Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-05 / 212. szám
NÉPÚJSÁG 1988. szeptember 5., hétfő Nemzetközi konferencia a dunai vízlépcsőkről Demokratikus szellemi-politikai mozgalommá, független társadalmi szervezetté nyilvánította magát a tavaly szeptember 27-én Magyar Demokrata Fórum néven a Báics-Kiskun megyei Lakitelken megalakított- csoportosulás. A Magyar Demokrata Fórum mintegy 370 képviselője — nagyrészt a magyar szellemi élet köréből — • szombaton Lakitélken tartotta tanácskozását, amelyen megvitatták és elfogadták a mozgalom ideiglenes alapszabályát és alapítóleve- llét. A tanácskozás elé terjesztett dokumentumok felett élénk, nemcsak a konkrét programot, hanem a politika-, a társadalom, a gazdaság, a kultúra időszerű, sürgető feladatait is számba vevő eszmecsere alakult ki. Bár elhangzottak egymásnak élesen ellentmondó vélemények is, a felszólalók többsége egyetértett azzal, hogy a Magyar Demokrata Fórum az egész országra, illetve a magyarságra kiterjedő független szellemi-politikai, mozgalomként kíván tevékenykedni. A felszólalók egyetértettek a mozgalom alapítólevelében megfogalmazottakkal: az MDF-nek saját útján kell! kibontakoznia, niem fogadja el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéit és választási kényszereit. Bár a többpártrendszer kialakulását szükségesnek és elkerülhetetlennek tartották a demokratizálás folyamatában, hangsúlyozták, hogy a jelen körülmények között (Folytatás az 1. oldalról) Központi Bizottság titkára, Nagy Sándor, a SZOT főtitkára, Békési László pénzügyminiszter-helyettes, Geisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára, Borbély Gábor, a Nép- szabadság és Király Ferenc, a Népsport főszerkesztői válaszoltak a hozzájuk intézett kérdésekre. A Magyar Demokrata Fórumról feltett kérdésekre válaszolva Berecz János elmondta: a fórum zömmel olyan íróembereket tömörít, akik a Magyar írószövetséget nem találták elegendő fórumnak azon igényük kielégítésére, hogy részt vegyenek az ország ügyeinek intézésében. Mint mondotta, e részvételhez joguk van, bár kritikusan azt is megjegyezte, hogy az MDF nem vette eléggé figyelembe a stabilizációs és a kibontakozási programokban, valamint az országos pártértekezlet állásfoglalásában megfogalmazottakat, amelyeknek egy része egybecseng az újonnan alakult mozgalom szándékaival1. A KB titkára gyorsnak nevezte az MDF megalakulását, mert azzal várhattak volna az új egyesülési és gyülékezési törvény megalkotásáig kért türelmi időig. Hangsúlyozta, hogy az MSZMP párbeszédet folytat e mozgalommal, amelynek képviselőivel személyes kontaktusban áll. Berecz János a romániai településrendezési tervről feltett kérdésre válaszolva aláhúzta annak jelentőségét, hogy a főtitkári találkozó lehetőséget nyitott a tervvel összefüggő román gyakorlat helyszíni tanulmányozására. A honi védelmi kiadások csökkentésével kap-> csolatos kérdésre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés többi tagállamát is ellátó egyes hazai iparágakban teremthet foglalkoztatási feszültséget, ezért jelent megoldása különösen nehéz problémát. A bős—nagymarosi beruházásról szólva kifejtette, hogy nímcs szándékukban' párttá szerveződni. Meg akarják őrizni minden tisztesiséges gondolat és kezdeményezés számára nyitott, koalíciós mozgalmi jellegüket. A Magyar Demokrata Fórum az alkotmányosság keretei' között, a törvényesség elve alapján és a teljes nyilvánosság előtt fejti1 kii tevékenységét. A tanácskozáson hangsúlyozták:, hogy a Magyar Demokrata Fórum részt kíván venni az átfogó társadalmi reform következetes végig-l vitelében, a politikai imtézi- ményrendsizer demokratizálásában. Ugyancsak aktívan tevékenykedik az ország határain kívül élő magyar nemzetiség létérdekeiért. Bátorítják mindazokat a szellemi-kulturális törekvéseket, mozgalmakat és csoportosulásokat, amelyek a hagyományos nemzeti értékek jegyében a közoktatás, a köznevelés, a művészeti és a tudományos élet megújításáért munkálkodnak. A lakitelki tanácskozáson bejelentették, hogy megalakult a Magyar Demokrata Fórum elnöksége. Az elnökség tagjai: Bíró Zoltán irodalomtörténész, Csengey Dénes költő, Csoóri Sándor költő, Csurka István író, Fekete Gyula író, Für Lajos történész, Joó Rudolf politológus, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, Lezsák Sándor költő. A tanácskozáson és a szünetben megtartott sajtótájékoztatón is bejelentették, hogy várhatóan novembertől kéthetente megjelenik a a vízlépcső megvalósítását támogató és elltenző erők párbeszédére van szükség. Nagy Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára a sztrájk kö- rülinényeinek jogi szabályozásét szorgalmazva' egy kérdés kapcsán annak a nézetének adott hangot, hogy a munkává Hallók nagy tömegét ér intő, átfogó és és súlyos esetekben a SZOT-nak, illetve az adott ágazati szakszervezeteknek is jogot kell kapniuk sztrájk szervezésére, bár — mint mondta — reméli1, hogy elkerülhető lesz ennek az eszköznek az alkalmazása, más módon is érvényesülhet a munkavállalók érdeke. Gßisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára kérdésre válaszolva kijelentette, hogy sem „fű alatt”, sem nyilvánosan nem érheti hátrányos megkülönböztetés az augusztus huszonharmadikl István aknai • munkabeszüntetésben részt vett bányászokat és képviselőiket, s minit mondotta, köztük és a megyei vezetök között még csak harag sincsen. Békési László pénzügyminiszter-helyettes hangoztatta, hogy nem a bevezetett új adórendszert kell feléléssé tenni a gazdasági bajokért, mert az csak valódi, működő piaci környezetben képes hatniii, amihez az ár-, a bér-, a valuta- és a szociálpolitikai rendszer fejltesztése is szükséges. Mint kifejtette, az egységes adórendszer alapél ve, hogy minden jövedelem — így a bányászok hűségjutalma és pótlékai is — adóköteles, és bár elképzelhető, hogy egyes, nem rendszeresen folyósított pótlékok — például a bányamentőké — adómentességet élvezzen, véleménye szerint a jövedelmek nettó értékének megőrzéséhez nem a pótlékok adójának csökkentését, hanem a béremelés eszközét kell alkalmazni. Hangsúlyozta, hogy a társasági törvény az erőforrások átcsoportosításának, a külföldi tőke beáramlásának Hitel című, az MDF szellemiségét képviselő független társadalmi és művelődési lap. . A késő esti órákba nyúló tanácskozáson szóltak a romániai magyar nemzetiség helyzetéről, kifejtették elképzeléseiket a demokrácia és a parlamentarizmus továbbfejlesztésének lehetséges módozatairól, a társadatai nyiilVánosság kiszélesítéséről. A továbbiakban egyebek között ismertették a közelmúltban lezajlott szárszói találkozó záródokumentumát. Végül szervezeti, ügyrendi kérdéseket vitattak meg. * * * A lakiteleki tanácskozásról szólva Marosán György kormányszóvivő a rádió 168 óra című műsorában elmondta: abban, hogy állampolgárok egy csoportja új mozgalom megalakítását kezdeményezi, semmi meglepő nincs, s aggodalomra sem ad okot. Az elmúlt években százával alakultak különböző öntevékeny közösségek. Ez egyébként egybevág a párt politikájával, és a kormány tevékenysége szempontjából kifejezetten örvendetes. A kormányszóvivő nagyon fontosnak mondotta, hogy a tanácskozás hangvétele kifejezetten együttműködési készségre utalt. Mint mondotta, a kormány az állampolgárok és közösségeik cselekedetett a hatályos törvények alapján ítéli meg, és a mostani kezdeményezésnek is végig kell járnia a megalakulás törvény szabta útját. gátjait feloldva a tulajdonos szervezeti formáktól független szabad társulások lehetőségét megteremtve nemcsak a népgazdaság, de a növekvő nyereségből1 részesedő egyes áilámpóigár ■hasznára is válik. Véleménye szerint e szakmai kérdés népszavazással történő eldöntése hibás lépés lehne. Berecz János ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a népszavazás csak a lényegüket tekintve igennel vagy nemmel megválaszolható kérdések esetében helyes. Mivel a társasági törvény a szocialista tulajdonnak a közösség és az egyén számára egyaránt hatékonyabb működtetését szolgálja, hasznos lesz, és erősítheti a szocializmust. A pécsi uránbányászok a Ho Si-Minh-parkban és a PMSC stadionjában ünnepleltek. A pécsújhegyi sportpályán a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével megrendezett vidám, zenés műsort követően a pócsi újságírók és színészek hagyományos bányásznapi labdarúgó rangadó mérkőzése szórakoztatta a nézőket. Komlón ugyancsak bányász fúvósegyüttesek zenés ébresztőjével kezdődött a nap. Sikere volt a bábelőadásoknak és a bulgáriai Jambal városból érkezett gyermekkórusnak. Sikondán ejtőernyős, hőlégballonos és modellezőbemutatókat és divatbemutatót is tartottak. Délután a jugoszláviai Vu- kovárról érkezett fúvószenekar a hazai zenészekkel közösen szórakoztatta a közönséget. A Mátraalji Szénbányák mintegy hétezer dolgozója Gyöngyösön, a Dimitrov parkban ünnepiéit. Családtagjaikkal együtt jöttek el a visontai, ecsédi, petőfibá- nyai, egercsehi üzemek munkásai. Az ünnepi gyűlésen többek között szó volt arról, hogy új bányaüzemet nyitnak a visontai Thorez külfejtésen. Ez a nyersanyag a Gagarin Hőerőmű további energiatermelését teszi lehetővé. Évenként hétmillió tonna lignit termelésére készülnek fel Visontán, s fejlesztéseket terveznek Bükk- ábrányban is. A dunai duzzasztóművekről rendezett nemzetközi környezetvédelmi konferencia szombaton, a tanácskozás második napján az MTESZ székházában folytatta munkáját. Ezen a napon 17 magyar és külföldi előadó, valamint hét felkért hozzászóló beszélt a bős1— nagymarosi vízlépcsőrendszer környezeti kockázatairól, a várható káros hatásokról. Egyebek között felvetették, hogy a környezeti változások miatt szegényesebbé válik a Szigetköz állat- és növényvilága egyes fajok kipusztulása miatt. Külön előadás foglalkozott a Duna vízminőségének változásaival. Az ismertetett ökológiai prognózis szerint a dunakiliti tározóban erőteljes algásodás várható, s számítani kell a vízben .kialakuló oxigénhiánnyal, a vas- és mangántartalom növekedésével, ami helyenként a víztisztítási technológia megváltoztatását igényli. A gondok között említették az előadók a talajvíz szintjének megváltozását, lesüllyedését, ami szerintük a dunakiliti duzzasztás alatti szakaszon ártéri erdők kipusztulását, a Duna-part elsiva- tagosodását idézné elő. Ezért véleményük szerint szükség lenne arra, hogy a dunakiliti duzzasztómű a jelenleg tervezettnél jóval több vizet engedjen be az öreg Duna medrébe. Indokoltnak tártják megvizsgálni annak lehetőségét, hogy az értékes halfajok ívása idején a vízlépcsőkbe épített turbinák folyamatosan és ne szakaszosan üzemeljenek. A napi áramfogyasztási csúcs idejére koncentrált turbinajáratás miatt ugyanis — jelzéseik szerint — a bősi vízi erőmű áradásszerűen nagy víztömeget enged le a folyón, s az ilyen gyakori víz- szintváltozás rongálja, és a halak ívására alkalmatlanná teszi a part menti medret. Ezért fontos rendeltetése a Otthonukban, a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház- ban gyűltek össze az ifjúságii fúvószenekar tagjai és szüleik szombat délután, hogy időt szakítsanak egy kis ünneplésre, amire nem is olyan régen szolgáltak rá. A KÓTA zsűrije augusztusban, a 7. országos minősítés alkalmával kiemelt arany diplomával ismerte el az együttes tnunkáját. Az ünneplésre elsősorban ez szol- gálltatott apropót, no meg a születésnap, hiszen szeptember 1-jén töltötte be 18. évét a zenekar. Az ünnepeiteket I vanics Ktatalin, az ifjúsági ház igazgatója köszöntötte tréfás, emlékező szavakkal, kiemelve, hogy a zenei tudás mellett a zenekar legfőbb erénye az egymást segítő, közösségi érzés. A köszöntő szavak után Csepelényiné Fekete Mária, a Békéscsabai Városi Tanács művelődési osztályának vezetőhelyettese olvasta fél a városi tanács elnökének, dr. Gally Mihálynak a levelét. Az elnök gratuláló soraiban szólt arról, hogy a megyeszékhely lakói egyre jobban megismerték és megszerették az évek folyamán ezt az együttest, s mind gyakrabban szeretnék hallani, látni produkcióikat. A levél befejező sora hatalmas ovációt váltott ki a fiatal zenészekből. A lelkesítő sorok így hangzottak: „Bejelentem, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága a zenekart 50 ezer forint rendkívüli támogatásban részesíti.” A taps nem ült el, mert a zenekar szeretett Matyi bácsija, Máté Mátyás karnagy és Szűcs Csaba karmester jó munkája jutaiimáül pénzjutalomban részesült. nagymarosi vízlépcsőnek, hogy mérsékelje ezt az árapályszerű vízszintváltozást. A dunai duzzasztógátak címmel rendezett nemzetközi környezetvédelmi konferencia résztvevői vasárnap az MTESZ székházában az előző kétnapios előadássorozat és a vita alapján záró- dokumentumot fogadtak el. Az állásfoglalást nemzetközi sajtótájékoztatón ismertették a konferencia szervezői, a vízlépcsőrendszert ellenző Duna Kör, a Fiatal Demokraták Szövetsége, továbbá a World Wildlife Fund — Vadvédelmi Világalap —, a Welt Natur Fonds — a Természetvédelmi Világalap —, az International Rivers Network — a Nemzetközi Folyóhálózat — nemzetközi környezetvédelmi szerveze-, tek képviselői. A konferencia állásfoglalása felsorolja a számításba veendő káros környezeti hatásokat. Különösen károsnak tartják, hogy a vízlépcsőrendszer térségében a vastag kavicsréteg mélyén rejtőző több köbkilométer tiszta vízkészlet — megállapítások szerint — a duzzasztás ökológiai hatására előbb- utóbb szennyeződik. Azt állítják, hofey a Duna—Rajna —Majjia nemzetközi víziót nem igényli ennek a nagy beruházásnak a megvalósítását, másként is elérhetik az érintett, erősen zátonyos Duna-szakasz mederviszonyainak megváltoztatását. A környezetvédelmi konferencia résztvevőinek alapvető követelése az, hogy állítsák le a vízlépcsőrendszer építését, és csak minden várható káros környezeti hatás tisztázása után döntsenek további sorsáról. A leállítás miatti nemzetközi és egyéb szerződések felmondásai esetén — szerintük — az osztrák bankok nem élnek majd kártérítési igényükkel. Ezért nem értenek egyet a vízlépcsőt támogatóknak azzal a véleményével, hogy az építAz ünnepség után az előcsarnokban az ifjúsági ház dolgozói megvendégelték a miindannyiuk által szeretett zenekart. A finom falatok méllett a fiatal társaság kitűnően érezte magát, folyt az emlékidézés és a nyári élmények megbeszélésére is jutott idő. A szülők diszkréten magukra hagyták csemetéiket, mi pedig Matyi bácsit fogtuk valllatóra. Na, persze, mindjárt az ötvenezer forint felhasználásán morfondírozott, jó gazda módjára. — Az ifjúságii ház még' 1972-ben vette a hangszereket, p>ersze, akkor még egy jó trombita csak 8 ezerbe került, most meg 20-25 ezerbe. Nagyon kellene két klarinét, de hát két trombita is... — Meg két üstdob, mert az nincs is — veti közbe Ivanics Katalán. Aztán előtolúltak az emlékek. Matyi1 bácsi 1972-től bábáskodik a zenekar körül, de csak 1980-ban vette át a vezetésiét Ötvös Nándortól. Az akikori kicsik megnőttek, die nem hagyták el a zenekart. így nőtte aztán ki magát az úttörőzenekar ifjúságiivá. Zsilák Tibor — ahogy ő mondta — az „őskortól” játszik a zenekarban. A kezdetekkor harsonán, most| baritonon. — _ Nem is akartál közénk jönni — ugratja Matyi bácsi. — Mindenáron a néptánccsoportba próbáltál bekerülni . . . — Persze, a szüléim akar-i ták a zenekart. Tizenkét éves voltam, és én a táncot kedveltem. Aztán az első próba után itt ragadtam. Játszottam én rockegyüttesben is, a Pamflletben, játszom a vasutas fúvószenekarban, de ezt a nagyon jó társaságot nem llehet itt kezések leállítása többe kerülne, mint a munkálatok teljes befejezése. Az újságírók kérdésére válaszolva elmondták a környezetvédők, hogy kompromisszumos minimális követelésük az, hogy a bősi vízlépcsővel párhuzamosan ne épüljön fel a nagymarosi vízi erőmű. Ám már szlovák környezetvédők is tiltakoznak a vízlépcsőrendszer ellen, s eddig ezer aláírást gyűjtöttek. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e népszavazást tartani a vízlépcsőrendszer építéséről — kijelentették, hogy az alkotmány ezt lehetővé teszi, bár a jogi részletek még nincsenek kidolgozva. A környezetvédők azonban szükségesnek tartják, hogy csak megfelelő előkészítés és széles körű információáramoltatás után kerülhessen sor ilyen népszavazásra. Az első kétnapios előadás- sorozaton és a vasárnapi tanácskozáson is jelen volt a vízgazdálkodási ágazat több jeles képviselője, hogy tájékozódjon a kifejtett nézetekről és a hasznosítható felvetésekről. A szakértők közül Szőllősi Nagy András, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont főigazgató- helyettese az MTI munkatársának kérésére összefoglalta a konferencián elhangzottakról kialakult véleményét. Megállapította: a három nap alatt egyetlen olyan érvet sem hallott, amely miatt le kellene állítani az építkezéseket. A szakma ugyanis jól ismeri azokat az aggályoskodó érveket, amelyek a hidrológia és a hidromeehanika területét érintik. Hangsúlyozta, hogy a vízlépcsőrendszer tervezői annyira rugalmasan működtethető létesítményeket terveztek, amelyek tág határok között alkalmasak arra, hogy lényegesen mérsékeljék, vagy megelőzzék a környezetváltozás káros hatásait. hagyni — vélekedik Tibor. — Most jutottunk a csúcsra, és a társaság is lehet, még jobb, mint tíz évvel1 ezelőtt. Sokat bővült * a repertoárunk, és színvonalban is so-i kát fejlődtünk. — Mitől olyan jó ez a kollektíva? — A társaságban én vagyok a legidősebb, de ezt nem érzem — mosolyog a fiatalember. — Persze, a határokon bélül1, de én is benne vagyok a gyerekes tréfákban. No, és fontos, hogy a zenén, a próbákon kívül is szoros barátság van a zenekar tagjai között. — örülnek az ötvenezer forintnak? — Hát, nagyon kellene néhány jó hangszer. De ebből legfeljebb egy minőségi hangszerre futja. — Én nem minőségire és kettőre gondoltam — zárja le az elmélkedést Matyi bácsi. A zenekar összetétele igen vegyes. Tinitől a huszonévesig, diáktól a dolgozóig mindenki megtalálható benne. A zene, egymás megbecsülése, szeretete mégis ösz- szefűzi őket. Az egykori tagok is visszajárnak, még: a szűkre szabott katonai eltá- vozás ideje alatt is, vagy éppen a szegedi konzervatóriumból. Valit, aki azért, hogy maradhasson a zenekarban, áttért a fuvoláról a tubára. Kiemelt aranydiipllomája az országban csak 5 ifjúsági fúvószenekarnak van. Benne a csabaiaknak. A zenei tudósért. De ha tenne, én másik diplomát is adnék ezeknek a fiataloknak. Ami olyan — ma hiánycikknek számító — érték elismerését jelentené, amit úgy hívnak; 'közösség, barátság, egymás önzetlen segítése. - * B. S. E. Bányásznapi ünnepségek Politikai fórum Pécsett Nagykorú lett a Békéscsabai ifjúsági fúvószenekar Születésnapi ünnepség ajándékkal Megalakul! a Magyar Demokrata Fórum elnöksége