Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-21 / 68. szám
1989. március Zl., kedd Hubertus Kötött- és Szövöttárugyár Általános Takarékpénztár Selyemgombolyító Gyár ë Csali*': tfârïm « régi helyükön GÁL EDIT KÉPÖSSZELLÍTÁSA ha változott is arculatuk, ma is ■- - ï i i < ■■ Két nap színjátszás Műterem, napsütésben Nem tegnap hangzott el először az aggódó szó, hogy valamit tenni kellene a hazai, jószerével egy évszázados — vagy több mint százéves? — múltra visszatekintő, nem egy diadalmenetét és a hazai kultúrát menteni tudó mozgalomnak a fennmaradásáért. Az utóbbi néhány év társadalmi történései a legszélsőségesebb nézeteket vallókat is meggyőzhették: a közösség szépségéért is való amatőrmozgalom- ba kívülről beleavatkozni legalább annyira ártalmas, mint ellene tenni. Szélsőséges talán ez az összevetés is: 'igenis a kereslet-kínálat váltakozásának van kitéve minden amatőr . együttes. Vagyis: ha nem kell a közönségnek (nincs rá kereslet), felesleges minden „felülről jövő” támogatás. Ha azonban (kell, várják működését, előadásait, akkor úgymond elemi kötelessége mindenkinek, aki erre illetékes, hogy segítsen. S ez nem csak az amatőr színjátszás vonatkozásában van így! Ez is eszébe jutott mindazoknak, akik ott voltak az idei, most Békéscsabán, a „Tégla” Közösségi Házban megrendezett megyei szin- játszófesztiválon március 18- án a „felnőtt”, másnap pedig a kisiskolás, a gyermek- csoportok bemutatóin. Hiszen csak a színpadról, a produkciókból áradt az a sok évtizednyi, évszázadnyi hit, akarat, szeretet, amely nélkül ez a műfaj sem létezhetne. S talán még a befogadó, a rendező intézmény, a Megyei Művelődési Központ ott levő munkatársaiból. A közönségből aligha, hiszen ilyen — a szó hagyományos értelmében — nem volt. S igazán a zsűriből sem... S bár az úgynevezett szakmai értékeléseken fel-felfedezhető volt a „jobbító szándék”, ez azonban mintha elsikkadt volna; mintha az lenne természetes, hogy harmincegynéhány évestől hatévesig a világot megváltó deszkákra áhítozna minden Békés megyei... Arról már nem is beszélve, hogy ezek a szakmai megbeszélések nagyon is féloldalasra sikeredettek voltak: a tisztelt zsűri kinyilatkoztatott, s ha a színpad rendezője, tagja közbe is szólhatott, legfeljebb a süketek párbeszéde alakulhatott ki... Pedig szép, értékes bemutatókkal is találkozhattunk. Mindkét napon, jócskán. A szombatin — amikor is úgymond a „tizennégy éven felüliek” együttesei szerepelhettek — kicsit elvette kedvünket az a tudat, hogy az idén középiskolai országos fesztivál is van, a benevezéshez megyei minősítés is kell. A diákszínpadok szinte valamennyije erre az alkalomra alakult, s e sorok írója biztos abban: az országos megmérettetés után fel is oszlanak. A magyarázat egyszerű: manapság a középiskoláknak nincsen érdekükben egy amatőrszínpad működtetése... Sokért érdemes lenne áldozni. Az ún. felnőttszínpadokért pláne. Ezeken a hasábokon nem az első alkalommal írjuk ezt, s azt is, hogy például a megyei KISZ-bizottság megígérte: mindent megtesz a legjobbak „futtatásáért”. Most is így nyilatkoztak a jelenlevő képviselők. Eddig ilyen tevékenységükről nem tudtunk beszámolni... Az ígérgetések kora pedig lejárt... Külörf értékelgetés helyett álljon Itt a minősítések Bora. A felnőtt- és diákszlnpadok közül arany minősítést érdemelt: Féling Színpad, Békéscsaba; örmény kúti Hagyományőrző Együttes. Ezüst minősítésű lett: „Thália Vadvirága” (Orosháza, Táncsics Gimn.), „Erkel Globe” (Gyula, Erkel Gimn.), OMSZISZ (Orosháza). Bronz minősítésű a Forgó Színpad (Békéscsaba. RFG), Pablo Neruda Színpad (Szabadkígyós, szakmunkásképző iskola), Hu-hu-si- kerl (Gyula), „Tevan” Színpad (Békéscsaba, nyomdaipari szak- középiskola) és az Egyesült Ri- pacsok Társasága (Békéscsaba). (Minősítést csak azok a csoportok kaptak, amelyek ilyet kértek is a zsűritől!) A gyermek-színjátszócsoportok közül a vésztől szín játszószakkör és a nagykamarást CSISZI arany minősítést, a „G-sek” (Békéscsaba. Szabó P. Téri Alt. lek.), a „Vékások" (Sarkad), a mezőhegyes! diákszínpad, a Béke raj (Mezőberény) és a Zsolnai Színpad (Békéscsaba, úttörőház) çzüst minősítést, míg a „Röhögőgörcs” (Békéscsaba), a gádoros! művészetbarát szakkör, az orosházi Cslllcsala Színpad és a köröstarcsai Körös Színpad bronz minősítést szerzett. A zsűri — ilyetén formában első alkalommal — egyéni dijakat is átadott kimagasló rendezői és színészi teljesítményekért. (nemesi) Szereday Ilona grafikus- művész, festőművész alkotói ösztöndíjat kapott Békés megye tanácsától. Pályázatában felsorolja, hogy Békéscsabára költözésekor a város segítette ösztöndíjjal, évek óta azonban nem részesült ilyenben, és a hivatalos vásárlásokból is rendre kimarad. Szeretne dolgozni, kiállításokra felkészülni, grafikai pályázatokon szerepelni. „Bízom abban — írta a pályázatban —, hogy a megítélésnél nem jelent hátrányt számomra, hogy férjem is képzőművész". Mint látjuk, nem jelentett hátrányt, a művészeti szakbizottság javaslatát az ösztöndíj odaítélői megfelelően figyelembe vették. * * * A műterem is közös, egyik részében Szereday Ilona dolgozik, a másikban férje, Tóth Ernő. Szereday kép- csarnoki kiállításra készül, ez alkalommal először mutatja be itthon olajképeit. De mielőtt erről beszélnénk, körülnézünk: mi volt a közeli évek néhány fontos állomása? — Nem biztos, hogy időrendben mondom. Megnyertem a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya által kiírt plakátpályázatot, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a szenvedélybetegségek elleni küzdelemre. Sajnos, a plakát sokszorosítása nem történt meg, nem tudom, akkor miért hirdettek pályázatot, és miért ítéltek oda pályadíjakat? Más: három éve a finnországi’ Mikkeliben (Békéscsaba testvérvárosa) volt közös kiállításom L onovics Lászlóval, az ottani szépművészeti múzeumban. Fantasztikus élmény volt! Helyet kaptam a csabai múzeumban is, az „Én műhelyem” sorozatban. Részt vettem és bejutottam az anyagot bemutató tárlatra Angliában, a nemzetközi építőszövetség brightoni emblémapályázatán; voltak képeim indiai, jugoszláviai, lengyelországi tárlatokon és Penzában is, a Szovjetunióban. A képcsarnoki bemutatóm május 18-án lesz Békéscsabán. Szereday Ilona alkalmazott grafikusi diplomát szerzett 1980-ban a Képző- művészeti Főiskolán. Üjab- ban — két-három éve — intenzíven fest. Hogyan van ez a kettő? —■. Az én plakátjaim festői elemekkel is telítettek, nem tudom a kettőt elválasztani egymástól. Nagyon szeretek festeni, egy-egy természetjárás, kirándulás alkalmával meg sem állhatnám, hogy ne fessek. Látványfestőnek tartom magam és ezt az állapotot szívesen vállalom. Pesten születtem, a nagyszüleim Kolozsváron, én pedig itt szerettem meg az alföldi tájat, a tág tekintetű vidéket, az embereket. És ez nem közhely számomra, ez a valóság. Képeket nézünk, a képcsarnoki bemutatkozás képeit. Ilyen címeket olvashatok a festmények hátlapján: „Út melletti tanya”, „Tanya létrával”, „Nyár”, „Holtág” és több, hangulatos virágcsendélet. — Szeretem a csendéleteket, mert a virág gyönyörű. Minden virág az, és szinte elmondhatatlan, mit érez az ember, ha virágra néz. Ezért válogatok be csendéleteket is a képcsamoki kamaratárlatra. Külön hihetetlen, mi minden helyet kap Szereday A világkiállítás egyik pályázati emblémája Fotó: Gál Edit Ilona tevékenységében. Például az, hogy két művésztársával, Lonovics Lászlóval és Gubis Mihállyal elkészítették Gyula információs rendszerét, térképeket, emblémákat terveztek, irányítótáblákat a városba látogatók eligazítására (mi hol található?). Mi több: új utcanévtáblákat is terveztek, ezek (ha biztosak az ismereteim) az egyik gyulai lakótelepen már megtalálhatók. Bárhol máshol is alkalmazhatnák ezeket, elegánsak, hagyományőrzők. Végül: — Részt veszek a Hung- expo felkérésére a tervezett Budapest—Bécs világkiállítás emblémájára kiírt pályázaton. Terveim közül egy itt látható. Tetszik? Nékem igen, a végső szót azonban — nyilván a — zsűri mondja majd ki. Látható, hogy Szereday Ilona manapság nagy munkában van. Terveket fogalmaz, fest, rajzol, amire az elnyert művészeti ösztöndíj is kötelezi. A műteremben halk zene szól és besüt a nap. Március ez már, hál’ istennek. Békés, tartalmas másfél óra után köszönünk el egymástól. Sass Ervin
