Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-23 / 279. szám
NÉPÚJSÁG Nagy Imre, a KISZ KB első titkára, Lukács János, az MSZMP PB tagja, a KB titkára és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára a szünetben i kozta tó kérdésre, s példaként említette, hogy egy országgyűlési képviselő nemrégiben bizottsági ülésen sürgette a pártot: döntse már el, hogy az egypártrendszer vagy a többpártrendszer mellett foglal állást. Berend T. Iván az elhangzottakkal szemben éppen azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb kérdésekben — mint például a platformszabadság — a szervezeti szabályzatban kell kimondani a végső szót, ezért szinte feleslegesnek érezte a dokumentumban megfogalmazottakat a kisebbségi véleményt képviselők jogairól. Borbély Sándor és Tömpe István más-más ' megközelítésben, de ugyancsak foglalkozott azzal, hogy a párt szögezze le álláspontját a legfőbb kérdésekben. Judik István megjegyezte: tudomása szerint az egypártrend- szerrel kapcsolatban és az alternatív szervezetekhez fűződő viszony kérdésében egyaránt világos a párt álláspontja. Számos felszólaló — például Gubicza Ferenc és Horváth Miklós — megfogalmazta egyetértését, hogy ügyintéző párt helyett mindinkább politizáló párttá váljék az MSZMP. Ennek szellemében vizsgálták azt is, hogy miként működjön együtt a párt irányító testületé az Országgyűlés kommunista képviselőivel. Tétényi Pál úgy ítélte meg, hogy az Országgyűlésben dolgozó kommunisták és a KB testületének együttműködését nem határozhatja meg alá-fölé- rendeltségi viszony. Az igazi partneri kapcsolat kialakítását már csak azért is rendkívül fontosnak tartotta, mert a Központi Bizottságnak is szüksége lehet az élet különböző területein dolgozó kommunista képviselők tapasztalataira. amelyeket választói körzetükben, s a törvényhozó testületben szereztek. Ugyancsak többen foglalkoztak a KB-ülések nyilvánosságával, a vitákban elhangzott észrevételek utóéletével. Grósz Károly a 13 hozzászólás valamennyi lényegi észrevételére reagált zárszavában. Elöljáróban egyetértett azokkal a konkrét javaslatokkal, ^amelyek arra irányultak, hogy két kongresszus között csak a KB hozhasson döntést az egész párttagságra, s ugyancsak e testület hatásköre legyen az országos pártvita témájának meghatározása. Támogatta azt az indítványt is, hogy a PB rendszeresen, de legalább félévente köteles legyen tájékoztatni munkájáról a Központi Bizottságot. Az úgynevezett „nagy kérdésekkel” kapcsolatban először az egypártrendszer-többpártrend- szer problematikájáról szólt. — A pártértekezleten döntöttünk, hogy az egy párt álláspontján vagyunk. Ezt kell képviselni a kongresszusig. Ugyanakkor én nem hiszem, hogy tartósan az egypártrendszer viszonyai között fogunk dolgozni, de ezt majd vitassa meg és döntse el a kongresszus. Én azon az .-állásponton leszek, azt fogom táBzután az országos és helyi népszavazásiról szóló törvény elveit tartalmazó javaslat megtárgyalása következett, Az írásos anyag leszögezi: -a Politikai Bizottság 1987-ben, majd az MSZMP országos értekezletén az idén májusban állást foglalt arról, hogy törvényt kell alkotni az országos és a helyi népszavazásról. Ennek a jogszabálynak a létrehozásával erősödnek politikai intézményrendszerünk demokratikus vonásai, újabb garanciális elemekkel egészülnek ki a képviseleti és a közvetlen demokrácia formái. A népszavazás formái lehetnek : a) Az országgyűlési és a tanács testületek által hozott döntések megerősítésére vagy elvetésére irányuló mogatni, hogy a többpártrendszer irányába menjünk. Nem hiszem persze, hogy ez minden problémát megold. Az, hogy egy vagy több párt tevékenykedjen, nem elvi, hanem gyakorlati kérdés, ugyanakkor az elvi kérdés, hogy a szocializmus jól működjék, és ha ehhez több pártra van szükség, akkor legyen több párt. Ügy tűnik, a mostani magyarországi gyakorlatban több párttal talán jobban kezelhetők a társadalmi problémák, mint az egy- pártrendszerben. Az országgyűlési kommunista frakcióról szólva Grósz Károly határozottan leszögezte: minden párt fenntartja magának a jogot, hogy képviselőt állítson, s el is várja, hogy az a képviselő a párt politikájának megfelelően foglaljon állást. Ugyanakkor nem szabad minden kérdésben megkötni a képviselő kezét, mint ahogy az is kivihetetlen, hogy a KB minden egyes kérdésben kikérje törvényhozóink véleményét. Az MSZMP politizáló párttá alakítása kapcsán Grósz Kárdly kiemelte: a kormányzati felelősséget a Minisztertanácstól nem szabad átvállalni, nagyobb szabadságot és felelősséget kell biztosítani az állami szerveknek például a külkap- csolatok alakításában. A Központi Bizottság testületé csak a pártkapcsolatok formálásában döntsön, és rendszeresen számoltassa be az állami vezetést az ország külpolitikai törekvéseiről. Hányszor ülésezzen a Központi Bizottság? — hangzott el több ízben is. Grósz Károly megfogalmazása szerint annyi ülést kell tartani, amennyi elegendő a munkához. Valószínűleg többet, mint most, de az élet már eddig is ehhez igazodott. Grósz Károly végezetül annak a véleményének adott hangot, hogy visszalépést jelentene, ha titkos szavazást vezetnének be személyi kérdések eldöntésénél, ebben a körben ugyanis ki-ki vállalja a felelősséget voksáért. Ezután szavazás következett. A Központi Bizottság — egyhangúlag — elfogadta a KB és a PB munkarendjére, munkamódszerére, a KB munkabizottságainak és apparátusának feladatkörére előterjesztett dokumentumot, Grósz Károly előadói beszédét, és a vitában elhangzottakra adott választ. A megvitatott dokumentum szövegét a Pártélet közli. A testület döntött arról is — 15 ellen- szavazat és 4 tartózkodás mellett —, hogy a következő központi bizottsági ülésen a társadalmat és a párttagságot foglalkoztató legfontosabb négy-öt belpolitikai kérdésről — előterjesztés alapján — kialakítják a testület álláspontját. Ugyancsak szavazással foglaltak állást a KB-tagok amellett, hogy a testület üléséről kialakult jelenlegi tájékoztatási rendszer maradjon, fenn. népszavazás (referendum). A szavazás eredményétől függően a törvény vagy tanácsrendelet érvényessé és kihirdethetővé válik, illetve olyannak kell tekinteni, mintha meg sem alkották volna. E formára elsősorban a kiemelkedő jelentőségű törvények vagy fontosabb tanácsrendeletek esetében kerülhet sor. b) Az Országgyűlés és a tanácstesitületek tervezett döntéseinek tartalmát meghatározó, illetve azokat helyettesítő népszavazás (plebiszcitum). Ha a plebiszcitum jogszabály meghozatalára irányul, eredménye köti az Országgyűlést és a tanácsokat. c) A döntést előkészítő, csupán véleményt nyilvánító népszavazás (konzultatív plebiszcitum) jogilag nem köti a népképviseleteket, elhatározásuk a szavazástól eltérhet. Ebben az esetben a népszavazás — lényegét tekintve — intézményesített társadalmi vita. Az előkészítő konzultációkon egyöntetű támogatást kapott, hogy a B ponttal jelzett népszavazás legyen a fő forma. Konzultatív népszavazást pedig főként helyi szinteken rendezzenek. A Politikai Bizottság úgy véld, hogy a népszavazásról szóló törvény fő formaként — országos és helyi szinten egyaránt — az ügydöntő jellegű népszavazásról (plebisz- citumról) rendelkezzék. Népszavazásra országos, megyei (fővárosi) és helyi szinten kerülhet sor. Országos népszavazást országos jelentőségű, az egész lakosságot közvetlenül érintő, s főként az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben lehessen elrendelni. Megyei (fővárosi) és helyi népszavazást a tanács hatáskörébe tartozó, a megye (főváros) vagy a település egészének, vagy valamely részének a lakosságát közvetlenül érintő ügyben tegye lehetővé a törvény. A Politikai Bizottság a következők mérlegelését javasolja: — A törvényjavaslat ne sorolja fel sem a népszavazás kötelező eseteit, sem az abból kizárt tárgyköröket. — A törvényjavaslat sorolja fel azokat a tárgyköröket, amelyekben kötelező népszavazást tartani (például alkotmány, illetve az alkotmány főbb elvi tételeinek elfogadása; helyi szinten a közös községi tanácsból való kiválás), és azokat is, amelyekben a szavazás elrendelése kizárt (például költségvetési, illetve adókérdések). — A törvényjavaslat csak azokat az eseteket sorolja fel, amelyekben nem lehet népszavazást tartani (például költségvetési, illetve adókérdések). Bármelyik alternatívát fogadják is el, hangsúlyozandó, hogy egyedi hatósági és a bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben ne lehessen népszavazást elrendeIni. A népszavazás szabályai — hangsúlyozza a javaslat —■ alapvetően a képviselő- és tanácstagválasztásokra vonatkozó törvényben megfogalmazott eljárási rendre épüljenek. Arról, hogy mikor legyen kötelező, meghatározó a népszavazás során hozott döntés, ugyancsak alternatívát fogalmaz meg a javaslat: a) a szavazásban részt vesz a választójogosultak több mint kétharmada, és a szavazatok több mint fele igenlő vagy nemleges, illetve valamelyik változatot támogatja; b) a szavazásban részt vesz a választó jogosultak több mint fele, és a szavazatok több mint kétharmada Igenlő vagy nemleges, illetve valamelyik alternatívát támogatja; c) a szavazásban részt vesz a választój ogosu Iitak több mint fele és a szavazatok több mint fele igenlő vagy nemleges. Ha a szavazásra föltett kérdés nem kapta meg a választópolgárok szükséges hányadának a támogatását, a népszavazás változatlan körülmények mellett való ismételt kezdeményezésére, illetve elrendelésére csak három éven belül és egy ízben kerülhessen sor. A népszavazás eredményeként született törvényt vagy tanácsrendeletet az Ország- gyűlés, illegve a tanácsok két évig ne módosíthassák. A népszavazások lebonyolításához szükéges anyagi eszközökről az állami költségvetés gondoskodjon. A javaslat végezetül kiemeli: indokolt, hogy az országos és a megyei (fővárosi), helyi népszavazás, valamint a népi kezdeményezés alapelveit és főbb szabályait az alkotmány rögzítse. A népszavazás törvénysértő elrendelése vagy annak megtagadása, illetve szabálytalan lebonyolítása miatt a megalakítandó alkotmánybírósághoz lehessen fordulni. Ugyancsak az alkotmánybíróság legyen a népi kezdeményezések törvényes működésének garanciája, azaz itt nyíljon lehetőség jogorvoslatra. Az írásos javaslathoz Fejti György, a Központi Bizottság titkára szóban is tett néhány kiegészítést. Elöljáróban kiemelte: a népszavazás a közvetlen demokrácia legősibb formái közé tartozik. Népszavazás esetén a Parlament, vagy az illetékes önkormányzati testület mintegy lemond hatásköre gyakorlásáról, és azt átengedi, másként fogalmazva, „viszszaadja” a választópolgároknak. A népszavazás kiírására általában akkor kerül sor, ha a társadalom valamely kérdésben erősen megosztott, vagy például ha a többség érdekében tervbe, vett döntés esetleg egy széles réteget hátrányosan érint. De alkalmas lehet a népszavazás arra is, hogy a többségi akarat kinyilvánításával megerősítsen egyes politikai, kormányzati célokat, s ennek révén hozzájárulhat a társadalmi közmegegyezéshez. A népszavazás természetesen nem helyettesítheti, csak kiegészíti a képviseleti demokráciát. Ilyen értelemben tehát csak mint kivételesen alkalmazandó eszköz jöhet szóba — hangsúlyozta. A Politikai Bizottság azt javasolja, hogy a népszavazást — különösen az országosat — mi is a társadalmi döntéshozatal kivételes intézményének tekintsük. Elképzelhető például, hogy a parlament által elfogadott alkotmányt egy népszavazás megerősítse. A népszavazásra bocsátható kérdések körét többféleképpen határozzák meg a különböző országokban. Közös jellemző azonban, hogy általában csak döntő fontosságú ügyek képezik a szavazás tárgyát. Ilyenek például az államforma meghatározása, az "alkotmány elfogadása, vagy jelentős módosítása, a nemzetközi gazdasági közösségbe, illetve katonai szövetségbe való belépés. A népszavazásnak a nemzetközi gyakorlatban bevett különböző formáit mérlegelve a Politikai Bizottság azt javasolja, hogy hazánkban az alkalmazott fő forma az ügydöntő jellegű népszavazás, az úgynevezett plebiszcitum legyen. Ez felel meg ugyanis leginkább annak a követelménynek, hogy az állampolgárok akarata közvetlenül érvényesüljön. Ekkor érezhetik a választók igazán. hogy valódi befolyást gyakorolhatnak az ország, illetve szűkebb lakóhelyük életviszonyaira. Emellett azonban javasolja a Politikai Bizottság, hogy a törvény tegye lehetővé a népszavazás másik két formáiénak. tehát a referendumnak (amikor a népképviseleti szervek által meghozott iosszabálvok. döntések megerősítéséről. vaav elvetéséről van szó), illetve a konzultatív — tehát nem kötelező érvényű — olebiszci- tumnak a gyakorlását is. Fejti György kitért arra is. hogy a népszavazás kötelező és kizárt eseteinek felsorolása a nemzetközi ioggvakorlatban igen változatosan rendezett kérdés. A leggyakoribb megoldás az. amikor a jogszabály sem a kötelező, sem a kizárt eseteket nem sorolja fel, illetve az, amikor csak a szavazásból kizárt — leggyakrabban az adózással összefüggő. valamint a bíróságok hatáskörébe tartozó — ügyeket említik. A Politikai Bizottság mégis azt javasolja. hogy a Központi Bizottság az írásos előterjesztésben bemutatott lehetőségek mindegyikét tartsa meg, és ebben a kérdésben csak a társadalmi vita után szülessen döntés. A javaslat szerint az országos népszavazás elrendelésének joga — a jelenlegi alkotmányos szabályozástól eltérően, amely azt az Elnöki Tanács feladatkörébe utalja — a jövőben az Országgyűlést illesse meg. Ezt a változtatást indokolja az Országgyűlés megnövekedő/; szerepe, az a tény, hogy országos népszavazást főként a Parlament hatáskörébe tartozó ügyben lehet majd kiírni. Ugyanezen érvekre tekintettel indokolt, hogy helyi — területi — szinten a népszavazás elrendelésére az illetékes tanácstestületek legyenek jogosultak. A népszavazást kezdeményezők köréről is alternatív javaslat készült — mondotta a Központi Bizottság titkára. Az eldöntendő kérdés úgy fogalmazható meg, hogy kezdeményezhessenek-e közvetlenül népszavazást a társadalmi szervek, s ha igen: milyen széles körüket illesse meg ez a jog. E jog megadása ellen szól, hogy a népszavazás kivételes döntési forma. - s ezért nem volna szerencsés, ha a törvény tágan határozná meg a kezdeményezési joggal rendelkezők körét. Fejti György utalt arra, hógy vita folyt arról: a választópolgárok hány százaléka kezdeményezhesse a népszavazást. A javaslatban szereplő 10 százalék — ami országos népszavazás esetén mintegy 780 ezer állampolgárt jelent — meglehetősen magasnak, túlbiztosítottnak tűnik. Célszerűbbnek látszana egy ennél alacsonyabb küszöbértéket, például 500 ezret meghatározni. Felmerült továbbá, hogy az Országgyűlés és a tanácstestü- letek minden kezdeményezéséről maguk döntsenek-e, vagy bizonyos számú választópolgár kezdeményezése esetén kötelesek legyenek elrendelni a népszavazást. Amennyiben a törvényjavaslat a választópolgárok elég magas számához köti a kezdeményezés jogát, akkor célszerűnek látszik a Parlament mérlegelési jogát kizárni, és a népszavazást kötelező jelleggel kiírni. Helyénvaló, hogy a népszavazásban azok vehessenek részt, akiknek szavazati joguk van. Ezért a Politikai Bizottság javasolja, hogy a népszavazás lebonyolításának szabályai — esetleges egyszerűsítésekkel — lényegében a választási törvény eljárási rendjére épüljenek. Végezetül emlékeztetett arra: ugyancsak kérdésként vetődött fel, hogy a népszavazás során hozott döntés kötelező erejét a választók mekkora többsége alapozza meg. A legjobb megoldásnak az látszik, hogy a választópolgároknak több mint kétharmada járuljon az urnákhoz, és a szavazataiknak több mint a fele igenlő vagy nemleges legyen. A népszavazás szélesebb értelmezésébe beletartozik a népi kezdeményezés intézménye is. Célszerűnek tűnik, hogy a választópolgárok meghatározott számának — például országosan százezer főnek. helyileg pedig a választópolgárók egytizedének — indítványára a népképviseleti szervek legyenek kötelesek a kezdeményezésben foglaltakat napirendre tűzni és megvitatni. Határozathozatal következett: a Központi Bizottság az országos és a helyi népszavazásról szóló törvénytervezet elveire vonatkozó írásos előterjesztést, illetve Fejti György szóbeli kiegészítőjét egyhangúlag elfogadta. A Központi Bizottság ezt követően — Lukács János előterjesztése alapján — jóváhagyta a tagdíjfizetés egyes kérdéseinek módosítására tett javaslatot, majd határozott a KB 1989. évi munka- tervéről. A testület végezetül állami tisztségek betöltésére fogadott el ajánlásokat. Az ülésről közlemény jelenik meg. (MTI) Feiti György szóbeli kiegészítése Szavaz a Központi Bizottság
