Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-26 / 256. szám

1988. október 26., szerda Kisértetkastély vagy múzeum? A négy toszkán oszlop meséje Pár éve látom csak omla- dozni-pusztulni a szeghalmi D’Orsay kastély kapubehaj­tójának négy toszkán oszlo­pát. A múzeumnak nevezett lepusztult épületben szíve­sen látott vendégként járok olykor, hogy Miklya Jenő múzeurffigazgatóval és mun­katársaival megírni való idő­ket töltsék együtt. Volt már olyan, hogy bejártuk a va­lósággal kisértetkastély ter­meit és folyosóit, megnéztük kívülről is az épületet (rom­halmazt?!), és behúzott nyakkal igyekeztem áthalad­ni azon a bizonyos kapu­behajtón, mert gyér statikai ismereteim okán is úgy vél­tem, bármelyik percben ki- bicsaklanak azok a toszkán oszlopok, és alulról nézhe­tem tovább az egykor pom­pás kastélyt, melyet még a Weinckheimek építettek 1800 körül, aztán a francia eredetű D’Orsay családé lett. majd 1880-ban Szeghalom tulajdona és községháza. Még jártam ott, amikor községháza volt 1970-ig, igaz. nagy lepusztulása ak­kor kezdődött. Illetve azzal, hogy az elöljáróság elköltö­zött onnan, és a kastély a Fővárosi Ruhaipari Vállalat kezelésébe került, hogy két­száz szeghalmi lány és asz- szony munkalehetőséghez jusson. Ez akkor nagy szó volt, mondják többen is az emlékezők, a négy toszkán oszlop azonban csendben ká­romkodik. Mint négy őrt ál­ló cerberusz és megvallatha­tó szemtanú mondják: a vállalat egyszerűen rabló- gazdálkodást folytatott W(- épülettel, é,s ami nem ment tönkre másfél évszázad alatt, tönkretették azt bentlakásuk másfél évtizedében. v Amikor a már város, Szeg­halom visszaszerezte (vagy visszakapta) a kastélyt, volt, aki sírva járta be az épüle­tet. Másokat a düh feszített, hogy mivé tették a nemzeti vagyon e kis részét, ami azért Szeghalomnak mégis­csak megérne egy misét. Mondhatják is most, gon­dolatban, hogy össze ne dől­jön netán, habár életveszé­lyessé senki sem nyilvánítot­ta, mert azért értette a dol­gát az a Ziegler Antal, egy­kori, múlt századi építész, meg Bogdán mester, aki ala­kítgatott rajta, és máig úgy tudják, tagja volt Petőfi Pil- vax-beli asztaltársaságá­nak ... Megfúrták a múzeumot Nem most, isten . őrizz! Akkoriban, amikor (belát­ható) sokkal nagyobb szük­ség volt arra Szeghalmon,, hogy kétszáz nő munkahe­lyet találjon, mint a még rendezetlen, alakuló helytör­téneti gyűjtemény elhelye­zésére, ami viszont azóta Sárréti Múzeummá nőtt. Párját ritkítja, hiszen pesti kollégáink is előszeretettel jönnek erre, két hónapja például Kovács T. István írta a Népszavában: „A vá­rossá nyilvánított Szegha­lom, amely méltán tart igényt a tájegység központ­jának szerepére, fokozato­san fejlődő múzeuma által támaszpontként szolgál mindazoknak, akik mélyeb­ben érdeklődnek ... múltja és jelene iránt.” A riport végefelé valahol: „Egy pár év múlva kialakuló helyzet­re készülődnek a hajdani községháza épületében, amely mostani állapotában inkább hasonlít valamiféle raktárra, mint múzeumra, ahogy ott áll elhanyagolt külsejével egy tágas, poros, esős időben süppedő, sáros udvar közepén.” Sajnálatra méltó állapot, mondom Miklya Jenőnek, és ugyanezt később a tanácshá­zán is, dr. Kardos Mihály vb-titkárnak, és a „minden­ható” pénzügyi osztály ve­zetőjének, Baji Ferencnek. Képletesen és valóságosan is felnyitjuk a „múzeumi dosz- sziét”, nézegetjük az itt is látható fényképet, megegye­zünk abban, hogy csak a történet törzsét rögzítjük, mondhatnám fővonalnak is, ágait, bogait, mellékhatásait nem, vagy csak akkor, ha az valamiért múlhatatlan. Bele­kezdve így is kiderül, hogy több napos téma lehetne a szeghalmi kastély sorsa- ügye, tehát módszert kell változtatnunk. Nem tesszük azt, hogy ami volt, fátylat rá, mert a közvélemény nem nagyon szereti, sőt, újabban kifejezetten elítéli a „fátylat rá” kísérleteket, meg az olyasfélét, hogy „ezen már úgy sem lehet változtat­ni.” Akkor hát mi a teendő? Ügy vélem, egyetlen a kér­dés: „Van-e ereje, lehetősége a Szeghalmi Városi Tanács­nak arra, hogy a huszonne­gyedik óra előtt öt perccel (hányszor írjuk még le ugyanezt?!) a D’Orsay kas­télyt, amelyben 1985 óta a múzeum húzza meg magát, felújítsa?” Azt, hogy „régi fényében” már ki sem me­rem mondani, gondolva kü­lönösen a négy oszlopra, a leszakadt esőcsatornákra, a megroppant, összeomlással fenyegető tetőszerkezetre, a mennyezetig vizes falakra, a még mindig itt raktározó ruhaipari vállalat helyisé­geire, a dohos bűzre és egye­bekre, ami a „múzeumban” tapasztalható. A válasz lakonikus, ma­gyarán szűkszavú: „Nincs”. Ezzel tehát okosabbak let­tünk, gondolom, és megkoc­káztatom a második kérdést: „Akkor mi lesz?” Mivel ez a kérdés nem hangzik éppen sem diplomatikusnak, sem túl okosnak, hozzáteszem: „Hagyjuk a sajtótájékoztatós körülbeszélést, menjünk át egyszerűbe” — és meghú­zom a meggyüdítőt, mely olyan hideg, mint a „múze­um” folyosóján a fal, októ­beri napsütésben. Lesz-e, aki visszafúr? „Az egész városi tanács ezen munkálkodik, csak az eredmény (meg a pénz) ke­vés, meg a látszat, hogy tör­ténik is valami” — mosolyog a vb-titkár, és Baji Ferenc kihajtja a dossziét. „Akkor átveszem a toszkán oszlopok szerepét, és én mesélek” — mondja. Hárman — a vébé- titkár, a múzeumigazgató és én — hallgatjuk érdeklődés­sel. „Az igaz, hogy valamikor 1985 nyarán, fogalmam sincs milyen megbízásból, itt volt négy végzős egyetemista, hogy helyezettervet készít­sen a kastély állapotáról. Ez időben volt szó arról, hogy állagmegóvásra 250 000 forin­tot adna az Országos Műem­léki Felügyelőség. Ez nem jött össze, mára már kide­ríthetetlen (?) okok miatt. Az épület úgynevezett „mű- emlékjellegű”. Tehát, hozzá­nyúlni csak az OMF (az előbbi rövidítése) engedélyé­vel lehet. Azt is megkockáz­tatom, hogy három éve, ami­kor a ruhaipari lepusztítás után a múzeum odaköltözött, senki sem vette igazán ko­molyan, hogy ez az épület utolsó óráit éli, és tenni kel­lene valamit. Aztán úgy adó­dott, hogy a négy egyete­mista közül egyedül Eleőd Ákos csinált diplomamunkát a kastélyról, amelyben meg­jegyezte, hogy az épület kö­zepes állagú, felújítható”. Mi biztattuk, készítse el a fel­újítás teljes tervdokumentá­cióját. Az idő telt, nem ^ok történt. Sürgetni kezdtük a dolgot. Most az a helyzet, hogy postáztuk Eleőd Ákos­nak a szerződést, vissza nem kaptuk még. (A beszélgetés október 18-án zajlott — S. E.) Ebben a szóban történő megállapodás szerint rögzí­tettük, hogy 1988. december 31-ig kell megkapnunk az engedélyezési tervet, a kivi­teli terv első ütemének do­kumentációját 1989. március 31-ig, második ütemét pedig 1989. május 31-ig. A statikai és gépészeti szakvéleményt- a Békés Megyei Tervező Vál­lalattól kértünk, és meg is érkezett 1988. szeptemberé­ben. Mi, a város, már ebben az évben 1 millió forintot tettünk félre az épület ál­lagmegóvására, felújítására, mindegy, minek nevezem. Évente 1 millió, ennyi az( erőnk”. „És mennyibe kerül(ne) ez az egész? Hogy közgazdasá­gilag precíz legyek: 1988-as árszinten, meg ami vele jár?” „30-33 millió forint. A ter­vezési díj ennek 3-5 százalé­ka, megegyezés szerint.” „Tehát a városnak van (lesz?) évente 1 milliója. Az tíz év alatt 10 millió. 1988 utáni árszinten fogalmam sincs, hány millió, de nyil­ván az a 30-33 millió sem annyi lesz jövőre, amikor el­kezdődhet a felújítás. Elkez­dődhet?” Nem lenne jobb egy buldózer? Megfagy a levegő, még az elkeseredett hangsúlyra is. Ez a város őrizni akarja identitását, a D’Orsay kas­téllyal is, ami 90 évig köz­ségháza volt, 15 évig gyár, és most múzeum szeretne lenni. (Csak a toszkán osz­lopok bírják.) De hát, honnan lesz (mai pénzben számítva) erre 30-33 millió? A vébétitkár, dr. Kardos Mihály szerint az OMF (min­den ellenkező híresztelés el­lenére) partner és nem ellen­zék a kastély felújításában. De hát tervek, dokumentáci­ók nélkül senki sem ad pénzt. Az OMF sem. Bugár Mészáros Károly, az OMF békési területi felelőse, gaz­dája, csak akkor indíthat „pénzszerző” támadást a megfelelő helyeken (például a kastélyok felújítását segí­tő alapnál), ha rendelkezik ehhez minden szükségessel. Most tehát Eleőd Ákos építészen a város figyelme. 1988. december 31-ig szállí­tania kell a generáltervet. Addig? Baji Ferenc folytatja a fordulatos történetet. „Ösz- szedőléssel fenyeget a hátsó épületszárny tetőszerkezeté­nek egy része. A gyár (sza­bályellenesen) kéményt épít­tetett, kidobtak egy összekö­tő talpgerendát, a két talp­szelemen elindult kifelé, hat szarufa eltört, lehet, hogy holnapra bedől az egész te­tő. Ezt azonnal rendbe kell hozni. Van kivitelezőnk, egy kisszövetkezet, valahonnan, de lesz rá pénzünk is (kb. 230 000 forint), de még a maszek épületanyag-kereske- dő sem tud megfelelő anya­got szerezni, nemhogy a Tü- zép. Huszonötször huszon- ötös gerenda kellene, egyet­len, 8 méteres darab, és vagy 100 méter szarufa. Nincs! Ha valaki tudna segíteni, te­lefonáljon nekünk, ide, Szeg­halomra, a tanácshoz! Ugye, nem haragszol, hogy ingyen­hirdetést kérek?!... össze­vissza munkát, nem előírt faanyaggal, nem végezhe­tünk. A buldózer, az szörnyű. Éppen mi és a buldózer?! Nyilván a kétségbeesés hangja, nem más. De hon­nan lesz 33 millió? Jövőre netán 40? És aztán? „Elkezdjük, el, de a végét senki se látja ...” — mond­ja a városi pénzügyminiszter és behajtja a dossziét. Sass Ervin Ment-e a világ előre? A sokatígérő cím — legyen akár írásműről, akár rádió­műsorról szó — nem mindig párosul kiemelkedő tarta­tommal: de szerencsére, ifit is vannak kivételek. Az utób­bi hetek egyik legnagyobb élményt nyújtó rádióműsora volt számomra a hetvenöt éves Czímer Józseffel; készí­tett beszélgetés, Megy-e előre a világ? címmel. A Vörösmarty által oly csodálatosan megfogalmazott kérdésre utaló műsorcím sejtette, hogy miről is lesz szó. Művészet és társadalom, irodalom és haladás, kultúra és nemzet kapcsolatáról beszélt Czímer József drama­turg, miközben izgalmas párhuzamot vont Széchenyi re­formkora és a mai időszak között. Élettapasztalat, böl­csesség, súlyos igazságok, felelősségteljes kijelentések —, amelyek továbbgondolkodásra késztetnek. Tények, ame­lyekkel tulajdonképpen nem először találkozunk, de ta­lán most döbbenünk csak rá lényegükre. Vélemény, amellyel mélységesen egyetértünk. Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című verse fájdalmas felis­merésből született; mondandója mitsem veszített eredeti . ragyogásából, aktualitásából. „Országok rongya! könyvtár a neved! De hát hol a könyv, mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? — Ment-e A könyvek által a világ elébb?" A költemény végtelen pesszimizmussal indul: a lírikus ráeszmél, „Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön,.. Vagyis minden akotás, írás, tudomány, művészet haszta­lan, mert nem tud erőt, vigasztalást .adni a rászoruló tömegeknek. Hasztalan azért is, mert képtelen elősegíte­ni, hogy végre igazság, szeretet uralkodjon a földön. És mégis, minden kín, kudarc ellenére, elszántan, cél­tudatosan teszi a dolgát a reformkor Műtője. Hiszi, hir­deti, hogy szava nem hiábavaló: „Mi dolgunk a világon? küzdeni, És tápot adni lelki vágyainknak.. „Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szeriül a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll." A vers végét tehát — kezdetével ellentétben — a tenni- akarás, a résztvállalás tudata fűti át. A kortárs művé­szetet viszont a passzivitás, a társadalom, a jövő alakí­tásától való visszahúzódás jellemzi — halljuk a bírálatot és tapasztaljuk a jelenséget igen gyakran. De a megálla­pításnál maradunk, s a mélyebb okok után nem kuta­tunk. A mai írónak nincs már lehetősége arra, hogy beleszóljon a környező világ dolgaiba — mondta Czímer József. S logikusan érvelt: a politikának nincs igénye az írók beavattatására a napi dolgokba, míg a reformkort éppen az jellemezte, hogy igazi partneri viszonyban volt a művészet és a politika. Egykor az állam mecénás sze­repe, ma viszont a támogatások megvonása a kultúrától. Hogy is tudna ezek után a reformkorihoz hasonlóan lel­kesedni az irodalom? Művészet, kultúra — reformkorban még fontos part­nere a politikának, ma háttérbe szorított, méltatlanul lekezelt. „Pénzigényes műfaj.” Lehetőségét, szerepét messze alulértékeli a jelen. S a jövő látja majd ennek I a tévedésnek súlyos- következményeit. „Ment-e A könyvek által a világ elébb?” Vörösmarty nagy kérdése aktuálisabb, mint valaha. S a válasz? Ahol, és amikor felismerték a könyv jelentőségét, ott és akikor mindenképp. Niedzielsky Katalin A Békéscsabai Városgazdálkodási Vállalat FELVÉTELRE KERES üzemeltetési csoportvezetőt (gépésztechnikusii vagy útépítési technikusi végzettséggel), munkavédelmi és beruházási előadót (középfokú munkavédelmi végzettséggel). JELENTKEZNI A SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL LEHET. BÉKÉSCSABA, SZÉCHENYI LIGET. ELEKTROMOS ÉS MECHANIKUS ÍRÓGÉPEK, SZÁMOLÓGÉPEK ENGEDMÉNYES ÄRON, amíg a készlet tart! AJÁNLATUNKBÓL: Robotron írógépek 35 000 helyett 32 000 Ft Erika írógép 25 460 helyett 24 000 Ft Omega írógép 15 000 helyett 14 000 Ft Sharp asztali számológép 11 400 helyett 10 400 Ft Sharp zsebszámológép 800 helyett 7.00 Ft Pelikán stenciilpapír/doboz 700 helyett 600 Ft Pelikán stenoiilfesték/tubus 375 helyett 300 Ft Leporellóiéról ók 402, 287 helyett 300, 200 Ft Az Univerzál békéscsabai nyomtatványszaküzletében. Szabadság tér 2. (Bejárat a József Attila utca felől.) Univerzál „A válasz lakonikus, magyarán szűkszavú: nincs../* Fotó: Oravszki Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom