt végre kitágulnak az elmúlt évtizedek „szűkített kereszt- metszet”-ei, amikor is az évente végzett orosz szakosok száma többszöröse volt az egyéb nyelvszakokon végzettekének, és nem volt levelező oktatás a felsőfokú tanintézetekben még német és angol nyelvű sem, nemhogy francia, vagy más ritkább nyelvű. Orosz szakos tanárok képzése folyt levelező szakokon, tekintettel az — előállított — igényekre. Másik szomorú tény az, hogy a pályaelhagyó pedagógusok zöme a nyelvszakosok közül került ki, jelezve a kialakult piaci viszonyokat. Érdemes lenne megtudni, hány megyénkből indult nyelvszakos hallgató tért ide vissza — tanítani. Ne várjunk h‘át arra, hogy elkezdődik a nyelvszakosok megyénkbe özönlése és egyszer majdcsak „megteremtődnek a feltételek”, hanem kezdjük el a nyelvtanulást már most, akár együtt a gyerekekkel, de lelkesen, nem fanyalogva, előre sopánkodva azon: mi lesz ebből. Az idegen nyelv az egyetlen dolog, amit rosz- szul is érdemes tudni — ezt bárki alátámasztja, aki járt külföldön. A kétkedők pedig gondoljanak arra, hogy például a matematikát kizárólag diplomás szaktanárok tanítják, és mégsem lesz minden matekból érettségiző diákból matematikus. Az átképzés, továbbképzés nemcsak az orosz szakos kollégák gondja, gondoljunk csak a fizika, biológia fejlődésére, vagy akár a történelemére. Aki tanári pályára adja a fejét, számolhat ezzel és nem térhet ki előle. A gondot inkább az okozza, hogy a pedagógusok továbbképzése ellaposodott és tét nélkülivé vált. Most pedig kitört a pánik, amely talán a sajtóban felfokozot- tabb, mint a tantestületekben. Az orosz nyelv oktatása egyébként nem szűnt meg, a szakosok átképzése nem kötelező jellegű, amellett minden orosz szakosnak másik szakja is van, ezért talán nem olyan súlyos a helyzet, mint mondjuk az uránbányászok esetében, akiknek nagy valószínűség szerint lakóhelyüket is el kell hagyniuk majd, ha a bányát bezárják. Miég azt szeretném megemlíteni, hogy annak idején az orosz szakos tanárképzés is hasonlóképpen indult — csak sokkal erőszakosabban. Apámat például friss diplomás német szakosból hat hónap alatt „képezték ki” orosz szakosnak, szinte katonai körülmények között. Egyébként nem az ilyen gyorstalpaló átképzések okozták az orosznyelv-taní- tás kudarcát, hanem az életidegen tananyag, amelynek szinte ikertestvérei a más nyelvű — német, angol — tananyagok, csakhogy ezeket a szülők „pozitív előítélettel" kezelik. Mindent összevetve: nyelvet tanulni kell. Oroszt, franciát vagy mást. A nyelv- tanulásban is előbb-utóbb kialakul a piaci egyensúly, melyből az orosz sem fog hiányozni. Addig is: tanulni kell. Először alapfokon. Pigler Dénes biológia—német szakos tanár, Békéscsaba Egyetértünk levélírónkkal, amikor a nyelvtudás fontosságát hangsúlyozza. Alapfokon ínyelvet tanítani?! című vezércikkünknek is az volt a legfőbb célja, hogy az idegen nyelvek szerepét — nekünk, magyaroknak nélkülözhetetlenségét — húzzuk alá. Azt viszont nem tudjuk elfogadni, ami Pigler Dé- nest különösebben nem zavarja; hogy tudniillik a tanárnak elég egyetlen leckével előrébb járni a diákjánál. A szükséghelyzetet, a „képesítésnélküliséget” semmiképp sem akarjuk „meg- ideologizálni”, vagy „törvényerőre emelni”. Közgyűlés a mozgássérülteknél — elismerések a megyei aktivistáknak A Mozgássérültek. Egyesületének Országos Szövetsége — társadalmi segítők és vállalati képviselők részvételével — a közelmúltban megtartotta év végi közgyűlését. A rendezvényen a kiemelkedően dolgozó aktivisták elismerésben részesültek, így megyénkből is sokan kaptak emléklapot és plakettet. Négyen közülük a gyulai mozgássérülteket patronálják. Munkájukról így beszélnek: Dr. Perjés Klára (1980. augusztus óta segíti az egyesület tevékenységét) : — Annak idején Mekis Pál, a mozgássérültek elnöke keresett fel. A Kun Béla utcai öregek otthona vezetőjének segítségével találtunk helyiséget, s aztán megkezdhettük a tagtoborzást, amelybe bevontuk az egészségügyi dolgozókat és a sajtót is. Meggyőződésem, hogy a legtöbbet a személyes találkozások nyújtják. Püski János, a Kamuti Béke Termelőszövetkezet elnöke a kollektíva nevében mondott köszönetét az elismerés átvételekor: — A szövetkezet 1981 óta segíti a mozgássérülteket; kirándulásaik alkalmával autóbuszt ad, s anyagi hozzájárulással is igyekszik támogatni az egyesület munkáját. Sajnos, szinte naponta látom, tapasztalom, hogy a mozgássérültek mennyire hátrányos helyzetben vannak társadalmunkban. Nem figyelünk rájuk eléggé, nincs megoldva a közlekedésük sem; már az utcára sem tudnak kijutni a járdaszegély miatt. Éppen ezért igyekszünk, hogy a legnehezebb gazdasági helyzetben is segítsük őket. Lenhardt Zoltánné, a mozgássérültek irodájában az adminisztrációs munkát végzi, egyben a pénzügyi feladatokat is ellátja, 1981 óta: — Hasonlóképpen magam is szeretném, ha a mozgás- sérültek több segítséget kapnának, és a meglevőket is jobban ki kellene használni. Serfőzöné Varga Katalin vezetésével a SZOT-vendég- látó kezdeményezte a mozgássérültek patronálását. Egyebek mellett minden évben szerveznek nekik különféle rendezvényeket. Harmadik éve a recepció személyzete is csatlakozott a segítők táborához. Ráfi Róza, Gyula Végtisztelet/lenség Vannak alkalmak. arAelyek megállásra, csöndre, elgondolkozásra késztetik az embert. Ilyen alkalom a végtisztességtétel is: a szájak elnémulnak, a cigarettacsikk kihull a kezekből. Legutóbbi tapasztalatom azonban arra utal, hogy ez a gesztusváltás nem mindenkinek magától értetődő, amint belép a temetőkapun. Színhely: a gyulavári temető. Az időpontot a családra való tekintettel nem közlöm. A szertartás kezdetét veszi. Teszem a dolgom, hirdetem a feltámadás evangéliumát. Eközben nem tudok nem odafigyelni egy férfira, aki kirí a gyülekezetből. No, nem az öltözetével vagy a termetével. Még csak nem Is a világnézetével, hiszen a temetés társadalmi esemény, és a társadalomban-gyászszertartáson egyaránt sokfélék vagyunk jelen, ez így természetes. Amivel elüt a többiektől, az a magatartása. Míg mások a valódi részvét megilletődöttségé- vel és fegyelmével részesei a gyászistentiszteletnek, emberünk feszeng, félhangosan társalog a mellette álló hölggyel, olykor hallhatóan mosolyog. A maga módján érzékenyen reflektál a prédikáció némely gondolatára: amikor olyat hall, amivel ő nem ért egyet, föl- fölnevet. Szerettem volna elmondani emberünknek, hogy a részvét nemcsak annyit tesz: részt venni a temetésen, hanem: részt venni, osztozni a család szomorúságában. Azt is elmondtam volna neki, hogy bár az evangélium jó hírt, örömüzenetet jelent, nem muszáj röhögni rajta. No, meg nem hallgattam volna el azt sem, hogy az ország, ahol élünk, állítólag egy Európa nevű földrészen található ... Minthogy személyesen nem mondhattam el mindezt, kérem az olvasót, közölje vele, ha ráakad. Nem nehéz fölismerni őt. Megtalálni is könnyű. Sokhelyütt előfordul. Kádár Péter református lelkész, Gyula Epikrízis Nem tudom, hol szedtek fel. Foszlányokban emlékszem, talán a posta előtt kezdődött a roham. Mellkasomban forró tűz izzott fel, láthatatlan, kegyetlen /marok szorította össze a szívemet, szakadt rólam a víz, csak botorkáltam tovább. Valahol padra találtam, leültem, de előrebuktam a járdára. Sietős lábak torpantak meg mellettem, egyre több láb, valamit kiabáltak az emberek, ám először nem értettem semmit. Percek — vagy órák? — múlva nyugodt hangot hallottam: — Orvos vagyok, barátom, segítünk magán. Kórházba visszük! Mentőautó, szirénahang, kórházbejárat. A két mentős futva tol a liftig. Ajtók nyílnak, csapódnak, majd újra futás. Intenzív osztály, fehér ruhás csapat várakozik. Nini, ezek engem várnak, csodálkozom, de már lépnek is hozzám, s ágyra emelnek. A zakómat leveszik, az ingemet már letépik, vénámat megnyitják, másodpercek alatt csövek kígyóznak belem. Fiatal doktornő hajol fölém. — Nagy fájdalmai vannak? — kérdezi komolyan. Hangjától megrendülök, annyira őszinte, szánakozó és igaz. Bólintok, hogy igen. Injekciót fecskendez a karomba: mintha tűz nyargalna végig ereimben, majd kellemes, melengető, bódító zsongás, agyamból eltakarodik a szenvedés érzése. Csak ez a tűz számít, ez az eufórikus, csodálatos lobogás, vége ne legyen soha!... Látomások mozaikdarabkái rendeződnek folyamatos képekké: hiszen film pereg, ez » saját életem, vagy mi ez? ... * * * ... Amikor kinyitottam a szememet, a doktornő észrevette, ,s odajött hozzám. — Hogy érzi magát? — kérdezte halkan, és megfogta a kezemet. — Mint aki újjászületett — próbáltam mosolyogni. — Hát .ebben nem téved ... Hány éves? — Negyvennégy. — Mind ilyenek — mondta a doktornő, szinte panaszosan. lejegyezte: Farkasinszki Lajos, Gyomaendrőd aktivistatábor Szanazugban Tolibuli Augusztus 31-dikén tollat vittem eladni Orosházára. Vittem a tollat, amiért sokat dolgoztam, mert arra gondoltam, hogy kapok érte egy kis pénzt.' Otthon lemértem, 13 kg volt, de Orosházán már 10 és fél kilót mértek és annyira leminősítették, hogy 20 Ft-os kilónkénti árban fizettek. Miután az átvevőnek elmondtam, hogy mennyire szükségem van a pénzre, hiszen már kenyérrevalóm sincs nyomorúságos helyzetemben, akkor azt válaszolta, hogy a toliam nem ér egy fillért sem, mert tarka. Mindössze 210 forintot kaptam kézhez, s mindemellé még a felvásárló ki is nevetett, hogy nyomatékot adjon kiszolgáltatottságomnak. Azt szeretném megtudni, hogy velünk, kistermelőkkel miért nem közük a toll fel- vásárlási árát és a minőségi előírásokat. Még belegondolni sem merek, vajon menynyit keresett az igen tisztelt kereskedő a 13 kg jó minőségű toliamon. Azt sem értem, miért nincs helyi felvásárlás a kisebb-nagyobb vidéki településeken? Mi nyugdíjasok, 60-70 évesek, csak úgy tudunk segíteni magunkon, hogy a ház körül megtermelt áruinkat eladjuk, s ebből pótoljuk 2-3 ezer forintos nyugdíjunkat. Özv. Magó Jánosné, Gábortelep * * * Reméljük, hogy olvasónk leveléből az illetékes felvásárló, illetékes felügyeleti szerv magára ismer, s magyarázatot ad arra, hogyan is működik megyénkben a tolifelvásárlás és -forgalmazás. Arra mindenesetre mi, kívülállók is felfigyeltünk, a tollkereskedőknél nem gond a mindennapi kenyér. Elveszett — megkerült Barátomékkal — két házaspárral — a Gyulai Várfürdőben voltunk és egyikük vetkőzés közben maga mögé tette nejlontáskáját, amiben pénztárcája és az iratai is benne voltak. A tasak szinte egy pillanat alatt eltűnt. Jelentettük az esetet Kiss Péter rendész úrnak, és fájó szívvel mentünk fürödni. Huzamosabb idő elteltével Kiss Péter úr körüljárta a fürdőt, minket keresve. Majd megkérte a barátomat, még- egyszer sorolja el a tasak tartalmát, hogy meggyőződjön: valóban az övé — ugyanis meglett. Kérésünkre elmesélte, hogy az öltözők környékén meglátta, amint egy úr két tasakot vesz ki a szekrényből. Megszólította, s kiderült, hogy az egyik a barátomé. Végtelenül jólesett nekünk, hogy ilyen lelkiismeretes dolgozók vannak, mint Kiss Péter úr, aki ennyire komolyan veszi a feladatát és becsülettel látja el. Magától értetődik, hogy mi mindenhol csak dicsérettel fogunk megemlékezni a rendkívül szép és jó gyulai fürdőről, a magas nívójú szolgáltatásaikról, valamint az igazi becsületes és odaadó személyzetéről. Lorenz Dávid, Izrael (volt békéscsabai, jelenleg látogatóban) Igaz, a nyár már elmúlt, de senki nem írt arról a felejthetetlen tíz napról, amit társaimmal a szanazugi úttörőtáborban töltöttem. Július 11-től 21-ig aktivista- képzőben nyaralt itt 110 gyerek (87 lány és 23 fiú). A program változatosságáról Gutyan Mihály (Miska bácsi), Juhász Tivadar bácsi és 8 ifi gondoskodott, ök igyekeztek széppé varázsolni ott töltött napjainkat. Azt hiszem, társaim nevében is azt mondhatom, fáradozásuk nem volt eredménytelen, ugyanis sok érdekes játékot, dalt tanultunk, számos ismeretet szereztünk. Felderítettük Doboz és a' dobozi erdő múltját és jelenét, a francia forradalom emlékére egy nagyon izgalmas, érdekes játékot játszottunk. De nemcsak mi, Jogrendszerünk többnyire társadalombiztosítási fogalomként ismeri, mégpedig az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatosan. Végkielégítés annak jár, akinek az állandó özvegyi nyugdíjra való jogosultsága azért szűnik meg, mert újabb házasságot köt. Ismeretes, hiszen csaknem tizenöt éves gyakorlat az, hogy ha az özvegy az újabb házasságkötéskor az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító korhatárt már betöltötte, özvegyi nyugdiját — a házasságkötés ellenére — továbbra is kaphatja. Jelenleg a nőknél — hiszen valójában az állandó özvegyi nyugdíjnak általában náluk van jelentősége, férfi ezt csak kivételes esetben kaphatja meg — 55 év ez a korhatár. Tehát ha egy 55. életévét betöltött nö, aki állandó özvegyi nyugdijat élvez, házasságot köt, újabb házassága alatt is megtarthatja ezt a nyugdíját. Kivéve, ha kifejezetten azt kéri, hogy neki ne a nyugdíját folyósítsák az elkövetkező időkben, hanem egy összegben kaphassa meg végkielégítését. Hiszen ez az egy összegben hanem az a néhány szovjet pajtás is, akik itt töltötték vakációjukat szanazugi úttörőtáborban. Ök szintén élményekkel gazdagon tértek haza Penzába. Köszönöm azokat a szép napokat! Köszönöm és köszönjük a sok fáradozást. Köszönjük Miska bácsi, Tivadar bácsi, Szabolcs, Hajni... Sajnos, a tábor napjai — úgy tudom — meg vannak számlálva. Pénz hiányában idegenek kezébe akarják adni. Nagyon kérjük a vállalatokat, amelyek szívesen szponzorálnák a tábort, hogy segítsenek. Ilyen szép és érdekes tábor ne legyen másé. Ez a tábor a Békés megyei gyerekeké! Nádra Julianna, a gerendási Gábor Áron Úttörőcsapat tanulója megkapott összeg egy induló házasságnál „hozományként” is számíthat. Bár az idősebb emberek rendszerint konszolidált anyagiakkal rendelkezve kötik össze életüket, elképzelhető, hogy új, közös életkezdésükkor szükség van egy nagyobb összegre. A végkielégítés összege az özvegyi nyugdij egyévi (tizenkét havi) összegével egyenlő. A végkielégítést nem hivatalból, hanem a nyugdíjfolyósító szervhez előterjesztett kérelem alapján állapítják meg. A kérelem előterjesztése határidőhöz van kötve. Végkielégítés csak akkor adható, ha az özvegy az erre irányuló kérelmét az újabb házasságkötéstől számított egy év alatt előterjeszti. Bizonyos esetekben beszélhetünk az özvegyi nyugdíjjogosultság feléledéséről. Abban az esetben viszont, amikor az özvegy él a végkielégités felvételének jogával, a későbbiekben nem számíthat özvegyi nyugdíjra jogosultságának feléledésével. Dr. Kertész Éva Jogi tanácsadó A végkielégítésről FIGYELEM, ÁRAMSZÜNET! Értesítjük t fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkák miatt áramszünetet tartunk 1989. szeptember 26-án 7-től 15 óráig Békéscsabán, a Fürjes- és Franklin- dűlőben, valamint a csanádapácai út melletti tanyavilágban a városhatár és a húskombinát-hizlalda közötti szakaszon. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni ! Démász-kirendeltség, Békéscsaba Sárréti Tej Közös Vállalat Békéscsabai Üzem, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 6., felvételre keresünk békéscsabai üzemünkbe: pasztőröst, villanyszerelőt, hegeszteni tudó lakatost. Jelentkezni: Békéscsaba, Kétegyházi út 6., a munkaügyi előadónál.
