Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-01 / 209. szám
1988. szeptember 1., csütörtök o Milyen füst szállt Csaba felett? — Rájár a rúd mostanában a Knerre, a fekete füst meg ránk — így szólt a telefonba az egyik olvasónk, aki tegnap felhívta szerkesztőségünket. — Békéscsabára okádja a fekete füstöt a Kner ipartelepén meggyújtott hulladék. Mi ez, ha nem környezetszennyezés? A jobbik eset, ha csak a füstöt, és nem a mérget szórja ránk — fejezte be eszmecseréjét arra kérve bennünket, menjünk ki a helyszínre. Az ipartelep felől valóban vastag fekete csík kavarog a város irányába. Ha eddig nem tudtam, merre található a Kner II. üzeme, ez a felhő irányt mutat... Horváth Géza, az üzem vezetője kísér a tűzfészekhez, közben azt magyarázza, hogy semmi különös nincs ebben, évenként el kell, hogy égessék a felgyülemlett hulladékot. Erre a mostanira már a tavasszal kellett volna sort keríteni, de vagy az aratás miatt nem lehetett a tűzoltókat kihívni, vagy a szélirány nem volt kedvező a hulladék elégetéséhez. — Milyen mennyiséget füstölnek el? — Nehéz lenne pontosan meghatározni, de véleményem szerint 14-15 teherautónyit. — Mi az, ami ég? —• Törlésre használt rongyok és alkoholos oldószerű, semleges festék, amivel az élelmiszercsomagra használt feliratok készülnek. Környezetbarát, garantált, hogy az egészségre nem ártalmas. — Gondolom tudja, hogy a tökéletlen égéstől a füst, a korom rákkeltő anyagot tartalmaz? — Hangsúlyozom, biztos vagyok abban, hogy egészségre nem ártalmas az a füst, ami épp most a megfordult szélirány miatt a város felé száll. Egyébként semmi jobb megoldás nincs a hulladék megsemmisítésére. Darida Pál kereskedelmi igazgató: — Nézze, mi gyűjtjük a hulladékot, amit aztán átadunk a tűzoltóknak, ök gyakorlatozásra átveszik. Ennyi a mi szerepünk. — ön szerint nem tartalmaz mérgező anyagot az a hulladék, amit „tiszta szívvel” átadnak elégetésre? — Semmiféle mérgező anyag nem kerülhet a levegőbe. Oldószert tartalmaz a festék, de elégve sincs veszéllyel senkire, semmire. Kivonat az OKTH ide vonatkozó rendeletéből (amiben pontosan megállapítják a veszélyességi osztályokat, és tételesen felsorolják az anyagokat és azonossági számokkal látják el). A nyomdafesték-maradékokat 2. veszélyességi osztályba (közepes hatásfokkal) sorolják. Az oldószerek (az etalon tartalmúak) az 1. osztályú veszélyességi hulladékhoz számítandók! Ügy gondoljuk, nem nekünk kell bebizonyítanunk, hogy mérgező anyagot éget- tek-e tegnap délután, vagy sem. Talán lesznek mások, akik ezt hivatalból majd megteszik. B. V. IBUSZ-sajtotájékoztató Szirákon Utazhatunk harmincöt ország közel kétszáz útvonalán... Hollókő meglátogatása nagy élmény volt Fejedelmi környezetben, a sziráki kastélyban rendezte meg hagyományos sajtó- tájékoztatóját az Ibusz. Az újságíróknak Szűr Sándor, az Ibusz helyettes vezérigazgatója az 1988 téli és a 89. tavaszi kínálatot mutatta be. Amíg az ez évi nyári utak között találhatunk 200-260 ezer forintos utat is (New York, San Francisco és Ausztrália területére), addig a mostani programfüzetben a legdrágább út 108 ezer forintért a Thaiföld— Burma útvonal. A katalógus szerint a két évszakban 35 ország 197 útvonalán utazhatunk. Az Ibusz ajánlatából talán azok is választhatnak, akik nem engedhetnek meg maguknak sok tízezer forintot egy útra. (Érdekességként említette meg az Ibusz helyettes vezérigazgatója, hogy a leghamarabb a legdrágább utak „találnak gazdára”.) Tanulmányoztam az „ötórai tea Londonban” cím alatti utat. Félpanziós ellátással, egy rövid városnézéssel és egy teával az ötnapos út „mindössze” 30 ezer 493 forintba kerül. De ha többet akarunk látni az angol fővárosból és környékéből, akkor 34 ezer 400 forintért eljuthatunk a Westminster Apátságba is, sőt, Oxfordba és Stratfor-on Avon-ba, Shakespeare szülővárosába is. Csak pénz kérdése! A prospektus szerint a legolcsóbb út, 914 forintért egy szabadkai kirándulás. Évek óta nagy népszerűségnek örvendenek a sítúrák. Elmondták, hogy a hegyvidéki üdülések és a síelések után érdeklődők 334' útból választhatnak kedvük és pénztárcájuk szerint 7 és 16 ezer forintos árban. Az utak általában félpanziósak, és egyhetes időtartamúak. A 86 éve alakult, és mindeddig legnagyobb utazási irodánk jóval nagyobb választékot kínál, mint az elmúlt évben, igaz, az egy évvel korábbi helyzethez képeit áraik 5—40 százalékkal magasabbak. Ezt elsősorban a forgalmi adó és a repülési pótlék bevezetése okozta. Az utaztatások mellett sok minden mással is foglalkozik az Ibusz. Legújabb szolgáltatásaik egyike például; amennyiben valaki egyénileg utazik, és az Ibusznál foglal legalább két éjszakára szállást bármely tőkés országba, és a szálláson kívül egyéb szolgáltatást (étkeztetést, programot) is igénybe vesz, a foglalás forintban is fizethető, emellett napi 700 forint értékben költőpéznt válthat, sőt, ha a határtól távolabb utazik 100 kilométernél, üzemanyagköltséget is kaphat. Tervezik továbbá egy 300 szobás szálló építését. Svédországban már épül egy hajó megrendelésükre, ami Budapest és Bécs között közlekedik majd. Vállalkoznak arra is, hogy saját üzleteikben márkás porcelánt, nép- művészeti tárgyakat, aranyat, ezüstöt, hanglemezeket áruljanak, valutáért! A bizományival közösen egy Ausztriában nyíló üzlet- hálózat kiépítésén dolgoznak. Szeretnének kaszinót nyitni Magyarországon. Fáradoznak egy'saját nyomda kialakításán. Szó van arról, hogy Münchenben egy magyaros éttermet nyitnak. Megtudtuk még a sajtótá- ‘ jékoztatón, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a KGST-országofcból érkező csoportok száma. Ezt annak tulajdonítják, hogy az áremelkedéseink miatt már nincsenek érdekelve abban, hogy itt költsék el pénzüket, hiszen köztudott volt, hogy sokan bevásárlási szándékkal jöttek hozzánk. A sajtótájékoztató után a világörökség listáján levő Hollókővel ismerkedhettek meg a résztvevők. B. V. „Azt kiabálta, hogy kászitsem a koporsómat” Félelem a város szélén AZ ALÁBBI TÖRTÉNET SZEREPLŐI UGYAN HOZZÁJÁRULTÁK A NEVÜK KÖZLÉSÉHEZ, HOGY ENNEK ELLENÉRE CSAK NEVÜK KEZDŐBETŰIVEL JELÖLJÜK ŐKET, AZ A FŐSZEREPLŐRE TEKINTETTEL TÖRTÉNIK. AZT GONDOLOM, AZ IS KIDERÜL, HOGY MIÉRT KELL TEKINTETTEL LENNI RA. Űttolllan utakon haladva agy orosházi. külterületi utca helyett egyszer csak Gádoroson kötök ki. Vissza a városba! Harmadszori neki- futásira aztán végire célhoz érek. A külvárosi hosszú utcában, még kutyaugatás sem hallliik. Nem csoda. Álmosát ó hőség terpeszkedik a „világira”. Egy panaszlevél nyomén érkezem a helyszínre. A levél írója, D. Jánosné, végső elkeseredésében fordult szerkesztőségünkhöz. Járt a tanácsnál!, az orvosnál, a rendőrségen. Ez idáig senki sem segített rajtuk. Csengetésemre fürdőnadrá- glosi, idősebb férfi nyit ajtót. ő D. János, a panasztevő férje. — Tudom, hogy írt magának a feleségem — tér azonnal a tárgyra D. János. — Teljesem kiivagyunk már idegileg. Én nem tudom, ke!llli-e magyarázni, egy idegbeteg lakik a szomszédunkban, bár én azt is megkockáztatom, hogy Á. Sándorra elmebeteget mondjak. Kétszer megvert. Enrőil látleletem .is van. De nem élég, hogy megütött, naponta többször is megfenyeget, hogy megöl. — Miért? — Ezt kérdezem én is! Egyszerűen félünk az utcára menni. Attól tartok, holnap a feleségemre kerül a sor, és az már végzetes liehet, mert ez a férfi, ha isizik, baromi erős. — Csak van oka, hogy verekszik! — Arra gondolunk, hogy nő van a dologban ! _ ? — Pár éve ismertünk mieg egy fiatalasszonyt, akivel azóta is jó barátságban vagyunk. Esztendeje ,is lehet már, hogy Á. Sándor — a szomszéd — kiszemelté magának ezt az asszonyt, aki egyedüli neveli a kisfiáit. Á. Sándor nőtlen, de beteg, persze, hogy nem akad táir- sia. Egyébként Sándorral mindaddig jószomszédi viszonyban voltunk, amíg ki nem találta, hogy Erzsiké azért nem fogadja az ő közeledését, mert a szeretőm. Nekem, a 62 évesnék, a 30 éves fiatalasszony! Megszakad a beszélgetésünk, mart megérkezik a levélíró, D. Jánosné. Ahogy mieghíaflllíja, honnan jöttem és miiért, könny szökik a szemébe, és attól kezdve állián» dóan a sírással küszködik. — ,Nem élét ez így ... Azt hittem, hogy egy becsülettel ledolgozott élettel a hátunk mögött nyugodtan élvezhetjük nyugdíjaséveinket. Tévedtünk. A második szóm* szádunk, Á. Sándor akármikor agyonüthet mindkettőm két, hiszen elmebeteg. Felettiemben élünk. Hiába szólunk a rendőrségnek, a gyámügynek. Semmit nem tudnak tenni! — Nem túloz egy kicsit? Egy elmebeteget nem hagynak szabadlábon szaladgálni. —I Pedig az, higgye ét. Intézetből hozta ki az egyik testvére, a saját felelősségére. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem léhét vele beszélni, ha józan. Lehet. De allig van rá; példa, hogy józan. Elüssza a saját és az édesanyja pénzét is. Ilyenkor nem isimer se istenit, se embert. Rágalmazza a férjemet, hogy Erzsiké a szeretője. Én istenem! Hát eh sősorbam én tudnék róla, ha bármi lenne köztük. De hát ez nem iigaiz. És Sándor nem tud balényugodnii, hogy nincs rá szüksége a fiatalasszonynak. — önök nem bántják és nem is piszkálják Á. Sándort? — Hát hogy is piszkálnánk. Még a háza élőit sem merünk éllmanm, így is naponta kiabálja; agyonver bennünket. Élje csak bele mágiát, ha naponta kiabálnák be a háza kerítésén, hogy készítse a koporsóját, ment ütött az utolsó órája? Maga nem félne? Lenne kedve piisizkiálódni? * * * Hállígaittassék hát meg a másik fél is. Elindulok Á. Sándorhoz. Azzál nyugtatnák meg, nincs nyitva a kocsma, a félrfíi bfetos józan és Ilyenkor lőhet beszélni véle... A rozoga kiis fakapu akadozva nyílik, „kibicsaklott már a lóba”. A lakás ajtaja ragad a piszok tél, régen moshatták lie. Kopogtatásomra félmeztelen, nyűtt méltegítőnadráigos 35-40 év körüli férfi tárja ki a konyha ajtaját. Egyedül van. Bemutatkozom és azonnal' a tárgyra térek, Á. Sándor nem néz rám, a padlót bámulja kitartóan. Amikor már tudja — két-három mondat után —, miért jöttem, kiszalad a fejéből a véri, falifehénré változik az arca. Aztán rám néz, de ebben aztán nem sok köszönet van. — El akarnak tenni láb alól, a nőt meg ellenem uszítják ... — suttogó hangja elcsuklik, és egész testében remegni kezd. Megfeledkezem az ilyenkor kötelező óvatosságról: — Ugyan már, hiszen nem magát ütötték, hanem maga ütött... — Ha nem hiszi, takarodjon innen — kiabálja, és a két kezét kinyújtva közelít felém. A szemei zavarossá válnak. Tudom, nyugodtnak kell lennem. Ügy fordulok kifelé az ajtón, hogy félig- meddig lássam a mozdulatait. Ki se kísér, nem is köszön, rámcsapja az ajtót. Kint vagyok. Szerencsémre. Nem vagyok gyáva, de megfogadom, soha többet nem megyek egyedül ilyen helyre! Azt mondják D. Jánosék, hogy a Hosszú utca lakóinak 90 százaléka rokona Á. Sándornak. Heten vannak testvérek. Unokatestvérei meg- számolhatatlanok. Az utca első házába, a nővéréhez nyitok be. D. Istvánná meg sem lepődik. Pedig igazán nem tudhatta, hogy öccse miatt keresni fogjuk. — Sajnos, ha iszik az öcsém, nem olyan az agya (!), amilyennek lennie kellene. Én nem hoztam volna haza az intézetből. Megszólal az éppen ebé-. delő D. István is, a sógor. — Egyszer engem is agyon akart ütni, pedig soha nem bántottam. Éppen rájött a hacacáré. A második házban él a másik nővér, R. Ferencné. — Sokáig az idegosztályon tartották az öcsémet. Most a 75 éves anyám a gondnoka, aki maga is gondnokságra szorulna koránál fogva. Sajnos az öcsém az ő nyugdíját is elissza, és akkor agresz- szív, goromba. Mindenkinek jobb lenne, ha intézetben élne, mert szegény nem teljesen normális. G. Kálmánné nem rokona Á. Sándornak, de kicsi kora óta ismeri. — Az biztos, hogy valami nincs rendben az -idegeivel. Azt beszélik, minden egy nő miatt van. Hogy jóra nem megy a dolog, az biztos. Hallottam D. János kétség- beesett segélykiáltását, amikor Sándor megverte. B. Erzsébet, aki állítólag az egész „ügynek” okozója, édesanyja munkahelyén találom. Kedves, közlékeny fiatalasszony. — Tudja, hogy maga miatt vannak a cirkuszok? — Igen — mosolyodik el szégyenlősen. — Egyedül nevelem a gyerekemet, s úgy látszik, Á. Sándor azt gondolja, hogy jogot formálhat rám. Én soha nem kezdtem ki vele, még egy mosoly erejéig sem. Borzasztó élmény volt, amikor éppen D. Jánoséknál voltam a gyerekemmel, és Sándor betörte a kapujukat. Azt hittem, hogy nem tudja senki megfékezni. Félek, ez a férfi egyszer megöl valakit... R.-néhez megyek utoljára. Ö hozta ki öccsét a kórházból, és vállalt érte felelősséget. — Azért vittük haza az intézetből, hogy legyen valaki az anyánkkal! — Tudja, mi baja az öcs- csének? — Ügy emlékszem, azt mondták, hogy tudathasadása van. Ha felbosszantják, akkor nem tud uralkodni magán. Ez biztos. Szerintünk D.-ék állandóan piszkálják. Nem kell bolondítom, akkor nem bánt senkit... * * * Naponta olvasunk a lapokban, hallunk a rádióban és látunk a tévében tragédiákat. Olyanokat, amelyeket talán meg lehetett volna előzni. Ügy gondoljuk, most még időben hívjuk fel a'figyelmet arra, hogy tragédia történhet, ha sürgősen nem történik intézkedés. Illetékesek! A város és a főszereplő pontos neve, címe szerkesztőségünkben található. Béla Vali
