Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-30 / 25. szám
1989. január 30., hétfő Akadnak, akik nem várják meg a kézbesítőt, hanem maguk mennek el az újságért. Felvételünk a mezőgyáni posta udvarán készült Fotó: Kovács Erzsébet „Mezőhegyes csak egy van” Még 1988-ban, egy szép napon a békéscsabai ipari szövetkezetek nyugdíjasklubjának tagjai Mezőhegyesre kirándultunk. Nagyon szép volt, amit ott láttunk. Mezőhegyes nemcsak megyénk, hanem az ország büszkesége. Nem véletlen, hogy a felszabadulás előtt többen is úgy emlegették ezt a települést, hogy külön ország az országban. Messze földön híres volt mezőgazdasága, állattenyésztése, és az ma is. Csanádi István nyugalmazott lótenyésztési felügyelő kalauzolta csoportunkat. Tájékoztatott bennünket a bemutatott épületek eredetéről, tervezőiről, a létesítmények rendeltetéséről, múltjáról és a ma betöltött szerepükről. Például a régi parancsnok- sági épület ma Nónius szálló. <A magtárak, a' lovarda, a másfél évszázados platánfa is látványos. A múltbeli „Centrál” épülete a jelenben a vendéglátást szolgálja, a volt, „Kantár”-nak nevezett épület pedig ma a tanácsháza. Nemcsak az épületekről kaptunk élethű és bőséges információt, hanem magáról a lótenyésztésről is. A boxokba zárt, szép és nagyon kedves lovak igazi élményt jelentettek számunkra. Az iskola, a kultúrház is a látványosságok közé tartozott, s szintén megnyerték tetszésünket. A Mezőhegyesen tapasztalt rend, tisztaság napjainkban nemcsak dicsérendő, hanem a települések többségében „hiánycikk”. Mind a megye, mind az ország határain belül sok szép látnivaló — várak, múzeumok, templomok, üzemek stb. —, de Mezőhegyes csak egy van. Megnézését ajánljuk kluboknak, üzemeknek, tanácsoknak. Szervezzenek látogatást és bárki személyesen meggyőződhet a leírtakról. Van mit látni. Megéri ! Az ipari szövetkezetek nyugdijasklubjának tagjai Visszhang A „Kinek tilos, kinek nem” című cikkre reagálok. Az említett útszakaszon — a békéscsabai autóbusz-állomáson — a nap minden szak4ban állnak autóbuszok — a tilalom ellenére, még két szabad sáv is áll a közlekedés rendelkezésére. Mindeddig sem forgalomtorlódás, sem baleset nem történt, tehát a tábla elméletileg feltételezett szükségszerűségét a gyakorlat egyértelműen cáfolja. Ügy látszik, Békéscsabán a szakemberek elképzelhetetlennek tartják, hogy a közlekedés mindennapos résztvevőit — taxisokat, oktatókat, autóbusz-vezetőket — néha megkérdezzék, mégis, hogy látják a város közlekedésének helyzetét? A forgalomirányító fényjelzőrendszerek egy része a forgalmat kimondottan akadályozza, csak a város „színesebbé” tételét szolgálja, úgy látszik. Arról nem is beszélve, hogy a lámpák, amikor legnagyobb szükség lenne rájuk, a hajnali sűrű ködben nem is működnek. Reformról beszélünk a politikában és a gazdasági életben. Ne feledkezzünk meg a közlekedésről sem. Nem csoda a minisztériumi figyelmeztetés, mert a Kovács Erzsébet felvételén látható tábla helyett kiválóan alkalmas lenne a „Taximegálló” tábla. A1 Szabadság téren elhelyezett összetett tábla helyett a KRESZ-könyvben nem találom a megfelelőt... A fentieket kénytelen voltam leírni, mivel az olvasó, ha csak Bánfi Ádám érveit ismeri, még megkérdőjelezi a helyi járatú autóbusz-vezetők szaktudását, közlekedési logikáját. Ferencz Pál gépkocsivezető, Békéscsaba II magánkereskedők védelmében ! A január 16-án megjelent „Redőnyhúzogató” cimű cikkre szeretnék néhány sorban válaszolni: Nem tudom, mennyire segít az orosházi áfész helyzetén, ha dr. Tóth Sándor elnök a magánkereskedők lét- jogosultságát vonja kétségbe. Sajnáljuk, hogy ebben a kérdésben általánosít, a magánkereskedelem helyzete, szerepe ismeretének hiányában. Szabad legyen néhány adatot ismertetni. Békés megye magánkereskedői közül 207 tevékenykedik élelmiszerszakmában. Közöttük 55 vegyeskereskedő és 114 zöldség-gyümölcs kereskedő van. Az élelmiszerszakmájúakból 108-an községekben, tanyákon, perifériákon árusítanak. Kétségtelenül nem oldják meg, de igenis segítik az ilyen területek áruellátását. Ami a jövedelmeket illeti: a maximált áras termékeknél nem árusíthatnak drágábban az áfész-boltok- nál. A szabadáraknál is érvényesíteni kell az azonos minőségnél az arányos árak követelményét. Figyelembe kell venni azt is, hogy a magánkereskedő nemcsak a munkaerejét adja, hanem nem csekély anyagi eszközeit is kockáztatja a vállalkozásban, sőt még segítő családtagja munkáját is igénybe veszi. Arra a javaslatra, hogy adóztassák meg jobban a magánkereskedőket, csak annyit, hogy az adó- és társadalombiztosítási terhek a magánkereskedőknél is az elviselhetőség végső határán vannak. Nem véletlen, hogy II „Csizmakálvária” újabb Á „Csizmakálvária” című cikkhez szeretnék hozzászólni. Január 10-én a békéscsabai Rakéta butikba szintén egy 2 ezer forintos csizmát vittem kicserélni. Ennek a csizmának három helyen le volt válva a talpa, és több víz volt belül, mint kívül. Negyven perc cirkusz után — amit nem részletezek — felajánlották, hogy kicserélik, de csak ugyanolyan fazonra. Nekem teljesen mindegy volt, hiszen ezt is azért vettük meg, mert tetszett a kislánynak. Sajnos a nyolc felpróbált párból egy se ment a lábára. Ekkor a butikos hölgy kidobta a pultra a régi csizmát és közölte, hogy menjünk el. Természetesen ez a megoldás nekem nem felelt meg, így kénytelen voltam másik, olcsóbb fazont választani. De a hölgy azt mondta, hogy a külön- bözetet nem adja vissza, sőt nem is vásárolhatom le. Ha nem viselkedett volna így, akkor ennyi cirkusz után már a pénzem nem is kellett volna, ezt mondtam neki is. Ezek után belegyűrt egy ötszázast a csizmába és a következőket mondta: ilyen okok miatt 1988-ban 208-an kényszerültek lemondani engedélyükről. Ügy gondolom, az egymásra mutogatás helyett a kiskereskedelemben is keresni kellene az együttműködés lehetőségeit a lakosság ellátása érdekében. Szabad legyen javasolni az áfész-nek:- a gazdaságtalan boltok helyiségeit, berendezését ajánlják fel bérleti szerződéssel a magánkereskedőknek. Erre van lehetőség. A magánkereskedő kisebb anyagi befektetéssel tudna vállalkozni az élelmiszerkereskedésre, így talán megérné neki az ilyen szakma gyakorlása. Az áfész- nek pedig a befolyt bérleti díj esetleg enyhítené a gondjait. Dr. Sebestyén József, a Kisosz megyei titkára fordulója „Most már aztán takarodjanak ki a boltból és ide többet be ne tegyék a lábukat.” Utóiratként hozzáteszepi még: figyelmeztetett bennünket, hogy a 2 ezer forintos csizmát esőben és hóban nem lehet hordani. Szeretném kérdezni, hogyha az egyharmadi fizetésemből veszek télire egy pár csizmát, akkor azt nyáron, 30 fokos melegben kell »felvenni? (Név és cím a szerkesztőségünkben) „City Grill” Az elnevezésről rögtön az jut eszembe, hogy „rablóbarlang”. Országszerte divat lett az olcsó helyek (főleg tejivók) bezárása, sőt a tejtermékek és tésztafélék valóságos üldözése. Nemrég például Szegeden járva megdöbbenéssel láttam, hogy „átalakítás” ürügyén majdnem az összes olcsó étkezőhelyet bezárták. (Be kellett zárni, mert olcsó volt!) Miért is ebédeljek én netán 15 forintért túróscsuszát a tejivóban (magyaros étel, esetleg még egészséges is), amikor egy „divatos” City Grill- ben 3 centiméter hosszú sült kolbászt már 80-100 forintért kaphatok ? ! A City Grillekben a tejtermékek és tésztafélék árusítása nem üzlet! Egy pohár tejért, vagy kakaóért nem lehet elkérni (egyelőre) 50-80 forintot, ezért inkább nincs! Elmúltak azok az idők, amikor egy pohár kakaó é> 1-2 szelet friss fonott kalács kitűnő vacsora lehetett! Ma már nem lehet „bliccelni”! A City Grill fogalmába a „ma- jomkodó” pizza és egyéb drágaságok illenek bele inkább, mint a magyaros túrós csusza, vagy fonott ka- tács! Koren Ernő Békéscsaba Műtét Münchenben... Szívügy Szarvason két üzlet bejárati ajtajánál is megállított egy szőke hajú, barna szemű kisfiú fényképe. A fénykép alatt szöveg: „Nevem: Bencsik Gábor. 1983. X. 30-án születtem összetett szívhibákkal. Csak az operáció segíthet rajtam, amelyet Münchenben el is vállaltak. A külföldi műtétem orvosilag indokolt. Az operáció ára: 40 000 NSZK márka, azaz 1 millió 200 ezer forint. Ehhez kérem a segítségüket. A felajánlott összeget az MHB-RT 265-97515/16 számú számlára szíveskedjenek befizetni.” . Kérdezem az’ egyik bolt eladóját, mi a véleménye, összejön ez a nagy összeg? — Tudja, manapság annyi mindenki kér segítséget, nem is tudom ... Persze egy gyerekről van szó, de hát.... Nem voltam meggyőződve, hogy az eladó valóban segíteni akar. Annál inkább Tímár Béláné, akit Szarvason, az Univerzál konfekcióboltban találtam: — Pár héttel ezelőtt szólt nekem a szarvasi vöröskeresztes titkár és a segítségemet kérte gyűjtés ügyben. Szívesen tettem, mert még a szülőket is ismerem. Felhívtam az Uni- verzál-központot; segítsenek ők is. Természetesnek vették, mégis csak egy kisgyerekről van szó! Az a tapasztalatom, igazán akkor segítőkészek az emberek, ha valaki bajban van ... Timárné segítségével találtam meg a családot. Békésszent- andráson laknak, egy kétszintes, újonnan épült házban. Látszik, mire felépült, elfogyott a pénzük. Arra már nem futotta, hogy be is pucolják. A házban patikatisztaság, rend. Zsolt, a rangidős a maga hét évével éppen a leckét írja. Gábor, aki miatt jöttünk, a szomszédban játszik. A legkisebb Be-ncsik-csemete, Márk feladata éppen az, hogy ebéd- utáni álmát aludja. Igenám, de ahogy meghallja; idegen van a háznál, addig mocorog, kopog, amíg a papája megkönyörül rajta és kihozza a szobából. A mama, Bencsik Ernőné hol az egyik, hol a másik csemetéjét rendezgeti, nagy türelemmel. Segít az apuka is, hogy beszélgethessünk. A mama, Klárika miután Márkot tisztába tette, feleleveníti Gábor életének öt évét. Ki tudja, hányadszor már? — öt évvel ezelőtt, amikor még egyhónapos terhes voltam Gáborral, csúnya influenzába keveredtem. Megijedtem és két orvost is megkérdeztem, nem lesz ettől baja a kicsinek? Megnyugtattak. Így hát örömmel vártuk a babát. Orosházán született, s amikor a nővérek a karomba tették, meg- éreztem, valami baj van. Anyai ösztön? Valószínű. Alig volt négynapos, amikor a kis kezéből vért vettek, fokozottan figyelték... Ez még gyanúsabb lett. Aztán megmondták, hogy súlyos szívbeteg. Tíznapos korában már Szegedre vittük katéterezni a gyermekklinikára. Ott erősítették meg, az orosházi orvos diagnózisát: ritkán előforduló szívbetegségben szenved a kisfiúnk. Türelemre intették, várjunk legalább egyéves koráig. Sűrűn vittük Szegedre, míg el nem érte az egy évet. Pontosan a születésnapján Kovács Gábor professzor háromórás keringést javító műtétet végzett a gyermekünkön... — Ezt a műtétet, amit most az NSZK-ban akarnak elvégeztetni, itt, Magyarországon nem lehet? — szólok közbe. — Nem vállalják... Azt, hogy az NSZK-ba vigyük. Szegeden a gyermekklinikán Kertész Erzsébet adjunktusasszony ajánlotta. — Fordultak-e az egészségügyi minisztériumhoz segítségért? — Természetesen. Ott kezdtük. Akkor azt kérték, vigyük a gyereket először a Radiológiai Intézetbe, hozzunk szak- véleményt. Elmentünk, a javaslatot megkaptuk. Ezekután vettük fel a kapcsolatot a müncheni intézettel. Az ottani professzor kikérőt írt és tanácsolta, hogy intézzük a kiutazáshoz szükséges adminisztrációt. Ha ez olyan könnyen ment volna, mint ahogy ők gondolták?! 1987. szeptemberében ismét az egészségügyi minisztériumhoz fordultunk. Közölték; hamarosan döntenek az ügyben! 1987. december 3-án kaptuk a levelüket... Klárika mutatja azt a bizonyos levelet. Érdemes idézni: „Gyermekének külföldi gyógykezelésével kapcsolatban beadott kérelmére tájékoztatom az alábbiakról: államtitkár elvtárs döntésére, hogy a gyógykezelést nem tudjuk és a gyűjtést nem engedélyezi. Kérem továbbra is gyermekének gyógykezelésével kapcsolatban bizalommal a hazai kezelő orvosához fordulni.. . Dr. Hanny Irén főosztályvezető h. minisztériumi főtanácsos”. Hogy kissé homályos ez a levél? Nekem is az... szó szerint idéztem. — Aztán fordult a kocka" — folytatja Bencsikné a történetet — és 1988 szeptemberében megjelent egy rendelet, amely szerint ezután az Országos Gyógyfürdő Igazgatósághoz tartoznak a külföldi gyógykezelések.- Kezdtünk hát elölről mindent. Elmentünk a Gyógyfürdő Igazgatósághoz, ahol most már peregtek az események ... Közölték, hogy biztosítják a 40 ezer márkát. Igen ám, csak az volt' a bökkenő, honnan vegyünk 1 millió 200 ezer forintot? Hiszen, ha csak 4-500 ezer forintról lett volna szó, talán, amit lehet pénzzé teszünk és esetleges bankkölcsönnel összeszedjük az összeget. De ennyit? A férjem fényképész, én pedagógus vagyok, jelenleg itthon a gyerekekkel. Van 400 ezer forintnyi OTP-tartozásunk, hát hogyan tudtuk volna megspórolni ezt az iszonyatos mennyiségű pénzt? Higgye el, nem szívesen .kérünk, hiszen jobb adni, mint elvárni a segítséget. De hát a beteg gyerekünkről van szó. Isten látja a lelkem, ha más gyereke lenne hasonló helyzetben, én is adnék gondolkodás nélkül... Borzasztóan hálásak vagyunk azoknak, akik már pénzt fizettek be a számlára. Talán félreértést oszlatok el, ha azt is elmondom, az a pénz nem jut a mi kezünkbe. Egyenesen a márkáért fizetik majd, a- márkát pedig átutalják az NSZK-intézet- be ... Hadd mutassak egy levelet, amit a gyomaendrődi kötőipari szövetkezet dolgozói írtak: „Szeretnénk, ha tájékoztatnának a műtét sikeréről, amelyben nagyon bízunk.” Beszélgetésünk közben megérkezik a szomszédoló Gábor. Édes, kedves, jól nevelt, mosolygós kisfiú. Nagy, csodálkozó szemekkel vizsgálja az idegent. Pontosan olyan, mint bármelyik hasonló korú társa. Nem tudja, hogy beteg, nem tudja, hogy mennyien próbálnak összefogni érte... Béla Vali
