Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-01 / 209. szám
NÉPÚJSÁG 1988. szeptember 1., csütörtök Olvasőgyakorlatok „Szombat" címmel könnyed glossza jelent meg a Békés Megyei Népújság 1988. augusztus 27-i számában, (s—n) — Sass Ervin tollából. Ezzel reagált egy nappal korábbi, a gyulai újságban megjelent cikkemre. Könnyedén, hiszen a Népújság olvasóinak többsége nem ismerheti a Gyulai Hírlapban közölt írásomat, így tehát annak hihet, aki „újság- íróbb”, annak, akinek módja van — az összeolvasás lehetőségét kizáróan — nem ott közölni írását, ahol az érintett cikk megjelent. A glossza szerint „önkényesen kiragadok mondatokat, félmondatokat, netán szavakat a teljes szövegkörnyezetből és azokkal csapok oda”; továbbá, ellentétben a telep művészeivel, akik nyíltak és őszinték, addig csűröm-csavarom a szöveget, amíg az jön ki belőle, amit szeretnék, így manipulálok. Tehát megint csak, mint a kiállításról szóló cikkben is, sommás megállapítások, mindenfajta bizonyítás, indoklás nélkül. Gondolom, minden idézet (cikkből vagy műalkotásból) szükségképp kiemelés a teljes szövegkörnyezetből. Mint ilyen, önkényes is, hiszen mindig a kiemelő dönti el, mire akar reagálni, mi az, amit a teljes szövegből újra közöl, hogy ahhoz fűzze véleményét, s így az olvasó előtt is világos legyen mindkét álláspont. Az így előállott „önkényes kiemelés” tehát, ha használata a szöveg szellemének megfelel, teljesen helyénvaló. Én így idéztem. Nem tudom, ki hogy van vele, magam a vitát nyilvános véleménycserének tartom, amelyben világosan kifejtett, eltérő gondolatok artikulálódnak. Akik az ellenkező véleményt csak „odacsapás- ként” (lekezelő iróniával: odamondogatásként) tudják megélni, azokban — úgy sejtem — olyan régi, már igazán elfelejtésre érett reflexek munkálnak, amelyek abban az elmúlt gyakorlatban gyökereznek, hogy valamiről csak egyetlen helyes és igaz vélemény létezhet: a hivatalos (s az, mint ilyen, nem szorul indoklásra), amelynek kritikája: harc, kritikusa pedig jól tenné, ha meggondoltabb lenne. Meggondolt vagyok. Minden manipuláció, minden csűrés- csavarás nélkül változatlanul fenntartom: egy művészeti kiállításon, annak értékelésében lehet vitatni az egyes műveket, lehet az utat is, de csak a művek elemzése, stíluseszközeik, képi kvalitásaik, mondanivalójuk együttese adhat alapot érvényes kritikának. Művésztelepi gondolataimban valóban kitértem Sass Ervin cikkének némelyik részére is. Alapvetően nem minősítéseit vitattam (tehettem volna!), hanem a módot, ahogyan egy tetszik-nem tetszik kiállításnéző magatartás alapján, a képek esztétikai szempontú vizsgálata nélkül ír kritikát képzőművészeti tárlatról, a korábbi vendégkönyvi bejegyzések bőséges és az enyémnél nem kevésbé önkényes idézgetésével. Továbbra sem tudok mit kezdeni az eredeti cikknek — többek közt — olyan eszmefuttatásaival, hogy: (a festők) „ott lavíroznak az önbizalom és a beképzeltség határpontjain”, vagy: „vállalkoznunk kell arra, hogy megítéljük, mi van felül és mi van alant, miről kell és fontos beszélni és miről úgy, hogy ne legyen kedve tovább folytatni merényleteit a tehetségek, a jelesen említhető művészet ellen”. Kiről van itt szó, vagy kikről? S miféle merényletről? Ez nem csupán az idézetből, a szövegkörnyezetből sem derül ki. Persze elképzelhető, hogy valóban nem tudok olvasni. Ebben az esetben vártam volna, hogy a szerző az én szintemen is elmondja válaszában, miről beszél, mert a helyette kapott „én megtanultam írni, te tanulj meg olvasni!”-jellegű kioktatások — felfogásom szerint — távol állnak a kulturált újságírástól. Krasznahorkai Géza fl szerző: dr. Kristó Gyula Könyv a vármegyék kialakulásáról Mint maga a szerző is megfogalmazza: „Tovább nem halasztható tudományos feladat” volt e munka megszületése. A szerző, a József Attila Tudományegyetem szegedi történész professzora — nemrégiben lapunk is bemutatta közelebbről — megyénkben született. Dr. Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon című könyve a Nemzet és emlékezet sorozatban jelent meg. Amellett, hogy a tudományos igényű monográfia történet kritikai fejtegetéseket is tartalmaz és adatanyaga rendkívül gazdag, jól áttekinthető és közérthető nyelven íródott. Nemcsak szakembereknek lehet érdekes, hanem mindazoknak, akiket érdekel történelmünk, és akik többet szeretnének megtudni jelenlegi megyeszervezetünk előzményeiről, kialakulásáról. Különös értéke Kristó professzor munkájának, hogy a vármegyék kiépítésének legelső idejéből — a X—XI. századból — nagyon gyéren áll rendelkezésre forrásanyagunk. A XIII—XIV. századi oklevelek anyagaira támaszkodhatott jobbára a kutatás. A szerző az utóbbi száz év szakirodaimának áttanulmányozása nyomán indult el, és komplex vizsgálódási körébe bevonta a nyelv, a nyelvföldrajz, a régészet és a történeti tudomány eredményeit, adalékait és alkalmazta azok elemzési módszereit. Az alapkérdés az, hogy idegen — szláv, német — mintát vett-e át a korai megyeszerveződés, vagy valami nemzetiségi szállásterületről, illetve nemzetségfők uralmi területéből kiinduló belső fejlődés eredménye a megyék kialakulása. A kötet második („Különös”) részében igen tanulságos a vármegyék fejlődésének ösz- szevetése az egyházmegyék igazgatásának alakulásával. Ebben az egységben nyomon követhető megyéink — köztük Békés — története, kü- lön-külön is. A korábban tekintélyesnek számító felfogások, elméletek kritikája után Kristó Gyula a maga nézeteit is kifejti. Felsorolja azokat a kritériumokat, amelyek a megyék kialakulásában nélkülözhetetlennek számítanak. (Magvető, 1988.) p. a. Kodály Zoltán-kórusiskola Szeptembertől kezd benépesülni az első tanévét kezdő Kodály Zoltán-kórusiskola, amelyet az oktatási rendszer korszerűsítését célzó törekvés, új pedagógiai utak és módszerek keresése hívott életre. Az iskola egész napos, reggel 8-tól délután 4-ig tartanak a foglalkozások, így a következő napra is az iskolában készülnek fel a diákok. A gyerekek mindegyike tanul idegen nyelveket, hangszeres zenét, és emellett megismerkedik a számítástechnikával, a képző- és iparművészettel, a népi tánc és a színjátszás alapjaival. A kórusiskola két fázisban kezdi meg működését. Az 1988/89-es tanévben az általános iskolai első három osztályban kezdődik tanítás, jövőre — az 1989/90-es tanévben — pedig az elsőtől a kilencedik osztályig (első gimnáziumig) vesznek fel gyerekeket. Használati tárgyak, kordokumentumok, iskolatörténet Egy „mindenes” kiállításról Egy kis szerencse, ami buzdít, kitartó szorgalom, megszállottság, szervezői ambíciók — ennyi elég is áhhoz, hogy valaki megszállott gyűjtővé váljon. így történhetett ez a Szarvasi 3-as Számú Általános Iskola tanárával, Kozák Ferenccel is, aki saját búvárkodása, kolléganője, Zsabka Edit értő segítségével, s egy egész iskolát megmozgató pályázat révén tekintélyes anyagot gyűjtött össze, s állított ki iskolájában. S ha már így alakultak a dolgok, egy kis többletbúvárkodás révén a honi politechnikai ■oktatás elmúlt 30 esztendejéről is megemlékezett, nem kis malíciával. Kezdjük tehát az 1958-ban bevezetett általános iskolai politechnikai oktatás történetét felölelő kiállítással. Akkoriban a lányok térítőkét hímeztek, kötényt varrtak, ma pedig mini satupadot, s egyéb fémformákat készítenek. Hiába, változik a világ... A fiúk famegmunkálással, használati eszközök készítésével foglalatoskodtak, ma bonyolult géptani és elektrotechnikai modellek építésével. Ahogy a kötények, hímzések sarkában meghúzódó (persze, lehet, hogy nem így hívják, de e sorok írója „megúszta” a politechnikai oktatást), lányok fabrikálta satut nézegetem, úgy érzem, kicsit túlzásba visszük az „emancipációt”. Lehet, mert nem iskolai feladat, éppen azért divat ma a tinik körében a varrás, a kötés és horgolás. Vajon, erre a technika tantárgy kiötlői is számítottak? No, de a kiállítás annyi közoktatással kapcsolatos értéket kínál még, hogy kár lenne leragadni a tanulságos jubileumi résznél. Boldogan vesszük kézbe a palatáblát, a kis, csúsztatós fedelű tolltartót, amibe jó, ha két ceruza fért el, ám egykor az is elégnek bizonyult. Az öreg táblatartó állvány is egy elmúlt iskolai élet kelléke csupán, a gyöngybetűkkel írt, régi tanmenetek, dolgozatok is, ahogyan a Himnusz szövegét és kottáját szemléltető, 1939-es népiskolai falitábla is. Feldolgozatlanul óriási oktatástörténeti anyagot birtokol ez az iskola. Ami — Kozák Ferenc révén — jórészt a tanyai iskolák padlásairól menekült meg az enyészettől. De megemlékezik a kiállítás a gazdasági irányú továbbképző • népiskoláról is, amiről legfeljebb a nagyon idős emberek tudhatnak valamit. A bőség zavarával küszködő kiállításon a régi mesterségek szerszámai,’ a több száz éves használati eszközök, az első világháborúból származó nyereg, tábori lap békés egymás mellett élésről tanúskodnak. Még szerencse, hogy a lépcső alatt ötletesen kialakított iskolamúzeumot Kozák Ferenc abban a gyakorlati teremben, amelyet tanévkezdésre már fel kell készíteni Hátuk mögött a múlt, előttük a jelen gyakorlati oktatásának a termékei... Fotó: Gál Edit legalább nem kell felszámolni az új tanév kezdése miatt. (Bár kalauzunk, Kozák Ferenc megnyugtatott bennünket, hogy a nagy érdeklődés miatt, a műhelyben kialakított ideiglenes kiállítás október 1-jéig nyitva tart.) Igazából mégsem megnyugtató a helyzet. Az iskolatörténeti múzeum bővítésével a gyűjtött használati tárgyak mégcsak elhelyezhetők, ám az iskolatörténeti dokumentumok, a tanyasi iskolák világát idéző, régi iskolaszerek és használati tárgyak feldolgozása, rendszerezése és elhelyezése már kevésbé. Bár az iskola igazgatója, Szabó János is megerősítette, hogy egy állandó kiállításnak már megvan a reális esélye. Ugyanis a 3-as iskola kezelésében lévő Hunyadi úti általános iskolai, rég' tantermek alkalmasnak bizonyulnak az iskolatörténeti állandó kiállítás befogadására. Ezen töprengve eszembe jutott egy békéscsabai, lelkes pedagógus hasonló gyűjtőszenvedélye és törekvése. Hankó György lassan évtizede álmodozik egy tanyai iskola egykori berendezésének a rekonstruálásáról, oktatástörténeti állandó kiállítás megszületéséről. Nemrég Csanádapácán avattak isko- látörténeti múzeumot. Van anyag Békésen is, és bizonyára, még sók helyen. Egy megyei hatáskörű, oktatás- történeti állandó kiállítás vagy múzeum megalkotásához minden esetre bőséges anyag van a megyében. Ezt az anyagot rendszerezni, „kigondolni” kellene csak, és egy alkalmas épület, egy vállalkozó kedvű tanács révén megvalósítani. B. Sajti Emese HANGSZÓRÓ Sokan elsiratták nálunk a rádiót, amikor — a hatvanas évek derekán — a tömegkommunikáció új üdvöskéje, koronázatlan királya, a tévé csendben és magabiztosan átvette a hatalmat. De lám, húsz év elteltével azt kell látnunk, hogy nemcsak él, hanem megújul ez a csodálatos gépezet, alkalmazkodva a megváltozott igényekhez. Böngészem a Kossuth-adó programját; itt találni a legtöbb prózai anyagot. Csodák-csodája, ritkán bukkanok terjedelmes hangjátékokra, annál több viszont a rövid információs anyag, a villámriport. Mindebből arra következtetek, hogy a Magyar Rádió szerkesztőapparátusa felmérte: ma az embernek drága az ideje. Főképp olyan ismeretek számára nyitottak a fülei, amelyeket saját életében gyorsan, minél nagyobb hatásfokkal alkalmazhat. Efféle — szinte mindenkit érintő — témával foglalkozott például hétfőn délután a Házunk tája című összeállítás, mely a csillagászati gyümölcs-zöldség- áraktól induva jutott el az áfészeken át az őstermelőkig. Vajon miért megy tünkre egyes nagyüzemekben a gyümölcs jelentős része, amikor akadna, aki leszedi? Vajon miért nem tartja, tartatja be az áfész a kistermelőkkel kötött szerződésben foglaltakat? Miért veszi át a szebb árut drágábban a maszek, s erre miért nem képes az állami szektor? Efféle anomáliákra keresett választ a műsor, sajnos, nem sok sikerrel. Ügy tűnik, nekünk, egyszerű állmapolgároknak lassan bele kell nyugodnunk, hogy a zöldség-gyümölcspiac számunkra megfejthetetlen rejtély. De miért az a hatóságnak is? Bár egyre nehezebb társadalmi-gazdasági létünk, kulturális igényeinkből nem engedünk. Ebben ugyancsak jó partner a rádió. Remek, és egyben elgondolkodtató kulturális körképet hallhattunk például vasárnap Gondolatjel cím alatt. Szó esett történelmünk egy különös, vitatott alakjának, Bethlen István grófnak nemrég megjelent emlékiratairól. Olyan dokumentum ez, amely az említett személyiségeken kívül a kor más szereplőinek helyét is kijelöli majd történelmünkben. Hallhattunk az- olasz színházi élet talán legsikeresebb előadásáról. A milánói Piccoló Színház vitte színre — immár negyvenegy éve — Goldoni: Két úr szolgája című művét nagy sikerrel; fricskát mutatva mindazoknak, akik a teátrum népszerűtlenségéről, a nézőközönség közönyéről siránkoznak. A kulturális hetilap legelgondolkodtatóbb riportja a magyar színészmúzeumról szólt.'. Ügy tűnik, Gobbi Hilda végtelen energiája kevésnek bizonyult ahhoz, hogy nemcsak létrejöjjön, de a művésznő halála után is megmaradjon ez az intézmény, amely a gazdag magyar színjátszás néhány pótolhatatlan tárgyi emlékét őrzi. Vajon meddig? Ügy tűnik, lassan beindul a hivatali gépezet, amely már annnyi értékünket tönkretett, vagy hagyott sorsára. A jövő dönti majd el, hogy az egyre féktelenebből áradó videófilmdömping milyen hatással lesz a néző- közönségre, köztük a fiatalok és gyermekek ezreire. A művészeti, vagy inkább üzletág magyar sajátosságaiba engedett bepillantani a hétfő délutáni Videoiizlet című riport. — A magyar piac európai színvonalú — mondotta büszkén a névtelen „cápa”, aki társaival együtt jócskán meggazdagodott ezen a bolton. S még az is örült, akit „megvágott”, hisz csak feketén juthatott hozzá az áhított filmekhez. Az állami üzlet — á Mokép, a Videotéka, s az Intervideó — ugyanis szelektál. Tiltólista nincs, ám vannak szempontok: bizonyos kulturális színvonal szükségeltetik. Az állami üzlet rögzíti a forgalmat, míg a feketepiac követhetetlen. Így hát egymás mellett létezik a kettő, s a videótulajdonosok titokban nézik a horrort, a pornót, a véres akciófilmet. Mert ugye, ami tilos, az a legérdekesebb? Persze csak addig, amíg tilos. A világon évente készülő 2-3 ezer film nagy része kapható nálunk. A videóüzlet „cápája” szerint a magyar piac Európa egyik legfrissebike. Hát most büszkék legyünk, vagy szégyelljük magunkat? — gubucz — VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! A Békés Megyei Patyolat Vállalat TARTÓS BÉRBE ADJA, vagy a tulajdonosi jog átruházásával ELADJA a Békéscsaba, Bartók Béla út 21—23. sz. alatt levő 75 négyzetméteres, több helyiségből álló üzlethelyiségét, mely kisüzem létesítésére is alkalmas. Érdeklődni lehet: Békés Megyei Patyolat Vállalat, Békéscsaba, Vandháti út 1. Dr. Pikó Sándor. Telefon: 26-177. A Békéscsabai Városi Tanács V. B. művelődési osztálya PÁLYÁZATOT hirdet TANULMÁNYI FELÜGYELŐI ÁLLÁSRA. Feltétel1: középiskolai tanári végzettség. Fizetés: megegyezés szerint. A pályázatot 1988. október 1-ig lehet benyújtani.
