Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-26 / 256. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1988. OKTÓBER 26., SZERDA Ára: 1,80 forint XLin. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM Grósz Károly Teheránba érkezett A Ferihegyi repülőtéren — többek között — Pozsgay Imre államminiszter búcsúztatta a miniszterelnököt Teheránba érkezett Grósz Károly. A Minisztertanács elnökét és kíséretét szállító TU—154-es különrepülőgép 'kedden, hélyi idő szerint pontosan egy órákor ért földet az iráni főváros nemzetközi repülőterén. A Grósz Károly miniszterelnök vezette magyar kormányküldöttség tagjai: Berecz Frigyes ipart miniszter, Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor kereskedelmi és Sós Gyula ipart miniszter helyettes, Marosán György, a kormány szóvivője és Székács Imre, a TECO vezérigazgatója. Káz- mér Zsigmond, a Magyar (Folytatás a 2. oldalon) A miegye politikai, társadalmi közéletének időszerű kérdései, a sajtó feladatai, a szerkesztőség belső helyzete — ezek voltak a fő témái annak a megbeszélésnek, amelyre tegnap délután került sor szerkesztőségünkben a megyei pártbizottság és a lap vezetőt között. A vendégeket — Szabó Miklós első titkárt, Nagy Jenő ideológiai titkárt, Hüttner Vilmost, a propaganda- és művelődési osztály vezetőjét, tájékoztatási koordinátort — dr. Árpási Zoltán főszerkesztő köszöntötte és tájékoztatja a szerkesztőség életéről. A nyílt őszinte hangvételű eszmecserén — melyen a lap több vezető munkatársa is részt vett — szó esett mindazokról a kérdésekről, ameVárkonyi Péter külügyminiszter tegnap fogadta Ham Mjong Csői tanácsost, a Koreai Köztársaság budapesti lyek napjainkban a párttagságot, a lakosságot — olvasóinkat foglalkoztatják. így többek között a politikai,- társadalmi élet változásairól, amelyben az emberek eligazodást keresnek, s ebben a politikai vezetés és a sajtó segítségét is igénylik. Mint Szabó Miklós hangsúlyozta, a reform—fordulat—megújulás céljainak megvalósítása megkívánja a megyében is a politikai munka felgyorsítását. A lapnak meghatározó szerepe van ennek szolgálatában, a gyors, pontos tájékoztatásban, a bonyolult társadalmi folyamatok tükröz- tetésében. E feladatának úgy fellel meg, ha elkötelezetten, hitelesen tájékoztatja az embereket az ország, a megye életéről. állandó képviseletének ideiglenes vezetőjét. Az állandó képviselet megkezdte tevékenységét hazánkban. II Koreai Köztársaság állandó képviselete Budapesten Készülő KISZ-lakások tanácsi pénzzel — kisiparosok gondjai fl megyei tanács és a KISZ MB együttes ülést tartott Együttes ülést tartott tegnap, október 25-én délelőtt Békéscsabán, a megyei KISZ-iskolán Békés Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága és a KISZ Békés Megyei Bizottsága. Gyulavári Pál megyei tanácselnök, valamint Szabó Béla, a KISZ MB első titkárának vezetésével. A napirend a következő volt: — jelentés vb-határozat végrehajtásáról;' tájékoztató a megyei tanács vb és a KISZ MB közös lakásépítési programjának megvalósulásáról; — az 1987 88. évi ifjúsági és diákparlamentek megyei tapasztalatai; E két témát együttes ülésen tárgyalta a testület, majd külön vitatta meg a kövekező két napirendet a megyei tanács végrehajtó bizottsága: — a megye kisiparosainak tevékenysége, különös tekintettel a lakásépítési program megvalósítására, a lakossági szolgáltatásban betöltött szerepükre; — a gazdasági-műszaki ellátó szervezetek működésének tapasztalatai. önálló otthonhoz, saját lakáshoz jutni mielőbb — nos, ez sok fiatal számára vágyálom. Figyelemre méltó, elismerésre érdemes tehát minden olyan törekvés, kezdeményezés, amely a ma •ifjúságának egyik legégetőbb gondján kíván enyhíteni. Erre vállalkozott a KISZ megyei bizottsága és a megyei tanács végrehajtó bizottsága, amikor kidolgozott egy lakásépítési eljárást, amely KISZ-lakásépítési akció néven vált ismertté, s amelynek lényege: az állami, pénzintézeti, vállalati és saját erő koncentrálásával a magánerős közösségi kivitelezés előnyeit kihasználó, telepszerű társasházi keretben juttat lakáshoz önálló otthonnal nem rendelkező fiatalokat. A KISZ javaslatával egyetértve a megyei tanács végrehajtó bizottsága az akcióhoz 10 millió forintot különített el, amelyből 5 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, 5 millió forint pediij a kedvezményes hitel. Saját elhatározás alapján 5 település vállalkozott rá, hogy részt vesz a programban: Békéscsaba, Békés, Gyula, Orosháza és Gyomaendröd. A helyi tanácsok kedvezően fogadták a KISZ-es kezdeményezést, részint közművesített területeket jelöltek ki, részint pedig foghíjbeépítéssel, illetve különálló terület átadásával tették lehetővé az építkezés megkezdését. Az említett, összesen 10 millió forintból differenciáltan 100 fiatal család részesült külön támogatásban. A 4 új, és a már korábban működő egy építőközösségen belül 204 lakás készül el. Egyebek között erről adott számot a testület elé került tájékoztató, amelynek vitájában mindkét testület tagjai közül többen szót kértek, és elhangzottak elismerő vélemények, módosító javaslatok, kritikus észrevételek egyaránt. A vitából az kerekedett ki, hogy az odaítélés rendjét korszerűsíteni kellene, mégpedig a társadalmi igazságosság jegyében, a megélhetési, jövedelmi viszonyok alapján a legrászorultabbak juthassanak így lakáshoz. Az is hangot kapott, hogy ebben az akcióban egyenlő esélyekhez juthassanak a legkisebb települések is, s hogy a jövőben a helyi tanács és KISZ döntsön, s intézze, bonyolítsa az akciót, amely összességében sikeres, eredményes és támogatásra méltó. Ami az ifjúsági parlamenteket illeti — ez volt az együttes ülés második témája —, az erről szóló jelentés összegzésében többek között a következőket állapítja meg: „Az 1987/88. évi ifjúsági parlamentek magukban hordozták társadalmi-gazdasági életünk összes ellentmondását. Sajnos, az előző évekhez képest a fiatalok közérzete — érthető okok miatt — tovább romlott... A parlamentek a velük szemben támasztott követelményeknek nem teljes mértékben tudtak eleget tenni.” Zömében ezeket a megállapításokat erősítették meg a testületi tagok hozzászólásai is. összefoglalóiában Gyulavári Pál azt állapította meg, hogy ott, ahol érdemi válaszokat tudnak adni az ifjúságnak, ahol a saját hatáskörben elintézhető ügyeket elintézik, ott van értelme az ifjúsági parlamentnek, és ott aktív is az e fórumon részt vevő ifjúság. Ellentmondásokkal terhes, több tekintetben aggasztó a kisipar helyzete megyénkben. Amint a Kiosz Békés megyei vezetőségének tájékoztatója megállapítja: a tagságunkat terhelő bürokratikus nagyvállalati adminisztráció, a jogszabályok állandó változása — sokszor visszamenőleges hatállyal — nem szolgálja a meghirdetett gazdaságpolitikát, sőt, a termelés növelését, a műszaki fejlesztést, a kapacitásbővítést akadályozza. A lakossági szolgáltatásra gyakorolt negatív hatását valószínűleg érezni fogjuk. Kistelepüléseken a ma már kialakult kritikus helyzet tovább romT lőtt”. Az 1988. június 30-i adatok szerint összesen 5930 kisiparos működik a megyében, közülük 2974-en főfo-g(Folytatás a 3. oldalon) Horváth Tibor, 23 éves fiatalember, tavaly végezte el a katonai műszaki főiskolát. A boldog apa — 2 hónapos a kislánya ■*- tagja az Orosházi Ifjúsági Lakásépítő Szövetkezetnek. — Szeretnénk itt, Orosházán letelepedni, ezért is léptem be a szövetkezetbe — mondja. — Jelenleg szolgálati lakásban lakunk, a feleségem gyeden van, egy fizetésből élünk. Négycsaládos társasház egyik lakását szeretnénk felépíteni jövőre. Erre a célra 120 ezer forintot kapunk a tanácstól, 110 ezret a KISZ-től, 70 ezer forintot a' megyei tanács részéről telektámogatás címén. A többi OTP- és vállalati kölcsön. — Kiszámolta már, mennyi lesz a havi részlet? — Körülbelül 4-5 ezer forint, de az a véleményünk, valamit, valamiért. Nagyon szeretnénk, ha a költségeinket csökkenteni tudnánk. A család, a barátok besegítenek majd az építkezésbe. (cs. i.) A zsűri előtt nagy izgalom közepette Fotó: Gál Edit Román nyelvű szépolvasási és kiejtési verseny Kétegyházán A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége, a Magyar Ütttörők Szövetsége és a gyulai Mogyoróssy Könyvtár a román tannyelvű, illetve nyelvoktató általános iskolák tanulói részére ismét meghirdette — nyolcadik alkalommal — a „Dimit- rie Cantemir” román nyelvű szépolvasási és kiejtési versenyt, melynek országos döntőjét tegnap rendezték meg a kétegyházi könyvtárban. Évente, mindig októberben hívják össze e nemes vetélkedésre a nemzetiségi iskolák tanulóit, részben azért, mert októberben van a román ünnepi könyvhét, részben pedig, mert a többi anyanyelvi versenyt decemberben, illetve januárban rendezik. A vetélkedő hagyományaihoz tartozott évekig, hogy mindig más településen hívták össze a vetélkedő résztvevőit. Az elmúlt évben aztán úgy döntöttek a rendezők, az MRDSZ kulturális szakbizottsága javaslatára, hogy mivel Kétegyházán tudják a legkedvezőbb körülményeket biztosítani a versengéshez, ezentúl — mint az idén is — e nagyközség adjon otthont a rendezvénynek. A házi vetélkedők legjobbjai, három megye 11 településének 38 tanulója, vett részt a szépolvasási és kiejtési versenyen. A zsűri — Cs. Nagy hajosné, az OPI munkatársa, Sz. Kis János, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének munkatársa, Bányainé Rúzsa Eva, a Foaia Noaátra munkatársa, Pilánné Rúzsa Ildikó, az úttörőszövetség gyula városi elnöke, Berényi János szakfelügyelő, valamint Szántó Flóra tanárnő — egy. ismeretlen szöveg felolvasását, illetve egy szabadon választott vers tolmácsolását kérte a gyerekektől. Mindezzel azon túl, hogy anyanyelvükön jobban megtanulnak olvasni, arra is ösztönözték az ifjú versenyzőket, hogy a vetélkedőre készülve ismerjék meg a román nyelvű irodalmat. S hogy korcsoportonként kik szerepeltek a legjobban? Az is kiderült hamarosan, hiszen amíg a zsűri tagjai tanácskoztak, az országos verseny résztvevői ellátogattak a román tájházba. Visz- szatértükré megszületett az eredmény is. A román tanítási nyelvet tanító iskolák tanulói közül a méhkeréki Kozmd Daniel- la, a kétegyházi Abrudán Klára és Grósz György szerepelt a legjobban az 5—6. osztályosok korcsoportjában. A 7—8. osztályosok legjobbjai: a méhkeréki Rokszin Mónika és Kondoros Mária, valamint a gyulai Kondoros Beáta. A román nyelvoktató általános iskolák színeiben versengő gyerekek közt a battonyai Nagy Mária, a körösszakáli Erdei János, a lökösházi Benye Hajnalka, a nagyobbaknál pedig a battonyai Tompán Magdolna, a körösszakáli Bodnár Zsolt és a körösszegapáti Zima Szabolcs kapott helyezést. A zsűri különdíját a gyulai Dandos Arabella és a pusz- taottlakai Ottlakán Rozália érdemelte ki. NT. A. Nem változik az agrárüzemek jövedelempozíciója Sajtófórum a MÉM-ben A sajtó munkatársai tegnap a MÉM sajtófórumán különböző aktuális témakörökben kaptak tájékoztatást. KEDVEZMÉNYES HITEL a műtrágyavásárláshoz Mezei János, a MÉM főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy az őszi munkák, a betakarítás, a vet£s, a talaj-előkészítés jó ütemben halad, mely elsősorban a kedvező időjárásnak is köszönhető. Az aszály miatt jelentős, mintegy húsz százalékos terméskiesés csak a kukoricánál lesz. A napraforgó és a cukorrépa termésátlaga a tervszinten alakul. Burgonyából ez évben mintegy 60 ezer tonna felesleg termett. A többletmennyiséget megpróbálják külföldre értéke(F oly tatás a 3. oldalon) A megyei pártbizottság vezetői szerkesztőségünkben