Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 19., szombat e Beszélgetés Paskai Lászlóval (Folytatás az 1. oldalról.) ' „fl szabadsággal vissza is lehet élni” — Bíboros úr, a Magyar Katolikus Püspöki Kar állásfoglalást tett közzé az egyházi és társadalmi élet megújításáról. Ez a fontos dokumentum egyebek között azt mondja: „A felgyülemlett problémák megoldása számos feladatra kötelez, de egyben veszélyeket is hordoz magában.'’ Milyen veszélyekre kell gondolnunk? — A nyilatkozatban szó esik a veszélyekről is. Ügy látjuk, hogy a mai társadalmi életünkben bőven előjönnek a problémák. Megoldásukhoz lényegesen hozzátartozik s ezért a nyilatkozatban is tudatosan szerepeltek — a megfontoltság, a megigondoltság kérdése. Ezek hiányát gyakorta tapasztaljuk. Veszélyt rejt a kapkodás jelensége. Űj lehetőségek nyílnak és ezekben a kapkodás vonásai is megfigyelhetők. Veszélyt hord magában a magyar emberek egyfajta negatív tulajdonsága; a párbeszédre való készségben még nagyon sokat kell tanulnunk. A nézetekben való különbözőség igen könnyen csap át személyi feszültségekbe, személyi ellenségeskedésekbe. Veszélyt rejt magában az is, hogy gyorsan szeretnénk — és kellene is — eredményeket elérni, ám az ehhez szükséges megfelelő elvi, eszmei alap, a távlati gondolkodásra való beállás még sokszor hiányzik. Veszélyt jelent, hogy mennyire tudunk élni a szabadsággal. Mert a szabadsággal vissza is lehet élni és az már szabadossággá válik. Itt csak egyre utalnék: a szabadság nagyobb lehetősége nyílt meg előttünk, ám a szabadosságnak már oly sokféle vonása van jelen a magyar társadalomban, s ez mindenképpen negatív jelenség. Már arról beszélnek, hogy kellenek-e, legyenek-e szex-shopok. A szabadosságnak ez a jele társadalmi szempontból káros. — Az egyház történelmi tevékenységének tárgyilagos értékelése a nemzet öntisztulási folyamatának elodázhatatlan része. Ezt a dokumentum is leszögezi: „A történelmi múlt tárgyilagos feltárása, a tények rögzítése igen fontos feladat. A püspöki kar egyháztörténeti bizottsága a katolikus egyházra vonatkozóan már megkezdte a munkát.” Ezzel kapcsolatban ön milyen kardinális pontokat jelölne meg? fiz egyház kényszerpályára került — A történelmi múlt rögzítése, feltárása ez esetben lényegében az elmúlt négy évtizedre vonatkozik. Ebben az időben, főleg kezdetben, az egyház a hivatalos ideológia szerint mint társadalmilag negatív jelenség szerepelt és ennek megfelelően születtek olyan rendelkezések, törvények, amelyek a működését is visszaszorították, illetve, amelyek a hívek körében is félelmet okoztak. Ezek föltárása, rögzítése gyakorlatilag nem történt meg. A dokumentációkban, történelemkönyvekben nem lehetett róluk tudomást venni, illetve nem voltak nyilvánosak. Tehát ez az egyik terület. Vagyis az, hogy miképpen alakult az egyházak élete. Én azt a kifejezést szoktam használni, hogy 1948 után az egyház kényszerpályára került és ott kellett keresnie a kibontakozás lehetőségeit. A másik, amire utalni kívánok az. hogy a vallási meggyőződés miatt papok, szerzetesek és hívek, sőt főpapok is igen sok zaklatásnak voltak kitéve. Koncepciós perek áldozatai lettek. Börtönbe került igen sok pap azért, mert jól végezte, vagy akarta végezni a munkáját. Vagy mert nem akarta az akkor kialakult helyzetet elfogadni. Ezekről följegyzések vannak, de gyakorlatilag egy- egv per lefolyásáról hivatalos értesítés sem történt. A magunk részéről inkább csak azt tudjuk rögzíteni, főleg a meghaltakkal kapcsolatban, hogy mettől meddig tartott a börtönbüntetés. És ha ki is szabadultak a börtönből, többen egy ideig nem kaphattak egyházi beosztást, kénytelenek voltak más munkaterületre menni. Harmadik témaként említeném meg az egyházi intézményeket érintő problémákat. Ide nem csupán az egyesületeket sorolom, hanem mindenekelőtt a szerzetes közösségeket, amelyeknek működési engedélyét 1950-ben megvonták. Közel 12 ezren kényszerültek elhagyni a kolostorokat anélkül, hogy bármiféle megoldást kaphattak volna. Teljesen új környezetben kellett megtalálniuk azt az életmódot és lehetőségét, hogy egyrészt hűségesek maradjanak a hivatásukhoz, másrészt pedig megtalálják a helyüket az életben. A kezdeti időkben nagyon sok zaklatásnak voltak kitéve, ám legtöbbjük hű maradt a hivatásához. Ez is történelmi fölvázolása az elmúlt négy évtizednek, nevezetesen, hogy a kolostoraikból kikerült szerzetesek hol és hogyan tevékenykedtek. Miképpen próbálták megtartani azonosságukat, sőt, adott esetben a veszélyt is vállalva, titkos formában utánpótlásról is gondoskodtak. — A szóban forgó dokumentum a feladatok kapcsán — amelyek Igen széleskörűek ■— az egyház tevékenységéhez szükséges feltételek biztosítását is kinyilvánítja. Ezen a téren folynak-e tárgyalások, s ha igen, mit érintenek? Tárgyalások az újjászervezés jegyében — Tárgyalások természetesen folynak és azokat két részre kell választani. Az egyik az egyház belső feladatát érinti, nevezetesen azt, hogy mi magunk hogyan tudjuk biztosítani intézményeink újjászervezését, működését, a vallási élet megújulását. Ez az újjászervezés 40 év után igen nehéz, nem egy területen szinte emberfeletti feladatot jelent. De tárgyalunk a társadalmi élet képviselőivel is, pillanatnyilag átalakuló helyzetben, hiszen köztudott, hogy megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, ezért most alakult ki az állami hatóságokkal való kapcsolatfelvétel, a kapcsolatrendezés jövendő módja. Ismeretes az is, hogy előkészületben van a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény, amelynek az irányelvei már a sajtóban is megjelentek. Ez szintén a tárgyalások egyik témája. Tárgyalások vannak a szerzetesi intézmények reorganizálásával kapcsolatban arról is, hogy az ötvenes években államosított épületekből visszakaphassunk, hisz épületek nélkül a szerzetesi közösségi élet nem lehetséges. — A püspöki kar dokumentuma fölveti a közös felelősség kérdését is. Ezt írja: „Az a keresztény, aki e hazában él és szereti népét, nem nézheti közömbösen az eseményeket és nem állhat be a felelőtlenül kritizálók táborába. Mindannyian felelősek vagyunk saját közös országunkért.” Kérem, segítsen értelmezni ezt a rendkívül fontos véleményt. „Hogy ki-ki a maga felelősségét lássa” Közösséghez tartozunk, közösségi emberek vagyunk és ehhez kapcsolódik a közösségi felelősség is. A mai magyar élet sok problémát állít elénk és számos területen kell hozzákezdeni az újjáépítéshez. Mint ahogy az imént már szó esett róla, a hibák lehetősége is könnyen előjön. Ezek közé tartozik a felelőtlenség és az önzés. Az, hogy ki-ki csak a saját javát keresi. Ide tartozik az is, hogy felelőtlen kritikával illetünk embereket és törekvéseket. Ide tartozik, ha valaki nem akarja vállalni a jövő építésével kapcsolatban a szolidaritást, a munkát és az áldozatot. Mindez tulajdonképpen egy általános negatív magatartásra utal. Ehhez hozzáfűzném, hogy a kereszténység mindig is társadalom- formáló és -megtartó erő volt. Azonban nem úgy, hogy közvetlenül beleszól a társadalmi és politikai életbe, hanem oly módon, hogy a társadalmi, közösségi élethez any- nyira szükséges etikai értékeket képviseli, ezt törekszik megvalósítani és az emberek életébe belehelyezni. A nyilatkozat zárórésze tulajdonképpen erre a hatásrá utal, amelynek érvényesülnie kell a mai magyar társadalomban is. A katolikus egyház a híveit hívja fel arra, hogy ne a meggondolatlanság, a felelőtlen kritizálás, a személyi feszültségek áldozatai legyenek, hanem pozitív, konstruktív módon, a saját területükön, a munkahelyükön, a családjukban kapcsolódjanak be a jövő építésébe. Egyet még hozzáfűznék és ezt az olvasó is megérti az idézetből, azt amire a mai időben mindenkinek nagy szüksége van: ez a felelősségtudat. Hogy ki-ki a maga felelősségét lássa — az önzéstől függetlenül — az egész közösség érdekében. És ha ezt minél többen, igazi jó szándékkal teszik, felelősséggel és felelősségtudattal irányítják az életet, akkor a kibontakozás is könnyebben elérhető. — Az elmúlt évtizedekben a vallást elméleti problémaként kezelték, amihez elegendőnek tartották a tudat befolyásolását. Ügy tűnik, ezt a felfogást nemcsak a valóság vetette el, hanem az MSZMP is minősítette azzal, hogy tagjaira bízta a lelkiismereti és vallásgyakorlás szabadságát, önnek mi a véleménye erről a döntésről? — Kérdésének az első részéhez hadd fűzzem hozzá: a történelmi tapasztalat igazolja, hogy a vallás hozzátartozik az ember életéhez. A régi időkben közismert kifejezés volt, hogy az ember szükségképpen vallásos lény. Manapság felbukkan az a vélemény, hogy mindez talán csak a természetet kevésbé ismerő ember pótideológiája. Ha az ember természetét kutatjuk, úgy tudnám megfogalmazni, hogy az ember természeténél fogva Istent kereső lény. Amit ön említett, tulajdonképpen ennek a tételnek az alátámasztása. Hogy amikor elméleti meggondolásból és adminisztratív módon nyomás alatt volt a vallás, illetve negatív jelenségként tüntették fel, az események folyamata mégiscsak igazolta, hogy az emberi léthez hozzátartozik az Isten-keresés. Kérdésében kitért arra, hogy az MSZMP legutóbbi állásfoglalása a vallással kapcsolatban is alkalmazza tagjaira a lelkiismereti és vallásszabadság elvét. Ezzel kapcsolatban a magam meggyőződése szerint is azt mondhatom, hogy egy ilyen álláspontot csak örömmel lehet fogadni. Az MSZMP-nek ebben a döntésében azt látom, hogy a mai társadalmi megújulásban a fölzárkózást is keresi olyan értelemben, hogy ne ideológiai párt legyen, hanem társadalmi párttá váljon a magyar közéletben. Egyéni véleményem az. hogy az MSZMP-nek szüksége van a jelenlegi körülmények között arra, hogy valóban mint társadalmi és mint ideológiai párt szerepeljen. Az ideológián itt elsősorban a vallással való kapcsolatát értem és nem a társadalmi modellre gondolok. fl pápa és Magyarország — Magyarországon fokozott érdeklődés tapasztalható II. János Pál tervezett látogatása iránt, ön a pápával való találkozása során feltehetően beszámolt erről a nagy várakozásról. Megtudhatnánk, mi a Szentatya véleménye a magyarországi utazásról, illetve annak programjáról? — Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy a Szentatya nagyra becsüli a magyar népet, a régi lengyel—magyar barátság gondolata él az ő lelkében is. Jól ismeri a magyar történelmet. Ha magyarokkal találkozik, bárhol és bármikor, mindig van néhány kedves szava Magyarországról, ha más nem, magyarul mondja: „Éljen Magyarország!” Ezt a figyelmességet a pápai kihallgatásokon is tapasztalhatjuk. Ha például egy-egy magyar csoport van jelen a tömegben, meg ha aránylag kis létszámmal is, mindig igyekszik magyar nyelven köszönteni őket. Ez a figyelem különösen megmutatkozott az elmúlt esztendőben, amikor Szent István halálának 950. évfordulóját ültük. Akkor igazán meleg hangú levélben fordult Magyarországhoz. Ezt tudnám mondani azzal kapcsolatban, hogy miképpen fogadta a meghívást a Szentatya. A látogatás programját' illetően arról számolhatok be, hogy a mi javaslatunk egyelőre az időpontra szól, s ez 1991 ősze. Mert nekünk is időre van szükségünk a felkészüléshez, amelynek egyik lényeges eleme a vallási életben való megújulás. Az elkövetkező két esztendő erre is szolgál. Éspedig abból a szempontból is, hogy a pápalátogatás ne csak egy külsődleges esemény legyen — amelyre visszaemlékszünk, vagy elfeledjük — hanem olyan tény, amely a vallási élet megújulását erősíti és később is megtermi gyümölcseit. A konkrétumokra vonatkozóan tudni kell, hogy az eddigi gyakorlat szerint csak a látogatás előtt egy évvel adnak végleges választ arra, hogy elfogadják-e, módosítják-e az általunk javasolt programot. Ebben az értelemben a javaslatra nem is érkezhetett konkrét válasz. Egy év múlva azonban megtudhatjuk, hogy az általunk javasolt időszakot és programot elfogadja-e a pápa. Figyelembe véve a különböző országokban tett látogatások programját és időtartamát, én. a magam részéről úgy gondolom, hogy négy-, legfeljebb ötnapos látogatásra számíthatunk. — Bíboros úr, köszönjük a beszélgetést. Király Ernő Tanácstalan párttagok Mezőhegyesen A mezőhegyesi pártbizottság a közelmúltban dr. Szabó István első titkár vezetésével megtartotta soros ülését a .pártház tanácskozó termében. Első napirendként a taglétszám alakulását elemezték. A felmérésből megállapítható, hogy január 1-jéig 989 párttagot tartottak nyilván — és ez a létszám — július 31-re 942- re csökkent. Évközben három párttagot töröltek, hatan elhaláloztak, míg a kilépők száma mintegy 50 fő volt. Nyolcán jöttek át más alapszervezetből és tíz új felvételre került sor. Az elemzésből kitűnt, hogy a párttagok különbözőképpen fogadták a bekövetkezett változásokat, néhol bizalmatlanság is tapasztalható volt. — Az emberek meggyőződéséhez még több propagandamunkára lett volna szükség — állapította meg az első titkár. Második napirendként a kongresszusi küldöttjelölteket választották meg. A pártbizottsághoz tartozó alapszervezetek júliusban megtartották taggyűléseiket, ahol minden párttag javaslatot tehetett a jelöltekre. 23 taggyűlésen 531-en vettek részt a jelölésben. A jelöltek (Andó Ferenc, Csomós Zsuzsanna, Miskucza Péter, Soós György, Dr. Szabó István, Varga Péter). * * * Augusztus 14-én, 17 órakor, a cukorgyári váróban találkoztak a küldöttjelöltek a tagsággal. Beszámoltak arról az elképzelésükről, hogy megválasztásuk esetén milyen témában szólalnának fel a kongresszuson. A találkozón elhangzottakból érezhető volt, hogy sajnos még él a régi mechanizmus és az alulról jövő ötletek, elképzelések bizonytalanok, nem egyértelműek, vagy általánosságokat tartalmaznak. A jelöltek többsége megemlítette, hogy nincs központi program, azért még nem lehet konkrét állásfoglalásra számítani. Kiemelhető dr. Szabó István beszéde, amelyben próbált valamilyen fokon előremutató, változást sürgető elképzelést előterjeszteni. Ennek lényegével többen egyet is értettek. A találkozó iránti érdeklődés egyébként igen csekély volt, ami a párttagság tanácstalanságának a bizonyítéka. H. M. Dőlt betűvel m A hús A hús ára alighanem dinamitnak bizonyul. Olyan robbanóanyagnak, amit kipakoltak az asztalra — hogy lássa és féljen tőle az, akinek kell —, de kanócát nem gyújtották még meg. Hasonlatos ahhoz a töltényhez, amely a múlt hét végén, a határsértő francia tévésekre szegezödő román géppisztolyokban lapult. Egy rossz mozdulat, és máris kattan a ravasz, és kivédhetetlen sebességgel célba talál a lövedék. Vagyis a legeslegutolsót megelőző pillanatban már benne van a vész, a megsemmisülés, a kétségbeesésre okot adó eseményre figyelmeztető jel. Sztrájkol az ország! Ülök a szerkesztőségi számítógép fölé görnyedve, és kopogom a gépbe a betűket. Eljátszom a gondolattal: ha konformista lennék, akkor ez a mai üzenetem rendkívül egyszerű lenne. A cím és alcím változatlan: Dőlt betűvel; A hús. A szöveg rendhagyó volna: „Kedves Olvasó! Komolyan vettem a szakszervezet felhívását, és tegnap sztrájkoltam. Épp abban az órában (félórában), amikor e dőlt betűs sorokat kellett volna írnom. Az isten megáldja! Remélem, megért engem és bízik abban, hogy egyszemélyes sztrájkom is hozzájárul ahhoz, hogy az ön húsa olcsóbb legyen.” Lehet, valami ilyesmit kellene tennem, ám azt is tudom, hogy tettem vereséggel érne fel. Mert ön, kedves olvasó, nem ehhez van hozzászokva, önt arra tanította ez az elmúlt néhány évtized, hogy tudja mivel fekszik le, és mire ébred fel másnap. Tudja, mi lesz gyermekei asztalán a hét végi ünnepi ebéd. és azt is tudja, mikorra tud csemetéinek — ha férjhez mennek, vagy megnősülnek — lakást venni. Abban is biztos lehetett, hogy kedvenc lapja megjelenik, és kedvenc rovatait a megszokott helyen találja. Tehát hozzászokott a rendhez, a nyugalomhoz, önt nem érdeklik a pártharcok, a politikai nagyotmondások és ígéretek. Csak az árak. A hús és kenyérárak, a sör- és zöldségárak. Meg lehet-e élni az országban, nyugalom van-e a hazában? Ne tagadjuk, ettől van demokrácia, s — akinek még jelent valamit — szocializmus. Kezembe veszem a szakszervezetek központi lapjának tegnapi számát. Címoldalán ölnyi betűkkel: SZTRÁJK! Ekkora betűket utoljára 1961-ben láttam a magyar lapokban. Világszenzációról adtak hírt: Szovjet ember első a világűrben. Értik, mi történt itt? Szintúgy világszenzációi Országos sztrájk Magyarországon, a Magyar Népköztársaságban, a láger legvidámabb barakkjában, örüljünk-e vagy sírjunk? Ki tudja? Talán ezt is, azt is. Sírjunk, mert tegnap örökre — vagy legalábbis jó időre — elbúcsúztunk egy nyugalmas időszaktól, a legújabbkori boldog békeidőktől. Űj kor köszöntött ránk tegnap — s aki akar, örülhet neki —, olyan kor, ahol a nép talán végre kezébe veszi sorsának irányítását. Hisz az immár hónapok óta tartó, egekig csapó politikai csatározást nézve egyre inkább zavarban vagyok: „fecseg a felszín, hallgat a mély”. Akinek a bőrére megy mindez, az hallgat. Csendben a munkás, a paraszt.- Ha lehet örülni egy sztrájknak (azt hiszem, nem lehet), akkor talán most azért lehet, mert az úgynevezett széles tömegek megszólaltak; „Elég legyen! Fogytán a pénz! Fogytán a türelem! Politikai teljesítményekből, vélt vagy valós demokráciából, grandiózus ígéretekből nem lehet megélni, a gyerekeket iskolába küldeni, a családot jóllakatni. Tessék végre tudomásul venni, itt már senkit nem érdekel a cserearányromlás, az állami támogatás, az önköltség, az ilyen-olyan manőver, itt már csak egy dologra kíváncsi mindenki: hogy lehet ebből a gödörből végre kikecmeregni.” Ennek a mostani sztrájknak egy szépséghibája volt. Az, hogy felülről, Budapestről, a központból vezérelték. Nem alulról, öntevékenyen a munkások és a parasztok irányították. Ez erénye is volt. Mert az már az utolsó felvonás lenne!!!
