Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-30 / 285. szám
NÉPÚJSÁG 1988. november 30., szerda Miért soroltam el mindezt ilyen részletesen? Azért, mert bizonyítani akartam, hogy van programunk a szocializmus megújítására, azért, mert szerintem ezek a szocialista megújulás lényeges elemei, és azért, mert reális lehetőségeket látok arra, hogy belátható időn belül meg is valósíthatjuk ezt. Lehet-e erre új közmegegyezést teremteni ? Meggyőződésem szerint — igen! Egyik nagy politikusunktól, Károlyi Mihálytól szeretnék idézni: „A szocializmusba vetett hitem sok mindenért kárpótolt, amit elvesztettem, mert megrögzött pesszimizmusom ellenére sem kételkedtem abban, hogy a szocializmus egy napon majd anyagi valósággá válik, s hogy harcunkra szükség van, hiszen csakúgy juthatunk előre ... Társadalmunk betegségeinek egyetlen gyógymódja a szocializmus. Ez volt a véleményem mindig, és ma is így gondolkodom, mert a korunkban divatozó áttérések és megtérések ellenére maradtam megrögzött szocialistának. Az első magyar köztársaság elnökének szilárd meggyőződése a mi számunkra is követendő példa marad. (Taps.) Kezdeményezni kell a gazdasági struktúra megújítását Sok kérdést kaptam a gazdaságról — e témakörről egy bevezető megjegyzés. Az elmúlt években a gazdasági kibontakozás feltételeként joggal szóltunk a politikai intézményrendszer strukturális korszerűsítéséről. Van azonban a dolognak egy másik oldala is. Politikai stabilitást gazdasági fejlődés nélkül nem lehet hosszú távon biztosítani^. Kölcsönhatás van a kettő között, ezért a gazdasági fejlődés feltétele a politikai kibontakozásnak. Ezért mondom, hogy a mai kiélezett politikai helyzetben a legfontosabb politikai tett az eredményes és hatékony termelőmunka. A gazdaságban ma igazán ikét .nagy feladattal állunk szemben: rövid távon és nagyon kemény feltételek között teljesíteni kell külföldi adósságszolgálati kötelezettségeinket, mérsékelni !keM a fizetési mérleg hiányát, lefékezve az eladósodást. Ezzel egy időben — és ez a másaik nagy kihívás — kezdeményeznünk ikelll a gazdasági struktúra megújítását. Megkerülhetetlen feladat mindkettő. Az első kényszer, az elmúlt 15 év alacsony hatékonyságú gazdálkodásának olyan következménye, amely új minőségű feszültséget hozott létre. A másik a kitörés iránya. Enélfcül ebből a spirálból kitömi nem lehet. Fel kellett ismernünk, bármilyen nehéz is ezt beváltanunk, hogy alacsony teljesítményünk egyik oka : a hazai és a szocialista „puha piac” kényelmessé tett bennünket. Az elmúlt évtizedekben nem támasztott elég szigorú követelményeket velünk szembeni, 'az alacsony teljesítménnyel évtizedeken keresztül meg-tudtunk élni. Ezért nehéz ma ezt a két követelményt egyszerre kielégíteni. Ezért jelölhetjük meg csak ilyen szűk mezsgyén a kitörés irányát. S ez nem más, mint a gazdaságszerkezet exportorientált átrendezése, a fejlesztés Ilyen irányú koncentrálása. Nehezíti e két gazdasági feladat teljesítését, hogy mindezt a szocialista demokratizálási folyamattal együtt akarjuk végigvinni. A nemzetközi gazdaságtörténetben struktúraváltást eddig csak diktatórikus módon valósítottak meg. Mi azonban mégis ezt az utat választottuk, mert a politikai struktúra korszerűsítésében felhalmozódó adósságunk is kényszerként jelenik meg közéletünkben. Ha ezt sikerül megcsinálnunk, akkor az utókor biztosan meg fogja állapítani, hogy nagy tettet hajtottunk végre. Ha nem tudjuk megcsinálni, megmondom önöknek, belebukik a párt — de ez a legkevesebb: belebukik az ország —, s ez a legtöbb. A menetrendet megfogalmaztuk, Ismerik. Először az 1986. novemberi központi bizottsági ülésen néztünk szembe azzal a ténnyel, hogy a XIII. kongresszuson megfogalmazott gazdaságpolitikai program korszerűtlen, teljesíthetetlen, nem bírja ki az élet kritikáját. 1987. júliusában megfogalmaztuk a teendők fő irányát, majd erre épült szeptemberben a kormányprogram. Ez a stabilizációs program nem vállalkozott többre, mint arra, hogy kezelje a rövi- debb távú fizetési problémákat, megpróbálja az eladósodási folyamatot megállítani, és lassan, fokozatosan elindítani a gazdasági szerkezet korszerűsítését. Tettünk ezen a téren vailtamiit. A kívülálló közvélemény számára keveset. Nem is csodálkozom rajta. Mert az eredménynek a terhét és az árát a lakosság fizette ki igazán. Mert a javulás legnagyobb hányadát a terhek átcsoportosítása hozta, és a terheket elsősorban a lakosság rovására csoportosítottuk át. ÉS' azéirt is, mert nem kap kelllő elismerést, hogy konvertibilis exportunk tíz százalékkal, export- bevételünk 22-23 százalékkal nőtt, a *" kereskedelmi mérleg egyenlege körülbelül 500 millió dollárral, a fizetési mérleg körülbelül 300 millió dollárral javult a korábbi évekhez viszonyítva. Ezek nem kis számok, de az emberek nem tudják igazán, hogy mit jelentenek, nem tudják, hogyan hatnak visz- sza az életükre, miközben azt érzik, hogy romlik a helyzet, minden drágább, nehezebb az élet. Mégis azt kell mondanom — miközben a közérzet ezt cáfolja —, hogy elindult valami, valami olyan, ami a kibontakozás irányába hat. A strukturális változások mellett a másik nagy kérdés a pénzügyi egyensúly alakulása. Itt mindenekelőtt gazdaságirányítási rendszerünknek, a kormány irányító munkájának a gyengeségei érhetők tetten. A vállalatok jelentős része, valóságos piaci verseny hiányában, reális teljesítményekkel nem alátámasztott, elsősorban inflációs jellegű többletjövedelemre tett szert. Nem sikerült olyan eszközöket találnunk, amelyekkel ezt a belső inflációs folyamatot meg tudtuk volna állítani. Politikai gondjaink is nehezítették a kibontakozást. Ismét megéltük azt, amit oly sokszor máskor, hogy egy dolog az elveket lelkesen megszavazni, és más dolog azt a gyakorlatban megvalósítani. Miközben azt hittük, hogy csökkent az ellenállás a növekvő teljesítménykövetelményekkel szemben, mást tapasztaltunk a gyakorlatban. Üjbóil felerősödtek a részérdekek védelméért indított akciók, és nem egy ilyen erőfeszítés eredményre is vezetett, megakadályozta a veszteséges és perspektívában vállalatok felszámolását. Sok helyen teljesítménytől független bér- növekedést biztosított, és a támogatásokat sem tudtuk olyan arányban leépíteni, ahogyan eredetileg terveztük. KGST piacról: nyersanyag is energia A közvéleményben erősen vitatják az áldozatvállalás értelmét, mert nem látják a kibontakozás irányát. Ebből is levontuk azt a következtetést, hogy jövőre már nem lehet lényegesen terhelni a Lakosságot további egyensúlyjavító átcsoportosításokkal: más forrásokat kell felszabadítanunk. Levontuk azt a következtetést is, hogy az 1988-as év a stabilizációs program szempontjából újabb lehetőségeket hordoz, célkitűzéseink nem illuzórikusak, kemény, s következetes munkával teljesíthetők, megvalósíthatók. Bízunk benne, hogy a gazdasági feltételek, a nemzetközi feltételek összességében javulni fognak. Ugyanakkor el kell azt is mondanom: növeli a gondunkat, hogy a KGST-bell együttműködésünk nem fejlődik a kívánt mértékben, piaci problémáink kiéleződtek, mozgásszabadságunk e téren leszűkült. Nagy gond ez számunkra, mert a KGST- vel való együttműködés gazdaságunk számára alapvető jelentőségű. Gazdaságunk alapvető feltétele a KGST- piacról beszerezhető nyersanyag és energia. Abban is bízunk, hogy az erőforrásainkat bővíteni fogja a külföldi működő tőke bekapcsolása a gazdaságba. Nem nagyon tolonganak a kapuban a tőkések. Nagyon sok tárgyalást folytatunk; ezek során azt tapasztaltam, hogy Igazán két dolog tartja vissza a külföldi működőtökét. Az egyik az ország belpolitikai helyzete: nem hisznek abban, hogy a rendszer stabil marad, hogy a befektetett tőkéjüket kamatoztatni tudják és megtalálják számításukat. A második ok nem politikai természetű. A tárgyalás második vagy harmadik mondatánál megkérdezik: van-e telefon, telex, van-e üt, repülőtér. És az nincs, vagy kevés. Tehát egyrészt arra kell törekednünk, hogy belpolitikai stabilizációnk kedvező feltételt teremtsen a működötökének, másrészt: megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a legszűkösebb lehetőségek közepette ts a termelő Infrastruktűra fejlesztésére, mert enélkfll nem lehet előbbre haladni. Stabilizációs programunk központi kérdése — a Parlamentben világosan beszéltünk róla — az adósságállományunk kezelése. .Ennek kapcsán néhány nyilatkozat meg Is zavarta a közvéleményt. Folyamatos finanszírozási gondjaink rákénysze- rítettek bennünket, hogy alapos leltárt készítsünk. Adósságállományunk teljes összege, követelésállományunkkal csökkentett nettó összege korábban is ismert volt. Tehát egyszerűen nem igaz, ami elterjedt, hogy nem .tudtuk, mennyi az adósság. Mit nem tudtunk? Azt, hogy a követelések mennyire reálisak. Mi mobilizálható belőlük, melyek a régen lejárt követeléseink, egyáltalán visszaszerezhe- tők-e, bekapesolihatók-e a termelés folyamatába? A lista nagyon sok tételből áll, s nem vagyunk még a végén a leltározásnak, mert részletekbe menő elemzést kell végezni. Ennek ellenére a Központi Bizottság és a Parlament legutóbbi ülésén jelenlegi tudásunk, Ismereteink alapján már pontos elszámolást adtunk. Megítélésünk szerint ezek a számok már lényegesen nem változhatnak, hisz majdnem a 80 százalékát tételesen átnéztük a (kintlévőségeknek. Óriásiak a tartalékok! Merre tehát a kitörés iránya? A kitörés az exportnövekményben van, mégpedig a konvertibilis export növekedésében. Ügy látjuk, hogy évi 5-7 százalékos bővülést kell elérnünk, s ennek érdekében — ha ezt hosszabb távon biztosítani kívánjuk — le kell bontanunk azokat az akadályokat, amelyek az export ösztönzését gátolják vagy késleltetik. Javítanunk kell ezért a vállalatok alkalmazkodási feltételeit egy Ilyen követelményrendszerhez. Az egyik gyógymódnnk az importliberalizálás. Ez az egyik legnagyobb vállalkozásunk! Nagy a kockázat: ha a több mint ötmillíárd dolláros tőkés Importnak — mondjuk — a 30 százalékát liberalizáljuk, és a folyamatot nem tudjuk kézben tartani, akkor másfél milliárd dollárnyi termék raktáron marad, vagy „puha” piacra kerül, vagy itthon fogyasztjuk el — s nem szerkezet- átalakításra, korszerűsítésre fordítjuk — akkor ez gazdasági kudarchoz vezet. Ide tartozik a bérliberalizáció is. Régóta követelik, s nem alaptalanul, mert a jelenlegi bérrendszer korszerűtlen. S bár a liberalizálás itt is nagy veszélyt hord magában, ezen az úton Is fokozatosan el kell indulnunk. A harmadik, amit vállalnunk kell, a támogatások jelentős csökkentése. Harminc-negyven milliárdos csökkentés a 210-220 milliárdos teljes támogatási ösz- szeghez képest nem sok. De ez a 30-40 milliárdos támogatáscsökkentés több tízezer ember sorsát befolyásolja, és azt nem tudjuk ma pontosan megmondani, hogy milyen termékek kiesését jelenti. és ezek hiánya hogyan gyűrűzik tovább a termelési folyamatokban. Ezért tehát most, amikor tudtuk, hogy ezen az úton határozottan el kell indulnunk, még több kockázatot vállalunk, mint korábban tettük. Mégis, hitünk szerint nincs más kiút, nincs más kltörtési lehetőség. Egy egyszerű történelmi tapasztalatra Is szeretném a figyelmüket felhívni. Tudomásul kell végre vennünk, hogy gazdasági bajainkra orvoslást csak munkával lehet találni. Felelősen mondom: a rossz munkaszervezés, a pontatlanság, az alacsony minőség, a munkaidő és a munkaeszközök kihasználatlansága miatt legalább annyi veszteség ér bennünket, mint a piaci megkülönböztető intézkedések miatt, amelyeket üzlettársaink velünk szemben alkalmaznak, óriásiak a tartalékok! Olyan viszonyok között, amikor legmodernebb gépeink kihasználtság! foka nem éri el a másfél műszakot, képtelenek vagyunk jól működő gyárainkban két műszakot tartósan üzemeltetni, munkanélküliséggel riasztgatjuk az országot. Azt hiszem tehát. a munkában olyan tartalékok rejlenek, amelyről nem mondhatunk le. Divattíma: egy párt vagy több párt? Sok kérdést kaptam a' pártról — erről is szeretnék szólni.. Mindenekelőtt szeretném azt a régi igazságot leszögezni, hogy a párt az nem más, mint eszköz a szocializmus felépítéséhez. Ugyanakkor — és ezt is hangsúlyozom — eszköz, de nem játékszer, amit, ha megununk, kidobunk a szemétdombnál. (Tiaips.) Mi a társadalmi bázisa ennek a pártnak? Minden olyan réteg, amely érdekelt a szocializmus felépítésében, a nemzet felemelkedésében és egy katonai konfliktusoktól mentes Európa megőrzésében. Ez azonban nem egyfajta passzív magatartást, hanem erkölcsi és politikai felelősségből fakadó aktív támogatást követel. Csökken-e ezáltal a párt osztályjellege? Nem, mert ma a párt céljai egybeesnek a munkás- osztály legnemesebb céljaival, azokat valósítja meg. És ezek a célok azonosak a szövetkezeti parasztság és a magyar értelmiség történelmi céljaival Is. Osztályjellegünk tehát nem ellentétes a társadalmi törekvésekkel! Egy párt vagy több párt — ez most nagy divattéma. Az országos pártértekezlet állásfoglalása egypártrend- szer keretei között képzeli el a szocializmus felépítését. Felvetődik a kérdés, hogv meghaladott-e ez a felfogás, vagy nem. Bár csak öt hó- nSppal ezelőtt volt a pártértekezlet, mégis sokan úgy vélik, hogy ez ma már korszerűtlen válasz. Meggyőződésem, hogy a pártértekezlet állásfoglalása helyes. Ezt képviseljük ma is. Mi, a Magyar Szocialista Munkáspártban levő kommunisták, a jövőt az egvpártrendszer viszonyai között képzeljük el! (Taps.) Jogilag ugyanakkor mi azt nem tagadhatjuk — milyen alapon is tennénk —, hogy többpártrendszer is létezhet Magyarországon. Mi hozta felszínre ezt a vitát öt hónap után? Az, hogy meg akarjuk teremteni az egy- párt vagy többpárt törvényes működésének alapjait.. A Magyar Szocialista Munkáspárt törvénye alapja az Alkotmányban rögzített. Az Alkotmány azonban a többi pártról nem rendelkezik. Ügy is fogalmazhatnék, hogy a különböző társadalmi tömörülések, egyesületek és pártok működésének ma rendezetlen a joggyakorlata. És ezt, ha ezelőtt 20 évvel nem rendeztük el, most kell elvégeznünk. Ennek egyik lényeges állomásaként ez év decemberében a Parlament törvényt alkot a gyülekezési és egyesülési jogról. Ezek a paragrafusok azonban nem rendelkeznek a pártokról. A pártokról olyan törvény kell, mely meghatározza a pártok működésének, a pártok bejegyzésének, a pártok megszűnésének törvényes kereteit. Ehhez új törvényt kell alkotni. A törvényelőkészítő munka hozta tehát felszínre ezt a vitát és nem a politikai szükségszerűség. A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig deklarálta, • hogy nemzeti és internacionalista elkötelezettségű, marxista—leninista párt szervezeti működésének egyik alapelve a demokratikus centralizmus. Vállalja a múltját és vállalja nemzetközi elkötelezettségeit. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy minden állampolgár elfogadja-e a párt marxista—leninista jellegét, hogy minden állampolgár a pártban látja-e az ország fejlődésének garanciáját, minden állampolgár a pártban kívánja-e érvényre juttatni politikai ambícióit.. Nem! Van, lesz, mert eddig is volt jobboldali, rendszer- ellenes, szélsőséges áramlat. Ne áltassuk magunkat. Jelenlétük és hangoskodásuk attól függött, hogy milyen a belpolitikai helyzet. Eddig nem jelentek meg a politikai színtéren, mert olyanok voltak a politikai viszonyok. Elképzelhető, hogy ezek az erők a jövőben markánsabban lépnek a politikai színpadra. Meg vagyok róla győződve. hogy alkotmányunk a nép akaratának megfelelően szocialista alkotmány lesz, következésképpen a szocializmussal szembenálló, rend- szerellenes pártoknak nem ad működési szabadságot és lehetőséget. És azt is meg kell mondani, hogy a Magyar Szocia« lista Munkáspárt nyílt politikai harcot fog folytatni a szélsőséges jobboldali reakciós erőkkel szemben. (Taps.) Feltehetik azonban a kérdést, hogy az elkötelezett kommunisták és a szélsőséges reakciósok között van-e olyan réteg, amellyel reálisan számolni kell minden politikának? Van. Ennek létét nem szabad és nincs Jogunk tagadni. Olyanok Is lehetnek e rétegen belül, akik a magyar nép jövőjét nem a szocializmus útján képzelik el, s egy részük bizonyára a polgári berendezkedésben látja a magyar nemzet perspektivikus fejlődését, ám ezt nem harccal, konfliktusokkal, hanem fokozatosan akarja elérni. Nem akar konfrontációt, mert elkötelezett hazafiasságból felismerte, hogy az a nemzetnek súlyos károkat okoz. Ezzel a nagyon sok árnyalatú réteggel a Magyar Szocialista Munkáspártnak nem harcolnia kell, ezt a réteget nap mint nap meg kell nyernie politikai törekvéseinknek. Ez lehet az egyetlen járható út számunkra. Ebben a „közbülső” rétegben nagyon sok jó szándékú, tisztességes ember van, aki elbizonytalanodott az utóbbi időszakban. Nem taszíthatjuk el magunktól őket, ellenkezőleg, ezeket az embereket magunkhoz kell vonzani, jó szóval. higgadt politizálással, nyílt, őszinte eszmecserével. (Taps) Ha eziek az erők különböző tömörülésekben, pártokban llártjálk érdekeik érvényesítésének útjáit-módját, hosszú távon törvényesen nem zárhatjuk el tőlük ezt a lehetőséget. Nem kérem, hogy elfogadják álláspontomat, én csupán csak azt vallom, óvni kell magunkat attól, hogy egyik napról a másikra megtagadjunk mindent és felrúgjuk négy évtized alatt kialakult politikai struktúránkat. Am attól is óvakodjunk, hogy azt higy- gyük: csak ez az egyetlen politikai formáció alkalmas annak elérésére, hogy minden egyes ember megtalálja boldogulását a szocializmusban, (Taps) Van itt egy gyakorlati kérdés is. Bejelentkezett a Kisgazdapárt, hogy megalakul. Bejelentkezett a Nemzeti Parasztpárt, hogy megalar kul. Ma hallottam, hogy megalakult a Magyar Kommunisták Pártja, és a múlt héten kaptam egy levelet, hogy llépjek be a Szociáldemokrata Pártba. Kérem, ezek a pártok, a Szociáldemokrata Pártot leszámítva, jogilag Magyarországon nem szűntek meg. Ezek a pártok azonban jogilag meg sem alakultak Magyarországon. Mit tegyünk? Lehet jogi eszközökkel is kezelni ezt a kérdést, lehet politikai eszközökkel is. Én azt mondom, hogy politikai eszközökkel kezeljük. Az újjáalakult kommunista párttól meg kelil kérdezni, hogy milyen programja van. Mit akar? Azt, amit mi meghaladtunk? Azt, amit a Szovjetunióban is meghaladtak? Milyen politikai programja van? Meg kell kérdezni a Kisgazdapárttól is: hol volt, s mit csinált eddig? Mit csinált mondjuk 1956-ban? Hisz megvan az okmány arról, ihogy Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt megbízásából felkérte a Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt akkori vezetőit, hogy 'kapcsolódjanak be az ’56 ejtette sebek gyógyításába, és vállaljanak részt a konszolidációban. És nem vállalták. Megtagadták az együttműködést. Ml történt, hogy 32 év után meggondolták magukat? Ügy gondolom, lehet Itt sok párt, nagyon sok párt, de tudniuk kell, hogy nem » Magyar Szocialista Munkáspártnak, hanem a magyar népnek kell elszámolniuk arról, hogy mit csináltak eddig, mit tettek, hogyan politizáltak. Miért nem akarjuk a többpártrendszert? — szól az egyik kérdés. Elmondom önöknek. Azért, mert meggyőződésünk szerint a szocializmus sorsa nem azon. múlik, hogy egpártxendszer vagy többpártrendszer viszonyai között csinálják. Lehet jól csinálni egypárt- rendszerben, és lehet rosz- szul többpártrendszerben is. Nem ez az alapvető kérdés.. Mitől félünk — ha félünk? Először attól, hogy el fogja nehezíteni a politikai irányítást és a társadalom befolyásolását. Nem hiszem, hogy szükségünk van az ’56-os hetven pártra. Nem hiszem, hogy ez segíthet a kibontakozásban. Sokkal inkább hiszek abban, hogy egpártrendszer viszonyai között a különböző társadalmi erőkkel szövetségben, ha kell, baloldali blokkban, együtt fogunk tudni dolgozni az ország fel- emelkedéséért. Mi kell ehhez? Ehhez tennie kell a Magyar Szocialista Munkáspártnak is. Először is és mindenekelőtt korlátoznia kell önmagát. Meghaladta az élet azt a gyakorlatot, hogy a párt teljes egészében, egy az egyben másolja az állami irányítás gyakorlatát és mechanizmusát. Nekünk nem kell minden részkérdésnél ott lennünk, minden részkérdésbe beleszólnunk, nem kell átvállalnunk az állami szervek feladatait, a szak- szervezetek érdekvédelmi funkcióját. Nekünk azt kell felvállalnunk, amit egy politikai pártnak a társadalomban be kell töltenie. Foglalkoznunk keli a politikával. A politika: világos elvi (Folytatás a 4. oldalon)
