Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK KÖRÖSTÁJ-----------------------Az írógép ősétől a képernyős telefonig Postamúzeum — ahol nemcsak nézelődni szabad A „katonás c^tormuság már a múlté, csak az első ház látható ina is eredeti stílusában Egy régi kép... Tulipános kelyhek, szabadkémény meg veranda Kissé eldugottnak tűnik a bejáratát jelző tábla, bár előtte egy míves levélszekrény igyekszik fölhívni az arra járók figyelmét. Hatásos ez a reklám, észreveszik az emberek? — hogyan vélekedik erről Kisfaludi Júlia muzeológus, a budapesti Postamúzeum munkatársa, akit az intézmény bemutatására is meghívtunk. — Reméljük, hogy egyre inkább észreveszik, bár hallottam. hogy a múzeum előtt megkérdezett emberek közül senki sem tudta, hogy itt a Népköztársaság útja 3. számú ház első emeletén mi látható. Ha valaki benéz a kapu alá, láthatná a festett üvegű feliratot, de egy áll- vánverdő miatt ez most nem látszik. Ha a lépcsőházi Lotz-freskók tatarozása befejeződik, akkor majd sokkal kulturáltabb környezetben fogadhatjuk vendégeinket. A múzeum százéves múltjáról annyit, hogy 1885-ben szerepelt először országos kiállításon az akkori Budapesti Távirdaigazgatóság által gyűjtött anyag. Néhány évvel később Baross Gábor miniszter rendelete hívta életre a Posta- és Távirda- múzeumot. Ennek a gyűjteménynek több mint két és fél ezer nyilvántartott tárgya és irata a világháborús pusztításokban részben megsemmisült. A megmaradt anyagból nyílt harminchárom éve a Postamúzeum állandó kiállítása. Tizennyolc évvel ezelőtt költözött ide, a mai helyére, s tizenhat éve működik. Ez a ház a Sax- lehner-palota volt. A név, lehet, sokaknak semmit nem jelent, de ha elmondom, hogy névadója palackozta a Hunyadi János keserűvizet. akkor már valamihez kapcsolható. A múzeum legújabb tárgya — ma délelőtt vettük — egy csaknem százéves, szinte hibátalan írógép. Az érthetőség kedvéért nevezzük tűmutatós, hengerfejes Írógépnek. Egy ábécés tábla fölött mozgatva a mutatót, a gép betűhengere a kívánt állásba fordul, s egy billentyű megnyomása a papírra nyomtatja a betűt. Szerencsénk van, hogy a szalag mérete megegyezik a mai írógépek festékszalagjának méretével. így működő állapotban mutathatjuk be az egykor postán is alkalmazott írógépet, amelyet a mai gömbfejes írógépek ősének tekinthetünk. A látogatók, s elsősorban a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend a múzeum, mert itt nem csak nézelődni szabad. A berendezések közül többet kipróbálhatnak, még játszhatnak is. Lehet képtelefonnal hívni egy másik képtelefont, ezt a berendezést a japánoktól kaptuk ajándékba. Pecsételhetnek százéves, vagy még régebbi bélyegzővel a nebulók, működtethetik a még pár évtizede szolgálatot teljesített Morse-gépet. Ez utóbbi igen . kedvelt. Készítettünk hozzá ábécét is. amit sok gyerek visz el magával . . . Mi nem szeretjük azt, ha a gyerekek hátra tett kézzel, sorbanállva, pisszenés nélkül viselkednek. Kulturáltan, de szabadon nézelődhet, aki eljön hozzánk. Ezért rendezünk játszóházat is. — Az országban több állandó bemutatónk van. így például Nagyvázsonyban, Debrecenben. Balatonszemesen. Ez utóbbi érdekessége, hogy az udvarán különféle postakocsik láthatók. Az idén az Öpuszta,szeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban is gazdagodott múzeumunk egy új kiállítóhely- lyel. Itt a századfordulón működő postahivatal berendezését rekonstruálták, s állították ki az érdeklődőknek. A Postamúzeumban az egykori lakás adta lehetőségeket kihasználva alakítottuk ki állandó kiállításainkat, Az eső részben és teremsoron a magyarországi posta klasszikus részét mutatjuk be, a kezdetektől egészen az első világháborúig. A második teremsor a távközléstörténettel foglalkozik. amelyben látható az előzőekben emlegetett Morse- gép. Ferencz József telefonja, a képernyős telefon, régi rádió- és televíziókészülékek. Mivel tavaly ősszel ünnepelte százéves évfordulóját a postai szakoktatás, ennek állítottunk emléket egy három-négy hónapos bemutatóval és ünnepségsorozattal. Második évfordulónk a lakihegyi rádióállomás hatvanéves fennállására szervezett tárlat volt, amelyen a magyar rádiózás kezdeti korszakának az emlékeit is bemutattuk — mondta befejezésül Kisfaludi Júlia muzeológus. (H. Sz. Gy.) Természetes folyamat községeink, falvaink modernizálódása, a falu képének szükségszerű megváltoztatása. Az új településeken (Szarvas térségében, Kardoson és örménykúton) már nyoma sincs a nádas házaknak, a gyékénnyel, szalmával fedett gazdasági helyiségeknek, az istállóknak, az ólaknak. Talán a góré az, amely továbbra is beilleszkedik a városképbe — a széleken. Az ódon házak megifjod- nak, cseréptető alá kerülnek, a mestergerenda a padlásra megy, a szobára nagy ablak jut. A kemencével, a szabadkéménnyel ki a vályograkásra! Előbbiért kár, mert ingyenes az energia belé! Kis fáradtság, de „kapható” minden a földeken — kóró, rőzse, szalma. A folyósót beüvegezik; s ha lehet, szert tesznek fürdőszobára — még a „közel- kútból” is. A fotón a szarvasi Dózsa utca (azelőtt Luther utca) egy részlete látható, a 47-től a 65. számig (előzőleg) IV. belkerület 479—4877). Hogyan nézett ki még 1959- ben, amikor felvételem készült? A házak — zömükben kisgazdák tulajdonában egykoron — „katonás” egyformasággal, egymásután. valamennyi „elejével" délre „fordulva". Egy házsor, a keresztutcától a keresztutcáig. Építési idejük 1865—1880 — mint a deszkaoromzat kivágásai mutatták — tulipános, úrvacsorái kelyhek koszorújában. Valamennyi egyazon „kaptafára”, népies stílusban. Nádasok „kan- farral", szabadkéménnyel. Előttük folyosó vagy „ám- bit”, onpét utcára nyiió bejárati ajtóval. A veranda (predodverma) kis cseréppel fedetten. Utcai lakószoba, gerendákkal, konyha, mint előtér „kutkával”. Hátsó szoba. A folyosóról különbejárat nyílik a kamrába és a padlásra, melyre „grádics” vezet. Közülük szinte csak az első ház áll eredeti formájában. A mögötte lévő fél portát már eladták. így a kerítések, nagykapuk egyöntetűsége is megbomlott. S azon meg a többi helyén és félportáján áll a kilenc sátortetős kockaház, de vannak „padlásszobások” is. A négyszáz négyszögöles telkek így megkisebbedtek. E kertekben — csakúgy, mint a zöld pázsiton — évente kétszer, háromszor is „arattak". Az első volt a saláta, aztán a retek, a hagyma. Ezt követte a krumpli, s zárta a téli káposzta betakarítása, meg még mindenféle gyümölcs és szőlő. S persze a szegélyeken a virág a lakásba, a piacra, a temetőbe. Az árvácskától — a szegfűn át a krizanthénumig —, minden színben, változatban. Jólesett a heti piacozás is. Sikerélmény! S volt, mivel dicsekedni a látogatóknak. A rokonságnak, az. ismerö- ssöknek. Versenyben állt minden ház: tisztaság, rend jelképezte a szorgalmat, az energiát, a szabadidő eltöltését. A mai szem még ismeri a nádat (Angliában már kuriózum, amit még dróthálóval is megóvnak az idő pusztításától), a vályogot, a „deszka-nyiccet". Fél évszázad után az „örökösöknek”, az új tulajdonosoknak jó lesz emlékezni a nagy- és dédszülők keze munkájára, hiszen ők építgettek — családi összefogással. Verték a sárfalat, húzták, majd rakták a vályogot. Tapasztottak, s évente kétszer — hús- vétra és Szent Mihály-nap- ra meszeltek. Fehér falak sötétkék vagy fekete „cok- nikkal". Oly hangulatos útszakasz volt az — kifelé menve Halásztelekre, a Körösre. Az árkok rendben tartva, az árokpartok kaszálva. Minden rend fűre, szénára szükség volt — széna és szénaliszt (nefla) készült belőle, amit hátul boglyába raktak. Az élet nem engedi meg, hogy utcarészeket őrizzünk tovább, de legalább fényképeken „konzerváljuk” őket! Domán Imre Ferencz József telefonja (MTi-fotó) Aranyhomok Megesett már velem, hogy autóm néhányat köhögve- rángatózva kényszerű megállásra kárhoztatott. Ezúttal kilométernyire Soltvadkert- től voltam kénytelen szerelőt keresni. A mester — hogy jobban teljen az idő — a község egyik hírességéhez irányított. Mert mint mondta, az Aranyhomok vendéglőben Szakái mester ételkülönlegességein, magyaros kínálatán keresztül megismerhetem az Alföld, ezen belül a Kiskunság gasztronómiai szokásait, hagyományait. így történt, és a vendéglő valóban jó alap volt egy kiadós sétához a másik itteni nevezetességhez: a gyönyörű környezetben elterülő Vadkerti-tóhoz. A nyolcvan hektár kiterjedésű Vadkerti-tó talán a legbecsesebb és leglátogatottabb kiskunsági oázis Bács- Kiskun megye szívében. Az erdők, rétek, gyümölcsösök karéjozta kies természeti környezetben levő víziparadicsom — vonattal és közúton is jól megközelíthető — Soltvadkert központjától északi irányban, alig három kilométerre terül el. A 40—160 centiméter mélységű selymes-szőke víz nagyobb részét homokos part övezi. Fürdést és szolidabb vízisportokat kínálva. Kisebb részét nádas borítja, otthont adva ismert és ritka vizimadaraknak. ■ ■ Téltemető Eleken GÁL EDIT KÉPÖSSZEALLÍTASA
