Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-10 / 187. szám

1989. augusztus 10., csütörtök Az első „esőnap” — de remélhetőleg az utolsó Tegnap hiába kémlelték az eget a műrepülők — az Eu- rópa-bajnokság második versenynapjára kényszerszü­netet kellett elrendelni. Az­az, nem volt mindenki ezen a véleményen, főleg, hogy a délelőtt 9 órai, napi eligazí­tás után, amint visszatértek Gyulára a versenyzőket szál­lító autóbuszok — kiderült és kellemes délelőtt kereke­dett ... Azt sem mi találtuk ki, hogy lehet, később még erre a néhány „repülőórára” is szükség lett volna ... Ezen persze immár hiába lamentálunk, inkább örül­jünk annak, hogy a keddi utolsó „menetben” — ami­kor még kilencen repültek — igencsak változott a sorrend. Ez többnyire kedvezően érintette a magyarokat, min­denki előbbre került néhány helyezéssel. Remélhetőleg ma be is fe­jezhetik az első versenyszá­mot, amelyet még hat piló­tának kell teljesítenie. F. I. A szovjet Ljubov Nyemkova, aki igen előkelő helyen áll, második az összesített me­zőnyben! Gyulatourist Az EB nemcsak odafönn zajlik... Már a négy évvel ezelőtti műrepülö-világbajnokságon is — bár akkor még ők is „kezdők” voltak, mint ma­guk a rendezők is egy világ- verseny lebonyolításában —, majdhogynem osztatlan el­ismerést vívott ki a Gyula­tourist stábja. A korábbi, mechanikus gyakorlattól el­térően új szolgáltatásokkal, lehetetlent nem ismerve, szinte szünet nélkül a hely­színen tartózkodva álltak az ügyfelek rendelkezésére. Az iroda vezetője. Pet- rovszki Istvánné elmondta: most már az akkori tapasz­talatokkal hátuk mögött még inkább az egyedi, a kü­lönleges programajánlattal igyekeznek „megfogni” a vendégeket és a valutát. Először is egy kicsit óvato­san és félve, tíz nyugati XX-es kocsit rendeltek és kínáltak a résztvevőknek. Mind elkelt! Ha ezt tudják előre ... Nemrégiben akadt egy úr, aki a verseny szü­netében szeretett volna kö­rülnézni Budapesten. Ebből született az ötlet, jó lenne indítani egy AN—2-es repü­lőgépet, hátha a többi ki­lenc hely is gazdára talál? Egy menettérti jegy száz dol­lárba került. Mindezeken túl, az első napokban már több mint félmillió forintér­tékű valutát vásároltak tő­lünk. Közben, amolyan ki- kapcsolódásféleként Gyulán, Pctrovszki Istvánné: „Ha kell, órák alatt megszervez­zük ...” az Aranykereszt étteremben rendeztek egy tekeversenyt is. Gondolták, a nyugatiak körében bizonyára érdekes programnak tűnhet egy „pusztaparti”. Megszervez­ték a gyulai tanyamúzeum meglátogatását, összekötve lovaglással, délibábos pusz­tai kocsikázással. Utána a csillaigfényes rónán cigány­zenés, bográcsos vacsorát kí­náltak. Egyszóval ezekben a na­pokban nemcsak fenn az égen, de lenn a földön is zajlik az élet, újabb híveket szerez a Gyulatourist nem­csak megyénknek, hanem annak az egyelőre óhajtás­nak, hogy bizonyára egy majdani — remélhetően nem túl távoli jövőben —, újabb nemzetközi rendezvénynek adhatunk otthont. Bár a Gyulatourist nem rendelkezik versenygéppel, amely kacifántos figurákat rajzol az égre, mi — de ez a jelenlevők nagy többségé­nek a véleménye is — máris felállítanánk őket is a do­bogóba Európa legjobb mű­repülői mellé. Béla Ottó SPORT SPORT SPORT Újabb bajnoki aranyérem Gyání János, az ipponhalmozá... Dvorák bronzérmes A hagyományosnak számí­tó helyszínen, a budapesti Olimpiai csarnokban rendez­ték meg az országos felnőtt cselgáncsbajnokságot, me­lyen heten léptek tatamira a békéscsabai Honvéd Szalvai SE színeiben. Közülük öten az előcsatározások során ki­estek, ketten viszont fellép­hettek a dobogóra. A 21 eves Dvorák Ede — aki Buda­pestről vonult be és koráb­ban a Bp. Spartacusban ver­senyzett —, a 65 kg-ban négy győzélem és egy vere­ség után vívta ki az értékes bronzérmet a 25 induló kö­zül. Mint oly sokszor, ezúttal is Gyáni János vitte a prí­met. A tavalyihoz hasonló­an, Sarkadi János tanítvá­nya a 95 kg-os súlycsoport­ban indult és a bajnokság számára sokáig alighanem azzal a jelzővel kezdődik: „ipponos győzelmek sorozat­ban". Először a 17 tagú me­zőnyben Bugyit győzte le 15 másodperc alatt egy támasz­tott gáncsdobással1, majd a debreceni Bajit, amikor még fél perc sem telt el, az ip- pont egy válldobás jelentet­te. Ezután Balog (MVSC) következett, ő az első perc végén bokadobást „kapott”, majd egy yuko értékű dobás után, i,t:t végül a második percben ért véget a küzde­lem a békéscsabai judós ja­vára. A döntőben a bajai Tamás ellen az első perc­ben elért válldobás egy wa­Gyáni János (jobbról) és edzője, Sarkadi János zárit ért, amelyre a máso­dik percben egy újább kö­vetkezett és így a 14 pontos különbség újabb ippont, s már az aranyérmet jelenítet­te Gyáni számára, aki mel­lesleg tavaly is a legjobb­nak bizonyult ebben a súly­csoportban. — Örülök, hogy Jancsi kezd a régi lenni. Remélem, hogy jó formája és a komoly munka most már kitart a világbajnokságig, amely ok­tóber 12—15. között lesz Belgrádban. Addig azonban az augusztus 24—28. közötti, varsói nemzetközi viadalon is bizonyítani kell, akkor válik biztossá vb-részvétele — mondta Sarkadi János. Röviden • HAJRA HUNYADI! — ez­zel a mottóval jelentetett meg afféle mindentudó Ismertetőt a békésszentandrási Hunyadi lab­darúgó-szakosztálya. A nem hi­valkodó, ám sok hasznos tud­nivalót tartalmazó füzetecske közli a sorsolást, a játékoske­retet, bemutatja a régi és új játékosokat, végül az edző, a testnevelő tanárként Is ismert Cziglédszky Sámuel kisportré- ja olvasható. Elismerést érdem­lő ez a szurkolócsalogató ki­advány — más szakosztályok­nak is ajánljuk. • ALAPFOKÜ TENISZTAN- FOLYAMOT indít augusztus vé­gén Békéscsabán a Tégla Kö­zösségi Ház. Jelentkezni írás­ban a megyei művelődési köz­pont címén lehet. • ESTI KUPA. A Békéscsa­bai Városi Labdarúgó Szövet­ség az idén is megrendezi az Esti Kupa kispályás labdarúgó- tornát. A mérkőzéseket a Víz­mű SE Szabolcs utcai pályáján' rendezik. A pénzdíjas torna — melyre 14 csapat nevezett — el­ső fordulóját le is játszották. S a következő eredmények szü­lettek : Vízmű—Unicum 3—2, Ciyello—Békés 1—1, Mószer— Dugovics 3—1, Medoc—Lenin Tsz 3—1, Patex—III. Cserépgyár 1—0. A további játéknapok (ek­kor játsszák a csoportmérkő­zéseket) : augusztus 9., 11., 14. és 16. A mérkőzések egysége­sen 17 órakor kezdődnek. A döntő összecsap ás o-kr a augusz­tus 24-én 18.30 órakor kerül sor. • GYULÁN NAGYPÁLYÁN. A fürdővárosban a helyi lab­darúgó-bajnokságot nagypályán játsszák. A hagyományos küz­delemsorozat főszervezője, Pál- fy Árpád elmondta: városi li­gát is alakítottak, s a hattagú testület hoz első fokon dönté­seket a vitás kérdésekben. A csapatok 9600 forint nevezési díjat fiztenek. de ezt két rész­letben is leróhatják. A vezető bíró 200 forintot kap mérkőzé­senként. Az őszi szezon au­gusztus 28-án kezdődik, s jó tudni azt is, hogy nyílt a ne­vezés: tehát nem csak gyulai csapatok nevezhetnek. • IBV-EZÜSTÉREM. A Szov­jetunió győzelmével zárult a férfi kézilabdázók Ifjúsági Ba­rátság Versenye, miután az utolsó mérkőzésen a hazai együttes 25—19-re legyőzte Ma­gyarország válogatottját. A tor­na végeredménye : az 1—4. he­lyért: 1. Szovjetunió 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. NDK 2, 4. Rorhánia 0. Az 5—8. helyért: 5. Csehszlovákia 5 pont, 6. Kuba 5, 7. Lengyelország 2, 8. Bul­gária 0. A sikernek békéscsabai vonatkozása is volt, hiszen Dö­gé Sándor és Volent János (je­lenleg katona) személyében két játékos is képviselte az Előre kézilabdá-sait. MimÊÊÊÊÊÊÊÊÊKÊmÊÊÊmm■ WÊBÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊË m U megyei mozik műsora AUGUSZTUS 10—16-IG A gyártó országokat rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: magyarul beszéió (m. b.), színes (sz.), 14 éven aluliaknak nem ajánlott (•), 16 éven felülieknek (••), 18 éven felüliek­nek (•••). A MÜSÖRVALTOZTATAS JOGÁT FENNTART­JUK! m BATTONYA 10—11-én 8-kor: K II. (sz„ m.)**. 12-én 8-kor: Egy előre bejelentett gyilkosság króniká­ja (mb., sz., fr.-ol.)*. 13-án 6- kor: Micimackó (mb., sz„ am.). 13— 14-én 8-kor: Elszabadult in­dulatok (mb., sz., am.)**. BÉKÉS 10—ll-én, 4, 6 és 8-kor: A le­gényanya (m.). 12—13-án 4-kor: Az ördög jobb és bal keze (mb., sz„ ol-nyn.), 12—16-án 6- és 8-kor: Amerikába Jöttem (sz.. am.). 14-én éjsz. ea. 10- kor: Viharos hétfő (mb., sz., an.). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 10-én 9-kor: A hekus (mb„ sz„ am. )**. 11—16-án 6- és 8-kor: Ikrek (TWINS) (sz., am.)*. BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATERME 10- én 5-kor: A légió (sz., le.). 11— 16-á.n: 11—12-én és 15— 16-án de. 10. 5- és 7-kor, 13-án 5- és 7-kor, 14-én de. 10- és 5-kor: A hekus (mb., sz., am.)**. 10—16-án 9-kor: Provokáció (mb., sz., ol.)***. 13-án de. 10- kor: Ne viccelj az ördöggel (mb., sz„ csh.). 14-én 7-kor: Szirmok, virágok, koszorúk (sz.. m.)**. BÉKÉSCSABA, TERV 10—12-én f. 6- és f. 8-kor: A kém, aki szeretett engem (sz., an. ). 13-án f. 6-kor: Aranyeső Yuccában (mb., sz., ol.). 13— 14- én f. 8-kor, 14-én f. 6-kor is: Az eastwicki boszorkányok (mb., sz.. am.)**. PÖSTELEK, AUTÓSMOZI 10—12-én 9-kor: Coctail (mb., sz., am.). 13-án 9-kor: Ikrek (sz., am.)*. 14—15-én 9-kor: Vö­rös zsaru (sz„ am.)*. 16-án 9- kor: Viharos hétfő (mb„ sz., an.)*. BÉKÉSCSABA, KERTMOZI 10-én f. 9-kor: Ikrek (sz.. am.)*. 13—14-én f. 9-kor: A Beverly Hills-i zsaru (mb., sz., am.)*. 15- én f. 9-kor: Moonwalker (sz., am.). JÓZSEF ATTILA KERTMOZI (Lencsés! ltp.) 10-éni 9-kor: A tenger zamata (sz.. ol.)*. 12-én 9-kor: Magá­nyos farkas (sz., am.). 15-én 9- kor: Vérbeli hajsza (sz., am.). MEZOMEGYER 10- én 6-kor: A légy (sz„ am.)** 16- án 6-kor: Hupikék tőrpikék és a csodafurulya (mb„ sz., be.). BEKESSAMSON 10- én 8-kor: Az ördög jobb ét bal keze (mb„ sz„ ol-nyn.). 13-án 6- és 8-kor: Csillagember (mb., sz., am.)*. 14-én 8-kor: Az utolsó asszony (sz., fr.- ol.)***. BEKESSZENTANDRAS 13-án 5- és 7-kor: Ismeretlen ismerős (sz., m.). 15—16-án 7- kor: Zsoldoskatona (mb., sz., ol.). BUCSA 11- én 7-kor: Mózes I.—II. (sz., ol.-an.). 12-én 7-kor: Nincs ke­gyelem (mb., sz., am.). 13-án 5- é® 7-kor: X program (mb., sz., am.). CSABACSÜD 12- én f. 7-kor: Nincs kegye­lem (mb., sz., am.). 14-én f. 8- kor: Aladdin (mb„ sz., ol.). CSANADAPÄCA ll-én 8-kor: Bullit (mb., sz., am.)*. 13-án 6- és 8-kor: Sza­hara (mb., sz., am.)*. 14-én 8- kor: Új földesúr (sz., m.). CSORVAS 10—ll-én . 7-kor: Az eastwicki boszorkányok (mb., sz„ am.)**. 13- án 5-kor: Vámpírok Havan­nában (mb„ sz., ku.). 13—14-én 7-kor: K II. (Éjszakai, lányok) (sz., m.)**. DEVAVANYA 10—ll-én 8-kor: Amerikába jöt­tem (sz., am.). 12-én 8-kor, 13- án 6-kor: Az utolsó csillaghar­cos (mb., sz„ am.)*. 13—14-én 8-kor: Lili Marlen (sz., nyn.). DEVAVANYA, VIDEOMOZI KISTEREM 12-én 7-kor: Lámpaláz (sz., ol.). DOBOZ 10— ll-én 8-kor: Barabás (mb., sz., ol.-am.). 13—14-én: 13-án 6 és 8-kor, 14-én 8-kor: Kroko­dil Dundee II. (mb., sz., au.). DOMBEGYHAZ 11- én 8-kor: Matador (mb„ sz., sp.)**. 13-án 5-kor: Rendőr­sztori (sz., hk.)*. 14-én 8-kor: Commando (mb., sz., am.)**. ELEK 10—12-én 7-kor, 12-én 6-kor: Vérbeli hajsza (sz„ am.), ll- én éjsz. ea. 9-kor: Szerzetesek géppisztollyal (ol.). 13-án 4 és 6-kor; 14-én 7-kor: Moonwal­ker (sz.. am.). FUZESGYARMAT 10— ll-én 8-kor, 12-én 6-kor: Rendőrakadémia II. (mb., sz., am.). 12-én 4-kor: Vörös szív lovagja (mb„ sz., le.). 13-án 6- kor, 14-én 8-kor: Negyedik ha­talom (mb„ sz., fr.)*. gádoros 11- én 8-kor: Moonwalker (sz., am.). 13-án' 6- és 8-kor, 14-én 8-kor: Zsoldqskatona (mb., sz., ol.). 16-án 8-kor: Fekete öz­vegy (mb., sz., am.)*. gerendás 11- én 6-kor: Piedone Hong­kongban (mb., sz„ ol.). 13-án 6-kor: A birodalom visszavág mb., sz.. am.). 15-én 6-kor: Bosszúvágy III. (mb„ sz., am.)**. GYOMAENDRÖD, APOLLÓ 10—12-én 8-kor: Bünvadászok (mb„ sz„ ol.). 13-án 6-kor: A dzsungel könyve (mb„ sz., am.). 13—14-én 8-kor: Figye­lem (mb., sz., ol.)**. GYOMAENDRÖD, KOSSUTH 12- én 8-kor: Afrika expressz (mb., sz. ol.). 13-án 6-kor: Éj­féli rohanás (sz., am.). 14-én 8-kor: Tokyo Pop (sz., am.). GYULA, PETŐFI 10— 14-én 5- és 7-kor: Vasma­darak (sz., am.). 13-á.n 3-kor: Hupikék tőrpikék (mb., sz., be.). 15— 16-án 5- és 7-kor: Ma­gányos farkas (sz., am.). GYULA, PETŐFI MÜVÊSZMOZI 11— 12-én f. 6-kor: Szorításban (m.). 14—16-án f. 6-kor: Le­gényanya (m.). GYULA, PETŐFI VIDEOMOZI 11—12-én és 14-én f. 8-kor: Gyilkos fegyver (mb., 6z„ am.)***. 15—16-án f. 8-kor: Zsoldoskatona (mb., sz„ ol.). GYULA, KERTMOZI 10— ll-én 9-kor: A bolygó neve: Halál (mb., sz., am.)**. 12-13- án 9-kor: A hal neve Wanda (mb., sz., an.). 14—16-án 9-kor: Rain Man (mb., sz., am.)*. GYULAVARI 14-én 7-kor: Három amigo (mb„ sz., am.). KEVERMES 11- én 8-kor: Nagy zűr Kls-Kl- nában (sz., am.)*. 13-án 6-kor: Willow (sz., am.). 14-én 8-kor: Egy előre bejelentett gyilkos­ság krónikája (mb., sz., fr.- ol.)*. ketegyhaza 10—ll-én 8-kor: Fekete öz­vegy (mb., sz., am.)*. 13—14-én 8-kor, és 13-án 6-kor: Vérbeli hajsza (sz„ am.). KONDOROS 10- én 7-kor: Halálosztó (sz., am,)***. 11—12-ên 7-kor: Há­rom Amigó (mb., sz., am.). 13-án 5-kor és 7-kor, 14-én 7- kor: Három férfi és egy baby (mb., sz., am.). KÖRÖSLADANY 11- én 5- és 7-kor: Éjféli roha­nás (sz.. am.). 13-án 5- és 7- kor, 14-én 7-kor: Coctail (mb., sz„ am.). MAGYARBANHEGYES 10—ll-én 7-kor: Elszabadult in­dulatok (mb., sz., am.)**. 13- án 5-kor: Hercegnő és a robot (mb„ sz., br.). 13—14-én 7-kör: Tanmesék a szexről (sz., ma.). MEDGYESEGYHÄZA 10—ll-én 7-kor: A magányos farkas (sz., am.). 13-án 4-kor: Vili, a veréb (sz„ ma.). 13-15- én : 13-án 6-kor, 14—15-én 7­kor: Dirty Dancing (sz., am.)*. MEZÖBERENY 10—12-én 6-kor és 8-kor: A Beverly Hills-i zsaru II. (mb„ sz., am.)*. 12-én éjszakai ea. 10-kor: Hegylakó (sz., an.)**. 13—14-én 6-kor: Piedone Afri­kában (sz„ ol.). 13—14-én 8­kor: Godzilla Mechagodzilla el­len (mb„ sz., ja.)*. MEZŐHEGYES 13-án 7-kor: Vörös zsaru (sz., am.)*. 15—16-án 7-kor: Afrika Expressz (mb„ sz., ol.). mezökovacshAza 10-én 7-kor: Dirty Dánéig (sz., am.)*. 13-án 5-kor és 7-kor, 14- én 7-kor-: Rövidzárlat (mb., sz., am.). NAGYSZÉNÁS 10—ll-én 8-kor: Zsoldoskatona (mb.. sz„ ol.). 13-án 6-kor: Kék lovag kalandjai (mb„ sz., len.). 13— 14-én 8-kor: Eldorá- dó (sz., ma.)*. OKANY 12- én 8-kor: Rendőrakadémia I. (mb., sz., am.). 13-án 6-kor: Az évszázad csütörtökig tart (sz., ma.). 13-án 8-kor: Testek csábítása (mb., sz., nynémet)**. OROSHÁZA, BÉKE 10-én 7-kor, 12-én 5- és 7-kor: Vörös zsaru (sz., am.)*. 13-án 5-kor: Leo és Fred (sz„ ma.). 13— 14-éni 7-kor, 14-én éjszakai ea. 9 ó. is Omen (sz„ am.)**. OROSHÁZA, PARTIZÁN 10—16-án f. 6- és f. 8-kor: Cá­pa bosszúja (sz., am.)*. 12-én éjszakai ea. í. 10-kor: K I. (Rákóczi tér) sz„ ma.). 13-án f. 4-kor: Kurta farkú Peti ci­ca (mb„ sz„ svéd). Heti filmajánlat: SZAKVAS 10-én 6- és 8-kor: Cserébe az életért (mb., sz., am.)*. 10-én éjszakai ea. 10-kor: Kalózok (fr-tun-am„ sz.). 12—14-én 6­kor és 8-kor, 13-án 4-kor Is Szellemirtők (mb., sz., am.). 16-án 6-kor: Az új földesúr (sz., ma.). 16-án 8-kor: BulUtt (sz., am.)*. SZEGHALOM 10—ll-én 6-kor: Willow (sz., am.). 10—ll-én 8-kor: Filmmú­zeumi napok: Lili Marleen (sz., nyn.)**. 13—15-én, 13-án 6-kor, 14. és 15. 6-kor és 8-kor: Bűn­vadászok (mb., sz., ol.). 13-án 8-kor: Kobra (mb., sz., am.)**. tOtkomlös 10-én 7-kor: Vikend egy millió­ért (mb., sz., csh.). 11—12-én 7-kor: Hajlakk (sz.. am.). 13-án 5- és 7-kor, 14-én 7-kor: Szelr lemirtók (mb., sz., am.). 15-én 7-kor: Filmmúzeumi napok: Lili Marleen (sz„ nyn.)**. ÚJKÍGYÓS 10— ll-én 8-kor: Az utolsó asz- szony (sz., fr.)***. 12-én 8-kor: Fantasztikus labirintus (mb., sz., am.). 13-án 6- és 8-kor, 14- én 8-kor: Piedone Hongkong­ban (mb„ sz., ol.). végegyháza ­11- én 6-kor: Rain Man (mb., sz.. am.)*. 12-én 6-kor: Vadon (sz„ ma.)*. vesztő 10—ll-én 8-kor: A hal neve Wan­da (sz., mb., an.). 12-én 8-kor: Volt egyszer egy Amerika I— II. (sz., am.)*. 13—14-én: 13-án 4- és 6-kor, 14-én 8-kor: Rend­őrakadémia II. (mb. sz., am.). A HEKUS EGY MEGSZÁLLOTT RENDŐR — ÉGY MEGSZÁLLOTT KÉJGYILKOS Színes, szinkronizált amerikai krimi, a címszerepben: JAMES WOODS James Woods, az amerikai western- és gengszterfilmek ügyeletes „rosszfiúja”. Különböző epizódaliaikításai után az utóbbi években egyre jelentősebb karakterszerepek­ben tűnt fel, Coppola: GENGSZTEREK KLUBJA, Leone: VOLT EGYSZER EGY AMERIKA (a Robert De Niro ál­tal megformált Noodiles tárnát, Maxet alakítja). A HEKUS Woods első igazi főszerepe, melyben bebizonyítja, hogy pandúrnak is ugyanolyan jó, mint rablónak. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc Szerkesztőség: Bcs., Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon; 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-393. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirl apkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dfj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom