Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
Köröstáj SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. június 3., szombat o Szórványadatok a Sárrét néprajzához Delelő a Sárréten A békési és bihari Sárrétnéprajz köztudottan bőségesnek tűnő irodalommal rendelkezik. Azonban a levéltárakban még mindig bőven akad feltáratlan adathalmaz. Kitartó és szinte rabszolgamunkát igénylő munka a XVIII—XIX. századi iratanyag községenkén- ti bogarászása szórványadatok után. Kétségtelenül szükségeltetik ehhez a munkához némi „levéltári láz” is, ami olyankor keríti hatalmába az érdeklődő kutatót, amikor rábukkan az első „csemegére”. A „csemegét” ízlelgetve, újabb szenzációsnak tűnő adat feltalálásának reményében, a kutató tovább görnyed az avas iratok fölé. A Sárrétkutatás külön problémájának tűnik, hogy peremvidékének folyók szabályozása előtti vízivilágáA szikes tavak medre val, az ahhoz kapcsolódó élettel, igen kevesen foglalkoztak. Sőt, inkább ettől sokan ódzkodnak és ragaszkodnak a földrajzi egységként körülhatárolt terület kutatásához. Pedig az itteni közösségek is élték a vízjárta területek által nyújtott lehetőségeket. A következőkben egy tipikus sárréti és egy peremvidéki „mezőváros” iratanyagában talált, e témával kapcsolatos adatokat ismertetek. Füzesgyarmat nagyközség peres irataiból szemelgetve olyan adatra találtam, mely bizonyítja, hogy Vitáris András és fia, Lakatos István és fia vállalkozó szellemű emberek lehettek. Ugyanis 1824. február 17-én Kolozsvárra indultak „Csíkkal, 4 Lovas Szekervel”. A csík alatt, a mennyei felséges eledelül szogláló csíkos Fotó: Veress Erzsi káposztához való halféle értendő. Akárhogy számolgatom, araszolom a térképen a Sebes-Körös völgyén, Királyhágón keresztül vezető utat, bizony legalább 250 km-t szekerezett a négy füzesgyarmati atyafi, kincses Kolozsvárig. Minden bizonnyal a haszon nem maradt el, és a hazafelé vezető utat sem tették meg üres „szekervel”. A vízjárta rétek kitűnő sertéslegelők voltak. Forrásunkból is ez tűnik ki, mert rengeteg sertést hajtottak egy-egy alkalommal Füzesgyarmatról a debereceni, tűri, gyulai, békési, nagyváradi, kunhegyesi, kisújszállási vásárokra. Azt is feljegyezte a „passust” kiadó hivatali személy, hogy ki milyen módon hajtotta, terelte, szállította az állatokat a bemondott vásározó helyre. 1816—1844 között igen sűrűn előfordul, hogy lóháton tereltek sertésfalkákat a messzi vásárokba, pl.: Debrecenbe. Nyelvészeti szempontból is kincsesbánya szinte minden egyes leírt szó ebben az iratban. Pl.: „Csák Jósesf itthon cserébe adott Szerepi Csikós, Nemes Jenei •Jánosnak egy fekete közép- termetű, egyenes derekú, nyereg töréses hátú, balfelől a Hevedertsat töréstől fehérszőrű. bal tzombján CS bil- legű heréit lovat.” Különböző körülírásokkal igyekezett leírni a hivatalnok, az állat felismerhető, megkülönböztető jegyeit, pl. : .......egy fak ós fekete kantza mind két bal lába kesely, hodos.”, ..fetskehasú szamárorrú tső- dör”, „egy sárga heréit nye- regtöréses”, pej hodos, heréit, fetskehasú”. A következőkben ízelítőül írok le egy szép gyűjteményt lószínekből. Azokat, melyek a legtöbbször előfordulnak iratunkban. Természetesen nem rendszerezve, tehát hosszú és fedőszőrök színe szerint, hanem úgy sorjában. A színekből arra is lehet következtetni, hogy korszakunkban az ősi magyar lóállományt vidékünkön még nem ütötte át a napóleoni háborúk folyamán behozott tömegesebb testű nyugati lófajta. A főszínek egyöntetűen arra utalnak, hogy jelentős ázsiai jellegű lóállomány volt, melynek fenntartásában szerepet játszhatott a török hódoltság idején bekerült lovak ugyancsak ázsiai eredete. „Szattyánszőrű, egérszőrű fetskehasú, szegsárga, fakó szőrű sárga, szattyánszőrű pej. vasderes, veresderes, seregélyszürke, veres kender- farkú, sárgapej, barna, szépé szürke, fakóspej. pejsetét, jajtarka, piros, világos piros, gesztenyepej, szeny- nyes, sárga hodos, deres kesely, vérderes, setétpej, fekete, szürke, világospej, feketepej, festékespej, sárgapej, szíjjhátú fakó, fehérfakó, zöldszínű kantza, fekete kesely, fehér, daruszőrű, zöldszürke, feketesárga, almásszürke. fetskehasú fekete, fetskehasú barna, egérszőrű fakó, barnaszürke, égett barnaszőrű, pirospej, sárgaderes.” Korszakunkban még uralkodó fajta volt itt a magyar szürke marha. Számtalan változatban írták le ezeknek szarvállását, színét és egyedi megkülönböztető jegyeit. Amelyik egyed ettől a fajtától elütött, azt külön jelölték. Pl.: „Nagy István Túrra hajtott 1833. július 26-án egy barna Oláh riska, fias bellegtelen Tehent.” Gyomán is bővelkedtek ekkor még vizekben, mert bizonyos időnként úgy elöntötte a Körös a mostani Páskomot meg a Fattyast, hogy a „Szigeteken” tanyát vert a vadruca és más soksok vízimadár. Terített asztal volt ez a helybelieknek. Erről tanúskodik a „Hirdetések Könyve 1853—1856”. „1853. május 8. A halászat a’ Körös kiöntéseken senkinek semmi szín alatt meg nem engedtetik sehol, sem kerítő, sem merett.vű hálóval, bottal kergetése vagy megütése a halaknak szinte tilalmaztatik.” „Pákászok, tojáskeresők, agarászok ezen lágy üdőbe a vetéseken való keresztül kasul szokásba vett mászkálástól eltiltatnak." „Nyáron B. Kiss András ökre a’ Pósár Szélibe Lévő gödrök közzűl egybe, a mely felől nem tudatik Csík gödör volt évagy Szárazságba kút volt, belé esvén bele döglött. Gödörnek Gazdája ■nem akadván . ..” „1876. március 15. A Nyilasokon lévő Szigetekenn til- tatik, a halászat, madarászat, tojásszedés.’' Egy adalék arra nézve, hogy atyáink hogyan is próbálták kijátszani az 1848-as forradalomra való emlékezés megtiltását. „1851. október 5. Felsőbb rendeletnél fogva, a kalapokonn viselni szokott tollak, vagy tollhoz hasonló természetes vagy mesterségesen összeállított háromszínű virágoknak hordása mint amellyek a forradalomra vissza emlékeztetnek, szigorú büntetése terhe alatt eltiltatik.” Cs. Szabó István Hazai tájakon Kemping a magaslaton Ötszáznál több dalt és balladát tudott Egy gyulavári nótafa emlékére Csodálatos természeti környezetben, hegyekkel, erdőkkel koszorúzott tó partján áll az ország legmagasabban fekvő kempingje, a Sás-tói kemping. A táborhely Gyöngyöstől tíz kilométerre, Mátrafüred és Mátraháza között, a 24-es műút mellett található. A Sás-tó — 520 méterrel a tengerszint felett — természeti ritkaság. A kéthektárnyi kiterjedésű víz, mint neve is jelzi, sással benőtt terület, egykor erdei láp volt a helyén. Az utóbbi években ötezer négyszögölről kiirtották a sást, medrét másfélkét méterre mélyítették, vízszintjét szabályozhatóvá tették. Most fürdésre ugyan nem alkalmas, de kellemes csónakázótó és halban gazdag horgászparadicsom. A tó zsombékos, nádas, sással benőtt északi részét napi horgászjeggyel és bérlettel vehetik birtokba a horgászok. Látványnak is különleges a Sás-tó és környéke. A kis szigetekkel tarkított tavon vadkacsák úszkálnak. A fa- hidakkal összekötött szigeteken nyírek és fűzfák, színes padok, virágok. Sárgára festett, ötven méter magas kilátó emelkedik a tó túlsó partján, ahonnan pazar látvány tárul a látogató elé. A Mátra erdős hegyvonulatai között messze ellátni, a csúcsokig. Kékesig. Galyatetőig. Több mint húsz éve, 1961- ben nyitották meg a Sás-tói kempinget, az első magyarországi hegyvidéki táborhelyet. Bekerített területen kétszáz személy részére van itt hely a jól felszerelt motelben és faházakban. A füves, fás területen sátrak és lakókocsik táboroznak nyaranta. Hazaiak és külföldiek is. Különösen a svédek, az olaszok, a hollandok kedvelik a Sás-tó környékét. De jönnek osztrákok, NSZK-be- liek is szép számmal. Soka visszatérő vendég, a több hetet itt töltő nyaraló. Télen csak kevesen tévednek errefelé; síelők, a tavon korcsolyázók, kirándulók. De nyáron, tavasszal élettel telik meg a vidék. Pesti, gyöngyösi, békéscsabai vállalatok üdülőházaiban és a kempingben sok száz vendég nyaral, pihen. Akik szeretik a csendet, a természet közelségét, a jó levegőt, bizonyára szívesen látogatják a Sás-tavat. A tó körül tábori főző és szalon- nasütőhelyek vannak. Kertészek gondozzák a park fáit, bokrait. Számos kirándulási lehetőség nyílik a tó körül. Erdei sétautak, turistaösvények vezetnek a Mátra legszebb pontjaira. Mátrafüredre 35 perces. Mátraházára egyórás gvalogsétaút vezet. De eljuthatunk a Kékesre, Galyatetőre. Mátraszentimrére, Párádra. Parádsasvárra is kiterjedt, gondosan jelzett turistautakon. Számtalan forrás, patak, kilátó, várrom, sziklaképződmény, tisztás lehet a kirándulás célpontja. Kádár Márta 1981. június 25-én helyeztük örök nyugalomra a gyulavári temetőben özv. Adamcsik Józsefnét, Békés megye egyik legkiválóbb népdalénekesét, a Népművészet Mesterét. Temetése szertartásának híre éppen olyan nagy erővel mozgósított, mint valaha megért fellépéseinek a híre. Dalai élő előadásában több évtizeden át gyönyörködhettünk, illő kötelességünk, hogy fájón emlékezzünk reá. Özv. Adamcsik Józsefné Megyesi Erzsébet 1902. augusztus 12-én született Gyulaváriban. Apja földnélküli alkalmi munkás, cseléd volt. A született tizenegy testvér közül hatan maradtak életben. Ö volt a legidősebb. Érthető hát, hogy az apja hamar munkára fogta. A négy elemi elvégzése után már a felnőttek közé járt dolgozni. Ö maga így írt erről az életrajzi feljegyzéseiben: „Nálunk ■ Gyulaváriban, vagyis mellette folyik el a Fehér-Körözs. Fejelték a tetejét a partnak. Ügymondván kubikoltak tajicskával, hordták a földet, és akinek már olyan családja volt, hogy vihette magával, az vitte, és vastag kötéllel akasztotta a tajieska elébe, és a családja meg segített húzni fel a partra, hogy minél több tajicskával tudjon elhordani naponta. Én is ott voltam az apámnak segíteni. Nem volt semmi szégyen ebben.. Más munkára is eljárt az édesapjával: makkos erdőt tisztítani, tengerit vetni, kapálni, törni; az anyja meg odahaza Volt a többi apró gyerekkel. Tizenkét éves volt, amikor az apját elvitték a világháborúba. Ettől kezdve az Almási urasághoz járt napszámba. Kora tavasszal acatolni, aratásban villásnak, cséplésnél pévásnak — mikor milyen munkát kapott. Nagyobb korában majorról majorra hányódott mint summás. 1921-ben ment férjhez. A férje — Adamcsik József — Dénes-majori béreslegény volt. Ezután újra vándorélet következett: a mezőhegyesi állami birtokon, a Battonya alatti Tom- pa-f>usztán. majd ismét Mezőhegyesen dolgoztak, míg végre sikerült annyit össze- kuporgatni, hogy végérvényesen Gyulaváriba költözzenek vissza. A férj ezután vasúti pályamunkásként dolgozott. 1963-ban halt meg. Az életrajzi adatok további részletezése helyett arról szólunk inkább, hogy a kényszerű munkahelyváltásokkal együttjáró új és új közösségek mind új alkalmat jelentettek az általuk képviselt kultúra elsajátítására is. Így történhetett, hogy a dalra fogékony Megyesi Erzsébet már lánykorában a legjobb dalosok közé számított, később pedig barátnőiével — Dobra Lajosáé Veres Máriával, aki ugyancsak a népművészet mestere volt, templomi elő- énekessé és halotti virrasztók vezető énekesévé is lett. Kivételes daltudására 1959- ben Bartók János is felfigyelt, s több felvételt készített az MTA Népzenekutató Csoportjának arevhívuma számára. Ettől kezdve Adam- csikné és Dobráné dalait a Magyar Rádió rendszeresen sugározta, és televíziós szereplésre is meghívták őket. Megnövekedett népszerűségük Békés megyében éppúgy, mint az ország különböző helyein rendezett fesztiválokon. Magam 1964-től kezdve gyűjtöttem tőle. özv. Adamcsikné dalrepertoárja országosan is kiemelkedő mind mennyisége, mind esztétikai minősége szempontjából. ötszáznál több dalt és balladát tudott. melyek között a régi stílusú dalok illetve szövegek száma alföldi viszonylatban feltűnően nagy. a dalok között előforduló új- keletkezésűek. és a néhány magyar nóta pedig a kor termésének legszebbjei. A balladák, summásdalok. a többségükben levő szerelmi- és katonadalok mellett pásztor- és betyárdalokat találunk nála nagy számban, de előfordul dalkincsében bányászdal. árusdal és más. ritkább műfaj is. Mindennek elismeréseként 1977-ben megkapta a Népművészet Mestere kitüntető címet. Ez az elismerés szinte úi lelket öntött bele: szeretett volna minél több helyre eljutni, hogy művészetével szolgálatot tegyen. *■ Szándéka ellenére azonban ereiéből egyre kevesebbre tellett, s élete utolsó éveit csendesen viselt betegségek Özv. Adamcsik Józsefné sorozatával élte lányának családjával. Legkedvesebb dalainak egyikével emlékezünk rá: Édesanyám, nem kell nékem szerető. Szeretőm lesz majd a gyászos temető. A fejfámra csak az legyen felírva; Én is voltam hő szerető valaha. Ha meghalok, temetőbe vigyetek, Babám kiskapujába letegyetek. Nyissátok fel gyászkoporsóm fedelét. Hadd hullassa rám a gyászos könnyeit. Ha meghalok, meghagyom egy levélbe: Lányok vigyenek ki a temetőbe. A fejemhez keresztet ne tegyenek. Viseltem én életemben eleget. Beck Zoltán
