Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! Mai számunkból: Latolgató újkígyósiak (3. oldal) „A megoldás NB I-es” (4. oldal) Kusza kábelek Szarvason (4. oldal) Szovjet egyetemisták Békéscsabán (5. oldal) A megye fontosabb jelzőszámai (5. oldal) Ecsegfaivi varázslat (6. oldal) Tekintsék egyenlő partnernek A harmadik oldal sajtótájékoztatója A' harmadik oldalon tömörült társadalmi szervezetek teljes jogú résztvevői kívánnak lenni a politikai egyeztető tárgyalásoknak — jelentette ki Kukorelli István, a Hazafias Népfront ügyvezető elnöke azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyben a nemzeti kerekasztal úgynevezett harmadik oldalán helyet foglalók fejtették ki nézeteiket a hónapokkal ezelőtt megkezdett politikai disputáról. A tájékoztatón többször is hangoztatták azt az igényüket: tekintsék végre a harmadik oldalt is egyenrangú partnernek, hiszen szerintük úgy tűnik, mintha a kerékasztalnál valamiféle „vidéki rokonnak” tekintenék a harmadik oldalon helyet foglaló szervezeteket. Ezt a megállapításukat többen alátámasztották azzal is, hogy a tömegtájékoztatásban sem szerepel egyenlő arányban és egyenlő súllyal a három tárgyaló fél. A nemzeti kerékasztalról szólva a harmadik oldal nevében Kukorelli István főként azt hangsúlyozta, hogy a közeli hetekben hatékonyabbá kell tenni az egyeztető tárgyalássorozatot, mert ez idáig jórészt csak szándéknyilatkozatok születtek a felék részéről, ám eredményekről, konkrét megállapodásokról még nem számolhattak be ' a tárgyalások résztvevői. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte: nem véletlen, hogy többen is „magyar Bermuda-háromszög- nek” keresztelték el a kerékasztalt. Kukorelli István egyébként úgy vélekedett : jelenleg még több szervezet' is hiányzik a kerekasztal mellől. Közülüjt az elmúlt hetékben számosán — például a Politikai Foglyok Szövetsége, a Vállalkozók Országos Szövetsége, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Magyar Gazdasági Kamara, valamint egyházi szervezetek — jelezték csatlakozási szándékukat. Mint mondotta: a harmadik oldal álláspontja szerint Ötven magyar vállalat az ttszi lipcsei vásáron A szeptember 3—9. között megrendezendő lipcsei őszi vásáron 6 ezer kiállító részvételére számítanak. A magyar ipart és kereskedelmet 3200 négyzetméternyi területen 50 vállalat reprezentálja majd, köztük 10 olyan cég. amelyik itt először állít ki. Mindezt az NDK budapesti nagykövetségén tegnap tartott sajtótájékoztatón * mondták el. A magyarok részvétele azért is fontos, mert az NDK számára hazánk az ötödik legnagyobb kereskedelmi partner, míg Magyar- országnak a harmadik legjelentősebb partnere az NDK. A teljes árucsere-forgalom több mint 60 százalékát a gépgyártás és az elektronika termékei teszik ki, a többit pedig a nyersanyagok, mezőgazdasági termékek és más fogyasztási cikkek. A vásáron a kiállí- ót magyar vállalatok főleg vegyipari berendezéseket, konfekciógépeket, közúti járműveket és gyógyászati eszközöket állítanak ki. A vásár divatbemutatóin felvonultatják a magyar tex- tilruházati ipar kínálatát. a kerékasztal-tárgyalásokból egyetlen szervezetet sem szabad kirekeszteni, tehát a jelentkezőknek igenis helyük van a tárgyaló delegációkban, ám vigyázni kell, nehogy a résztvevők sokasodásával megbénuljon a politikai egyeztető fórum. Ai HNF ügyvezető elnöke a tárgyalások jelenlegi megtorpanásának okát elsősorban abban látta, hogy a szakbizottságokban kizárólagosságra, egyfajta végső , megállapodásra törekednek, holott — véleménye, szerint — szerencsésebb lenne alternatívákban gondolkodni, megoldási változatokat kidolgozni. Kukorelli István szólt az egyes bizottságok tevékenységéről is. Egyebek közt elmondta: \ párttörvénnyel kapcsolatban szinte teljesen “elakadtak a tárgyalások, mivel az Ellenzéki Kerekasztal à pártok infrastruktúráját, anyagi támogatását is e kérdéskör részeként kívánja megvitatni, ellentétben a másik két tárgyalóféllel. Ezzel kapcsolatban megjeRendezzék be és avassák emlékhellyé Kádár János gyermekkorának színhelyét, az elmúlt években felújított kapolyi lakóházat — erről született megegyezés a korábbi viták és nézeteltérések után — a Somogy megyei község lakossága körében. A faluközösség nevében a helyi MSZMP-alap- szervezet, a Hazafias Népfront községi bizottsága, az elöljáróság és a termelőszövetkezet vezetősége felhívással fordult Somogy megye MSZMP-tagságához és lakosságához. Ebben közük, hogy a személyes tiszteleten túl elhatározásuk döntő indítéka volt az a megrendült gyász, amely Kádár János temetésén kifejezésre juttatta az iránta megnyilvánuló hazai és nemzetközi megbecsülést. A jelenleg üresen álló — s a falu közösségének rendelkezésére bocsátott — házban egy helytörténeti kiállítás mellett méltó emléket kívánnak állítani Kádár Jánosnak. Szeretnék bemutatni Somogy megyei látogatásainak dokumentumait, emléktárgyait. és a személyéhez kötődő relikviákat, s szívesen fogadják az ilyen természetű ajándékokat. Az emlékház berendezésének és fenntartásának gyezte: szakítani kellene az olyan megoldásokkal, követelésekkel, amelyek a föld- foglalásokhoz hasonlatosak, hiszen ezek csak hátráltatják a tárgyalásokat, a megállapodások megszületését. A sajtótájékoztatón elhangzott kérdésekre válaszolva a részt vevő szervezetek/ jelenlévő képviselői a továbbiakban kifejtették: a harmadik oldalnak egységes az álláspontja a nyilvánosság, illetve a választások rendjének kérdésében. A nyilvánosság esetében legfontosabbnak tartják a nemzeti intézmények pártatlanságát, objektivitását, valamint azt, hogy a választásokat megelőzően politikai esélyegyenlőséget biztosítanak a pártok számára. . A választások rendjét illetően pedig úgy vélekednek: a megválasztandó képviselőjelöltek egyharmada szerepeljen a pártlistákon, mivel a többpártrendszer politikai viszonyai még nem olyan kialakultak, hogy lehetővé tennék a teljes körű listás választást. A tájékoztatón azt a kérdést is feszegették: a harmadik oldal politikai felfogásban egymástól sokban különböző szervezetei miként tudnak egységes álláspontot kialakítani. A De- misz képviselője erre válaszolva kifejtette: egyfajta kényszerűség ültette egymás mellé a harmadik oldal szervezeteit, ám rendszeres konzultációs formát alakítottak ki, s a szakértői egyeztetések révén többnyire sikerül egységes véleményt képviselniük a nemzeti kerékasztalnál. költségeit nem közpénzből, hanem közcélú adományokból kívánják fedezni, ezért elsősorban az MSZMP Somogy megyei tagjaihoz fordulnak. de másoktól is örömmel fogadják a pénz- beni felajánlásokat. Kapoly község lakosságának és társadalmi szervezeteinek kezdeményezését helyeslik és támogatják az MSZMP-tagok Somogy megyei reformkörei is. Ehhez csatlakozva javasolják, hogy a Kádár-emlékház létrehozásával egy időben Kaposvárott rendezzenek emlék- kiállítást Nagy Imre tiszteletére. Indítványozzák, hogy mindkét emlékhelyet az idei októberi évfordulókhoz kapcsolódva nyissák meg; Nagy Imréről október 23-án. Kádár Jánosról október 30-án — a népfelkelés kezdetének, illetve az MSZMP megalakulásának napján — emlékezzenek meg. Az MSZMP Somogy megyei bizottsága legutóbbi ülésén mindkét kezdeményezést támogatólag tudomásul vette.* A testület tagjai kifejezték azon meggyőződésüket. hogy a megyéhez kötődő két történelmi személyiség emlékének megörökítése és ápolása a nemzeti megbékélést és a köz- megegyezést szolgálja. A református egyház távirata Tőkés László ügyében A Magyarországi Református Egyház elnökségét mély aggodalom tölti el amiatt, hogy Tőkés László református lelkészt a román hatóságok ismeretlen helyre hurcolták temesvári otthonából. Az eljárással kapcsolatban Kocsis Elemér püspök és Somogyi József világi elnök — az elnökség — táviratban kérte a Református Világszövetség segítségét a temesvári lelkész szabadon bocsátása érdekében. A Református Világszövetség augusztus 15. és 27. között Szöulban tartja soron következő nagygyűlését. A Magyarországi Református Egyház kérésére várhatóan a világ reformátusainak közössége is felemeli szavát az üldözött romániai kisebbségek ügyében. A református zsinat budapesti elnökségi irodájának tájékoztatása szerint levélben kérik Nagy Gyula és Papp László romániai magyar püspökök közbenjárását is Tőkés László lelkipásztor helyzetének megnyugtató rendezéséért. * * * Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy a román hatóságok szabadon engedték Tőkés Lászlót. Akcióegység az MSZDP-ben A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ismét részt vesz az Ellenzéki Kerékasztal munkájában. Az MSZDP november 4—6. között tartja kongresszusát. A pártot alkotó platformok és frakciók között akcióegység jött létre abbain a kérdésben is, hogy a kongresszust megelőzően, szeptember végén pártértekezletet kell tartani. Egyebek között erről tájékoztatta a sajtó képviselőit az MSZDP országos pártvezetősége kedden a Gellért Szállóban. Szilágyi Gábor, a pártvezetőség tagja elöljáróban hangoztatta, hogy a párt eddigi életét tükröző publikációkban a viták kaptak hangsúlyt, jóllehet a platformok, a frakciók véleménye abban mindig egyezett, hagy erős, független szociáldemokrata pártot akarnak. Dr. Tóth Alpár mérnök-közgazdász, a pártvezetőség tagja arról számolt be, hogy történelmi szárny egyik ve- újulás Platform és a Szociáldemokrata Műhely is kidolgozta a szociáldemokrácia előtt, álló — általa megvalósíthatónak 'tartott — programot. Dr. Petrasovits Anna ügyvivő közölte, hogy a párton belüli platformok megegyeztek: véget vetnek az ellenségeskedésnek, a párt csütörtöktől részt vesz az Ellenzéki Kerekasztal megbeszélésein. Elmondta, hogy péntektől összeül a szociáldemokrata kerekasztal is, a platformok tíz-tíz személyt delegálnak, bel- és külpolitikai elképzeléseiket, programjaikat egyeztetik. Somogy megyei kezdeményezések Kádár lános és Nagy Imre emlékének megörökítésére Sovány túróból csaknem 7 százalékkal nőtt az értékesítés Sárréti Te] Plusz négyszázezer liter —Az olcsóbb kelendőbb A Sárréti Tej Közös Vállalatnál nemrégiben értékelték az első félévi munkát. Elégedetten állapították meg, hogy a tejfelvásárlás csaknem 3 százalékkal haladta meg a tervezettet, összességében csaknem 900 ezer literrel több érkezett be az üzembe, mint amennyit terveztek. Ennek megfelelően nőtt a feldolgozás aránya is: A szeghalmi üzemben a tavalyi első félévhez és a tervezetthez képest is több tejet dolgoztak fel. Nem ilyen mértékben, de a békéscsabai üzemben is növelték a tejfeldolgozást, a tervezettnél 400 ezer literrel dolgoztak fel többét. A vállalati szinten ez a mennyiség meghaladta a 3 millió litert! Az adatok alapján egyértelműen kiderült, hogy a felvásárolt tej minősége tovább javult, a félévben mindösz- sze 4 százalék volt az a mennyiség, amely nem érte el az I. és a II/A. minőséget. Az azonban már korántsem megnyugtató, hogy a tej bakteriológiai minőségjavulását nem követte a beltartalmi javulás. Megállapították, hogy a termékek arányát tekintve mind a tervhez, mind a bázishoz is nagy az eltérés, ami ameny- nyiséget illeti. A fogyasztók igénye — ez egyáltalán nem meglepő — elsősorban az olcsóbb termékek iránt nőtt meg,. Ezekből emelkedett a termelés, a drágább iránt viszont csökkent a kereslet, ezért ezekből a termelés is visszaesett. A növekvő felvásárlás, fel- . dolgozás azt is jelenti, hogy kedvezően alakult a jövedelmezőség. A szeghalmi üzem a bázisnál csaknem 5, a tervezettnél csaknem 7 millió forint többletnyereséget ért el. Kedvezően alakultak a költségek, és ennek is köszönhető a jövedelem ilyen mértékű javulása. Hasonlóképpen alakult a békéscsabai üzem nyeresége, ahol a tervezettnél több minit 4 millió forintot értek el. ösz- szességében a közös vállalat több mint 40 millió forint nyereséget produkált az első félévben. Az idei tervek készítésekor a vállalat vezetői a tej és tejtermékek fogyasztói árának nagymértékű emelése várható hatásáról sokat vitatkoztak. Ügy vélitek, hogy ez nagyobb kihatással lesz majd a vállalat termelésére és eredményeire, az első negyedév adatai ezt látszottak megerősíteni, hiszen a fogyasztás csökkenése miatt a termelés még a bázist sem érte el. Féléves szinten — elsősorban a piacbővítésnek köszönhetően — összességében a vállalat termelése nemcsak hogy elérte, hanem, ha kismértékben is, de meghaladta a bázist. Mindezek ellenére pénzügyi gondok — hasonlóan az országoshoz — itt is előfordultak. Egy jellemző adat: június 30-án a vevők csaknem 68 millió forinttal tartoztak, a vállalat tartozása ezzel szemben még a 37 milliót sem érte el. B. O.