Békés Megyei Népújság, 1989. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-14 / 138. szám

1989. június 14., szerda

Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum • Nyílt fórum

„Ki véd meg bennünket, ha kimennek a szovjet csapatok?”

A geszti honfitársaink félelmét megfogalmazó nyílt levél — melyet a Népújság május 25—i száma közölt — bennünk is gondolatokat, érzelmeket ébresztett. Baráti körünk tagjai nevében a felvetett kérdésekkel és a félelemérzéssel, mint napjaink jellemző jelenségével kapcsolatban az alábbiakban tesszük meg észrevételeinket.

Emberileg természetesen megértjük a határmelléki lakosság közvetlen veszélyérzetét. Hozzátéve, hogy mi, akik a megyeszékhelyen 20 kilométerre élünk a határtól, lényegében ugyanehhez a veszélyeztetett körzethez tartozunk. Mi is úgy véljük, hogy sem polgárvédelmi készültségünk, sem a hadsereg országon belüli területi elhelyezkedése nem garantálja a keleti határ mentén élők biztonságát. Nyilvánvaló, hogy hazánkat nyugat felől nem fenyegeti támadás.

Azt, hogy milyen realitása van egy esetleges román betörésnek — úgy gondoljuk —, nehéz megítélni napjainkban. Tény, hogy a román politika által képviselt nacionalizmus és nagyhatalmi ábránd mostanában a területi kérdésben is felerősödni látszik. A Tisza vonaláig terjedő „Nagy-Romá- nia” képtelen tervéről egyre többel hallhatunk. S mint a történelem bizonyítja, a diktátorok — főleg vészhelyzetben — mindenre képesek, cselekedeteik kizsámíthatat- lanok. Ha visszatekintünk századunk magyar—román konfliktusaira, akkor megállapíthatjuk. hogy a reakciós román beavatkozás mindig akkor következett be, amikor már csak egy erőtlen, kiszolgáltatott nemzetet keltett legázotoi.

A magyarság kiszolgáltatottsága napjainkban is nyugtalanító. E hazában ismét mélyponton vagyunk gazdaságilag, lelkileg egyaránt. De talán ezeknél is kétsiégbeejtőbb az a mélység, melybe nemzettudatunk, önbecsülésünk, önértékelésünk süllyedt. Veszélyhelyzetben már csak egy külső hatalom katonái által reméljük oltalmazásunkat? Pedig népünknek is van — országot védeni hivatott — hadserege. Számunkra a legfájóbb kérdés: miért nem természetes reagálás ebben a helyzetben az önvédelem ösztöne?

Nyilvánvaló, hogy nem a félelmüket megfogalmazó honfit ársai.n kát hibáztathatjuk ennek hiányáért. Az emberek tudata jórészt olyan, amilyenné alakítják. Márpedig az elmúlt évtizedekben

minden megtörtént annak érdekében, hogy megfosszák az ország lakosságát, a felnövekvő nemzedékeket a nemzetet összetartó magyarságtudat legelemibb megnyilvánulásaitól is. Ennek szomorú következménye napjainkban az Erdélyből érkező magyarjaink kétes fogadtatása, sokak általi „teromá- nozása”, anyagi létünk tőlük való féltése. Az idegen hatalmi érdekeket szolgáló körök által kidolgozott — központilag vezérelt és az országra rákényszerített — kultúrpolitika eredményezte többek között a nemzettudat szinte teljes megsemmisülését; a trianoni, illetve a párizsi békediktátumok által kirekesztett magyarság iránti testvéri szolidaritás hiányát, a barát- és ellenségképünk teljes zűrzavarát. Éppen ezért talán helyénvalóbb lett volna a pártfőtitkár helyett a levelet a honvédelmi miniszterhez címezni. Még akkor is, ha a mostani helyzetben — legjobb ismereteink szerint — ez csak formális különbséget jelenthet.

Vitatkozva a levélben megfogalmazottakkal, mi nem tartjuk provokátoroknak a tömegtájékoztatás és a politika azon személyiségeit, akik megpróbálják a több évtizedes mulasztást pótolni és — sokszor nem veszélytelen helyzetben — kísérletet tesznek a hiteles tájékoztatásra, illetve a magyar érdekek képviseletére.

A hallgatás, a ködösítés politkájának eredménye közismert. Csak a felületes szemlélő vélheti úgy, hogy további hátrálással, hallgatással, önmagunk hitegetésével nemzetünk — így a magunk léte is — megmenthető. A nemzet és az egyén sorsa e kérdésben sem választható el egymástól.

Ezért úgy gondoljuk, hogy a levélíró legfőbb kérdésére egy független, demokratikus — polgárainak öntudatában, hitében is erős — Magyar- ország megvalósulása után adható csak megnyugtató válasz. E válasz pedig hitünk szerint nem lehet más: a

megfogalmazott veszéllyel szemben csak önmagunk erejére támaszkodhatunk. A Kárpát-medencében élő magyarság szellemi-érzelmi-lel- ki egységének erejére. Feltéve, ha van még igényünk itt Békésben is egy szabad magyar életre ...

A BÉKÉSCSABAI ERDÉLYI KÖR EGYESÜLET

választmánya

Baba vagy labda

A Békés Megyei Népújság június 9-i számában megjelent „Nem (mi) ferdítettünk” c. glosszát olvasva egy, a futballban nemegyszer látott szomorú jelenet jutott eszembe: ha a játékos már nem tudja tiszta eszközzel megjátszani a labdát, az ellenfelet rúgja fel.

A Népújság említett cikke a Békéscsabai Reformkor június 8-i felhívására reagál, pontosabban annak 3. pontját ikifogásolja. A szépen bekeretezett cikkhez megjegyzéseim a következők:

1. Nagyon sajnálom, hogy egy pártlap nem a másik 3 pontban írottakban talált kifogásolni valót, mert ez talán azt is jelzi, valós a felvetett probléma.

2. A reformkor nem elferdítéssel vádolja a (tényleg a május 30-i ülésről készült) tudósítást, csak nem tartja hitelesnek. Az elhallgatás (aminek okáról a nevezett

cikk is szól) és „a tények elferdítése” azért nem ugyanazt jelentik, ezt a cikk írója is jól tudja.

3. Megértem dr. Szemenyei Sándort, hogy személyes problémáit nem így akarta a nagyközönség tudomására hozni, de szerintem ő is tisztában volt azzal, hogy a mintegy 50 ember előtt tett kijelentése nem maradhat sokáig titokban.

4. Teljesen érthetetlen, sértő és ellentmondásos a glosz- sza utolsó két mondata. Az elhallgatást a cikk maga is beismeri (de érthetően indokolja), elferdítésről pedig csak a cikkben esik szó, de ott töbször is, s ezenkívül senki sem tüzelt (legfeljebb vissza).

5. Az már lényegtelen, hogy zavaró sajtóhibákon túl a precizitásra kényes Népújság még saját cikkének terjedelmét sem tudja lemérni: az ominózus tudósítás ugyanis nem 75 sornyi volt, hanem cím nélkül is 171.

S amiért á futballhasonlat az eszembe jutott, a glossza megfogalmazói, úgy érzem, nem a labdát keresték. Kár, talán hasznosabb lenne.

Dr. Rakonczai János * * *

A fentiekhez néhány észrevétel: a másik három pontban írottakat nem nekünk címezték, tehát nem nekünk kell rá válaszolni, a ránk vonatkozóra reagálhattunk; ami nem hiteles, az lényegében elferdített, tehát egyik kifejezés helyettesíthető a másikkal; tiszteletben tartjuk az elfogadhatónak ftélt kéréseket, tehát nem játszunk ki embereket, még ha ez elhallgatásnak is tűnhet; a zavaró sajtóhiba valós, a számítás nem, 75 sornyi volt a tudósítás, természetesen kéziratban — merthogy abban és nem szedett sorban számolunk. Még annyit, a Békéscsabai Reformkörrel sem perben, sem haragban nem állunk. És nem is célunk.

Egy vélemény — egy felhívásról

A Népújság június 8-i számában a békéscsabai reformkör felhívással fordult a város párttagságához, hogy rövid időn belül kezdeményezze a városi pártértekezlet újbóli összehívását. Ehhez, miként minden párttagnak, joguk van. A felhívásra való reagálást mindenki maga dönti el — ismeretei birtokában. Mi is ezt tettük.

‘A felhívás utolsó előtti bekezdése így szól: „A leírtak alapján indokoltnak tartjuk, hogy Kutas Gyula, a városi pártbizottság első titkára vonja le a következtetéseket és mondjon le tisztségéről.” A leírtakat többször átolvastuk, és itt, most megjegyzéseinkkel egészítjük ki.

1- es ponthoz: lényegében

azt tartalmazza, hogy a városi pártbizottsági üléseken feltűnően nagy az érdektelenség.

Megjegyzésünk: Nemcsak

ott. Ám azért, hogy ez kialakult, csupán a jelenlegi pártvezetőt (pártvezetőket) kell felelőssé tenni...?

2- es ponthoz. Idézet: „Az első titkárral szemben a pártbizottság legutóbbi ülésein megfogalmazódott a bizalmatlanság, ...”

Megjegyzésünk: Tudomásunk szerint valóban a párt- bizottság ülésén, de a városi párthivatal részéről fogalmazódott meg a íizalmat- lanság. (Tehát nem a párt- bizottság részéről. Igaz, a felhívás ilyet nem is állít ...)

További idézet: „... a titkárok távozóban vannak, az apparátus szétesett.”

Megjegyzésünk: Ez, a mai megváltozott légkörben — bármennyire is sajnálatos — nem meglepő. Minduntalan azt halljuk, hogy a sztálini (bürokratikus) szocializmust valami mással kell felváltani. A párthivatalban dolgozók egy részének — ha előrelátók —, új megélhetési forrás után kell nézni.

4-es ponthoz. Idézet: „Nem értünk egyet a Kutas Gyula első titkár vezetési stílusát és munkálkodását kivizsgáló bizottság azon megállapításával, amely teljesen indokolatlanul Bálint Tibor személyére is elmarasztaló megjegyzést tett.”

Megjegyzésünk: Ebben a

megállapításban — számunkra — érthetetlen elfogultságot látunk. Nevezetesen azt, hogy a reformkor állásfoglalása szerint — a konfliktus kialakulásáért a panasztevőt, aki „következetesen szót emel a pártélet tisztaságáért” nem, kizárólag csak Kutas elvtársat lehet elmarasztalni. Vagyis, csalódott a reformkor, mert a kivizsgáló bizottság nem igazolta koncepcióját. További idézet: „Ezt az elmarasztaló ítéletet — ha közvetve is — az ötször is felelőtlenül és komolytalanul szavazó pártbizottság szentesítette.”

Megjegyzésünk: Igaz. Ám mind az ötször úgy foglalt állást a „felelőtlenül és komolytalanul” szavazó bizottság, hogy nem indít bizalmatlansági eljárást Kutas elvtárs ellen.

Mi, a reformkor felhívását alaposan átgondolva — indokaik alapján — nem tartjuk megalapozottnak javaslatukat, mellyel pártértekezlet összehívását kezdeményezik. Azt látjuk, hogy egy hivatal szót emelt vezetője ellen, majd mikor az abban illetékesek döntöttek — nem a panasztevő szájíze .szerint —, akkor a reformkor hibásnak találja a kivizsgáló bizottságot, a városi pártbizottságot, de még az erről tudósító megyei lapot is. A hozzánk eljutott értesülések alapján — helyi sajtó, napi beszélgetések — nem tartjuk alkalmatlannak Kutas Gyula elvtársat, az első titkári feladatok ellátására. Az ennek ellenkezőjét alátámasztani szándékozók részéről elfogultnak tűnő kijelentésekkel találkozunk. Többek között olyannal is, hogy Kutas elvtárs nem reformer. Ki állapította ezt meg? És mi alapján? Egyáltalán, mit jelent ma reformernek lenni?

Kutas Gyula elvtársat viszonylag rövid ideje választotta újra a városi pártértekezlet. Ez idő alatt számunkra egyet bizonyított; azt, hogy konfliktusokat teremtő ember. Ha az őt ért támadások ellenére sem hátrál meg, a továbbiakban esetleg azt is bizonyíthatja, hogy jó első titkára tud lenni az MSZMP békéscsabai szervezetének.

(Kner Nyomda üzemi MSZMP-bizottságának tagjai

Igazságtalannak tartjuk

Megdöbbenve tapaszaltuk — a Népszabadság 1989. május 17-i számában, az Országos Tervhivatal elnökének nyilatkozata, a Figyelő május 4-i „A gazdasági átalakulás és a Magyar Hírlap május 19-i „Drága pénzen vett elégedettség’* című cikke alapján —, hogy a kormány 1990- ben emelni, illetve módosítani akarja a korábbi lakásépítési és -vásárlási hitelek kamatait, arra hivatkozva, hogy a mostani terhekhez képest igazságtalanul alacsony. Mi azt mondjuk, hogy a jelenlegi kamat igazságtalanul magas. Az építkezés és a lakás- vásárlás a múltban és ma is az igénybevevők jó részét — különösen a fiatal kezdőket — valósággal a tönk szélére juttatta. Képtelenségnek tartjuk, hogy ezek a terhek tovább növekedjenek.

Ugyanakkor úgy gondoljuk — annál is inkább, mert a jogállamiság felé haladunk —, hogy az államnak nincs joga megváltoztatni azokat a hiteles kétoldalú szerződéseket, melyek a hitelező és a pénzintézet között köttettek. Minden felelős ember. egy ilyen egész életre szóló beruházásnál felméri anyagi helyzetét, és a jelenen túl a jövőre is tervez, és ennek tudatában dönt.

Ez a példátlan beavatkozás tovább szélesítené a nyomorszinten élők tömegét, nem beszélve a társadalmi stabilitást alapjaiban megrendítő közfelháborodásról.

Azért tiltakozunk a kormányterv ellen, már a szándék megfogalmazásának időszakában, hogy elősegítsünk egy hibás döntést megakadályozni.

Kérjük a szakszervezetek munkahelyi bizottságait, hogy felhívásunkhoz csatlakozva juttassák kifejezésre tiltakozásukat.

A szakszervezeti tagság nevében a gyári bizalmi testület, Csepel Autógyár 4. sz Gyár, Szeghalom

Vizet is

az úszni tanulóknak!

Diák Betéti Társaság alakult a sarkadi gimnáziumban

A sarkadi Ady Endre Gimnázium cs Postaforgalmi Szak- középiskola nyomdájában készül az Embernevelés, a Kemény Gábor Iskolaszövetség lapja. A Diák Betéti Társaság tagjai Bondár Imrének, az iskola nyomdászának irányításával a nyári szünetben is dolgoznak

Fotó: Fazekas Ferenc

„Alulírott törvényes képviselő ... hozzájárulok,

hogy ... mint a Sarkadi Ady Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola tanulója a Diák Betéti Társaságba, mint kültag belépjen és ott termelő-gazdálkodó munkát végezzen. Biztosítom a belépéshez szükséges (50—500 forint közötti) pénzösszeget, melynek az üzlet esetleges ráfizetése miatti elvesztésébe is belenyugszom.’’

A sarkadi középiskola mintegy 400 diákja vitte haza nemrégiben a kitöltésre váró hozzájárulási nyilatkozatot. A kezdeményezést siker koronázta. legalábbis annyiban, hogy május 29-én az iskola bel tagságával, ötvenöt tanuló és 24 felnőtt dolgozó kültagságával megalakult a társaság. Az üzletvezetői teendőket Vasvári Mihály, az iskola igazgató- helyettese vállalta magára. Mint pedagógus, a társaság működésében rejlő nevelőerőt hangsúlyozta:

— A társadalom elégedetlen a 18 éves fiatalok fel- készültségével, az iskolából kikerült diák nehezen talál magára a valóságos helyzetben. Ám, ha az iskolák az oktatásközpontúságot olyan neveléssé szélesítik, amely az életet beengedi az intézmények falai közé, az úszni tanulóknak vizet is biztosít, akkor cselekvőkészebb, önmagukat jobban ismerő fiatalokat indíthatunk útnak. Nem új nézet ez, az ókori pedagógia is vallotta.

— A régi nevelési elv újbóli alkalmazását szolgálná a megalakult diáktársaság?

— Az a tanuló, aki egy ilyen gazdálkodó társasági formában részt vesz, a saját bőrén tanulja meg a gazdasági, piaci viszonyokat. A termelésben személy szerint, nemcsak úgy tengve-lengve és általában érdekelt. Dolgozik, gazdálkodik, megismeri a pénz, a tőke, az osztalék és a nyereség szerepét .. .

— Konkrétan: mit termelnek majd?

— Anyagi és szellemi javakat. Kilenc üzletággal indulunk. Szaktanár tagok irányítják a nyomdász és papírfeldolgozó, szoftver, szociális gondozó, műanyagfeldolgozó -és játékkészítő, gombatermelő, kertészeti, bizsu, textilfeldolgozó és ide- gennyelv-oktató ágazatokat. Ez utóbbiban természetesen csak a felnőttek vesznek részt és a TIT-tel kívánunk versenyre kelni ... Az elképzelések közül a nyomda már egy éve működik, nemcsak saját, iskolai célokkal.

— A példa okáért: a szociális gondozás mire vállalkozik?

— Városunkban 70-80 személy szorul gondozásra. Az üzletágban dolgozó diáktagok például ebédet hordanának, vagy takarítanának. A tanács már érdeklődött. De említhetném a játékkészítést is, a Triál várja fadominó- kockáink mintadarabjait. Nagy igény mutatkozik meghívók nyomására, a virágüzletekben nincs elég virág, nekünk viszont az iskola, a kollégiumok udvarán földünk van és kedvünk is ... Szeptembertől a mostani kétféle szakmunkásképzés mellé női-ruhakészítő oktatást is indítunk. Varrónő tanulóink például, miért ne készíthetnének háztartási textíliát a népművészeti-háziipari boltokba, hisz mondjuk konyharuhából sosincs elég?

— A tulajdonosi szemléletet, a pénz szerepének megismerését említette. Hogyan osztják el a nyereséget?

— Induló tőkénknek nagyjából a felét az iskola adta, így 50 százalék az övé. A kérésünk az, hogy az eszközök fejlesztésére fordítsa. A másik rész a kültagoké, ebből mindenki munkája után részesül. (Felnőtt tagjaink 5Ó0-tól 5000 forintot fizettek be.) A társaság bérmunkásokat is foglalkoztathat, ha a termelés úgy kívánja. Megjegyezném azonban, minden csakis az önkéntesség alapján szerveződhet.

— Egy gyakorlati kérdés: mikor dolgoznak a diákok?

— A tantestület az iskola fejlesztési programját az elmúlt évben elfogadta. E szerint a cél olyan tevékenységrendszer (tanulás, közéleti tevékenység, termelő- munka, szabadidős foglalkozások) kialakítása, amelyet a kötelező tanórai és ezen- kívüli foglalkozások mellett mindenki érdeklődésének, céljának, teherbíróképességeinek megfelelően egészít ki. Tehát oktatásunk eleve számol a termelőmunkával, így, ha szükséges, a tantestület esetenként engedélyezheti, hogy a diák egy hétig csak dolgozzon. Lehet, a példa szélsőségekre enged következtetni, ám tudni kell, mindez egy átgondolt, más területeken szintén — így az oktatásban is — létező új, pedagógiai program része!

Hasonló merész kezdeményezésről iskolában még nem hallottunk. Kíváncsian várjuk, piacképes lesz-e a társaság, amely bár „diák”, esélyei nem kisebbek a többi felnőtténél. A célkitűzés tiszteletreméltó, sőt szükséges lépés, ám a kérdés önkéntelenül megfogalmazódik: vajon a diákság körében a pénzszerzés nem ássa-e alá még jobban a tanulás tekintélyét? Bízzunk a tantestület alaposan megfontolt terveiben és a sarkadi középiskolások érett gondolkodásában !

Szőke Margit