Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-01 / 261. szám
1988. november 1., kedd Színházlátogatók Vidékre járnak a tótkomlósiak A tótkomlós i J. G. Ta- jovsky Művelődési Központ programfüzeté bőséges választékot kínál felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. A bérletes előadások, koncert- programok, kiállítások és vásári rendezvények mellett új szolgáltatással is találkozik az érdeklődő. A szervezők vidékre, színházi estekre is invitálják a falu lakóit. — Van igény a fővárosi és a vidéki előadások iránt Tótkomlóson? — kérdeztük Mataisz Istvánnét, a község művelődési központjának igazgatónőjét. — Egészségügyi dolgozók, klubvezetők, pedagógusok kerestek meg ez ügyben. Javasolták, hogy ne csak helyben szervezzünk színházi produkciókat, hanem mozduljunk ki. Ez adta az ötletet, hogy közönségbuszt indítsunk Budapestre, Szolnokra, Szegedre, stb. Más szempontokat is szem- előtt tartottunk, amikor a vidéki rendezvények javára döntöttünk. — ?? — Anyagi nehézségeink támadtak. A Szegedi Nemzeti Színház például az úgynevezett nagyszínházi előadásért 80 ezer forintot kért, a kiisszínházi produkcióért 40-50 ezret. Kérdem én: 200 forintos jegyekért kapkodtak volna a komlósiak? Nem tartom valószínűnek. — Hogyan szervezik meg a vidéki színházlátogatásokat? — A faluban több gazdaság felajánlotta már az autóbuszát. Ezzel tehát nincs gond. Jelentkezők is vannak, most az a kérdés, hová és mikor szervezzünk kirándulást. Nem fogalmaztam rosszul: kirándulás lesz ez a íavából. 'A fővárosban például a színházlátogatást összekötnénk városnézéssel, operaházi látogatással is. A Szolnoki Népszínházba is készülünk, Szegeden pedig a Kőszívű ember fiai című előadásit szeretnénk megtekinteni. Október végén — hinné az ember — zavartalanul folyik a tanítás oktatási intézményeinkben. A békéscsabai 611-es Számú Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettesét, Szegedi Pált arról i kérdeztük, hiánytalanul megérkeztek-e a tankönyvek? A válasz lehangoló volt. — Még most sem érkezett meg 34-féle, összesen 2372 darab szakmai tankönyv. Csak a „Jelképes ábrázolások” címűből hiányzik 710, és ez a szakrajz alappillére. A közismereti tárgyakból sem érkezett meg négyféle, 1050 darab tankönyv. Mindez nagyon megnehezíti a pedagógusok munkáját, hiszen az órák jelentős része jegy- zetéléssel, rajzolással, a feladatok diktálásával telik. — Korábban is ilyen súlyos gondokkal küszködtek? — Ilyen rossz még soha nem volt a helyzet! Az Országos Pedagógiai Intézet mellett működő Tankönyvellátónál — az ő feladatuk gondoskodni rólunk — már érdeklődtünk. Türelmünket kérték, amíg leltároznak, mondták. De hogy meddig kelll várnunk . .. — A tankönyvek 'korszerűsége is kívánnivalói hagy maga után? — Ha hiszi, ha nem, a bádogosszakmában még van 1957-ben íródott könyvünk! A rádió-, tévéműszerészék tankönyvében pedig nem szerepel a színes televízió. A telefon- és hálózatszerelő szakma korszerűbb berendezéseiről alig esik szó a tankönyvekben, a jövő gépeiről még annyi sem ... Szóval meg kell mondjam, nem a holnap könyveiből tanítjuk diákjainkat. 30-40 évvel ezelőtti ismeretanyagokat tartalmaznak a szakmai könyvek. A közismereti tárgyaknál sem jobb a helyzet... — Változás, korszerűsödés mikorra várható? Napjainkban sok minden átértékelődött. Mindezt mikor tükrözik a könyvekben, melyeket a tanulók kezébe adnak? — Előbb az egyes szaktárcákban rendeződnek át a dolgok, ezt követi majd a tanterv változása, aztán az új könyvek írása, lektorálása, mindez minimum 4-5 év. De ha a tempó felgyorsul, akkor is években kell gondolkodnunk. — És addig? A kérdést nyitva hagyjuk, hisz biztatót úgysem tudunk mondani. Egy biztos, a helyzet korántsem megnyugA leendő központifűtés-szerelők gyakorlati foglalkozásán ... Fotó: Gál Edit Rekviem egy dalárdáért? Szándékunk az volt, hogy a zenei világnap alkalmából készítünk riportot a Békéscsabai általános munkásdal- körről. Hogy mégsem így történt? Az ok egyszerű: a beszélgetések nem sikeredte^ túlságosan emelkedett hangulatúra, sőt. S mi nem akartunk ünneprontók lenSzélnek ereszteni őket? Először Szenté Bélánét, a Békés Megyei Művelődési Központ ének-zene szakelőadóját kerestük fel. — A zenei folyóiratokból innen is, onnan is olvashatjuk a rossz híreket. írják: válságba kerültek a nagy múltú, régi dalárdák, dalegyletek. Ügy három éve tarthat ez a folyamat. Nincs pénz, nincs dalosutánpótlás, és sorolhatnám a gondokat. — A Békéscsabai munkásdalkör felett is eljárt volna az idő? — Nekünk is számtalan problémánk ván, mégsem mondunk le a dalkörről, Ügy hiszem, nagy luxus lenne, ha ezt a majd hetvenéves múltra visszatekintő társaságot szélnek eresztenénk. Kétségtelen, a tagság elöregedett, és egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül az utánpótlásról gondoskodni. Ezért sem bánom, hogy írnek rólunk az újságban. Ránk fér égy kiis hírverés. — Az amatőr csoportok legfőbb összetartó ereje a fellépés, a megmutatkozás. Erre sincs lehetőségük? ■— Ezt azért nem mondanám, hiszen a város szinte minden politikai ünnepségén ott van a dalkör. Kétségtelen, a mozgalmi dalok éneklésében igazán nagyok, szívből, szuggesztíven adnak elő... A baj az, hogy a köztudatban az éli, hogy csak ilyen dalok tolmácsolására képesek. Pedig a népda lésokroka t legáláb b ilyen színvonalasan adják elő. Fellépési lehetőségeink nem- lennének ennyire korlátozottak, ha nőnapi ünnepségekre, zárszámadásokra, nyugdíjastalálkozókra és egyéb vállalati ünnepségekre lis meghívást -kapnánk. Már csak azért is, a mert a kórustalálkozók, -fesztiválok száma egyre csökken, ami elsősorban anyagi okokra vezethető vissza. — Önök is küszködnek ilyen gondokkal? — Mint már említettem, semmiképp nem akarunk lemondani a dalkörről. így elmondhatom, a művelődési központ szerény anyagi lehetőségeihez képest, mindent megtesz annak érdekében, .semmiképp nem akarunk lemondani a dalkörről!” hogy életben tartsák ezt a telkes kis társaságot. Csak jönnének közénk mások is! Jönnének minél többen! Honnan és kiket toborozhatnának? Elintézhetnénk mindezt kézlegyintéssel: kinek van erre manapság ideje? Ám a bajok gyökere nem csak ,és -nem elsősorban itt van. Mert a következő kérdés természetesen ez: honnan és kiket toborozhatnak egy muí- kásda-l-körbe? Sutyinszky János karnaggyal i:tt folytattuk a beszélgetést. — A dalkör 1975-ben alakult újjá. Azóta több mint 50 ember elment. Ez persze reális szám lenne, hiszen betegségi, családi okok, lakóhelyváltozás és sok egyéb más közbejöhet. Csakhogy nincs jelentkező helyettük. Hiába minden erőfeszítés, rábeszélés, toborzás. De hát hogyan is szeretnék meg a zenét fiataljaink, ha — például — épp a Bartók-cente- nárium évében csökkentették felére a -két oktatási nyelvű iskolákban az énekórák számát. Azóta (ahol erre jogot formáltak) más iskolákban hasonlóan alakult a helyzet. A középiskolákban is ilyen állapotok vannak. — És a szakmunkástképzők? Munkásdalkörről lévén szó... — Látja, épp ez az! Ezekben az intézményekben egyáltalán nincs énekoktatás! Már azon sem csodálkozom, hogy minimálisra zsugorodott az iskolai énekkarok száma. És ha fiataljainknak nincs a közös énekléshez és egyáltalán énekléshez fűződő élményük, hogyan is ve- . hetnénk rá őket, hogy közénk jöjjenek? Ebből következik aztán, hogy lassan a közönség is elfogy. Elgondolkodtató, ha többen vagyunk a dobogón, mint a nézőtéren. Mert ilyen is volt már. — De hát a hozzátartozók csak meghallgatják a dalkör előadásait? — Egyre kevesebben. Régen valahogy jobban szerették. Persze mindehhez hozzátartozik az is, hogy egykor a munkáskórusok a naprakész politikai események szolgálói tudtak lenni. Ez volt a ,Sződd a selymet.. időszak. Aztán ez letűnt, elkopott, s helyette nem találtunk mást. Hacsak a zenei értékek átmentése nem az. — Nagyon elkeserítő, amit mond. És mindehhez jön a napjainkra oly jellemző „krónikus szabadidőhiány”. — Úgy, ahogy mondja. A gmk, a másodállás és a jó ég tudja mi minden mellett a heti két próba soknak bizonyul. Egyre még csak eljöttek, a következőt meg kihagyják. így aztán az sem, haladt, akii becsületesen eljárt, hiszen unos-untalan vissza kellett térnünk az elejére. Most kísérletképpen új rendet vezettünk be: heti egy alkalommal és hosz- szabb időre találkozunk. Hátha így többre megyünk. — De hát ennyi gond, baj mellett mi tartja önben a lelket? — A lelkesedés, amellyel azért még így is kitartanak mellettem a kórus tagjai. És persze a zene szeretete! Mert elsősorban ez fogja össze ezt a kis csapatot. „Társbérlők’ „Elgondolkodtató, ha többen vagyunk a dobogón, mint a nézőtéren .. Igen: a zene, a közös éneklés szeretete. Szentirmai József, a kórus titkára tudja csak igazán, milyen vonzerő ez. — Nyolcéves korom óta állandóan énekelek. Sok szép emlék fűz ehhez a dalkörhöz ... — A munkahelyeken elismerik ezt a tevékenységet? Hiszen ha összeadom a próbák, a fellépések idejét, évi 250-300 óra jön össze ... — Társadalmi munkában, a városért... Volt idő, mikor vállalati ünnepségeken kaptunk egy-egy dicsérő szót'. Ma már nem érdekel senkit, ha ilyen társadalmi munkát végez a dolgozójuk. Talán ez is közrejátszik, hogy nem jönnek közénk a fiatalok.-- Próbálják „beédesgetni” őket? — Személyes kapcsolatainkkal megyünk a legtöbbre. De járunk a nagyobb üzemekbe toborozni is. Ilyenkor. tartunk egy kis élőadást. Ha tetszik, megígérik, hogy jönnek és aztán hiába várjuk őket. — Talán a megmérettetéstől félnek? — Ugyan! Nincs itt semmiféle megmérettetés. Még a kotta ismerete sem kritérium. Ha hallása, hangja van az illetőnek, tárt karokkal várjuk. A bajt én az erkölcsi elismerés hiányában látom. Higgye el! Kalapot kellene emelni a dalkör tagjai előtt. Csakhogy nincs, aki megemelje a kalapját... És hogy el ne feledjem! Jó lenne, ha kapnánk végre egy helyiséget, ami csak a miénk. — Miért, most nincs ilyen? — A múlt évben a nyug- díjasklubbal voltunk „társbérletben” és bizony előfordult, hogy zavarták a próbát. Most a balett-termet kaptuk meg, a hétfői napokra. De ez mégsem az igazi. Kellene egy „otthon”, ahol bármikor összejöhetünk. — Ha megírom mindezt, nem hiszem, hogy tolongani fognak a dalköri felvételért. Mégis! Mi az, ami itt tartja a „törzstagokat”? — Maga a közösség. Hogy tartozunk valáhová. Ha például valakinek névnapja van, felköszöntjük. Készülünk erre az eseményre. Aztán ott vannak a külföldi kapcsolataink, meg a kétévente megrendezésre kerülő edzőtáborok a Tátrában. Szóval ne higgye, hogy csak siránkozni tudunk. Érdemes! Ennyi nehézség ellenéire is érdemes énekelni a munkásdálkörben! Nagy Ágnes Szó mi szó a tankönyvellátásról Fotó: Gál Edit (esete)
