Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-21 / 303. szám
/ 1988. december 21., szerda Japán továbbra is fenntartja területi követeléseit a Szovjetunióval szemben Sevardnadze—Takesita találkozó Tokióban Mihail Gorbacsov politikai naptárába felvette japúni látogatását. Erről tájékoztatta Eduard Sevardnadze kedden Takesita Noboru kormányfőt. A hivatalos külügyminiszteri konzultáción a japán fővárosban tartózkodó Sevardnadze Takesitának átadta a szovjet államfő levelét is. amelynek tartalma azonban egyelőre nem ismeretes. A Japánban sorra kerülő csúcstalálkozó időpontjára vonatkozóan nincs konkrét elképzelés, azt feltehetően megelőzi majd Take- sita moszkvai látogatása, amelyre a szovjet, diplomácia vezetője meghívást adott át. Az egyórás eszmecsere során Sevardnadze kifejtette, hogy kölcsönös erőfeszítések révén új fejezet kezdődhet a kétoldalú kapcsolatokban, amihez szükség van a legfelső szintű párbeszédre. Ezt a korábbinál gyakoribb külügyminiszteri találkozók segíthetik elő — mondotta. Takesita melegen üdvözölte a tokiói japán—szovjet csúcstalálkozó lehetőségének hírét, és kifejezte reményét, hogy arra a lehető legrövidebb időn belül sor kerül. Arról is tájékoztatta a szovjet diplomácia vezetőjét, hogy a szovjet államfővel elsősorban az kívánja majd megtárgyalni, mit tehet a két ország Ázsia békéje és stabilitása elősegítésének érdekében, és hogyan járulhatnak hozzá a kelet—nyugati kapcsolatok tartós javulásához. A szigetország kormányfője ugyanakkor nyomatékkai hangsúlyozta, hogy Japán rugalmas választ vár több évtizede előterjesztett területi követeléseire, amelyek a Hokkaidótól északkeletre fekvő, a második világháború után a Szovjetunióhoz került négy sziget visszaadására vonatkoznak. Sevardnadze azon kérdésére, hogy a két ország fejlesztheti-e kapcsolatait anélkül, hogy a területi vitában megegyezésre jutna, Takesita azt válaszolta, hogy „a szenvedélyes véleménycsere nem fogja késleltetni a kétoldalú barátságot”. Afelől azonban nem hagyott kétséget, hogy Japán nem kívánja úgy hagyni a területi kérdést. ahogy az jelenleg áll, és további őszinte tárgyalásokat sürgetett a két ország közötti hosszan tartó stabilitás és együttműködés érdekében. Pápai „szerelmi történet” Vatikánvárosban, zsúfolt nézőtér előtt hétfőn bemutatták az Ékszerbolt című filmet, amelynek történetét Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa 1960-ban írta, amikor még krakkói püspök volt. Az 1939-ben, Lengyelországban játszódó szerelmi történetben — jóllehet három házasságról is szó van benne — mindössze egyetlen csók csattan el. A történetet az olasz rádió 1979-ben már felhasználta, s eddig 15 nyelvre fordították le, színpadi előadása is volt már. A most bemutatott filmet Michael Anderson rendezte. A főszereplő. Búrt Lancaster az ékszerészt alakítja, aki eladja a szerelmespároknak a jegygyűrűt. Nagy szerep jut Ólivia Ilussey-nek és Dániel Olbryehskinek, aki egy papot játszik. Ö adja össze a történetben szereplő házaspárokat, s ellátja őket tanácsokkal életük nehéz óráiban. A bemutatón, a VI. Pál-te- remben 7000 meghívott vendég volt jelen. A történelemben eddig mindössze egyetlen esetben volt példa arra, hogy olyan egyházi személyiség írt színdarabot, aki később pápa lett. Fz 1458-ban történt, amikor Enea Silvio Piecolini, a későbbi II. Pius írt egy színjátékot — ez történetesen szintén a szerelemről szólt. Tengeralattjáró ás WC-ébresztöóra Amerikai karácsony Heltai András washingtoni levele Az átlagos amerikai család becslések szerint idén 150 dollárt ad ki karácsonyi ajándékokra. Ez az összeg az átlagjövedelmeket, az életszínvonalat tekintve viszonylag nem sok — de hát az amerikai jólét egyik alapja éppen a takarékosság, a megfontolt költekezés. Mindenesetre a karácsonyi vásár így is milliárdokban merhető forgalmat jelent a földrésznyi országban, ahol — amint idén is bebizonyosodik — jószerével minden eladható. Az egyik texasi áruház például kétszemélyes hőlégballont árul: potom ötvenezer dollárért bárki nyugodtan útrakelhet vele, hiszen az árban az életbiztosítás is benne van. Aki kétszer ennyit kíván kiadni arra, hogy igazán meglepje szeretteit, vehet mini-tengeralattjárót, amellyel bejárhatják, ha nem is az óceánok, de legalább a helyi halastó mélyét. Az átlagos amerikai természetesen az idén is elsősorban a gyerekeknek vásárol. A slágerek az elektronikus játékok, hiszen gyakorlatilag minden otthonban van tv-készülék, sokhelyütt számítógép is. így sok százmillió dolláros a forgalom a különböző üldözös, lövöldözős játékokból — miközben a pedagógusok, a pszichológusok tiltakoznak: véleményük szerint ezek a játékok alkalmatlanok a gyerekek fantáziájának, alkotókészségének fejlesztésére, sőt, hátráltatják szellemi fejlődésüket. Némi reményt nyújthat az aggódók számára. hogy — legalábbis a lányoknál — a helyzet nem kilátástalan: a Barbie és egyéb babák változatlanul kelendők, össz-kellékeikkel, öltözeteikkel — bár szemérmetlenül magas árakon. A hölgyek idén, hír szerint elsősorban az újfajta illatszereket szeretnék a fa alatt látni, s igen kelendőek a divatos bizsuk, sálak, övék s a ruhatár egyéb kiegészítő darabjai. A gyakorlatias férfiú örömet okozhat szíve hölgyének a legújabbfajta elektromos fogkefével, amellyel kedvese otthon megszabadulhat a szép fogait támadó lerakódásoktól. Vagii megveheti neki az elektromos műszert, amellyel a méregdrága kozmetikus helyett ki-ki maga szőrtelenitheti lábait — állítólag véglegesen. A férfiak „nagy játékszerei” között a videokamerák vezetnek: 800—1000 dollár közötti áron óriási mennyiségben találnak gazdára, elsősorban a korábbiaknál kisebb, köny- nyebb. 8 milliméteres kazettát tartalmazó típusok. Akinek egyébként egy ezrese van, meglepetést okozhat a Sony új video-Walkmanjével: a zsebrevágható kicsiny dobozban tv- készülék és képmagnó van ... Az elektronika miniatiirizáló- dásának köszönhetően gyorsan terjed egyébként a hordozható kompakt-lemezjátszó, nemkülönben a hordozható, irattáskában szállítható számítógépek, amelyek már néhány száz dollárért, jó minőségben hozzáférhetőek. A könyvesboltokban — akárcsak Európában — a szak- könyvek és az életrajzok a kelendőbbek, szemben a szép- irodalommal. Amerika nem lenne Amerika, ha nem hirdettek volna pályázatot a legtréfásabb karácsonyi ajándékra. A harmadik helyezett egy női pulóver, rajta — világító — elektromos karácsonyfa-gyertyákkal. A második: férfizokni, amely karácsonyi dalt játszik. A győztes — még ha a jó ízlést vitathatjuk is — egy Los Angeles-i cég ébresztőórája, amelyet WC-ülökébe építettek be. a JJ]/]H8bocth A vérző seb Sztálin. Sztálin... Bármelyik lapot vagy folyóiratot vesszük kezünkbe, mindenütt Sztálint szidják. De menynyit lehet szidni! Elég volt! Könnyű mindent egy halottra hárítani. Már harmincöt éve annak, hogy Sztálin meghalt. Ennyi idő alatt nem lehetett helyrehozni mindazt, amit — ahogyan állítják — ő művelt? Különben más országok a háború után gyorsan helyreállították gazdaságukat, előrehaladtak. Mi pedig lemaradozunk, helyben topogunk, és egyre csak ismételgetjük: Sztálin, Sztálin, Sztálin... Ezeknek a véleménynyilvánításoknak van alapjuk. Most mindenki Sztálint bírálja. Még azok' is, akik korábban dicsőítették. elsírják sérelmeiket, azok. akik kíméletlenül sértegettek másokat. Sztálinról írtak olyan emberek, akiknek egyáltalán nem volt mondanivalójuk róla. Ám van egy törekvésük. miszerint ..én is rúgtam egyet rajta". Mindez devalválja. értéktelenné teszi a témát, megbízhatatlanná változtatja a bírálatot, és íav nem meggyőző. Ebben a folyamatban gyakran elvész azoknak a hangja, akik megpróbálják megmagyarázni, miért kell nekünk most, harmincöt év múltán is Sztálinról beszélni. Nemcsak Sztálinról van szó. Hanem a rendszerről, amelyet társadalmunkra hagyott és mindenekelőtt e rendszer erkölcsi légköréről. Ameddig nem szabadulunk meg a félelemtől. továbbra is csak helyben fogunk topogni. Csak akkor haladunk előre, ha az emberek szabadon gondolkodnak. Bátran beszélnek, önállóan döntenek, nem félnek a kockázattól, kezdeményezést és találékonyságot tanúsítanak. Mindez nem volt 30 évvel ezelőtt. Sztálin ..örökösei” lefékezték azt a folyamatot, amelyet a XX. pártkongresszus in- díintl el. yzért veszítettünk el három évizedet. Ám valamikor el kell kezdeni! És az átépítés elkezdődött. Mindenekelőtt a nép szellemi életében. Az erkölcsi légkör megtisztítáisával. az új pszichológiai légkör kialakításával. a gondolat felszabadításával, a törvényesség és a szociális igazságosság erősödésével, és mindannak az erősödésével. amely nélkül elképzelhetetlen a jogállam. Ebben a folyamaiban nagy szerepet tölt be a Memorial társaság. És nem véletlen, hogy ez a kezdeményezés ilyen hatalmas é.s valóban össznépi támogatásra talált. Minden egyes nép életében vannak olyan időszakok, amelyekre büszke, és olyanok is, amelyekre szégyenkezve és keserűséggel emlékszik vissza. Mi nem felejtjük el népünk nagy telteit és győzelmeit, ám emlékszünk mindarra, ami a húszas évek közepétől kezdve a 80-as évek elejéig ezeket k í.sért e. Erre nemcsak azért kell emlékeznünk, hogy ne ismételjük meg a múltat. Sztálin és a sztálinizmus nemcsak a múlt. hanem a jelen és a jövő problémája is. A sztálinizmus vérző seb, ezért nem feledjük és nem tudjuk elfelejteni. Ez az embertelenség, az erkölcstelenség, az ember személyisége éis az emberi méltóság iránti gyűlölet csúcsa. Ezért véleményem szerint elfogadhatatlan az a javaslat, miszerint a sztálini megtorlások áldozatainak emléke legyen általában a megtorlások áldozatainak emléke, olyan társaság, mely általában "tanulmányozza a terrort. Ha ez így lesz. akkor a Memorial társaság végül is eltér igazi feladataitól. Ám a Memóriáit nem a megtorlás végett hozták létre — a megtorlás nem ismer határokat, nem a bosszúállás érdekében, mert a bosszúállás elkerülhetetlenül újabb leszámoláshoz vezet, és már folyt elég vér földünkön. Elég volt! Hagyjuk meg a helyet a vezeklésnek és a kiengesztelésnek, a jótékonyságnak é.s az együttérzésnek, tanuljunk már meg végre egy más. egy emberi terminológiát használni. A Memorial — az igazság, a humanizmus, a törvényesség jelképe. Túlságosan magasak erkölcsi feladatai ahhoz, hogy megengedjük, hogy mindössze ugródeszka legyen valami máshoz. Mindenkinek joga van arra. hogy legyenek nézetei. Nekem is jogom van rá. Én a Memorial eszméjét abban a formájában védelmezem, amelyben a nép tudatában formálódott meg és melynek nevében a nép hozzájárul munkával szerzett rubeljeivel az emlékmű építéséhez. Még élnek a sztálini megtorlások áldozatainak ezrei, öregek, betegek. nincstelenek, élnek gyermekek milliói, akik magukon viselik ..a nép ellenségének fia. lánya” megbélyegzést, élnek szörnyű sorsú emberek, akiknek adósa az ország.. És még nem nevezték meg azokat a milliókat, akiket a lágerekben lőttek agyon, nem kutatták fel sírjaikat, nem állítottak emlékműveket és a nép még mindig magán viseli a sztálinizmus következményeit és nagv erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megszabadul ion tőle. Ezeknek az embereknek szükségük van a Memóriáira. Valaki másképpen látja feladatait. Ez az ő dolga. Ám nem szabad lerombolni azt, amit a nép hoz létre az ártatlanul elesettek emlékére. A Memorial társaság feladatait meghatározza az a szabályzat. amelyet a társaság alapító konferenciáján fogadnak maid el. Egyelőre pedig mondjuk ki: a történelem szempontjából semmilyen törvénytelenség, senamilven gaztett nem lehet elfelejtve és nem maradhat büntetlen. Ha az ember nem védi meg a másik embert a törvénytelenségtől, akkor ő saját maga is a törvénytelenség áldozatává válik. Erre mindig emélkeztelni fog a Memorial. A Memorial emlékeztetni fogja a népet arra is. hogv a történelem milyen szörnyű időszakot volt képes leküzdeni és milyen akadályt köteles a zsarnokság elé állítani. Anatolij Ribakoy FELESÉG A MOTORHÁZON A motorházm ültette a feleségét Las Angelesben egy volt pilóta, akit hatévi börtönbüntetésre ítéltek gyorshajtás miatt. A szigorú ítéletnek nem a gyorshajtás volt az oka, hanem az. hogy a volt pilóta hitvesét az autó motorházára ültette és úgy robogott vele Los Angeles utcáin. Ezt azért tette, mert haragban van feleségével. Az asszony szerencsére nem sérült meg. SZÜLÉS KÓMÁBAN Seattle amerikai városban egy kómában lévő nő gyermekét császármetszéssel segítették a világra. A gyermek 3,fi kilós, jól érzi magát, az orvosok azonban aggódnak az anya életéért. A 24 éves Barbara Blodgct öt hónappal ezelőtt közlekedési szerencsétlenségben súlyosan megsérült, és azóta kómában van. Az ilyen szülés igen ritka eset. HOMOSZEXUÁLISOK ÖRÖKÖSÖDÉSI JOGA Marco Aurelio Cardoso Rodriges fotós, aki mintegy 30 évig élt együtt Jorge Guinlével, az egyik legismertebb brazil festővel, annak örököse lett. Két férfi házasságon kívüli közössége ezzel a döntéssel egyenértékű lett a férfi és nő házassági közösségével. A brazil törvények szerint kél ember, akik több mint öt évig élnek együtt házasság nélkül, ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a házastársak, de ezúttal először alkalmazták ezt homoszexuálisok kapcsolatára. Jorge Guinte az egyik leggazdagabb latin-amerikai család leszármazottja volt. Óriási értéket hagyott maga után: ingatlanokat, képeket, ékszereket. részvényeket. Amikor tavaly májusban AIDS-ben meghall, a végrendeletét nem találták meg. ÜDVÖZLŐLAP Az ünnepek közeledtével azon is törjük a fejünket, hogy kinek küldjünk karácsonyi és újévi üdvözlőlapot. Néha az is megtörténik, hogy a címek ösz- szeírása után az elképzeltnét sokkal hosszabb lesz a jegyzék. Vigasztalódjunk, mert például Nancy és Ronald Reagan az idén 125 ezer képes levelezőlapot küld szét a nagyvilágba. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy az ő lapjaik „clörcgyártot- tak”, s így még aláírniuk sem kell. A Reagan-házaspámak bélyegvásárlásra sem kell gondot fordítani, mivel a portóköltséget a Republikánus Párt országot bizottsága fedezi. KÖZÜLETIEK, MAGÁNKERESKEDŐK, MAGÁNSZEMÉLYEK, figyelem! VÁLOGATOTT. IMPORT használt ruhák nagy- és kistételű, FELNŐTT- ÉS GYERMEKMÉRETBEN NAGY VÁLASZTÉKBAN. 200,— Ft kg FOGYASZTÓI ÁRON kapható. Válogatás nélkül: 31 — 125 Ft kg-os áron is értékesítünk, 1988. DECEMBER 12-TÖL. Mezőkovácsházi Városi Tanács KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM „FORINTOS SZALON” Mezőkovácsháza, Árpád u. 1(15. AZ INFORMÁCIÓTECHNIKAI VÁLLALAT BÉKÉS—SZOLNOK MEGYEI LEÁNYVÁLLALATÁNAK karácsonyi ajánlata: RICOH FT 2050 típusú irodai fénymásológép. A gép ára: 213 120 Ft + 25"« ÁFA + 30 000 pld. megfelelő kellékanyag. Másolási méret: A 3, A 4, fólia, kétoldali másolás. Másolási arány: 1:1. Másolási sebesség: 15 db perc (A/3). Másolás: száraz, egykomponenses festékkel. Súlya: 33 kg. (közlendő ábra mellékelve.) AARQUE 575 EPV típusú tervmásoló, a tervezőmunka hasznos segítőeszköze. A gép ára: 441 700 Ft + 25% ÁFA. Másolás: fóliára, pauszra, tironel papírra. Másolási szélesség: 1.2 m. Másolási sebesség: 12 m perc. Szalmiákos rendszerű, filteres szűrésű, energiatakarékos. Lízinglehetőség, szerviz, garancia telephelyünkön. Szállítás a megrendeléstől 48 órán belül. Megrendelhető a leányvállalat Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2 A szám alatti központi telephelyén. Ügyintéző: Kalász Pál, Tóth János. Telefon: (80) 23-(»44. Telex: 83-328. Tisztelettel várunk minden érdeklődőt.