Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
1989. június 3., szombat TALLÓZÓ Köröstáj Valahol Magyarországon Hát így élnek Demokráciát kiátkozással? Nem valamiért, hanem valami, valaki ellen Ökológia (Dluhopolszky László rajza; Népszava) „így nem járt még se a paraszt, se melós, se úr. ,,a fene se tudja innét ...— Hogy hogyan élünk? — kérdez vissza a házból kilépő fiatalember a mama helyett. — Egyre nehezebben. Ha nem volna a kis háztáji, bizony nem tudnánk egy fillért sem félretenni. A mama a téeszben dolgozik, keres vagy négyezret, az apám leszázalékolt nyugdíjas. Én Kaposváron dolgozom, a húgom meg a feleségem itt a ház körül. Hatezer-ötszáz kajapénzből kell kijönnünk. — Mit szól ahhoz, hogy cserélik a minisztereket? — Semmit. Nincs tévénk már egv éve. Azaz van, de elromlott. Nincs pénzünk, hogy megjavíttassuk. Aztán meg nem is jutna rá idő, mert este már csak arra van erőnk, hogy beessünk az ágyba. Odébbállok. Egy faluban ugye a templomtornyot kell keresni, mert szinte biztos, hogy mellette ott a kocsma is. Ezúttal is így van. A vendéglőben öten békésen iszogatják boraikat, és a közeledő hétvégéről beszélgetnek. Az egyik sarokban puskás ember üldögél. Amikor meglát, menni készül. Nehezen tudom szóra bírni. — Mit mondjak? Tóth János vagyok. 27 éves, erdész. Lipótfalván lakom egyedül, és éppen hogy megélek. Tíz évvel ezelőtt két- ezerhétszáz forintot keres... Nem tudom, más szakmában mi a helyzet, de. hogy visszatérjek eredeti témámhoz, a sajtót jelenleg a normák megszűnése fenyegeti. Egyáltalán nem meglepő módon azok a lapok és azok a rádióműsorok. amelyek hosszú évek óta több-kevesebb következetességgel küzdöttek a régi állapotok megváltoztatásáért. nem kényszerültek hangnemet váltani. Cikkeik, melyeknek némelyike a rendszer egészének bátor k: itikája, többnyire igen higgadt hangvételüek. Elsősorban a Magyar Nemzet jut eszembe, de ide tartozik az ÉS és néhány éve újra a Mozgó Világ vagy az Új Márciusi Front szellemiségét képviselő Valóság is. A rádióműsorok közül a 168 óra és a Gondolat-Jel. (Fölsorolásom nyilván nem teljes, hiszen nem tartalmaz olyan, elsősorban kulturális szemléket, mint például a Jelenkor vagy a régi-új Liget.) Ezzel szemben némely, a papírhiányhoz, illetve a keményvalutás papír árához képest feltűnően nagy példányszámú lap — elsősorban a Kapu és a Reform ontja a szenzációvá süllyesztett botránykrónikákat, a nyelvhelyességi és helyesírási hieldönteni” tem, de abból kijöttem. Persze az többet ért akkor, mint most ötezer. Még szerencse, hogy egyedül vagyok, így csak magamnak tehetek szemrehányást, ha hó végére már nem marad a nettó hétezerből. — Mi a véleménye arról, hogy egyszerre hat minisztert leváltottak? — Legyek őszinte? Előbb kellett volna. Nem tudom, hogy most jobb lesz-e, de előbb kellett volna, az biztos. Mindig megbeszéljük itt a kocsmában a dolgokat, és többen mondták, hogy nem lesz ennek jó vége. Ott az az izé. na. a vízlépcső vagy mi. a fene se tudja innét eldönteni, hogy mi a jobb nékünk. Majd az okosok. De jobb, ha nem szólok semmit, mert aztán baj le'sz. Most van bent a kérelmem a vadásztársaságnál, és nem szeretném, ha emiatt esnék ki. — Tudja, az erdőben, ott egészen más. A madarak minden évben ugyanilyen szépen és ugyanúgy énekelnek, mint ahogy megszoktuk tőlük. Igaz, a fát egyre többen lopják, és a csapdák száma is gyarapodik, de mi azért vagyunk, hogy ezt megakadályozzuk. Csak az a baj, hogy kevesen vagyunk. Higgye el, nem mindig a szegény lop. Lop a módo- sabbja is, pedig nem kell neki annyira . . . (Andrejszky Zoltán; ötlet) bákat, és ami a legrosszabb: a sokszor igen kevéssé civilizált hangú kiszólásokat. Meglepődve kérdezem magamtól: miért olvasom szívesebben én. a liberális polgári eszmék és így a sajtószabadság híve, az Üj Tükör riportjait, mint a Kapu vagy a Reform leleplezéseit? A válasz egyszerű. És úgy szól, hogy azért, mert engem, az európai normákon nevelt értelmiségit, megriaszt az uszítás hangneme. ami a növekvő szegénységgel katasztrofális, még a pártállam csődjénél is katasztrofálisabb eredményre vezethet. A hisztériakeltés a legbiztosabb eszköz egy minden eddigi uralomnál elvtelenebb, diktatórikus rendteremtés kiprovo- kálásóra. Ideje tehát ezen a területen is visszatérni az európai normákhoz. Az állami beavatkozástól szigorúan mentes, de saját szakmai — és így emberi — nívójára szigorúan ügyelő sajtóhoz. Mert a szenzációknak a panoptikuma, ami ma körülvesz minket, még csak az érem másik oldala. így áll bosszút az élet a több évtizedes hallgatásért — rajtunk... (Fábri Péter; Élet és Irodalom) ... Az alakuló pártok egyi- ke-másika nem a lehetőségek variánsaival hívja soraiba az embereket, hanem gyűlölködve kiátkoz. Az alternatív szakszervezeteknek sincs más orvosság-javaslata gazdasági, társadalmi bajaink orvoslására, mint a „hivatalosnak”, de az istenért oda nem állna az utóbbi mellé, inkább viszályt szít, protestál, mondván, minden gyanús, ami nem az eleve tagadásból indul ki. Nem valamiért folyik gyakran a csatározás, hanem valami, vagy valaki ellen. Mondják, Franciaországban a leváltott kabinet tagjai gyakran együtt ebédelnek a legnagyobb egyetértésben a hivatalban levő kormány minisztereivel. A mi kiátkozó indulatainkból ilyen bölcs méltányosságra Ha egy ország oktatási rendszerében válságjelek mutatkoznak, akkor hamarosan az egész országot válság, sőt válságok sora fogja sújtani. S addig semmi remény a válságból való kilábalásra. míg az oktatás gondjai meg nem oldódnak. Ez pusztán egy közhely profán ragozása, de úgy tűnik, nem annyira közhely és nem annyira profán, hogy egy európainak mondott kormány is rájöjjön igazságára. Hazánk felsőoktatással kapcsolatos mutatói a kontinens rangsorának végére utasítják Magyarországot, épp csak Albániát előzzük meg. Ebben a helyzetben nemhogy milliárdok tucatját fektetné kormányunk az oktatás fejlesztésére, még a pénzeszközök reálértékének megtartását sem képes szavatolni. Az egyetemek aládúcolva, a vakolatuk omlik, a padok elrohadnak, nincs pénz lombikra, vegyszerre, külföldi szakirodalomra, a technikai eszközök múzeumba illőek. Az oktatói fizetés annyira alacsony, hogy csak a szakmájuk őrültjei, a tényleg elhivatottak maradnak tanárként az egyetemen. Az egyik tanárom mindennap kis lábasban hordja az ebédet az egyetemre, és a kávéfőzésre használt rezsón melegíti, ... — Ha olyan döntés születne. hogy kiosztják a bevitt földeket, akadna-e gazda, aki visszafogadná? — A harminc évvel ezelőtti kétszázas tagság mára ötvenre csökkent, mert lassan kihalnak azok az öregek, akikben még van gazdaszemlélet, akik még szív- vel-lélekkel teszik a dolgukat. Helyüket fokozatosan átveszik a fiatalok, akikből már hiányzik az a többlet, ami a gazdát megkülönbözteti a bérből-keresetből élőktől. Nem hinném, hogy tömegesen jelentkeznének a földért. Akinek kellene is. mivel művelné meg, hiszen lovat sem tartanak a faluban — Horváth László, a Jákói Aranykalász Termelő- szövetkezet elnöke érvelt így, aki egyben a község elöljárója is. — Lámpással se találna olyan embert Jákóban, akinek kellene a régi földje — kapcsolódott a beszélgetésbe Lóki János, aki hetvenkét évesen tanyagazda a majorban. — Az alapítók gyerekeiből már alig van néhány a faluban. Aki maradt, az nem telik. A hagyományos demokráciák parlamenti mennydörgései elülnek a T. Ház éttermeiben és folyosóin. A demokrácia régóta gyakorolt játékszabályai egymás számára kiszámíthatóvá teszik az embereket. Mindenki azt a szerepet játssza, amit felvállalt. Többnyire korrekten és magánemberi indulatok nélkül. Mi gondosan becsomagoljuk a sérelmeket, a gyűlölködés morzsáit s görcsösen őrizzük őket, nehogy véletlenül megszabaduljunk tőlük. Mindenki csak a maga kis különbejáratú demokráciáját tudja jogosnak elfogadni, a másét nem. Demokráciát akarunk az indulatok terrorjával? Demokráciát kiátkozással?... (Onódi Zsuzsa; Mai Magazin) mert három gyermeke mellett már nem jut pénze az oktatói menzára. Ez szégyen, de nem a tanáromé! Vannak persze buta, alkalmatlan, kisstílű oktatók is, akik máshol nem remélnek állást, akik káderpolitikánk rettenetének reprezentánsai, merthogy a felsőoktatásba is dolgozik a kontraszelekció. Ha minden együtt van, akkor már csak a hallgató hiányzik. A 120 pontos felvételi rendszerrel megnyomorított, a sok mindent, de igazán semmit sem tudó, a mennyiségi, és nem a minőségi követelményeknek megfelelő, az önálló gondolkodásról leszoktatott, a közélettől elvonuló, a pusztán a minimális elvárásoknak megfelelni kívánó. Ez természetesen nem mindenkire vonatkozik, pusztán a többségre. A jelenlegi magyar felsőoktatás ilyen hallgatói alapanyagot kíván, ilyenekkel képes dolgozni, ilyeneket szabadít az országra. Több évtizedes, szívós munkával tudták ezt elérni, követendő példává emelni a csak a parancsok végrehajtására alkalmas középszert, az eljövendő évtizedekre megfosztani az országot értelmes értelmiségtől. Válság van? Hát ne csodálkozzunk! (Porcsin Zsolt; Inkognito című folyóirat) se állna oda kapálni, kaszálni. Mondhatom, bárki találta ki ezt az új földosztást vagy micsodát, nem sok fogalma lehet a földről. — Egyes alternatív politikai csoportok hisznek abban, hogy a nagyüzemek feldarabolásával fellendülhetne a mezőgazdaság. — Persze, már megint a politika! És a parasztság megkérdezése nélkül akarnak dönteni a mezőgazdaság sorsáról? Nem, itt nem politizálni, dolgozni kell, mert a föld akkor terem, ha megművelik, a jószág úgy fizet, ha szakértelemmel tartják. És ez utóbbi a mai fiataloknál már jócskán hiányzik, ök már nem a régiek szívével szeretik a földet és nem a legjobbat, legtöbbet hozzák ki belőle. Tegyék őket érdekeltté, csak azzal segíthetnek a gazdaságon! — emelte fel a hangját. — Vitt be földet a közösbe? — Tizennyolc holdat, de egy lépésnyi se kellene már belőle — hangzott a kategorikus válasz... Pintér Csilla; Számadás) ... Az új-járású, ha csak lehetséges, tilosban parkol, járdán, második sorban vagy —: mint most ez is — a sarkon, úgy, hogy a kocsi orra másfél méterrel kilóg, pedig itt kanyarodik a troli, de hát legföljebb a troli majd vár egy kicsit. Föltekeri az ablakot, kinyitja az ajtót, kilép, unottan becsapja az ajtót maga mögött, fölveszi az addig a kigombolt ingén lógó napszemüvegét és elindul. Igen, ez az a járás. Az új-járás. Így nem járt még se paraszt, se melós, se úr, se dzsentri, se sváb, se zsidó, senki. Ez a járás egy történelmi nóvum ... ... Az új-járásúak nincsenek sokan. De hát kell-e sokan lenniök?... Budapest egyetlen kerületében egyszerre épít társasházat, panziót és kuplerájt — csoda-e, hogy a tanács dolgozói alig érnek rá a többi kis százezer gyermeteg ügyeivel foglalkozni?. . . Az új-járású vesz pár kastélyt és porig rombolják a turistaházakat. Elmegy a Jön a Zwack? Alighanem nem jön. Mert Zwack Péter, az Olaszországban élő üzletember az Istennek sem akarja visszakövetelni a Zwack család egykor volt nagy hírű likőrgyárát, bár a televízió riportere újra és újra nekirugaszkodott, hogy rávegye Zwack urat: hát követelje már vissza az állami tulajdonban lévő gyárát. Mit mondjak? Komolynak — és főleg gondolatébresztőnek — szánt interjún ilyen jót még — már bocsánat a kifejezésért — nem röhögtem. Tessék elképzelni a szituációt — már csak azoknak mondom, akik nem látták a HÉT 1989. május 14-i adását —: áll a tőről- metszett vállalkozó apja valamikori gyárának kétségtelenül lepusztított üzemcsarnokában, s miközben a nemzeti televízió — így ... — Milyennek látja a mai tornát? (Akihez a kérdés szól: Keleti Agnes, a melbourne-i olimpia tornászbajnoka.) — Szörnyűnek, embertelennek, katasztrofálisnak, rettenetesnek. írja csak le mind. Amit ma a világ torna címén csinál, a fiatalság mcgnyomorítása. Mi mást lehetne mondani egy olyan sportágra, amelyben már meg sem lepődnek azon, ha gyermeklányok csavart szalKossuth-díjas szobrászhoz, és azt mondja: Mester, itt van száz forint, csináljon ezért a kertembe egy szép, szeretkező emberpárt — és a befolyásos mester lelkes szószólója lesz a magánmecenatúrának. A szobor alatt hangversenyt rendez világhírű emigráns szólisták fölléptetésével — és megvonják a zenekultúra állami támogatását ... Az idő az új-járásúaknak dolgozik. Ök nem ismerik a hiány fogalmát, ők soha nem állnak sorba nyúlmá- jért a csarnokban, az ö adójuk nem emelkedett egy fillérrel sem, és az ő tevékenységüket éppen most ismerte el becsületes, tisztességes munkának a Központi Bizottság. Az új-járó nép nem fél soha semmitől. De amíg mezítlábasán, lassan, nyugodtan, látszólagos hányaveti- séggel lépdel a kocsi felé, elhatározza, hogy csak vesz magának egy davajgitárt. Ki tudja, mire lehet jó. A múltkor kínáltak egyet hetvenért. (Bacher Iván; Magyar- ország) mondják ezt mostanság, ugye? — riportere minden rábeszélőképességét elővéve szinte rátukmálná az államosított üzemet, Zwack Péter hebegve-habogva, zavartan szabódik . .. És Zwack Péter hajthatatlan ... Ö tudja miért. Mintha sejtené — amiről a riporternek a jelek szerint fogalma sincs —, hogy ez az egész privatizálási és reprivatizá- lási ügy sokkal bonyolultabb és legfőképpen egy vállalkozó számára sokkal inkább végiggondolandó, mint ahogy az egyes tv-riporterek agyában él. S Zwack úr láthatóan nem érti a riportert, aki szintén nem érti, hogy ugyan miért nem jön vissza Zwack? És legfőképpen azt nem érti, hogy vajon miért nem követelődzik?... (V. Cs.: Figyelő) tokkal ugranak a gerendán? Ezt engedni egyszerűen embertelenség. — Nem csupán arról van szó, hogy fejlődött a szertorna? — Ez nem fejlődés, ez edzői brutalitás. Eredményre törő, kíméletlen emberek sérülésbe, megnyomorodásba kergetnek tapasztalatlan, befolyásolható gyerekeket. Ez a sport sztálinizmusa... (Pilhál György; Magyar Hírlap) „Megriaszt az uszítás hangneme” Szenzációvá süllyesztett botránykrónikák Felsőoktatás Épp csak Albániát előzzük meg Földet vissza nem veszünk? Megnyomorító torna? De Zwack úr konokul nem követelődzik (Az újvidéki Magyar Szó karikatúrája)
