Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
NÉPÚJSÁG 1988. december 31-, szombat 0 Óév — újév Részlet a „Jeles napok Békéscsabán és környékén élő szlovákoknál” című könyvből Az év fordulója, az óév búcsúztatása és az újév köszöntése a téli szokáskörön belül fontos helyet foglal el, noha sok elemével kapcsolódik a karácsonyhoz, sőt tá- gabb értelemben az adventtól vízkeresztig terjedő szakasz szerves része, különösen azáltal, hogy korábban az év karácsonykor kezdődött. Éppen őzért, ami a karácsonyi hidelmekkel és szo- koásokkal rokon, azonos, vagy esetleg is-is módon jelentkező elem, a fentiekben már bemutattuk. A továbbiakban csak az évfordulóra egyértelműen vonatkozó adatokat tárgyaljuk. Minden szilveszteri hiedelem, szokás (Sylvester, dec. 31.) következménye az új évre vonatkozik. Általános a réteshúzás, hogy nyúljék az esztendő, hosszú legyen az év. Me-, gyénk magyar helységeiben is gyakori (Orosháza, Csa- nádapáca), szokás a jugoszláviai szlovák falvakban is. Sokat sütöttek és különfélét: túrós-, mákos-, lekváros-, almás-, káposzta,srétest (tvaro- hovie, makovie, lekvárovie. jablkovie, kapustovie rejte- ise). Egyik adatközlőnk szerint azért nyújtották a rétest, mert az emberek szerettek élni a földön (lebo ludia lubili zit na zemi), s ha nyúlt, sikerült a rétes, boldog'és sikeres " lett az év is. Linder László adata szerint, ha nyúlt a rétes, a gazdagok földjeit nyújtották még nagyobbra. Ez utóbbi a hidel- men túl szegényparaszti lázadó indulatot is hordoz magában. Szilveszter napján — általában alföldi szokásként •— befejeződött a béresek munkaéve. Békéscsabán az 1880- as évekig kutyabörből készített dobbal és fűzfasíppal felszerelkezve, nagy zenebonával jöttek haza. Ilyenkor a rossz gazdát meg is verték. Emiatt — az 1891-es békéscsabai agrárszocialista megmozdulásban szomorú szerepet játszó — Sztraka György főszolgabíró beszüntette a béresek ilyen jellegű hazavonulását. Békéscsabán a nagyobb távolságokról érkezők késő délután, este értek haza. Azokban a helységekben, ahol a gazdának a faluban is volt háza. a béresek még reggel idejöttek a tanyáról. Itt kitakarították az istállót, vagy egyéb munkát végeztek. Délben megebédeltek, s utána mentek csak haza. Ha a béres visz- szatért a következő évben is, vízkeresztkor állt újra munkába: „moji dvaja chlapci za pät rokov sluzili na enom meste, u Kazárov za pät rokov bov Bandi.” (Mindkét fiam öt évig szolgált egy helyen. Kazáréknál Bandi öt évig volt.) — mondta Szák Andrásné 76 éves adatszolgáltatónk. A kutyabőrből készült dob (lup) a békéscsabai tanyavilágban a 20-as években még szórakoztató szilveszteri játék volt. A gerendási tanyákon a legények ezért több kutyát is feláldoztak ezekben a napokban. A lenyúzott bőrt szitára feszítették fel. Szilveszter estéjén csoportosan mentek tanyáról tanyára, s folyamatosan csatlakoztak egymáshoz. A tanya körül verték a dobot, mely „rettenetesen szólt” (to stras- ne hiásilo). A kutyák a zajtól vonítva menekültek, csaholtak. Ez is az óévbúcsúztató része volt. amely benn a szobában pálinkával folytatódott. (A gerendási tanyákon mindenütt főztek pálinkát.) Ha megunták az egyik helyen, tovább mentek a következő tanyára. Éjfélkor több babonás rítus zajlott le. Békéscsabán a lányok ólomöntéssel tudakolták jövendőbelijük foglalkozását (korábban ólmot öntöttek Luca napján és karácsonykor is.) A kihűlő ólom különböző formákat öltött; ha csizma alakja volt, a várható jövendőbeli cipész, ha kabát alakú volt: szabó, ha toll formájú: tisztviselő. Az ólomöntés Békéscsabán a ’40-es évek elején is dívott. Érdekes módon elsősorban kispolgári családoknál. Rendszertelenül minden községben öntöttek ólmot, de a két világháború között az összegyűlt lányok csak tréfálkoztak vele. Komoly hiedelmi tartalma volt azoknak az ólomöntéseknek, melyeknek a feléledése a II. világháború után tapasztalható. Az eltűnt férj vagy apa állapotának megtudako- lása céljából tették, legtöbbször „értő” asszony (s takov zenov) közreműködésével. Szilveszter éjjelén fent szoktak maradni, hogy eltemessék az óévet és köszöntsék az újat. Éjfélkor megszólalt a harang, hogy az óévtől elverje az újat. (O povnoci zvonili, ze by sa oddrvav stary rok od novy- ho.) Ez mindenütt szokásos volt. Gajdács Pál szerint Tótkomlóson az újévi éjféli harangozás egészen újkeletű, a múlt század ’70-80-as éveiben terjedt el, a torony erkélyén való énekléssel együtt, amelyet a régebbi karácsony- esti éjféli, illetve hajnali négyórás harangozás és éneklés nyomán utánoztak. Békéscsabán a városiak nagy számban gyülekeztek a templom körül, hogy mind a harangszót, mind az éneklést (a két világháború között dalárd isták énekeltek fent) meghallgassák. A távoli tanyákon is megvárták az éjféli harangszót, sokszor a 20 km-nél messzebbre eső tanyákon is figyelték és észlelték. Utána fogyasztották csak el az éjféli rituális étkeket. Csanádalbertin éjfélkor a lányok, legények mentek énekelni a házakhoz. Az éjféli vacsorát mindenütt megtartották. Tótkomlóson a szilveszteri vacsorán éjfélkor marokban tartott pénzzel kellett leugrani az asztalról — úgy hitték, gazdag lesz, aki ezt megteszi. Ugyanitt aprópénzt is ráztak a markukban, hogy az új évben sok pénzük legyen. A karácsonyhoz hasonlóan szilveszterkor is jártak énekelni gyerekek, fiatalok. Általában este énekeltek az ablak alatt, s újév napján reggel mondtak verses köszöntőt. Békéscsabán szilveszterkor csak közvetlen rokonokhoz mentek, egyébként mind az éneklés, mind a köszöntőmondás egyszerre, újév reggelén , bonyolódott le. Az énekek szintén vallásosak. Leginkább a Rok novy zase k nám pisel kezdetű éneket tanulták meg. Az óév alkalmából ennek a párját énekelték. Dr. Krupa András Századfordulós szlovák ünneplöszoba-belső Fazekas Ferenc reprodukciója Újévi népszokások A Somogy megyei Kapolyon újév reggelén így köszöntek a házakhoz: „Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort, búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy bütykös pálinkát!" A mai „boldog új évet!” — gyakran megszokásból, udvariasságból mondott — évkezdő köszöntésünk régen, faluhelyen mulatságokhoz, szerelmi jóslásokhoz, téltemetéshez kapcsolódott. A „boldog új évet!” jókívánságunk csak kezdete volt a szerencsekívánatok hosszú sorának, hiszen a házakhoz szilveszter este és újév hajnalán bezörgető legények a köszöntést szóval-verssel is megtoldották. Néhol falun ma is lármás csapatokban —• ki-ki mestersége szerszámait mutogatva —, élénk hangulatban köszöntik az új évet. Évszázadokkal ezelőtt köszöntő, mesteremberek serege vitt. ajándékot újévkor a királynak. Jókívánságaikat a király arannyal viszonozta. Ez a szokás — több régivel együtt — előbb a cselédek és pásztorok, később pedig a gyermekek újévi szórakozásaként élt és él ma is tovább. Ilyen a fiúcskák, legények újévi ostordurrogtatá- sa vagy zabhintése: ilyenkor faluszerte szórták a zab mellé a jókívánságokat is. A karácsony előtti időszak rövid nappalai és hosszú éjszakái türelmetlenné tesznek minket, ha tudnánk, kabátunkkal együtt a télből is kibújnánk. Nemcsak mi érezzük ezt! A tél kikergetését, ..kiverését’’, a hidegtől-sötéttől szabadulás vágyát őrzik régi téltemető népszokásaink is. Hazánkban és szomszédainknál sok helyütt nem vártak a téltemetéssel farsangig, hanem már szilveszter napján nagy lármával, kolompszóval űzték a telet. A század elején Szegeden öregasszonynak öltöztetett szafmabábot dobtak a Tiszába. A téltől szabadulni akaró, tavaszt, napot váró szlovák, cseh vagy orosz parasztemberek hasonló módon „bosszulták meg", gúnyolták, kergették a telet: „Odaviszem, odaviszem ezt az átkozott telet, idehozom, idehozom azt a meleg nyarat.” —■ Észtországban azonban megkegyelmeztek az újévi szalmabábnak, mert azt tartják róla, hogy védi a barmokat, és őrzi a határt. Szilveszter és újév a szerelmi jóslások ideje. De nemcsak ilyenkor, hanem Luca napjáfi és karácsonykor is azt kutatták a lányok: férjhez mennek-e, s ha igen. kihez? A sokféle szerelmi jóslás egyik legismertebb módja a gombócvagy derelyefőzés. Tizenhárom gombóc közül tizenkettőbe férfinevet rejtettek, s amikor éjfélkor megfőzték őket, kíváncsian várták, melyiket dobja föl legelőször a víz’, mert az rejtegette a jövendőbeli nevét. . A várva várt vőlegény mesterségét ólomöntéssel tudhatták meg. A hűlő ólom alakja szerszámokra, tárgyakra hasonlított — és ha nem. akkor is mi mindent lehet beleképzelni az ólomdarabkákba. Ha szemétdombra álltak és a kutyaugatást fülelték, azt is megtudták, merről jön a vőlegény, s kit merre visznek férjhez. A Dunántúlon és Erdélyben — ma már kicsit kegyetlennek tűnő — szilveszteri szokás volt a vénlány- csúfolás és a szűzgulyatere- lés. A legények „itt a törzsök, húzzad!” — felkiáltással tüsköt húztak el a férjhez nem ment lány háza előtt. Mulatságuk gyakran hangos, zajos vonulássá vált: az előcsalogatott vénlányokhoz kötözték a tüsköt, azok pedig húzták-vonszol- ták végig a falun. Előfordult. hogy lakodalomparódia keretében gúnyolták a férjhez nem ment lányokat, akiknek még azt is el kellett viselniük, hogy csúf tárgyakat dobáltak a kertjükbe. Néha ennél is kegyetlenebb módon bántak el a vénlányokkal: gulyába terelték őket, s ostorpattagtatás közben gúnyolódtak velük. Nem csoda, ha minden lány igyekezett a következő szilveszterig férjhez menni. Az ilyen óévbúcsúztató, újévváró szokások — köszöntők. vidámságok—többsége régi. változatlan formában ma már kevés helyen él. Él viszont szilvesztert és újévet ünneplő kedvünk, s ha azt mondjuk egymásnak: „boldog új évet!”, a kapolyi gyerekeknél ugyan rövidebben. de semmivel sem „szegényebben" köszöntjük egymást — ha azt komolyan is gondoljuk. Csók Márta „II hó derék fedele a földnek a fagy ellen” Idézetek Nemes Matejdesz Ódám Diktumos könyvéből A reformkorban nemesük a nagyvárosokban, a kastélyokban, kúriákban pezsdült meg a kulturális élet, hanem a falvakban is, ahol a szép magyar s szlovák beszédben és írásban élenjártak az iskolák és a szószékek. Bámulatos korabeli requisitumuk olvashatók tartalom és külalak tekintetében egyaránt. Megyénk — bár már jól megkopott az idő vasfogától, hiszen egy szarvasi pókhálós padláson találtam rá — kézzel írott háromszáz oldalas „Diktumos könyve” néprajzi gyűjteményemnek egyik legféltettebb kincse Matejdesz Ádám „pennájából” — az 1833—1846. évek közötti időből — magyarul és tótul. De mit fed a cím? Tollbamondást, diktálás.t tankönyvet, iskolai oktatókönyvet az időből. Diktálni annyi, mint tollbamondani, a természet- tudományt, a hittant, a számtant. megtanítani a nyelv alapelemeit. Kérdés-felelet formájában, a kérdést aláhúzva. A szerző 1822-ben született. Latint és németet Vásárhelyen tanult. Aztán Tótkomlóson tevékenykedett, rokonsága elszármazott Szarvasra. A könyv három részre tagozódik. Az első természet- tudományos vonatkozású, a második egészségügyi, a harmadik pedig az emberiség kultúrtörténeti közkincsének, a Bibliának a legszebb idézeteit tartalmazza, mind az Ó-, mind az Üj Szövetségből. Néhány mondatát szó és betű szerinti idézetben adom vissza, minden kommentár nélkül: ,,A hó derék fedele a földnek a fagy ellen. Mi- tsoda a reggeli hajnal. Mikor a nap reggel közelget a felkeléshez, de még fel nem költ egészen, de már a felső levegőt megvilágosítja és fényesíti. Mitsoda az Est hajnal. Mikor már lement a nap, de még nem mélyre haladott. A felső levegőbe veti sugarait s azt világossá teszi. Mit jelent a Szőke hajnal és piros hajnal. Ha napkeletre és napnyugatra tiszta az ég, akkor a hajnalnak szőkéin fénye van. Ellenben, ha a levegő gőzelgésekkel tele vagyon és azokban a nap sugarai megtörettnek akkor a hajnal igen piros. Eszerint a szőke hajnal száraz, tiszta időt, a piros ég pedig szelet és esőt jelent.’’ így ír 1836- ban. S a későbbi években? „Van-e valami haszna a Természeti Tudományoknak. Van igen is. Életünknek, egészségünknek a fenntartása. Ez tanít meg arra, hogy mitsoda veszedelmes a házakat alatsonyan építeni, azokat télen nagyon befűteni és az ablakokat mindenkor bezárva tartani. Az ád közönséges regálékat arra, miképpen tarthatja fel az ember az egészségét és a betegséget hogyan, kerülheti el." „A. Természeti Tudomány nyugodalmat, tsendességet és megelégedést szerez az embernek. És ez megszabadít minket minden haszontalan félelemtől, melytől a tudatlanok gyötörtetnek. Ez őriz meg minden híjába való babonáktól és bal ítéletektől és teszi az életet tsendessé nyugodalmassá és kedvessé. Ezzel ismeretiünk vagyon azokra a babonákra amellyeket sok emberek tudatlanságból gyakorolnak." Másutt így ír: „Az eső megnedvesíti, meglágyítja a földet és termékennyé teszi azt. Tisztítja a levegőt, mérsékli a nagy hőséget és táplálja a forrásokat és folyóvizeket. A hóvíznek pedig gazdaságbéli hasznai is vágynak.” A 40-ik pontban így folytatja: ,,Mitsoda a villámlás. Egy elektromi világosság tsu- pán a legőben, a mennydörgés pedig annak hangja. Mit értünk a Levegői látszatokon. K. (kérdés). F. (felelet). Értjük azokat a jelenségeket, amelyek a levegőből származnak. K. Hogy szokták ezeket felosztani. F. Vizesekre, Színesekre és Tüzesekre. K. A vizesekhez mely- ivek tartoznak. F. A Harmat, Köd, Felhő, Eső, Hó, Zúzmara és a Jégeső. Hát a Színesekhez mellyek tartoznak. Szivárvány, a nap és a hold, Udvarai. K. Tüzesetekhez mellyek számiáltatnak. F. A vilámlás, menydörgés, és más egyéb tüzes Látszatok.” A főnévragozás közé rejti életét. Például: M. Á. na- rodila 1822. 11. December. Nősült 1842. December 2. Zsenja Karas Zsuzanne. Ro- ku 17.” S a sorok között decimál latinul és németül. Tehát tanult, hogy taníthasson — mindent. Olvasni, írni, számolni — magyarul és tótul. Dr. Domán Imre Fotó: Gál Edit
