Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
o 1988. december 31., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Lóránt János: Szivattyútelepen A szülőföld igazsága Lóránt Jánosnál Békésszentandráson, szilveszter előtt Ha Lóránt János kisebb tehetségű művész lenne, és nagyobb településen lakna, valószínű, felkeresték volna műtermében a városatyák, s köszöntik 50. születésnapja és az Érdemes Művész cím elnyerése alkalmából. Az immáron meglett férfikorban lévő festőművész rokonszenvesen szerény, számára az, 1988-as évben az:s döntő fontosságú, hogy visz- szatért Békésszentandrásra. De vajon végleges a „tékozló fiú” megtérése? — Nagyon szerelnék visz- szatérni abba az éltető közegbe. amelyikben felnőttem. A szarvasi gimnáziumban érettségiztem, aztán a szegedi tanárképzőben szereztem diplomát. Kaposvárra kerültem, és teljes óraszámban tanítottam az egyik általános iskolában. Két év után . aztán félfizetéssel ugyan, de több energiával adhattam át magam a művészetnek. 1902-ben nyolcvan alkotásomat állították ki Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeumban. A siker hihetetlennek tűnt: nemcsak a Fiatal Művészek Stúdiójába, hanem Alap-tagnak is felvettek. Megpályáztam 1966- ban a salgótarjáni műtermes lakások egyikét, és egy szép időszakra az északi hegyek közé települtem a Dunántúlról. Lakiam Mátraalmáson és Egerben, utóbbi helyen a tanárképző főiskolán tanítottam. Közben a legfontosabb az volt, hogy műveim szakmai elismerést kaptak országos, majd nemzetközi tárlatokon. — Másfajta elismerésben is részesült: 1971-ben SZOT- dijat, 1972-ben Munkácsy- dijat kapott, 1983-ban gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Felvették a szövetségi tagok közé, sőt, volt a területi szervezet vezetője és országos elnökségi tag is. Ez utóbbiról mondott le, és „kivonulva a művészeti közéletből” költözött vissza szülőhelyére. — Rá kellelt jönnöm, alkalmatlan vagyok az ilyesmire, mert egyszerre nem „Szentandráson újra megismerek számos emberi problémát ...” vagyok képes a magam elé szabott szakmai problémákat és a képzőművészeti közélet szerteágazó gondjait megoldani. Sok jó gondolat született a választmányi ösz- szejöveteleken, de az akadályok is hamar feltűntek. A lelki ismeretem pedig azt súgta, hogy ne döntsük el a fővárosban néhányan, hogy mi történjen például a vidéken élő alkotókkal. Kétségtelen tény, hogy aki nem nyüzsög a centrumban, azt ritkábban veszik észre díjak odaítélésénél, a nyugati galériások elvétve mennek tovább Budapestnél. Tapasztaltam azt is, hogy minden kis vidéki városnak meg megyének megvannak a művészei, akiket a helyi közvélemény és a hivatal fenntartás nélkül művésznek tart, de arra sokszor akarva-akaratlan nem is gondolnak, hogy esetleg csak ott számítanak művésznek, ám országos vagy netán külföldi kiállításokon szóhoz sem jutnak. Hidegen hagynak az effajta dolgok, én a magam erejéből küzdöttem eddig is. De azért vágyok egy műhelyszellemű közösségre, ahol a legszabadabban mondanak véleményt dolgaimról, s az alkotói örömök hatványozód- nak, a gondok megoszlanak a kollektív bölcsességben feloldódva. Szentandrásról a világ bármelyik kiállítására el tudom küldeni műveimet, csak legyen végre egy kicsivel több időm a festésre. Eddig ugyanis sok energiámat elvont ettől a szülői ház átalakítása műtermes lakássá. — Küzdelmes utat tesz mérlegre az ötven év, de úgy tűnik, mindig megtalálta azt a folytonos nekirugaszkodásra kényszerítő ösvényt, amelyen volt bátorsága elindulni, friss élmények örömét őrzi az a néhány kép, amelyik már az itteni műteremben készült. — Élethelyzetek, mozgás és a munka jelenti a szorosabbra fogott témát, de a képzőművészet eszköztára behatárolt. A színek, formák, kompozíciók lehetőségeivel olyan motívumrendszert akarok továbbra is alkalmazni, amiben a figurali- tásnak, tehát az embernek helye van. A jó. a rossz, a kedves, a félelmetes alakok nélkül is elmondható, de a néző letapogató, érzékelőrendszere korlátozott, ösz- szefügg a vizuális emlékképekkel, párhuzamosan látunk televíziós klipet, vízparti tájat, vagy egy autócsodát. A képzőművészetben kevésbé járatos embert könnyű megtéveszteni. Az autonóm mű a mélyebb, általános összefüggésekkel foglalkozik, a népszerű művészet a felszíni jelenségeket rögzíti látványosan, a giccs pedig a közhelyek tarkaságát eleveníti meg. Hiszek abban, hogy a festő a környezet, a körülötte lévő emberek látomásai alapján képes lényegi dolgokat láttatni. Szentandráson újra megismerek számos emberi problémát, ami együtt él az emberekkel. Nyilvánvaló, hogy befolyásolnak a gyermekkori szituációk, vágy az a tény, hogy Demeter fiam ugyanolyan nevű gyerekekkel jár iskolába, mint annak idején én. Rengeteg dolog változott a településen, de vannak olyan problémák, amik visszamaradtak. Az olasz vagy francia filmeken a falusi ember mindig szimpatikusán jelenik meg. El kell jutnom oda, hogy én is különösnek, egyedinek érez- zem, és filmszerűen lássam az embereket, eseményeket. Úgy ismerjek meg életfelfogásokat, hogy ezeken felülemelkedve ábrázoljam a lényeget. A színekre is vonatkozik a feltöltődés: hajlamos a művész eltüntetni a problémát, pedig ebben a válságos időben kristálytiszta fogalmazásra van szükség. — Ügy tűnik, máris tele van tervekkel az aktuális érzelmi, gondolati hatásoknak téret engedve. — A lektorátus megbízásából 15 négyzetméteres pan- nót készítek a tiszaszent- mártoni iskolába. Ez a kis falu Záhony mellett található, és biztos vagyok benne, hogy az a miliő, amiben élek. segít a téma megfogalmazásában. Néhány hete voltam az itteni szőnyegszövőben, ahol egy figurákat megjelenítő szőnyeg kísérlete is szóba került. Kétségtelenül nehezebb a falusi életvitel. de lelkiekben sokkal gazdagabb az emberek élete. Igaz ugyan, hogy egy racionális korban ennek nincs tisztelete. Mégis sokszor eszembe jut: közel két évtizede, hogy elkerültem itthonról, nekem akkor gyermekként semmi gondom nem volt, ma azért sok minden másképpen van ... Cs. Tóth János Katona Judit: Szerelem Legyen, ki gondol majd velem, szelíd, hűs kezet homlokomra, gyógyító• írt apró bajomra adj nekem erős istenem. Legyen, ki holnap is szeret, nagy vétkeimet megbocsátja, velem a hét próbát kiállja, földnek ad s néha emleget. Tartsanak bátor, hű szívek, a gyávák úgyis elmaradnak, ifjúságom, ki szép, szabad vagy: hadd legyek hűséges híved! Szentmihályi Szabó Péter: Adóügyi szentek Megmondom őszintén, korai volt bevezetni a személyi adórendszert. Ezzel, azt hiszem, a lakosság tízmilliós tömege egyetért, kivéve a Pénzügyminisztériumot és az APEH peches dolgozóit. Nem tudom, van-e széntje az adóügyeknek, netáh szentjei, mártírjai, mert akkor hozzájuk fohászkodnék. De az is lehet, hogy törökül kellene fohászkodnom eleink adószedőihez, a defterdárokhoz — az akkori időkben egy török szót biztosan ismert mindenki, és ez a harács. Nálunk tízszer fejlettebb országokban sem zökkenőmentes az adószedés, az adószedők népszerűségi indexe pedig világszerte sajnálatosan alacsony. De mi lesz itt, nálunk, ahol az infrastruktúra katasztrofális, ahol se telefon, se fegyelem, se működő számítógép, se program, se programozó? Eddig tőlem a kerületi tanács szedte az adót. Neki könnyű volt, mert minden jövedelmem jelentésköteles. Ök szépen összeadták, küldtek egy slejfnit csupa érthetetlen kóddal. Ezután fellebbeztem, erre újra számoltak, esetleg elengedtek egy kis pénzt, ezután részletfizetést kértem, és fogcsikorgatva leszurkoltam az adót, amelyből nem épült út, nem kotorták el a havat, nem kaptam telefont, de legalább az apparátus egy hasznos dolgozójának fizetéséhez hozzájárulhattam. Ennek a processzusnak legutóbbi állomása az volt, amikor kaptam egy levelet a tanács pénzügyi osztályától, hogy most már nem hozzájuk tartozom, hanem az APEH-hoz, milyen számlára fizessék vissza a hozzájuk befizetett adórészleteket. Kisértésbe estem, hogy elfogadjam a pénzt, mely az enyém, én dolgoztam érte, nem ők, de utálom a hivatalos macerát, ezért inkább felvilágosítottam őket, hogy ez még az 1986-os adóm, tartsák csak meg, jövőre már az APEH karmai közé kerülök. Ezután újabb levelet kaptam, melyben a tanács megkért, küldeném el az ö határozatukat, mert nekik nincs meg. Elküldtem egy fénymásolatot, és vártam, egyelőre felfüggesztvén adórészleteim fizetését, hátha még további kívánságokkal állnak elő. S valóban: érkezett egy újabb számítógépes slejfni, melyben adópótlék címén ötezer forinttal megemelték a befizetendő összeget. A dolog most ott tart, hogy az adómat kifizettem, az adópótlékot nem. Kíváncsi vagyok, az adópótlékra milyen adópótlék jön ki. Én isten bizony örülök, hogy kikerülök a tanács karmaiból. De nincsenek illúzióim. Mi jóra számíthatok az I APEH-tól? Ö fog nekem utat építeni, tisztítani, gázvezetéket, telefont létesíteni? Aligha. Csak újabb, még zavarosabb slejfnik, felszólítások, büntetések várhatók. Es, ha minden jól megy, munkámból ezentúl két adóügyi I alkalmazottat tarthatok el. Maradhatna még számomra az adófizető állampolgár öntudata. Meg a mérhetetlen bizalom abban, hogy Állam Bácsi feneketlen zsebében jó helyre pottyannak az én forintjaim. Olyan helyre, ahová más forintok sosem érkeznek meg. Mert csoda érdekes ez, én még fennállásom óta számlát nem kaptam senkitől, akinek munkájáért fizettem. Csak most már egyre nagyobb összegekről nem kapok számlát. Hála az APEH aprószentjeinek. Várom az újabb slejfniket, felszólításokat, dörgedelmeket. En is állami alkalmazott vagyok. Fizetek. Megmintázhatják rólam az ismeretlen adófizető szobrát. Nem tudom, a koszorú ára levonható-e, és van-e rajta ÁFA. De nem ragaszkodom az évenkénti koszorúzáshoz. I Elég egy röpke fohász. Lóránt János: Hentes
