Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19., szombat

o

'PCÖRÖSTÁJ

BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET

Nem félünk a visszarendeződéstől, mert még nem is volt átrendeződés

Egy halálos ítélet és 150 év

A Sárréti Sasok örök kalitkában?

— Hol szedte fel ezt a szemetet? — kérdezték a rendőrök nyolc évvel ezelőtt a feleségétől. 1952-ben a Sárréti Sasok perében társaival együtt őt is elítélték. Mint elmesélte, mióta kiszabadult

— érzése szerint még ma is

— figyelik. Ezért félelmére hivatkozva emlékeit nem volt hajlandó magnószalagra mondani.

A szeghalmi Törő László viszont készségesen vállalta a beszélgetést. Elmondta, hogy 1951 áprilisában Szeghalomról eltűnt az öccse. Őt különösen féltette, mert bújtatta Végh Imrét, akit mint háborús bűnöst köröztek. Hogy öccséről valamit megtudjon, igyekezett úgy alakítani a helyzetét, hogy fogják már végre el. A munkahelyén, a Gyulai Vízgépészeti Vállalatnál — ahol technikusként dolgozott — rendszeresen megkömyékez- ték a" provokatőrök. Kérdezték tőle, miért tűri azt, ami itt van, miért nem megy ki Amerikáha? Ügy állították be magukat, mintha hozzá hasonlóan gondolkodnának, persze, azért tíz perc alatt ki tudta ismerni őket. Később az egyiknek — hogy tartóztassák már le — elmondta, hogy Szeghadimon csírájában létezik egy szervezet, amit öccsével és Végh Imrével alakítottak ki. Végül a szabályos letartóztatás helyett — egy új munkahelyet ígérve — 1951. november 25-én Gyulán tőrbe csalta és elrabolta az ÁVH. Innen a filmekből jól ismert nagy fekete kocsiban bekötött szemmel — mint később rájött — Békéscsabára vitték. A késő délutáni órák-, tói másnap estig a fal mellett kellett állnia, csak akkor cipelték le a pincebörtönbe. A kihallgatáson ismerte meg néhány leendő elítélt társa nevét,, és csak az átszállításuk után a gyulai börtönben látta őket. A Sárréti Sasokról csak a tárgyalásom hallott. A vádlottak mellé kijelölt védőügyvédeket rendeltek. A zárt tárgyalás után 21-en kaptak

— összeszámolta — 150 évet és egy halálos ítéletet, amit később életfogytiglani szabadságvesztésre változtattak. Törő Lászlót két évre ítélték el, ügyüket a Legfelsőbb Bíróság is tárgyalta.

Hogy mégis mit akartak? Az öccsével beszéltek róla, hogy létre kellene hozni egy szervezetet, amely a harmadik világháború esetleges kitörésekor szembeszáll a nyugatról esetleg visszaszivárgó nyilasokkal. Elvetették mind a sztálini, mind a hitleri diktatúrát. Arra gondoltak, hogy akik vállalták, hogy itthon maradnak, ők legyenek az ország politikai arculatának a meghatározói. Az emberek egyéni szabadságára épülő társadalmat tartották ideálisnak.

Négy hét farkasveremben

Az ítélet kihirdetése után Törő László néhány társával együtt a budai vár építkezéséhez került, ahol1 igen jó volt az ellátásuk. Innen 1953 elején harmad magával együtt Recskre vitték, itt mint műszaki szakember az alsó táborban út- és vasútépítésen dolgozott. Erről korábbam fogalma sem volt, de idővel sikerült ebbe is belerázódnia.

— Minden rendben ment mindaddig — emlékszik vissza — míg egyszer, a mai napig sem tudom miért,

munka után hetünket összeszedtek, és az egyik erkölcsös érzésnélküli ávós estétől reggelig elszórakozott velünk, mégpedig olyanképpen, hogy alkonyaitól reggel 6-ig fél lábon kellett állnunk. Utána közülünk — ha jól emlékszem — négyünket beraktak a farkasverembe. Ott a földbe vájt, hideg, nyálkás gödörben töltöttünk négy heTörö László: „Még csak nem is haragszom.”

Fotó: Oravszki Ferenc

tét. Akkor már úgy éreztem, onnan nem. jövünk ki élve, végül csak a szemem épségét hagytam ott. Hogy túléltem, ezt nevezem én gondviselésnek. Mindennap a verem ablakszerű bedeszkázott nyílása előtt vezették el az elítélteket, és egyszer csak odasúgták nekünk, hogy Sztálin meghalt. Ez volt az én szerencsém, így még élve húztak ki. Utána már alapvetően megváltozott minden. Végül október 20-án szabadultam. Az elbocsátó levelet az egri börtönben állították ki, ugyanis a recski tábor hozzájuk tartozott. Dolgozni a Gyulai Vízgépészeti Vállalathoz mentem vissza.

Rehabilitációt nem fogad el

Elítélt társairól Török László semmit sem tud. Ki- szabadulása után is többször megkeresték a provokatőrök, akik megpróbálták beszéltetni. Minden ismerősével, barátjával megszakította a kapcsolatot, nehogy kényelmetlen helyzetbe hozza őket. Az még véletlenül sem jutott az eszébe, hogy rabtársai után érdeklődjön.

Az öccse, Törő Mihály kevéssel 1956 októbere előtt szabadult ki, és hangadó szerepet vállalt a Gyulai Vízügyi Igazgatóság munkásai közt. A megtorlások idején ismét elítélték, ekkor négy évre.

— Ügy 1958—59 táján — idézi fel az eseményeket Törő László — jött hozzám a gyulai börtönorvos, hogy az öcsém súlyosan megbetegedett, mindenképpen ki kell szabadítani. Sajnos, ez nem sikerült. Betegsége a börtönben gyógyíthatatlanná vált ,csak 1960-ban engedték ki, amikor már a saját lábán sesm tudott megállni. Sok havi irtózatos szenvedés után 1961-ben, 42 éves korában halt meg a gyulai elfekvő kórházban.

— Várja-e önmaga és társai rehabilitálását — kérdeztük befejezésül.

— Nem várom és nem fogadom el. Most nincs olyan illetékes, aki engem rehabilitálhatna. Ha majd szabad választások után megalakul egy magyar kormány, tőlük elfogadnám, de akkor már minek? Ha arra gondol, van-e bennem valamiféle bosszúvágy, hát nincs. A gyűlölet megmérgezi az embert, rabbá teszi. Még csak nem is haragszom.

Amire

gondolni sem lehet

Mint azt a gyulai megyei bíróságon megtudtuk, a Sárréti Sasok szervezetéről szóló igen vaskos ügyirat még ma is a titkos akták közé tartozik, de mivel zárt tárgyalás után az ítéletet nyilvánosan hirdették ki, ezért dr. Szikora Istvántól, a megyei bíróság elnökétől az ítélet kiadványát megkaptuk.

A 46 oldalas, sűrűn gépelt, itt-ott alig olvasható szövegből megtudtuk, hogy Végh Imre és társai ügyét a bíróság 1952 februárjában zárt tárgyaláson tárgyalta, vádként pedig a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés olvasható. Az első fokon jóváhagyott ítéletek között szerepelt kötél általi halál és életfogytiglani szabadságvesztés mellett egy évtől 12 évig terjedő börtönbüntetés, és valamennyi vádlottnál jelentős vagyonelkobzás is.

De nézzük, hogyan írja le az ítélet, mi is volt a Sárréti Sasok szervezete? Az elég részletes leírásban jiz események leginkább Végh Imréhez kapcsolódnak. Végh Imrét 1948-ban a debreceni bíróság távollétében kötél általi halálra ítélte, mert 1942-ben hivatásos tisztként állítólag munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedett. Ezt követően bujkálásra kényszerülj a következő év nyarán Mezőpeterden tartózkodott. Márpedig a szervezkedést itt kezdte Szenvedi Sándor községi párttitkár, akinek egyik zsebében a nyilas-, másikban az MDP-tag- könyv lapult. Persze azt is olvashatjuk, hogy Karácsony Gyulánénak — aíki szintén mezőpeterdi lakos volt —

Budapesten közölte egy illető, hogy pontosan ki volt az, természetesen a szövegből nem derült ki —, aki a Rajk-féle összeesküvéshez tartozott, hogy pénze van és fegyvert is fog szerezni. Az ítélet leszögezi 1952-ben (1), hogy a Rajk-féle összeesküvést még nem számolták teljesen fel. Végh Imre bujkálása nyomán a szervezetnek három központja alakult ki. Az első a mezőpeterdi, a második a szeghalmi, a harmadik pedig Párdi Imre füzesgyarmati csoportja.

A dokumentumból halványan kirajzolódik maga a kor is: „A vádlottak cselekményében rejlő társadalmi veszélyesség kimagaslóan nagy. Ennek helyes értékelésénél a nemzetközi helyzetből kell kiindulni. A nemzetközi helyzetet ma a Szovjetunió vezette béketábor sikerei és növekvő erőfölénye jellemzi, mellyel szemben az amerikai imperialisták és csatlósaik Távol-Keleten már az agresszió politikájára tértek át.” A kapitalista országúikat fenyegető gazdasági válság felgyorsította a harmadik világháborúra irányuló előkészületeket, ugyanis ezek az országok lázas fegyverkezéssel akarnak kilábalni a válságból. Majd egy eléggé kioktató mondat következik: „...a jelenlegi

helyzetben arra, hogy államrendünket bármilyen csoport megdöntheti, józan embernek gondolni sem lehet.”

Döntött

a nemzetközi helyzet?

Az ítélet szerint a szervezkedés arra irányult, hogy a várható harmadik világháború esetén megbízható reakciós és fegyverekkel is felszerelt személyekkel rendelkezzen. Vissza akarták állítani a Habsburg-uralmat és folytatni a legreakciósabb népelnyomást.

A Legfelsőbb Bíróság Budapesten 1952, május 29-én tárgyalta a Sárréti Sasok perét. Az első fokon hozott halálos ítéletet életfogytiglan- ra változtatta, egy vádlott esetében, aki idős korú volt, enyhítő körülményként vette figyelembe, míg a többieknél inkább súlyosbította a szabadságvesztést és a vagyonelkobzást.

Dr. Szikora István, a megyei bíróság elnöke az anyagról — lévén, hogy még ma is titkosan kezelt — bővebb felvilágosítást nem adhatott, annyit azonban elárult, hogy az elítéltek közül a ’70-es évek elején többen is mentesítést kértek és kaptak. Ez azt jelenti, hogy mentesültek a büntetett előélettel járó következmények alól. A mentesítés azonban nem jelent rehabilitációt.

Számunkra úgy tűnik, hogy a gyulai bíróságot 1952-ben nem a törvényesség vezérelte, hanem a „nemzetközi helyzet” értékelése. Mint azt a lapok korábban hírül adták, az igazságügyminisztérium fölülvizsgálja az 1947 és 1962 között tárgyalt politikai pereket. Persze egy kis kétely van bennünk, az Igazságügyminisztériumban egyáltalán hallottak-e már a Sárréti Sasok ügyéről? Ma, az oly sokat emlegetett társadalmi közmegegyezés érdekében egyre fontosabbnak és sürgetőbbnek tartjuk, hogy ne legyen köztünk igazságtalanul megvádolt, magában a sértettség tüskéjét hordozó ember.

Molnár Lajos

A Dévaványai Aranykalász Tsz párti rodája tükrözi a helyi pártszervezet változó helyzetét, a szűk helyiségben két asztal, székek és egy szekrény. Ilyen körülmények között beszélgettem Orosz Károllyal, a tsz függetlenített párttitkárával.

— Vágjunk rögtön a közepébe. Az MSZMP kivonul a gazdasági élet direkt irányításából. Napirenden van az üzemi pártszervezetek megszüntetése és a politika színterének áthelyezése a lakóterületre. Ilyen körülmények között hogyan látja személyes jövőjét egy függetlenített, párttitkár.

— ! Nemrég óta vagyok ilyen funkcióban, ha ilyen formában nem lesz rám szükség, félreállok. Nem a politikától, hanem a függetlenített munkakörtől válók meg. Én annak idején is szolgálatnak fogtam fel a rám bízott feladatot. Amit vállaltam, igyekszem tisztességesen teljesíteni. Üzemmérnöki diplomám van, úgy, hogy nem félek a jövőtől.

— „Zajlik az élet" az országos politikában. Az MSZMP-n belül pedig — legalábbis, ami a megfogalmazásokat illeti — nyugodtan elmondhatjuk történelmi változások körvonalazódnak. Legkésőbb a pártkongresz- szusig minden párttagnak színt kell(ene) vallani, ön melyik Plattform mellé teszi le a voksát?

— A kezdetektől élénk figyelemmel kísérem az eseményeket. Mint küldött, annak idején ott voltam a májusi pártértekezleten is. Az ott megszületett döntések jelentőségét szerintem nem lehet kétségbe' vonni. Hazatérve úgy tűnt, hogy a párton belül egy új minőségű összefogás alakult ki. Azután jöttek a hatalmi harcok. Szerintem Grósz Károly politikai felkészültsége ekkora feladatot nem bír el. Alapkérdésekben egy politikusnak nem lehet ilyen gyorsan véleményt változtatni. Számomra a reformkörök kínálnak elfogadható kiutat.

— Ma mindenki programot hirdet. Mi az, ami alapján elfogadhatónak tartja a reformkörök álláspontját?

— Mindenekelőtt az elmúlt negyven év értékelése. Nem lehet vitás, hogy a magyar politikai berendezkedés a szovjet rendszer szolgai

^másolására épült. Egy háborúra készülő, kultusz szellemű diktatúra volt, máig ható szellemi félrevezetéssel. Ez utóbbi miatt keltett olyan nagy meglepetést ’56 újraértékelése. Teljesen egyetértek a népfelkelés minősítéssel, ami ma a napvilágra került dokumentumok fényében szerintem egyértelmű.

— Az események után Kádár János is így minősítette. Azután változtak a „körülmények”. ön szerint miért?

— Óriási nemzetközi nyomás nehezedett ránk. Mégis Kádár élt a tömbön belüli lehetőségek maximumával. Más kérdés, hogy pechje is volt. Indul az új gazdasági mechanizmus, és közbejön a „Prágai tavasz”. Ennek következtében ’72-re leállt a reform, sőt jelentős visszalépések is következtek. Kádár ugyan elhatárolta magát a személyi diktatúrától, de sajnos, mellette is felnőttek a vidéki kiskirályok. Ezért van az, hogy azok a személyek, akik ma tényleg szolgálni kívánják a népet, nem valami szíves fogadtatásra találnak.

— És most?

— Az eredmény önmagáért beszél. Teljes csőd, korrupt gazdasági és politikai vezetéssel. A rossz politika nem egyéniségeket, hanem hivatalnokokat termelt ki. A szocializmus ilyen típusú modellje az első perctől kezdve válságban volt. A piac és az általános emberi jogok szocializmuson kívülire utalása törvényszerűen vezetett idáig.

— Kiút?

— Röviden fogalmaznék. Ami a gazdaságban a piac, az a politikában a többpártrendszer. Ezen belül az MSZMP modern politikai párttá való átalakulása. Ezt verseny nélkül nem tudom elképzelni.

. >•*

— Az álláspontok tisztázásában jó alkalom a párt- kongresszus. Ügy tudom, Ön is küldöttjelölt. Mit vár a kongresszustól?

— Nagy a félelem a pártszakadástól. Szerintem felesleges együtt rtienni a párton belüli konzervatívokkal. A kongresszuson e plattfor- moknak le kell válni, vagy a reformszárnynak új pártot kell alakítani.

— Várhatóan elkészül a választási program is. ön mire helyezné a hangsúlyt?

— Fokozottan meríteni kell a szociáldemokrácia értékeiből. A társadalomban az esélyegyenlőséget kell támogatni, erősíteni. A termelőeszközök minél nagyobb részét ténylegesen a tömegek kezébe kell juttatni, mint tulajdont, vagy részvényt. Az új vállalkozási formákkal ne a korábban kialakult gazdasági és politikai arisztokrácia mentse át a hatalmát. A másik lényeges hangsúly a párt újjászervezése. Ha ez nem sikerül, fennáll a választási vereség lehetősége is.

— E változások fényében, itt Dévaványán mi tapasztalható?

— Almi szűkebb környezetemet illeti, egyfajta patthelyzet alakult ki. A tsz- ben már nem vagyunk, a lakóterületen még nem vagyunk. Leállt a politikai munka. Pedig ahol nincs semmi, ott lehet alkotni. Illetve lehetne. Kezdeményeztem a helyi reformkor megalapítását, de nem sikerült. Amikor az egyébként egyetértő embereknek a nevüket is adni kellett volna programunkhoz, sorra visszaléptek. A munkahelyeken pedig nem nyilvánítanak véleményt. Félnek. Nyers Rezső valahol azt mondta, nem kell félni a visszarendeződéstől. Az ő helyében ezt mondanám én is, de itt nálunk, sajnos még átrendeződés sem volt. Minden úgy megy, mint két-három éve.

— És az ellenzék?

— A szociáldemokrata párt szerveződik, de a helyi közéletben még nem jelentek meg. Más, úgy tudom, nincs. A sajtónak igaza van, amikor a hallgató tömegről beszél. Most képtelenség eldönteni, hogy ki kit támogat és főleg a választásokon hová adja le voksát. Tartok tőle, hogy az apolitikussá nevelt nemzet java része egész egyszerűen nem megy el a választásokra. Itt Dévaványán megállt az idő és mivel a község része az országnak, gondolom, ez máshol is így van. Nálunk mindenesetre nem látom azokat az erőket, amelyek e kistelepülések összefonódott közéletét áttörve új, életképes programmal, hiteles személyekkel kimozdítanák a kátyúból a szekeret. Remélem, az események nem engem fognak igazolni.

Krausz N. Tamás