Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-09 / 186. szám

^ 1989. augusztus 9., szerda 1 TI Ti rr rar rj ß --------------------------------------------------------------------------------------1 L3 7 Dz MSZMP ahogy a moszkvai Pravda látja I Román asszony menekülése — Magyarországon szocio­lógiai felmérések szerint nő az MSZMP-től és politikájá­tól elforduló emberek szá­ma. A tömegtájékoztatási eszközök lényegében nem ad­nak teret a szocializmust védő pozitívumoknak, az MSZMP korábbi eredmé­nyeit elhallgatják — állapít­ja meg az MSZMP-ről és ezen keresztül a mai magyar valóságról adott rövid ke­resztmetszetében a Pravda. Az SZKP KB lapja helyen­ként érezhető aggodalommal megfogalmazott, ám a bírá­ló hangnemet kerülő buda­pesti jelentése az utóbbi idő­szak politikai eseménynap­tára alapján igyekszik tár­gyilagos képet vázolni a ma­gyarországi történésekről és azok hátteréről. Az írás bevezetőjében utal rá. hogy Kádár János teme­tésén 250 000 ember gyűlt össze, de a megelőző napok­ban tízezren rótták le ke­gyeletüket a pártszékházban felállított ravatalánál. Idézi Nyers Rezső pártelnököt, aki a gyászszertartáson — hang­súlyozva. hogy Magyaror­szág új és kitaposatlan úton indult el — egységre szólí­totta lel a tagságot. A cikk­ből kitűnik, hogy az ország arculatának megváltozása (a . többpártrendszerre való át­térés. a pártállam leépítése, az új tulajdonformák, a nyu­gati tőkések befektetési le­hetőségei, a nyilvánosság, a teljes szólásszabadság) a párttagok körében is vitákat, a nézetek ütköztetését vál­totta ki. Többen a szocializ­mus megtagadását látják a modellváltásban — olvasha­tó a vezető szovjet újságban. A tudósítás bemutatja a párlonbelüli irányzatokat, közülük is elsőként, talán némi rokonszenv jeleként is. a Magyarországon funda­mentalistának elkeresztelt Marxista Egységplatformot, amely 1956 megítélésében ki­tart a párt korábbi állás­pontja mellett, egyértelműen ellenforradalomnak minősít­ve az akkori eseményeket. A reformkörökről írva a Prav­da érzékelteti, hogy a re­formista irányzatok élén Nyers Rezső és Pozsgay Im­re áll, és hogy egyebek kö­zött ezek a tömörülések szorgalmazták Nagy Imre re- habilitását. A cikk külön ki­tér Nagy Imre újratemetésé­re, nem rejtve véka alá, hogy a szertartáson szélső­séges. szocialista- és szovjet­ellenes megnyilatkozások hangzottak el az ellenzék ré­széről. A Pravda hangot ad an­nak a véleménynek, hogy sok kommunista — az újsá­gok százaival rendelkező el­lenzék tagjaival szemben — csak nehezen kap helyet vé­leményével a Népszabadság és más pártorgánumok lap­jain. ami fokozza a feszült­séget. A szovjet újság úgy véle­kedik. hogy a magyar tö­megtájékoztatás az MSZMP korábtli eredményeinek el­hallgatása mellett nem szól a tőkés társadalom gazdasá­gi, szociális és emberi prob­lémáiról sem, ami ugyancsak nyugtalanságot, aggodalmat kelt a párttagok körében. Elidegenedés érzékelhető a párt vezetése és tagsága kö­zött. a vélemények polarizá­lódása belülről lazítja a pár­tot — mutat rá a Pravda. . Megjelent egy új platform is, amelynek alapítója Be- recz János volt PB-tag, KB- titkár, és amely az össze­fogás az MSZMP megújítá­sáért nevet viseli. Az MSZMP bonyolult megújulási folyamatának új szakaszaként értékeli a Prav­da az október 6-án kezdő­dő kongresszus előkészítését. A párton belüli demokrácia kiszélesítésével az MSZMP mindinkább képessé válik egyeztetett döntések megio- zatalára az új társadalmi berendezkedés kialakítása érdekében, bár ennek konst­rukciója egyelőre még nem túl szilárd — állapítja meg a Pravda. Egy mindenórás román fia­talasszony kalandos szökéséről adott hírt kedden a Belgrádban megjelenő Ilustrovana Politika cimü képeslap legújabb száma. A 30 éves Camélia Popescuj Sorina férjével együtt Tumu Severinben élt, és tanítónőként dolgozott. Már korábban elha­tározták, hogy a Dunát átúsz­va Jugoszláviába menekülnek. A férfi első kísérlete nem sike­rült: vele együtt meneküld ba­rátját a román határőrök lelőt­ték, őt bebörtönözték. Később sikerült megszöknie, átúszta a Dunát és jelenleg egy Bécs melletti menekülttáborban él. A fiatalasszony idén július­ban, 9 hónapos terhesen hatá­rozta el, hogy követi férjét. Olyan szakaszon indult neki a Dunának, ahol a folyó alig egy kilométer széles. Félúton volt, amikor elkezdődtek a szülési fá­jások, de sikeresen elérte a ju­goszláv partot. Innen több órás gyaloglással eljutott Kladovo városába, majd autóbusszal Ne- gotinba, ahol egészséges leány- gyermeknek adott életet. Camélia Popescu-Sorina je­lenleg kislányával együtt Jugo­szláviában él, de reméli, hogy az ENSZ menekültügyi főbiz­tossága segítségével mielőbb fér­jéhez utazhat. Elindult a Columbia. Tegnap greenwichi időszámítás szerint 12.37 órakor, útjára indult a Columbia űrrepülőgép. A Reu­ter brit hírügynökség űrtechnológiával foglalkozó iparági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a titkos katonai programot végrehajtó, öttagú személyzet mesterséges holdat is pályára állít egyéb feladatai mellett, olyat, amely a Szov­jetunió területének megfigyelésére szolgál HOBOE A BPEMH írja: Titkos beszámoló Sztálinról II. A kongresszus befejezése előtt február 23-án Hruscsov ismét feltette a kérdést az elnökség tagjainak: ki ol­vassa fel „A személyi kul­tuszról és következményei­ről” szóló beszámolót? Lehet, hogy mégis Poszpelov? A sztálinizmus „dinoszauru­szaival” folytatott rövid ösz- szecsapás után az elnökség döntött: az a legjobb, ha a beszámolót Hruscsov tartja meg. Hruscsov, aki annak idején buzgó sztálinista volt, váratlanul történelmi me­részségről, állampolgári bá­torságról tett tanúbizonysá­got. Képes volt arra, hogy túltegye magát az évtizedek alatt felhalmozódott előíté­leteken. Mint később kide­rült, Hruscsovnak ez a lé­pése nem volt véletlen. A „titkos” beszámolón kí­vül Hruscsov több nem min­dennapi intézkedést valósí­tott meg a belpolitikában, ezek közé tartozik a Titóhoz való utazás, az a döntése, hogy nukleáris rakétákat te­lepít Kubába, Eisenhower •elnökkel való találkozója, az 1956-os magyarországi ese­ményekbe való beavatkozás, baráti kapcsolatok kialakí­tása Nasszerrel, Vietnam tá­mogatása, Mao Ce-tung esz­méinek visszautasítása stb. Mint ezek az események is bizonyítják, Hruscsovnak nem kellett határozottságot és bátorságot kölcsönkérnie. Ám ugyanakkor el kell mon­dani, hogy sok mindenben következetlen volt, széruméi láthatóan túlbecsülte saját intellektuális és politikai adottságait. Esetenként lé­pései egyszerűen meggondo­latlanok voltak. Ezt még ki­egészítette az a régi beteg­ség, amely nemcsak Hrus- csovra, hanem az egész szoy- jet rendszerre jellemző volt: az első személy szerepének abszolutizálása. — Nem tűnik önnek úgy, hogy ez a titkos beszámoló bizonyos mértékben tükrözi Hruscsov személyiségét? — Első pillantásra úgy tűnik, hogy az előadó poli­tikai portréját rajzolva el­kalandoztam. Ám ezek nél­kül a kitérők nélkül nem ■lehet kiemelni a pártkong­resszus történelmi jelentő­ségét. ... A hatalmas terem csendjében Hruscsov ' egyik fejezetet a másik után ol­vasta fel. Poszpelov a bi­zottság többi tagjával együtt majdnem másfél tucatnyi fejezetből álló beszámolót készített. Mindegyik egy egész része volt, de önálló jelentőséggel is bírt. A ré­szek belső logikája azonban gyenge volt. Nekem úgy tűnik, hogy ma, amikor már valameny- nyien lényegesen többet tu­dunk Sztálin bűntényeiről, sokakat egyszerűen lenyűgöz Hruscsov ’ beszámolójának nyugodt, mi több, szinte elé- gikus kezdete: „Sztálin ér­demeiről még életében ele­gendő könyv, brosúra író­dott. Közismert, hogy mi­lyen szerepet töltött be Sztá­lin a szocialista forradalom előkészítésében és végrehaj­tásában, a polgárháborúban, országunkban a szocializmus felépítéséért folytatott harc­ban . . Ám a folytatás ... mint derült égből a villámcsapás: „Most arról a kérdésről van szó, amelynek óriási jelen­tősége van a párt jelene és jövője szempontjából. Arról van szó, hogyan alakult ki fokozatosan Sztálin szemé­lyi kultusza. Egy meghatá­rozott szakaszban ez a kul­tusz a pártelvek, a pártde­mokrácia, a forradalmi tör­vényesség igen nagy és igen súlyos elferdítésének forrá­sává vált.” A teremben ülő küldötték először (!) szereztek tudo­mást a lenini végrendeletről, arról, hogyan értékelte Le­nin Sztálint még a '20-as évek elején. És bár Hrus­csov elítélte a Trockij—Zi­noviev tömböt és Buharin követőit is, ám első ízben mondta ki azt az eretneki gondolatot, hogy Lenin ide­jében ideológiai alapon folyt az ellenzék elleni harc. Ám nem ezek voltak Hruscsov beszámolójának fő tételei. Egész felszólalása a sztálini törvénytelenségek el­ítélésére irányult. Sztálin, ál­lította Hruscsov, sok eset­ben türelmetlen, kegyetlen volt, visszaélt hatalmával. Ahelyett, hogy bebizonyítot-. ta volna az általa kiválasz­tott politikai irányvonal he­lyességét és mozgósította volna a tömegeket, a meg­torlásoknak és az emberek fizikai megsemmisítésének útjára lépett és ezt nemcsak a valódi ellenségeivel szem­ben gyakorolta, hanem azökkal szemben is, akik so­ha sem ártottak sem a párt­nak, sem a szovjet kormány­nak. A teremben ülők szinte kővé meredtek, amikor Hruscsov részletesen el­mondta, hogyan fabrikálták a „nép ellenségeivel” kap­csolatos ügyeket. A beszámoló felolvasása mintegy 3-4 órán át tartott, és ez alatt az idő alatt úgy tűnt, Hruscsovnak sikerült végrehajtani a lehetetlent. Mindenekelőtt leleplezte Sztálint, mint vezért. Hrus­csov külön 'kihangsúlyozta, hogy „Sztálin alkalmatlan vezető volt: az országot és a mezőgazdaságot csak a fil­mek alapján tanulmányoz­ta”. Egyáltalán nem vette figyelembe a pártmunkások véleményét. Hruscsov, aki jól ismerte a mezőgazdasá­got, elmondta a küldöttek­nek, hogy Sztálin az utolsó években 40 milliárd rubel­lel akarta emelni a mező- gazdaság adóit! Ami „nem a valóság reális megítéléséből eredt, hanem egy dilettáns fantasztikus kiagyalásai vol­tak”. — Hruscsov hivatalos pártfórumon szólalt fel, ám beszámolójának — ezt ma már nem nehéz észrevenni — emocionális színezete volt... — Igen, ez így van. Neki hóhérként, szadistaként kel­lett bemutatni Sztálint, olyannak, aki semmilyen emberi tulajdonságokkal nem rendelkezett. A beszá­moló számos, neves bolsevik sorsát érintve meg tudta győzni a küldötteket arról, hogy ezekben az ügyekben Sztálin volt a főügyész. Sztálin nemcsak beleegye­zett ezekbe a letartóztatá­sokba, hanem saját kezde­ményezésére rendelkezett a letartóztatásokról. (Folytatjuk) A GYERMEKEK JOGAIÉRT Vendredi—13 a neve a francia partokról nemrég indított iskolahajónak, mely augusztus 26-án érkezik New Yorkba, hogy ott a tengerésztanulók átnyújtsák az ENSZ illetékes szemé­lyeinek a gyermekek jogai mellett szóló számos bead­ványt. A Le Nouvel Obres- vateur című folyóirat tudó­sítása szerint a hajót „a rabszolgák útvonalán” veze­tik a tengerészek, Szenegál­tól Martiniqueig, majd az amerikai partokig. FELFEDEZÉS Az amerikai országos on­kológiai intézet szakembe­rei felfedezték a bőrrákot okozó gént. Az orvostudo­mány szempontjából igen jelentős a felfedezés, hiszen a családi öröklődés és a kromoszómarendszer tanul­mányozásával már gyer­mekkorban megállapítható, jelen van-e a szervezetben a bőrrákot okozó gén. A VILÁGON A LEGÖREGEBB A világ legidősebb embe­re a 145 éves marokkói Rhoui M’Bare Houmane. ál­lítja a marokkói MAP hír- ügynökség. A Marokkó déli részén. Azrou városkában élő idős férfi karaván­vezetéssel foglalkozott. 14- szer nősült, két gyermeke volt. Az 1844-ben született férfinak nincs különleges étrendje, mindenből eszik egy keveset, naponta men­tateát iszik. Írástudatlan, mélyen vallásos, a Koránt fejből tudja. A legnagyobb kívánsága, hogy Mekkába látogasson, eddig anyagiak híján nem teljesült. A WALKMAN KÁROS A HALLÁSRA Egy nyugatnémet tanul­mány szerint a walkman gyakori használata károsan hat a hallásra, megsüketü- lést is kiválthat. A 90 deci­bel erősségű hangerő tartó­san károsítja a hallást, a walkmanek többsége pedig 82 és 100 decibel közötti hangerővel működik. A ta­nulmányt a nyugatnémet környezetvédelmi miniszté­rium rendeletére készítették a tudósok. NAGY HŰHÓ EGY KOBRÁÉRT Rajiv Gandhi delhi re­zidenciája közelében az ál­lamférfi testőrei egy gyanús fiatalembert vettek őrizetbe. A férfi egy nagy kosárban kobrát vitt. amikor lecsap­tak rá. Hamarosan kide­rült. hogy ártatlan egyént, FIGYELEM, Áramszünet: Értesítjük t. fogyasztóin­kat, hogy karbantartási munkák miatt 1989. augusztus 9-, 10-én 7—16 h-ig Gyula: Mártírok útja és a Gyep utca által határolt területen, valamint a Jó­zsefváros egész területén, 1989. augusztus 10-én 7—16 h-ig: Új-Gyula Gyep utcától Békéscsaba felé eső terü­letén, Észak-törökzugi la­kótelep, Ajtósfalva és Külső-törökzugi zártkertek területén Áramszünetet tartunk! Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Azok érin­tése és megközelítése élet- veszélyes és TILOS ! DÊMASZ Kirendeltség Gyula tartóztattak le, aki kígyó- bűvöléssel keresi a kenye­rét, s véletlenül épp a re­zidencia táján mutogatta kobráját. Az Indira Gandhi ellen 1984-ben elkövetett merénylet óta a Gandhi-ház őrei a megszokottnál ébe- rebben végzik munkájukat. A TEJ ÉS AZ ÖREGEDÉS Oj tejfajtát hoztak forga­lomba a Szovjetunióban, szovjet és amerikai tudósok együttműködésének eredmé­nyeként. Éveken keresztül megfigyeléseket végeztek Abháziában, ahol a lakosság körében a hosszú élet titkát kutatták. A tej a Medicinsz- kaja Gazeta napilap szerint késlelteti az öregedés folya­matát. Kijevben, Dnyepro- petrovszkban, Jaltán és Szimferopolban már gyárt­ják, nemsokára Spanyolor­szágban is megjelenik. ÉLŐ HALOTT Egy 42 éves brüsszeli üz­letember útlevelét akarta meghosszabbítani. Az illeté­kes tisztviselő meghökeknve közölte az ügyféllel, hogy e köznapi kívánságát nem tudja teljesíteni, mert az il­lető. a személyi nyilvántar­tás szerint egy éve halott. — A hír sajnos, előbb-utóbb bizonyára igaz lesz, de je­lenleg még korai a temeté­semről beszélni — válaszol­ta humoránál maradva a tévedésből halott, vagy té­vedésből élő középkorú em­ber. A félreértésből eredő bajt csak tetézi, hogy az „élő halott”, amíg ügyét a bürokrácia nem tisztázza (s ki tudja, meddig tart ez) hi­vatalosan semmilyen tevé­kenységet nem folytathat. Nem vehet fel postai külde­ményt. gépkocsit nem vezet - 'het. szerencséjére azonban fizethet lakbért, gáz- és vil­lanyszámlát. Ez is valami: ez esetben az élet jele ... harap Ássál VÉDEKEZETT AZ AIDS-BETEG Mérgezéssel vádolják a francia Philippe Bouille-t, egyébként AIDS-beteget, aki megharapta egy rendőr uj­ját, amikor az megkísérelte letartóztatni. A francia bí­róság történetében mégnem fordult elő ilyen eset. Egyébként Bouille-t ittas ál­lapota miatt tartóztatta le a rendőr, mire ő erősen a biz­tonsági szerv egyik ujjába harapott, felkiáltván: „Én AIDS-beteg vagyok, halj meg te is velem!” AZ FLR—PROTEINVEST AKV FELVÉTELRE KERES építési tervező osztályvezetőt, tervezői jogosultsággal, továbbá villanyszerelőt és esztergályost. Érdeklődni : FLR, Békéscsaba, Kinizsi u. 14. (Farkas Jánosné személyzeti vezetőnél.) Telefon: 25-449. FIGYELEM, ÁRAMSZÜNET! Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy átépítési munkák miatt áramszünetet tartunk Békéscsabán : 1989. augusztus 10-én 7.00—15.00 óráig a Schweidel u.—Munkás u. —Berényi út—Mokry u.— Északi sor által határolt területen, a Dombos utcában a Lorántffy utcáig, a Kézay utca Dombos utcáról táplált szakaszán. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt _ állónak kell tekinteni! Démász-kirendeltsdg, Békéscsaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom