Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 12., szombat Kiállítás a Knerben A megnyitóra eljöttek az alkotók is, hogy választ adjanak a látogatók kérdéseire Fotó: Fazekaj Ferenc „Témáim között megtalálható a parasztemberek életének feldolgozása, hazai és japán tájak, kikötők megörökítése” — írja a magát realistának jellemző Tóth János, akinek barátjával, Pankotai Sándorral közös kiállítása nyílt tegnap délelőtt Békéscsabán a Kner Nyomda kultúrtermében. Mintegy félszáz festményt mutat itt be a két Hajdú- Bihar megyei fiatal tanár, homlokegyenest ellenkező stílusban. Míg Tóth János a realizmust követi, Pankotai Sándor a szürrealizmus jegyében alkot. Mint a kiállítás megnyitása előtt hallottuk Szaszákné Szalontai Máriától, a vállalat közművelődési előadójától, a Kner Nyomdában örömmel adnak helyt a dolgozók kéréseinek kiállítások megrendezésére'. A két szomszédos megyei festő képei is így jutottak el Békéscsabára. Tóth János és Pankotai Sándor olajfestményei és akvarelljei augusztus 25-ig láthatók a Kner Nyomdában, munkanapokon 8—16 óra között tekinthetők meg. Vendégfogadás Telekgerendáson „Szlovákok, szlovákok, mind egyek vagyunk...” A falu néptelennek tűnt. Apró jelek azonban azt sugallták, itt készül valami. A művelődési házban színpadot ácsoltak (korábban nem volt ilyen), az iskola kapuján felirat: Hotel Telekgerendás. A büfé előtt néhány idős ember üldögélt. Szlovákul beszéltek. — Megjöttek! — hasított a csendbe váratlanul egy ifjú emberpalánta, amint befordult az útra egy világoskék csehszlovák autóbusz. A szlovákiai Vlachovóból érkezett folklóregyüttes tagjai tegnap délutántól a te- lekgerendásiak vendégei. Tavaly a helyi szlovák pávakor és a vele szoros kapcsolatban álló békéscsabai áfész nemzetiségi néptánc- együttes Vlachovóban jártak, onnan az ismeretség. A vendég együttes vezetője, Juraj Kovác elmondta, hogy néptánccsoportjukat elkísérte a revúcai Javorina énekés zenekar, valamint Juraj Janosík, Vlachova tanácselnök-helyettese. Saját együttesüket hazájukban Stromís néven ismerik, amely egy 1200 méter magas, legendás hegy neve községük környékén. Juraj Kovác azt is elárulta, hogy 1967-ben, akkor még fiatal tanítóként, maga alapította a folklór jellegű Stromist. A szlovák együttes tegnap este a telekgerendást művelődési házban otthonról hozott műsorával felavatta az új Mobil színpadot. A Gö- mör, Liptov és Hron környéki leány-, pásztor- és gazdatáncoik után közös éneklés következett a hazai szlovák nemzetiségiekkel: „Szlovákok, szlovákok, mind egyek vagyunk, mert egy nyelvet beszélünk ...” Az érdeklődők a szlovák folklóregyüttest ma este a békéscsabai ifjúsági házban láthatják. — ria I „Nem késés — szégyen!” Bizonyíthatóan vasutas családból származom, sőt a tágabb famíliámból most is több vasutas teljesít szolgálatot, nap mint nap. Jó néhány évig voltam baktergye- rek; kezeltem váltót, szemafort, szóval megcsapott a mozdony füstje. Tulajdonképpen minden tiszteletem a vasutasoké. Mindezt azért szeretném előrebocsátani, hogy akiknek ez a rövid jegyzet elsősorban szól, vagyis a MÁV-nak, véletlenül se azt sejtse ki belőle, hogy soraimat rosszallás, akadékoskodás, a vasúttal szembeni hangulatkeltés diktálja. Ellenkezőleg! S ehhez társamul szegődött az a kalauz is, aki csak legyintett a pesti vonaton, amikor a napokban megkérdeztem: mikor is indul vissza a kora délutáni gyors Békéscsabára? „Kérem, ez még egyszer sem indult pontosan Budapestről, a Keletiből, annál többször 70 perc késéssel. Ez már nem is késés, hanem egyenesen szégyen!’’ — tette hozzá nyomatékkai az élete jó részét a fülkék között megélő derék vasutas. A magyarázat pedig így hangzik: a vonatnak meg kell várnia a Wiener Walzer négy nemzetközi kocsiját, amelyeket aztán Lökösházán rácsatolnak a Varsóból induló, Szófiáig közlekedő és a határon várakozó Karpatya ex- presszre. Mivel a Wiener mindig késik, a mi gyorsunk is mindig késik. Merthogy köteles bevárni amazt. A késés szinte garantált. Sokan már eleve negyed háromra mennek ki újjávarázsolt nagy pályaudvarunkra. . . Azért legyenek óvatosak; csütörtökön percre pontos volt a mi gyorsunk. Ezt azonban nem szívesen „árulom el” a vasútnak, lévén a menetrendváltozás óta inkább a sok-sok bosszúság a jellemző. Maguk a kékruhások mondták: „írják meg, hátha segít, rajtunk is segítene.” Kérem, ezen ne múljon! (fábián) Szombaton: Bemutatkozik a békéscsabai nemzetiségi táncegyüttes Országos matematikus tanfolyam Mezőhegyesen A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ nemzetiségi néptáncegyüttesét az országban, megyénkben és a megyeszékhelyen is többször láthatta már a közönség, ám önálló esttel most lépnek fel először Békéscsabán, a Kulich Gyula Ifjúsági Házban. — Együttesünk 1986 októberében alakult, az áfész kezdeményezésére — mondta legutóbbi próbájuk előtt Pintér Tibor, az együttes művészeti vezetője. — ök az egyedüli fenntartóink, bár mások is támogatnak bennünket: például a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, melynek szakmai táboraiban is részt vehetünk, a nemzetiségi folklórtalálkozókra is meghívásokat kaptunk. Ruhatárunk bővítésén — mert az sajnos még nem teljes — segít' a telekgerendási szlovák pávakör és a békéscsabai szlovák iskola. — Az együttes nevében a nemzetiségi szó a vállalt profilt jelenti? — Igen, mindenekelőtt a magyarországi szlovák hagyományokat szeretnénk Próba előtti hangulatcsináló ápolni, a nemzetiség dalait,’ táncait színpadon bemutatni. De nemcsak határainkon belül gondolkodunk: van Szlovákiából származó koreográ- fáink és a lipóti táncokból én is készítettem összeállítást. Ez utóbbihoz — kérésünkre — a pozsonyi székhelyű Szlovákok Világszövetsége küldött eredeti ruhákat. A szlovák táncok bemutatásán túl — amint ezt az érdeklődők is láthatják majd — bemutatunk magyar, erdélyi magyar, eleki és havasi román, valamint bunyevác táncokból építkező koreográfiákat. Tevékenységünket tehát nem meríti ki a nemzetiségi folklór, de kétségtelenül az a meghatározó. — Kiket láthatunk még szombaton este? — Testvéregyüttesünket, a telekgerendási szlovák pávakört, a múlt évi vendégszereplésünket most viszonzó Vlachovói együttest, a nemrégiben alakult, békéscsabai, szarvasi fiatalemberekből álló tekerőegyüttest, és a szintén új, békéscsabai Pántlika Ének Triót. Sz. M. (A szerző felvétele) Vélemények, nyilatkozatok, állásfoglalások Lemnndás helyett felelős cselekvést! Az MSZMP városi elnöksége támogatja a Hazafias Népfront városi elnöksége állásfoglalását, nem ért egyet a tanácstestület idő előtti lemondásával és le- mondatásával sem. Az a véleménye, hogy adott struktúrában és körülmények között a tanács eddig is felelősen dolgozott városunkért. Az elnökség meggyőződése, hogy a következő, többpártrendszer körülményei közötti választás zavartalan előkészítésének is egyik fontos feltétele, hogy a tanács tagjai közül megtalálja a lehető legjobb megoldást, biztosítsa a város működését. A testület egy tagjának, akár vezetőjének visz- szahívása és pillanatnyi vélt, vagy valós politikai erőviszonyok nem kérdőjelezhetik meg a választott testület legitimitását. Az elnökség kifejezésre juttatja, hogy átérzi felelősségét a tanács eredményes működéséért, és azt minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja. Kéri a testületben dolgozó tagjait — amennyiben rájuk esik a választás — vállalják e felelősségteljes tisztséget. MSZMP BÉKÉSCSABAI VÁROSI ELNÖKSÉGE „ő bírák védelmiben” A Kossuth rádióban 1989. Július 21-én elhangzott — Bore- nich Péternek dr. Vida Ferenc nyugdíjas legfelsőbb bírósági tanácselnökkel készített — rádióriportja kapcsán (amely a 168 óra című politikai hetilap két egymást követő számában Is megjelent) szükségesnek tartjuk a következő nyilatkozat közlését: Az a körülmény, hogy dr. Vida Ferenc a vele készített riportban utólag miként értékeli és ítéli meg saját szerepét a Nagy Imre-perben — és más ügyekben —, kizárólag az 6 lelkiismeretére tartozik. Ennek elismerése mellett azonban kinyilatkoztatjuk, hogy a riportból egyértelműen kitűnő efajta szemlélet az igazságszolgáltatásra egyáltalán nem jellemző, és sajnáljuk, hogy dr. Vida Ferencre e tekintetben még a bekövetkezett történelmi és politikai változások sem voltak hatással. Dr. Vida Ferenc felfogásától mi — az igazságszolgáltatás Békés megyei képviselői — elhatároljuk magunkat. Tesszük ezt azért is, mert meggyőződésünk szerint a bírák túlnyomó többsége a rendkívül felelősségteljes munkáját a hatályos törvényeknek megfelelően, becsületesen végezte és végzi. Éppen ezért tartjuk másrészt sajnálatosnak, hogy a riport után olyan reflekciókat közöltek a sajtóban és a rádióban, amelyek alkalmasak a bfrók munkájának általában negatív beállítására. A kibontakozást elősegítő nemzeti egység és közmegegyezés megteremtése útján ez semmiképpen nem kívánatos. A MAGVAK JOGASZ SZÖVETSÉG MEGYEI SZERVEZETÉNEK BÍRÓI TAGOZATA A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kebelében működő kis matematikus baráti körök vezetőinek rendez továbbképző tanfolyamot augusztus 14-től 17-ig a TIT Matematikai Választmánya, Természettudományi Stúdiója és Békés megyei szervezete. Mezőhegyesre, a József Attila Általános Művelődési Központba 32 körvezetőt várnak az ország minden részéből. Bár a tanfolyamot már a 20. alkalommal szervezik hazánkban. Békés megyében első ízben kerül sor ilyen összejövetelre. Az ünnepélyes megnyitót hétfőn 9 órától tartják az ÁMK-ban, majd a matematikatanítás honi helyzetéről lesz szó C. Neményi Eszter és Lajos Józsefné, az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatár- sainak előadásában. A matematikaoktatás egy- egy konkrétabb területéről kedden, szerdán és csütörtökön hallhatnak az alsós és felsős körvezetők, szeminárium formában. Az előadók többsége gyakorló tanár, többek között Szigetszentmik- lósról, Veszprémből, Szegedről és Mezőhegyesről, de beszámol a Kalmár László-ver- seny 1989. évi döntőjének feladatairól egy budapesti matematikus hallgató is. Mivel a résztvevők feltehetően még nem ismerik Békés megye nevezetességeit, délutánonként szabadidős programokról gondoskodnak a helyi szervezők, bemutatva Mezőhegyest és Gyulát. Sz. M. Dőlt betűvel A dominó Olvasgatom a gazdasági híreket. Többet mondanak minden határozatnál, állásfoglalásnál vagy nagyivá programnál. Tessék csak elővenni a tegnapi lapokat! Húshiányról, benzinhiányról, buszfeleslegről tudósítanak. Igaz, egyelőre csak a rémkép felvázolásának (és egyidejű cáfolatának) szintjén. De ki ne tartana ezek után attól, hogy újra ránk köszönt a harminc éve elfeledett és az ifjú generációk által már ismeretlen sorállás a húsért. Vagy ki ne gondolna arra, hogy kocsiját hetekre, esetleg hónapokra a garázsban kell hagynia, az üres tartályokkal árválkodó benzinkutak okán. S végül — a tegnapi hírek harmadik „példányát” téve górcső alá •— ki nem retteg attól, hogy az Ikarus-buszok iránti nemzetközi kereslet visszaesése tragikus hatással lesz az egész iparra. Vagyis működésbe léphet a dominóelv: a buszgyári gondok a dominósor eldőléséhez hasonló tehetetlenséggel és megállíthatatlan folyamatként végigseperhetnek az egész gazdaságon. Hiszen ha egy-két hónapra leáll az Ikarus — mert nincs kinek gyártania járgányait —, akkor le kell állnia a Csepel Autónak, a Salgótarjáni Üveggyár és a Taurus bizonyos részlegeinek, s az ilyen-olyan autóbusz-mütyür- kéket gyártó kis- és nagyüzemeknek is. Mintha az agónia első szembetűnő jelei lennének ezek. Mintha az utolsó stációhoz, az összeomlás küszöbéhez érkeztünk volna. Azért beszélek a gazdasági és életszínvonalbeli ellehetetlenülés rémképéről, mert magáról a betegségről, az ország működését belülről emésztő kórról már vannak, lehetnek benyomásaink. Ha másról nem, hát az inflációról, az áremelésekről, a sztrájkokról vagy sztrájkfenyegetésekről, a kétségbeejtően magas adósság- állományról, a talpraállításunk iránti hazai és nemzetközi érdektelenségről. Ügy tűnik: nincs menekvés! A mezőgazdaság kizsigerelve, az ipar pedig szinte működésképtelenül vegetál, a csodában bízva. A szálak, amelyek gazdaságilag a szomszédokhoz fűznek bennünket, szakítópróbának vannak kitéve. Jóllehet, hosszú távon nem sokat érnek a világ- gazdaság felé tartó Magyarországnak, eme csak a szegénységünket konzerváló gazdasági kapcsolatok. De ma még kellenének, mert nélkülük hatalmába kerít bennünket a bénultság. Már most is egyre-másra orrba csapnak az elszakadó szálak madzagvégei. „Nem tudunk szállítani" — halljuk innen is, onnan is a testvéri választ. (Most éppen a Szovjetunió mondta vissza egyoldalúan a pótlólagos benzinszállításra kötött szerződést.) Gyanítom, hogy megszaporodnak majd a politikai hátterű gazdasági megszorítások. Kaptunk már ilyen üzenetet Romániából, alkalmazta egy ízben Csehszlovákia, s nincsenek kétségeim afelől, hogy elöbb-utóbb az NDK és Bulgária is lép egyet. Ne legyenek illúzióink: a magyar demokratizálódási folyamat csak növeli a sztálinista berendezkedésű szomszédaink haragját. Vagyis aligha számíthatunk a politikaigazdasági kapcsolatok javulására. De akkor kire építhetünk? A templom egere szegénységű nagy testvérre, a lerongyolódott lengyelekre, vagy a hozzánk hasonló gondokkal küszködő jugókra? Netán a nyugatra? Miből, illetve miért segítenének? Aki megmentene bennünket, az nem tud, aki pedig meg tudna, az nem akar. Legalábbis saját gazdaságából, segélyekkel nem, s tegyük hozzá, okkal nem. Az amerikai elnök és a magyar reformerők például egyetértettek abban, hogy ennek a népnek magától kell talpraállnia. Hogy érezze a küzdelem értelmét, s hogy megbecsülje gyümölcsét. A képlet tehát kézenfekvő: működésbe hozni a magyar gazdaságot! A tervek grandiózusak: piacgazdaság, reprivatizálás, kis- és nagyvállalkozás (egyesek szerint földosztás). Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy rájöjjünk, mindezek megvalósításához évek, ha nem évtizedek kellenek. De mi lesz addig? Ki bírja-e addig a gazdaság? Vagy összeomlik, maga alá temetve a rendszert, a demokráciát, s a grandiózus terveket? Tárgyalnak, tárgyalgatnak a háromszögletű kerékasztalnál ülő felek. Olykor-olykor meg is sértődnek egymásra. Mint akik ráérnek. Pedig még csak a politikai kérdéseknél tartanak, miközben a gazdaság pokolgépén az utolsó perceket sercegi a mutató. Ébresztő barátaim! Felrobbanunk!
