Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-26 / 122. szám

1989. május 26., péntek NÉPÚJSÁG Magyar—osztrák kormányfői találkozó Bécsben A bős—nagymarosi vízlépcsőről tárgyaltak Németh Miklós magyar kormányfő tegnap délelőtt Becsbe érkezett, hogy első­sorban a bős—nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos kér­désekről tárgyaljon Franz Vranitzky osztrák kancellár­ral. A magyar miniszterel­nök gépkocsival érkezett Bu­dapestről az osztrák főváros középpontjában álló Schwar- zenberg-palotába, ahol azon­nal megkezdődött a megbe­szélés. A munkatalálkozón mindkét részről csak szak­értők voltak jelen. Németh Miklós miniszter- elnök véleménye szerint prá­gai és bécsi tárgyalásai meg­teremtették a feltételeket a nagymarosi építkezésre vo­natkozó további vizsgálatok­hoz, és a végleges állásfog­laláshoz. Ezt a kormányfő közölte, miután rövid mun­katalálkozón tájékoztatta Franz Vranitzkyt azokról a szempontokról, amelyeket a magyar kormány mérlegelt a nagymarosi gát építésének felfüggesztésekor. Majdnem másfél órás eszmecseréjük után a két kormányfő sajtó- értekezletet tartott nagy­számú bel- és külföldi új­ságíró részvételével. A sajtóértekezleten tett bevezető nyilatkozatában Németh Miklós elmondta: is­mertette Franz Vranitzkyval azokat a nagymarosi beru­házás ökológiai kockázatai­val kapcsolatos kérdéseket, amelyek ugyan nem újak, de amelyekre az utóbbi időben különféle szervezetek — köz­tük a Tudományos Akadé­mia, tudományos intézetek, a kormány tanácsadó testü­leté, társadalmi bizottságok, független szakértők — fel­hívták a kormány figyel­mét. Újabban felvetődtek bizonyos tektonikai, szeiz­mológiai problémák is. „Mindezek olyan kérdések, amelyeket közösen, közös felelősségtől vezettetve is­mételten meg kell vizsgál­nunk, hiszen Közép-Európa egyik legnagyobb vízkészle­téről, hatmillió ember ivó- vízellátásáról van szó. Így igen nagy a felelősségünk, nemcsak a mostani, hanem az utánunk következő nem­zedékekkel szemben is” — hangoztatta a kormányfő. Franz Vranitzky a magyar kormánydöntés politikai ol­daláról szólva rámutatott, hogy a nagymarosi problé­ma — bármilyen jelentős is — nem veszélyeztetheti a két ország ió szomszédi vi­szonyát, mert kialakítható a kölcsönösen elfogadható megoldás. Ami a kérdés gaz­dasági részét illeti, osztrák részről abból indulnak ki, hogy a magyar partner fenn­tartja pár évvel ezelőtt vál­lalt áramszállítási kötele­zettségét, s teljesíti az oszt­rák partnerekkel szembeni fizetési kötelezettségeit. En­nek azonban nincs közvetle­nül köze politikához, a kor­mánynak nem kell vele fog­lalkoznia. Ha a nagymarosi beruházásról Magyarorszá­gon végleges döntés jön lét­re, akkor az érdekelt ma­gyar és osztrák gazdasági partnereknek kell tárgyalni­uk erről, figyelembe véve az üzleti . szerződések tisztelet­ben tartásának, mindkét fél szerződési megbízhatóságá­nak fontosságát, és azt az elvet is, hogy „a jó barátság alapja a pontos elszámolás”. Németh Miklós kérdések­re válaszolva határozottan leszögezte, hogy a kormány nem az ellenzék nyomására határozta el a nagymarosi építkezés felfüggesztését, hanem döntését az előtérbe került gyakorlati szempon­tok motiválták. Arra a kér­désre felelve, hogy a Nagy­maros-döntés, amely érezhe­tően megnövelte a kor­mány belföldi tekintélyéit, vajon nem okozott-e a prá­gai és bécsi tárgyalás során külföldi presztízsveszteséget, Németh Miklós hangsúlyoz­ta: Sem tegnapi, sem mai tál gyalásaimon nem tapasz­taltam ilyet. A sajtóértekezlet után Franz Vranitzky ebéden lát­ta vendégül Németh Mik­lóst. A mirtiszterelnök dél­után gépkocsin visszautazott Budapestre. Hz átalakítás jegyében — Mihail Gorbacsov a Legfelsőbb Tanács elnöke Hz első igazi választolt képviselők kongresszusa Moszkvában Tegnap megkezdődött Moszkvában a Népképvise­leti Kongresszus ülésszaka. A képviselők március 26-án, a szovjet történelem első igazi parlamenti választásán kapták mandátumukat, s kerültek be az új legfelsőbb államhatalmi testületbe. Moszkva ünnepi díszbe öl­tözve köszönti a kiemelkedő politikai, társadalmi ese­ményt, amelyet a történé­szek — a választások nap­jával együtt — bizonyára korszakváltás kezdeteként fognak feljegyezni. A múlt év végén elfoga­dott alkotmánymódosítás és a választói törvény megad­ta a lehetőséget új, a vá­lasztópolgárok politikai ér­dekeit jobban képviselő és érvényesítő törvényhozói, ál­lamhatalmi szerv megalakí­tására. Az átalakítási poli­tika szabta keretek között széles skálán mozgó politi­kai és magatartásbeli kü­lönbségek jellemzik a kül­dötteket, akiktől összességé­ben a társadalom az átala­kítás előrevitelét, s minde­nekelőtt a konkrét eredmé­nyeket lehetővé tevő tör­vényhozói munkát vár. Megszűnik a régi formában a Legfelsőbb Tanács és an­nak elnöksége. Az alkotmá- nyozó munka kjzárólag a Népképviseleti Kongresszus feladata lesz. Az évente egyszer több napon át ülé­sező kongresszus választja meg a Legfelsőbb Tanács ötszáz tagját. (Évente egy­ötödüket újraválasztják.) E testület dönt a Legfelsőbb Tanács elnökének személyé­ről. Ö fogja gyakorolni — egy személyben — az ál­lamfői. jogokat. * * * Az érvényes 2210 szavazat közül a leadott voksok 95,6 százalékával a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának el­nökévé választották Mihail Gorbacsovot, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­rát a népképviseleti kong­resszus csütörtöki ülésén. A választási eredmény tu­domásul vétele, elfogadása után az új elnök emelke­dett szólásra. Rövid beszé­dében megköszönte a bizal­mat, s kifejezte azt a re­ményét, hogy az új törvény- hozás képes lesz szembe­nézni a szovjet társadalom életének megannyi nehéz problémájával. riEH3EHK MÉLYPONTON A MUNKANÉLKÜLISÉG a Közös Piac államaiban. Az Európai Közösségben márciusban is mélyponton volt a munkanélküliség. Az EGK statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az idény jellegű ingadozások kiszűrésével a munkanélkü­liségi ráta márciusban 9,4 százalékos volt, annyi, mint februárban. Abszolút szám­ban ez azt jelenti, hogy a 12 tagú EGK-ban 15,2 mil­lió embernek nem volt ál­lása. SZÓRAKOZOTT PILÓTÁK ráébredt: „Te Joe, ez nem az airport !” Még időben sikerült megemelni a vasmadarat. Eszakkelet-Ausztráliában a gép­kocsiforgalom meglehetősen •gyér, az úthálózat ehhez képest kényelmesen kiterjedt, Mackay „légikikötőjének" betonja pedig szakasztott úgy néz ki, mint egy tisztességes autópálya. Eny- nyi és nem több lehet az, ami a vizsgálat idejére állásából fel­függesztett kapitány és másod­pilóta védelmére felhozható. Két ausztrál pilóta szórako­zottságból a Mackay-i repülőtér leszállópályája helyett majdnem egy autósztrádára tett le egy Boeing 737-es repülőgépet. Ko­mótosan ereszkedtek, és már csak 51,5 méteres „magasság­ban" voltak, amikor egyikük ÁRVAHÁZAK KELLENEK ETIÓPIÁBAN Három francia magán jó­tékonysági szervezet meg­beszélte az etiópiai kor­mánnyal, hogy Addisz-Abe- bában egy árvaházat építe­nek. Miaga az. épület 200 ezer dollárba fog kerülni. Eleinte, amíg ki nem bőví­tik, 40 gyermekről tudnak majd gondoskodni benne. Az etiópiai árva gyerme­kekről eddig leginkább az etiópiai pravoszláv egyház és a svéd jótékonysági szer­vezetek gondoskodtak. A pravoszláv egyház tíz-egy- néhány árvaházat tart fenn országszerte. Etiópiában igen sok az árva gyermek, csak a fővárosban néhány ezret tartanak nyilván. HATMILLIÓ DOLLÁROS RÖZSASZlNO GYÉMÁNT Genfien, a Christie-ház ár­verésén a napokban egy 21,0* karátos rózsaszínű gyémántot adtak el 10 230 000 svájci fran­kért (6 053 254 dollár). Ez ed­dig egyike a legnagyobb árak­nak, amelyet drágakőért vala­ha is kifizettek egy árverésen. A gyémántot Robert Muavad, szaúd-arábiai ékszerész vette meg, akinek boltjai vannak Genfben és New Yorkban. Ed­dig csak 3 drágakövet adtak el az említett rózsaszínű gyé­mántnál drágábban. A legdrá­gább volt egy körte alakú gyé­mánt (85,91 karátos), amelyet tavaly New Yorkban 9 310 000 dollárért adtak eL NAGY GONDOT OKOZNAK HAVANNA KÖZLEKEDÉSÉBEN a potyautasok. Egy felmé­rés kimutatta, hogy az uta­zóközönség fele, mintegy egymillió utas nem dobja be a menetdíjat az erre szolgáló ládikába, naponta százezer pezó kárt okozva így a közlekedési vállalat­nak. A megoldás a közle­kedési helyzet javítása len­ne. Azonban kevés a busz, és csúcsforgalom idején a kasszához jutni fizikai kép­telenség. Mivel a gondokat csak hosszabb távon old­hatják meg, egyelőre az utasok becsületességében bíznak a kubai közlekedési szakemberek. SCAPOLIT Amerikai szakemberek felfe­dezték, hogy a Mars felületén nagy mennyiségben található a scapolit nevű ritka ásvány. Egy amerikai tudományos-népszerű­sítő folyóirat szerint öt öve­zetet fedeztek fel, ahol scapo- lit van. Az ásvány összetételé­ben nátrium, kalcium, foszfor, aluminium, szilícium, kén, hid­rogén és oxigén vesz részt. Kristályaiban nagy mennyiségű szén-dioxidot képes tárolni. A folyóirat hozzáfűzi, hogy 1988. szeptember—augusztusban a Föld igen közel került a Mars­hoz, ezért volt könnyebben megfigyelhető a vörös bolygó. A NASA új spektrométerével — melyet a Hawaii-szigeteken levő teleszkópra szereltek — végzett kísérletek nyomán a szakemberek feltételezik, hogy a scapolit a Marsot befedő por- réteg egyik összetevő eleme. Az újvidéki MackuSzó -ban olvastuk : A prágai tavasz húsz évvel később 16. II „turisták” revolvert húztak elő zsebükből A szovjet vezetőség héjái nem akarták megengedni a szo­cialista tábor további rombolását. Mlinar véleménye szerint az ágcsernyői és a pozsonyi találkozó csak rövid időnyerés volt, s már augusztus 20-a táján a héják megkezdték offen- zívájuk újabb, utolsó menetét. A marsallok katonailag ké­szítették elő az akciót. A Varsói Szerződés vezérkari főnöké­vé a sztálinista garnitúra képviselőjét nevezték ki. Augusz­tus derekáig észrevehetően fokozódott a katonai tevékeny­ség. A legmagasabb rangú marsallok repülőgéppel Ukrajná­ból Lengyelországba és az NDK-ba jártak. Katonai alaku­latok mozgása volt megfigyelhető. Augusztus 15-e táján az SZKP Politikai Bizottságának tagjai megszakították augusz­tus elején megkezdett pihenőjüket és Moszkvában két talál­kozót tartottak 17-én és 18-án, ekkor hagyták jóvá a kato­nai intervenciót. Már csak az volt a fontos, hogy elkerüljék a katonai konf­liktust a NATO-val. Brezsnyev később elmondta, hogy meg­kérdezte Johnson amerikai elnököt, az amerikai kormány teljes mértékben elismeri-e a jaltai és a potsdami megálla­podásokat. Johnson augusztus 18-án azt válaszolta, Csehszlo­vákiát és Romániát illetően „minden fenntartás nélkül elis­meri" őket, ami pedig Jugoszláviát illeti, „arról tárgyalni kellene.” Ezzel kizárták a Nyugatról jövő esetleges kellemet­len meglepetést. Megkezdődhetett a katonai intervenció. Augusztus 21-e, erőszak Csehszlovákiával szemben című könyvében Colin Chapman leírta, hogyan élte át az inváziót Washington. Augusztus 20-án, kedden este amerikai idő szerint valami­vel 7 óra után Dobrinyin szovjet nagykövet telefonált a Fe­hér Házba. Kapcsolták Walt Rostowot, Johnson különleges nemzetbiztonsági tanácsadóját. Dpbrinyin közölte, hogy üze­netet kapott Moszkvából, s személyesen szeretné átadni az elnöknek. Azt válaszolták neki, hogy jöhet. A Fehér Ház már tudta, miről van szó. Korábban, aznap jelentéseket és fény- képfelvételeket kaptáik nagyszabású csapatmozdulatokról Ukrajnában és Csehszlovákia körül. Megérkezett a NATO brüsszeli székhelyéről is a jelentés nyugatnémet értékeléssel, hogy a Varsói Szerződés nemrégen megtartott nagyszabású hadgyakorlatai valójában egy Csehszlovákia elleni esetleges invázió előkészületei voltak. Dobrinyin tájékoztatta Johnsont és Rostowot, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés négy másik tagországá­nak csapatai behatoltak Csehszlovákiába, és hogy ez „test­véri válasz a csehszlovák párt- és kormányvezetök meghí­vására”, s hogy eleget lettek a meghívásnak, mert az ellen­forradalmi erők és a szocializmus ellenségei komolyan fe­nyegették a kommunista hatalmat. Miután Dobrinyin eltávozott, Johnson sürgősen összehívta a nemzetbiztonsági tanács ülését. Ezután a State Depart­ment magához kérette Dobrinyint és Dean Rusk államtitkár „kemény amerikai tiltakozást” olvasott fel neki. A követke­ző napokban a nyugati kormányok képviselői különféle vál­tozatban „keményen tiltakoztak” az ENSZ New York-i szék­helyén. S ez volt minden. Tekintet nélkül a bevonulás politikai, erkölcsi, emberi és ki tudja még milyen értelemben vett elhibázott voltára, az inváziót katonai értelemben tökéletesen hajtották végre. 1968. augusztus 20-án a Prága belvárosától húszegynéhány kilométerre levő Ruzyne repülőtéren az éjszaka egészen nyu­godtan kezdődött. A gépek többsége még az este felszállt. Csak 22.30-kor érkezett meg egy AN 24-es típusú szovjet szállítógép. Az Aeroflot idejében bejelentette, akárcsak előző napon, egy ugyanilyen gépet. Az AN 24-es a landolás Után odagördült a repülőtér épülete mellé. Emberek csoportja szállt ki belőle, közöttük egyesek katonai egyenruhát visel­tek. Beszálltak a már rájuk váró személygépkocsikba és elhajtottak Prága felé. Semmi különös. Ez idő alatt a légikikötő épületében emberek nagyobb csoportja várakozott a váróteremben. Első pillantásra turis­táknak tűntek. Dohányoztak, kávét és más italt iszogattak, miközben a takarítónő már a padlót törölte körülöttük. Ügy tűnt, hogy „a turisták” a Törökországba tartó kései gépet várják. Az AN 24-es leszállása után valamennyien felálltak, revolvert húztak elő zsebükből, és elhagyták a termet, s csak kettőt hagytak hátra őrnek. Gyakorlatilag minden el­lenállás nélkül foglalták el a repülőtér épületét. Hamarosan több szovjet személygépkocsi érkezett a városból. Odahaj­tottak a kifutópályán álló gépükhöz. Néhány perc múlva egymás után nehéz szállítógépek kezdtek landolni. Az irá­nyítótorony elképedt személyzetét már eltávolították mun­kahelyéről. A szovjet gépek a repülőtér irányítótornyának segítsége nélkül ereszkedtek le. Nyilvánvalóan a szükséges elektronikai berendezésekkel ellátott AN 24-esből irányí­tották a felszállást. Az érkező szállítógépekből tankok, páncélos járművek gördültek elő és géppisztollyal felfegyverkezett gyalogság szállt ki. A széles Lenin sugárúton megindultak Prága felé. Mielőtt odaértek volna, három menetoszlopbá sorakoztak fel. Az egyik elindult a Hradzsin, az óváros felé, ahol a köz- társasági elnök rezidenciája, a külügyminisztérium és több kormányintézet található. A másik a kormány székhelye fe­lé haladt, a harmadik pedig átkelt a Moldván és augusztus 21-én kora reggel bekerítette a CSKP KB székhelyét. A tan­kok egy része a többi stratégiai fontosságú pontokat foglalta el; a Moldva hídjait, a főutcákat, s a Vencel teret. Útközben a tankok kíméletlenül gázoltak mindent, ami elébük került. Volt olyan utca, ahol az út peremén parkolt gépkocsik során gázoltak át. Szándékosan tették, hogy meg­félemlítsék a népet. Hasonló gyorsasággal és hatékonysággal foglalták el az összes többi nagyobb várost is. A prágai repülőteret légi- deszanttal elfoglaló, különlegesen kiképzett alakulatok ak­ciójával egyidejűleg Csehszlovákiába benyomultak a Varsói Szerződés öt tagországának csapatai. Hogy mégsem alakult minden a tervek szerint, az megál­lapítható volt a CSKP KB elnökségének kiáltványából, ame­lyet a prágai rádió sugárzott augusztus 21-én a kora reggeli órákban. A kevesek, akik ébren voltak vagy akiket a had­sereg furcsa mozgása ébresztett fel, hallották a meghökken­tő hírt, hogy augusztus 20-án 23 óra tájban a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK, Magyarország és Bulgária csapatai átlépték a csehszlovák határt. Ez a köztársasági elnök, a parlament elnöke, a kormányfő vagy a CSKP KB első tit­kárának tudta nélkül történt. Az esti órákban ülésezett a CSKP KB elnöksége, a XIV. pártkongresszus előkészületeiről folytatott vitát. A CSKP KB elnöksége felszólított minden polgárt, hogy őrizze meg nyugalmát, és ne tanúsítson ellen­állást az idegen alakulatok mozgásával szemben. A csehszlo­vák hadsereg, a biztonsági szervek és a népi milícia nem kapott parancsot az ország megvédésére. A CSKP elnöksége úgy vélte, hogy ez az eljárás ellentétben áll nemcsak a szo­cialista országok közötti kapcsolatok alapelveivel, hanem a nemzetközi jog elveivel is. A kiáltványból nyilvánvalóvá vált, hogy a „testvéri kato­nai alakulatokat" nem hívták be Csehszlovákiába, hogy az ország törvényes képviselői közül senki sem hívta őket. Ez­zel dugába dőlt az ilyen invázió esetén szokásos megindok- lás. Az is világos volt, hogy meg akarták akadályozni a vér­ontást, s ezért a hadseregnek és más fegyveres alakulatok­nak nem adtak parancsot az ellenállásra. A kiáltvány meg­említette, hogy a CSKP KB elnöksége éppen ülésezett, ami­kor megkezdődött az invázió. Több évvel később derült ki, hogy tulajdonképpen mi történt az ország legmagasabb ran­gú politikai vezetőivel. Zdenek Mlinar azokban a napokban ott volt az esemé­nyek középpontjában. Később az egyik legmeggyőzőbb is­mertetést adta róluk. Számos részletet hozott nyilvánosságra, amelyekről azokban a napokban keveset tudtak. A CSKP KB elnökségének ülésén valamivel éjfél előtt Cernik kormányfő közölte, hogy éppen felhívta Martin Dzur véderőminiszter és tudatta vele, hogy két szovjet katonatiszt foglyul ejtette, és csak annyit engedett meg neki, hogy tele­fonáljon a kormányfőnek és mondja meg neki, hogy a szov­jet hadsereg a Varsói Szerződés négy tagországa alakulatai­val együtt átlépte a csehszlovák határt. „Tehát mégis megtették, mégpedig velem!” — volt Dubcek első reagálása. A kezdeti megdöbbenés után, amikor néhá- nyan egyidejűleg beszéltek, egyesek pedig felajánlották le­mondásukat, Vasil Bilak, akiről tudták, hogy helyesli Moszk­va eljárását, idegesen megkérdezte: „Mi lesz, lincseljetek meg, miért nem öltök meg?”. Fokozatosan magukhoz tértek a megdöbbenéstől, és visszatértek a valóságba. Elhatározták, hogy senkinek sem szabad lemondania, hogy minden törvé­nyesen megválasztott szervnek a helyén kell maradnia, nem szabad új testületeket alakítani és nem szabad — az inter­venciósok nyomására — semmilyen változásnak sem bekö­vetkeznie a tisztségviselői posztokon. Tudták, hogy nem le­het katonai ellenállást tanúsítani. A hadsereg kulcspozíciói­ban szovjet tisztek tevékenykedtek, a fegyvereket és az irá­nyítási technikát, a híradást, a rejtjeleket és minden mást a szovjet hadsereg tartott ellenőrzése alatt, a csehszlovák alakulatok elhelyezése miatt ki volt zárva a gyors és haté­kony védekezés, ha a Varsói Szerződéshez tartozó szövetsé­gesek támadnak. Különben is a fegyveres ellenállás megfe­lelt volna az intervenciósoknak, szögezte le Mlinar. (Folytatjuk) Tomislav Butorac

Next

/
Oldalképek
Tartalom