Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
1989. augusztus 19., szombat NÉPÚJSÁG o Holnap ismét elindul a Szent lobb körmenet Molnár C. Pál fametszete: István törvényt ad a nemzetnek Ünnep előtt, az egyik forró nyári délután, a kellemesen hűvös endrődi plébánián Réthy István apát úrral Szent István királyról és az ünnep méltóságáról beszélgetünk. Az emlékezés a nagyváradi diákévekkel kezdődik: — Bátorságot akkor tanul az ember, amikor aprócska gyermekkorában szívébe isz- sza a nagy elődök hősiességét. Szomorúan néztük a II. Lajos holttestének megtalálását ábrázoló festményt iskolánk falán, s bár tragikus kép volt a Zrínyi kirohanása Szigetvárról, de megmozdította bennünk a hazasze• retet ébredező érzéseit. Ott rögződött belénk a vérszerződés egységformáló komolysága, amit annyiszor feledtek őseink, és ennek a nép mindig kárát látta. Ott, a falon, középen függött Szent István képe is .. . — Apát úr, mit jelent önnek István király és augusztus húszadika? — - Kedves emlékű tanítóm. Rákosi Miklós éppen tőlem kérdezte a Szent Istvánról tudni illő dolgokat negyedik elemista koromban. De a király képe nemcsak ezért, hanem azért is határozottabb vonásokkal rajzolódott ki bennem, mert hiszen az ő nevére kereszteltek. Ha a magyarok történetét szaggatott vonallal ábrázolnám, akkor Szent István korát vastag vonallal rajzolnám, mert annyira összesűrűsödtek uralkodása alatt a sorsdöntő események, amelyek feltárására türelmes megfigyelés és jó nagyító szükségeltetik. — A fiatalabb nemzedékek történelmi és erkölcsi ismeretei hiányosak, ünneplé- si szokásaink szegényesek. Államalapító királyunkról keveset tudunk. — Hogy ki volt ez a zömök, mindig komoly arcki- fejezésű, töretlen akaratú, Maróthy László Orosházán nemesen gondolkodó, kegyes király? A fejedelmi vér egyenes tartást és egyenességet kölcsönzött a reformszéliemben, megújuló keresztényszellemben nevelkedett hercegnek . . . Bizánc és a nyugati császárság között sem erre, sem arra nem tekintett az új országot építő király, hanem az Űrra bízta országát és az ő képviselőjétől kérte a koronát. Jelezte ezzel, hogy egyik félnek sem lesz hűbérese, s hogy önálló, független állam fejedelme akar lenni, amit nemcsak az eszme nagyságában. nemcsak a diplomácia útján, hanem a kard nyelvén is értésére adta nyugati szomszédjának ... Sokat írtak róla külhoni tisztelők és hazai krónikások egyaránt. De talán érdemesebb a külhoniakat idézni, hiszen, ha az idegen jót ír, aki talán némi ellenséges érzülettel lehetett volna irányába, akkor az a jó bizonyára megalapozott és igaz.,. „Legyőzőitekkel kegyesebben, jámborokkal szelídebben senki sem bánt nála.” — Apát úr, ön szerint ez az ünnep most visszakaphatja régi fényét? — A Szent Jobb-körme- nettel kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy az alamizsnát adó jobb kéz maradt meg közöttünk a szeretet és az irgalom jeleként. Az egyház számára Szent István napja mindig ünnep volt, az is maradt egyértelműen és változás nélkül. Ha van egy család, ahol a családfőt ünnepük, az ünnep intenzitása, belső tarjaima, mélysége, őszintesége,. tisztasága attól függ, hogy a családtagok egyenként mennyire képesek lelkiismeretben felfogni az ünnep jelentőségét . . . — Amilyen az ünnep kicsiben, olyan nagyban is? — Amilyenek az emberek egyenként, olyan a magyar nép összességében. Niedzielsky Katalin — Az Orosházi Dózsa Tsz-t 1949. augusztus 18-án, harminckilenc lellíes paraszt- ember alapította. Ma már csak tizen élnek az egykori úttörők közül. Az elmúlt négy évtizedben a semmiből egy 220 millió forintos vagyonnal rendelkező termelőszövetkezet jött létre — mondta ünnepi beszédében Benke Elek elnök. A továbbiakban részletesen elemezte a negyven év buktatóit és sikereit. Befejezésül a jövő legfontosabb terveit fogalmazta meg. A Dózsa Tsz-ben már dolgoznak az új vegyestulajdonon alapuló termelőszövetkezeti modellen. Az ünnepi közgyűlésen felszólalt Maróthy László, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Kö— Kevesen vagyunk! — mondta egy keserű hang csütörtök este Szeghalmon. — Leszünk még többen is — válaszolt rá valaki bizakodón, mikor a Kisgazda- párt tagtoborzó gyűlésére várakozók elfoglalták helyüket a városi művelődési központ tárgyalótermében. A 25-30 érdeklődőt Hajdú Lajos és Kazinczy István szeghalmi kisgazdapárti tagok fogadták. Miután Kazinczy István az elmúlt negyven év történetét ecsetelte, a legtöbb hozzászóló azon elmélkedett, hogy az erős kisgazdapárti hagyományokkal rendelkező városban miért csak ilyen kevesen jöttek el a gyűlésre. Ezzel kapcsolatban a legtöbben az idegekbe rögződött félelmet emlegették. Láda Bálintnak ezzel szemben más véleménye volt: — Mitől félünk? Hiszen nekünk nem sok a veszíteszöntötte a kormány nevében a tsz tagságát, és emlékeztetett arra, hogy a bölcs emberek mindig számbave- szik múltjukat. Ezt követően, időszerű politikai kérdésekről beszélt. Rámutatott: ma több a szó, mint a tett. Sok a beszéd, kevés a munka az országban. Csakis cselekvéssel lehet felépíteni az országot. Emlékeztetett Fehér Lajos egykori miniszterelnök-helyettes tevékenységére, aki sokat tett a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalomért. Ma az ország egy új történelmi korszak előtt áll. Rajtunk múlik a múlt eredményeinek számbavételével, a hibák kijavításával, hogyan tudunk élni a történelmi lehetőséggel. v. 1. ni valónk. Eddig, csak azt tudtuk elérni, hogy itt ülhetünk és beszélhetünk. Mit veszíthetnénk? Legfeljebb megint befogják a szánkat. A hozzászólások után Kazinczy István felolvasta a leendő szeghalmi szervezet programtervezetét, majd többen a szétosztott belépési nyilatkozatokat töltötték ki. A már korábban belépett kilenc szeghalmi kisgazda tábora 14 új taggal egészült ki. A helyi program elfogadása után megalakították a ' kisgazdapárt helyi szervezetét. Elnöknek Kazinczy Istvánt, titkárnak ifj. Csontos Gyulát választották meg. Befejezésül Kazinczy István elmondta, igyekeznek felkutatni a szeghalmi kisgazdapárt eredeti zászlaját, megpróbálják visszakapni egykori székházukat is. (molnár) Kisgazdák Szeghalmon is Töprengések az István-nap ürügyén, amely első királyunk, Szent István napja Az idő parancsa a lét parancsa. Naponta megmérettetünk, naponta kétségek között vergődünk, naponta új reményeket táplálunk, mert keressük a jobb lét, a jobb cselekvés, a jobb megvalósítás lehetőségét, mert elérkeztünk ide. a XXI. század ajtajához, kopogtatunk, hol illendően, hol kevésbé úgy, de mindenképpen azon szándékkal is, hogy be akarunk lépni abba a tiszta szobába, amelyet az emberi elme, a bölcsesség épített, amely mindannyiunk vágya. Itt toporgunk a XXI. század előtt, magunkkal hordozva még valami vad ősi indulatot, az egymást megértés vágyát, de ugyanakkor a gyűlölködést is. Bennünk 'mn az a vágy, hogy megér- tőek legyünk egymással, és mégis napról napra olyan gyakran félresikeredik ez. És akarva-akaratlanul felrémlik az emberben Móricz Zsig- mond Barbárok című novellájának világa, amelyben a döbbenet az, hogy történésének színhelye itt van Európa közepén, és cselekvő részesei ugyancsak itt, Európa közepén vannak. Ám számukra úgy tűnik, mit sem jelent Európa, talán nem is tudják, hogv létezik, tetteik súlyát mit sem értik, mert bennük valami egészen más ösztönök munkálkodnak, amelvben az elvadult, vagv inkább úgy. hogv emberivé sohasem szelídült élés van. És itt állunk a XXI. század ajtaja előtt. Bennünk újra és újra felsejlik Ady és József Attila Európa-hitű gondolata, az új időknek új dalaival, a Duna és az Olt látomásos múltidézésével és a jelen parancsaival és a meg nem értés kérdőjeleivel. És itt vannak a puskini Anyeginek, a „fölösleges ember” tudatával, vagy annak tudata nélkül ténykedők, akik sodródnak, akik még igazán nem is értik a történéseket, akikben még munkálkodik valami nemzedékről nemzedékre hagyományozott el nem felejthető félelem, akiknek belső indítása még nem elég erős ahhoz, hogy országépítő erős tetté váljon mindaz, ami jó és nemes. És itt van a család, amelynek eltűnt, vagy nem is teremtődött meg igazán (?) a melege, mert nem az azt erősítő indítékok, hanem egy bizonyos ponton valami gigantikus kollektivitás szándéka vezérelt mindent, amelyben eltűnt a rész, amelyben nem adatott lehetőség kellően a finomságokra való odafigyelésre, hiszen -még a tűzhely melege köré való letelepedés feltétele is eltűnt lassan a zsebkendőnyi konyhákkal. Ó, és itt van a gyermek: a jövő. Egvre kevesebben, és a sérült család őket még sérülékenyebbé tette. No, és a természet. Mit sem törődésünk bizonyítéka az országutakra tévedő, apró, lábas állatkák és madárkák széttaposott maradványai. Máshol meg a szemét... és folytathatnék. Igaz, mindenre van ellenpélda is. De oly sokszor azzal élünk, hogy leginkább azokat sorjázzuk, így aztán azok árnyékában elburjánzott a rossz is. Lassan, -még egy évtizednyi idő, hogy ezer esztendeje a magyarság István király megkoronázásával beilleszkedett a kor Európájába. Az évfordulóhoz közeledve nem csupán a nagy királyra kell emlékezni, hanem ezeréves történelmünk tanulságait, a veszteségeket, bukásokat, a dicsőségeket és eredményeket mérlegelve magunkat kell vizsgálnunk, leginkább töprengve kell tegyük -azt, hogy toleráns magatartással a magunk élésén változtatni tudjunk. Ez az idő parancsa, a lét parancsa. Augusztus 20. István napja. Augusztus 20. az első megkoronázott királyunk, aki később szentté avattatott, napja. Ez alkalomból a magyarság szempontjából oly fontos történelmi esemény kapcsán érdemes elidőzni a koronázás ideje körül. Gvör- ffy György professzor a következőket írja: „Ami a koronázás időpontját illeti, e sokat vitatott kérdésben kiindulásul az szolgál, hogy a krónikák és évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg. A pécsi püspökség alapítólevelének dátumából kiderül, hogy István 1009. augusztus 23-án uralkodásának 9. évében volt, tehát koronázása 1000. augusztus 23. és 1001. augusztus 22. között történt. Pontosabb meghatározást tesz lehetővé, hogy a XI-XII. században vezettek egy királylajstromot, amely feltüntette a magyar királyok uralkodási évének, hónapjának és napjának összegét, s ezt utólag kombinálva évszámokkal — ami nem mindig sikerült —, bevezették a zágrábi és váradi rövid krónikába. E szerint a koronázás napja és a halál napja között 7 hónap és 14 nap telt el. Mivel pedig István halálának napja augusztus 15. volt, a koronázás időpontja az új évezred első napjára, 1001. január 1-jére tehető. Ezzel összhangban van, hogy III. Ottó, aki támogatta a pápánál István koronázásának ügyét, kb. 1000. augusztus 14-étől 1001. február 15-éig Rómában tartózkodott.” István koronázásának 1001. január 1-jére tétele aligha független az akkori keresztény világban felmerült „világvége” várástól. A Biblia utolsó lapjain, János jelenéseinek könyvében (20-21. rész) olvashatók azok a látomások. amelyek megjósolják a Sátán megkötöztetését, majd Krisztus fellépése után ezer évre a kiengedését, a feltámadást és az ítéletet.. . Maga a koronázás IV. László 1274-i levele szerint Esztergomban történt, ami összhangban van azzal, hogy Esztergom volt Géza és István fejedelem, valamint az első magyar érsek székhelye. A koronázást a bazilika dombján állott Szent István protomártír templomban végezhették, ahová Domonkos érseken és Anasztáz apáton kívül Henrik herceg követségével több bajor főpap is érkezhetett. A nagy legenda írója részben hagyomány, részben a későbbi koronázásokból szerzett élmények alapján így adja elő a történteket: „Miután elhozták a levelet az apostoli áldással, a főpapok a papsággal és az ispánok a néppel együtt dicséreteket (laudes) énekeltek, az Isten szeretetében álló Istvánt királlyá kiáltották, a szent olajjal felkenték és a királyi méltóság koronájával szerencsésen megkoronázták.” Népünk történelmének jeles forrásai azok a törvények, vagy másképpen dekrétumok, amelyek az állam- alapítás óta folyamatosan születtek. Ilyen első törvényünk Istvánnak tulajdonított két törvénygyűjtemény, valamint az azt megelőző Szent István király intelmei fiához, Imre herceghez. Az intelmek teljes szövege két XV. századi kódexben maradt ránk. Az intelmek műfaját tekintve a középkorban hagyományos volt, s azokban az uralkodó utódainak, fiainak leírta a felhalmozott tudást és tapasztalatot. Az intelmek Imre hercegnek készültek, aki sajnos korán elhunyt, így az abban megfogalmazott bölcsességeket nem valósíthatta meg, nem tudta apja művét folytatni. István király intelmei mély tanulságokat tartalmaznak, kettős vonatkozásban is. Egyrészt úgy, hogy az országirányítás sokrétű, nehéz gondjainak, a megoldásoknak iránytűje lehet, másrészt pedig úgy, hogy a nemzedékről nemzedékre való tapasztalás örököltetése nélkül nincs biztos alap a jövő számára. S íme az intelem néhány részlete, amely ezer év múltával is friss és eleven, ma is nekünk szóló lehet. Az intelmek arra valók, hogy olvassuk őket, töprengjünk azokon, mert csak a csendes meditálással és a sok szép beszélgetéssel tudunk teremteni, tudunk emberien élni. Következzék hát példázatként néhány részlet István király fiához írt bölcselkedéséből: „Hallgass, fiam atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását !... fogadj szót, fiam; gyermek vagy,
