Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-24 / 229. szám

NÉPÚJSÁG 1988. szeptember 24., szombat SPORT SPORT SPORT SPORT Szabó József úszó az ötödik olimpiai bajnokunk (Folytatás az 1. oldalról) tétében is, a szovjet sporto­lók vezetnek (229) az NDK (173), az Egyesült Államok (118) és Magyarország (93) előtt. Üjból felcsendült tehát a magyar himnusz az olimpiai uszodában, s ezt már Széchy Tamás, Szabó József — és a 400 m vegyesen győztes Dar- nyi Tamás — edzője sem állta meg száraz szemekkel. — Most sírtam először eredményhirdetésnél, s en­nek megvan a külön magya­rázata — mondta az 57 éves mesteredző, aki most már tanítványai révén három olimpiai bajnoki címmel di­csekedhet, s még hátra van Damyi 200 m vegyese va­sárnap ... — Szabó „Joe” hihetetlenül mély „gödörből” jött fel. Emlékezetes, hogy augusztusban, a magyar baj­nokságon ezen a távon csak hetedik lett! Csak az ő rend­kívüli versenyzői adottságai­val képzelhető el ekkora ja­vulás egy hónap alatt. A megbeszélt taktika szerint 140 méternél kellett robban­tania, s úgy is tett, amikor a forduló után felbukkantak, már tetemes előnnyel veze­tett. Amikor 1986-ban, Mad­ridban világbajnok lett, s megkérdezték a legyőzött vi­lágcsúcstartótól, a kanadai Victor Davistől, hogy ki ez a fiú, ő csak széttárta a kar­ját, hogy „nem tudom”. Gondolom, most már többen ismerik Szabó József ne­vét ... Az újdonsült olimpiai baj­nok örömtől sugárzó arccal állta az újságírók kérdéseit a sajtószobában. Miért ijesztett rá szurko­lóira a magyar bajnoksá­gon? — hangzott az egyik kérdés. Dicsöségtábla — Az a borzasztó a dolog­ban, hogy szó sem volt ijesztgetésről, annyira for­mán kívül voltam — vála­szolta Szabó. GYÁNI: „LESZ NEHÉZSÉGEM BŐVEN” Vasárnaptól hét napon ke­resztül újra benépesedik a Csangcsung sportcsarnok, amely a különféle sportágak eseményei, színhelyei közül a legközelebb fekszik Szöul központjához. Mindennap 17 órától kezdődnek a csaták, s egy-egy súlycsoportban hir­detnek bajnokot. Pénteken az MTI munkatársa meglá­togatta a magyar sportoló­kat, s azt kérdezte: milyen formában vannak? A Hon­véd Szalvai SE kiválósága ezt mondta: Gyáni János (86): — Be­szélgettem az osztrák cím­védő Peter Seisenhaeherrel. Megegyeztünk abban, hogy a legközelebbi találkozásunkra a legjobb' hely a szöuli olimpiai döntő lenne... Az ő ága sokkal nehezebb, mert ott van az útjában a fran­cia világ- és Európa-bajnok, Fabien Canu is. Én sem pa- naszkodhatom, lesz nehézsé­gem bőven ... URBANIK HUSZONEGYEDIK Az atlétika második baj­nokát a 20 kilométeres gya­loglásban köszöntötték, ahol a csehszlovák Jozef Pribili- nec 1:19:57 órás új olimpiai csúccsal érdemelte ki az aranyérmet. Nyolcvan per­cen belül rajta kívül senki sem ért a célba, de legna­gyobb vetélytársa, az NDK- beli Ronald Weigel így is három mp-re megközelítette. A papírforma azzal is igazo­lódott, hogy a bronzérmet az olasz Mauricio Damilano ve­hette át. Urbanik Sándor jól gyalogolt, 1:23:18 órával 21. lett az 53 fős mezőnyben. Ideje alig rosszabb a leg­jobb magyar országúti ered­ménynél, amely 1986 óta Ur­banik nevéhez fűződik 1:22:11 órával. ÜJRA SZÓLT A MAGYAR HIMNUSZ AZ USZODÁBAN Pénteken tehát újból fel­csendült a Magyar Himnusz az Olimpiai Park uszodájá­ban, ugyanis Szabó József, a Bp. Honvéd 19 éves ver­senyzője diadalmaskodott a 200 méteres férfi mellúszás­ban. „Joe” leckét adott ve- télytársainak küzdeni aka­rásból, és remek utolsó öt- ven méterrel maga mögé utasította az egész mezőnyt. Ideje rendkívül jó, mind­össze 18 századdal marad el a kanadai Victor Davis vi­lágcsúcsától, s egyben új Európa-csúcs. Férfi 200 m mell, olimpiai bajnok: Szabó József (Magyar- ország) 2:13,52 — Európa-csúcs, régi: Szabó József 2:13,87 — 1987, 2. Nick Gillingham (Nagy- Britannia) 2:14,12, 3. Sergio Lo­pez (Spanyolország) 2:15,21, 4. Mike Barrowman (Egyesült Ál­lamok) 2:15,45, 5. Valerij Lozik (Szovjetunió) 2:16,16, 6. Vagyim Alekszejev (Szovjetunió) 2:16,70, 7. Jonathan Cleveland (Kanada) 2:17,10, 8. Szabó Péter (Magyar- ország) 2:17,H2. SZOVJET MESTERHÁRMAS A tornaversenyek harma­dik döntőjében is szovjet győzelem született, és nem is akármilyen, hanem mes­terhármassal „fűszerezett”. A férfi összetett egyéniben Vlagyimir Artyemov vehet­te át az aranyérmet, egy olyan tornász, aki 1983 óta minden VB-n, EB-n és Vi­lág Kupán is esélyesként in­dult, de rendre meg kellett elégednie a második vagy a harmadik hellyel. Mögötte a tavalyi EB-győztes, a VB-n viszont már gyengébben ver­senyző Valerij Ljukin lép­hetett a dobogó második fo­kára, egytized pontos hát­ránnyal, s csak aztán követ­kezett a nyolcvanas évek legjobbjának tartott Dmitrij Bilozercsev. „Gyimának” még három tízes (lólengés, gyűrű, ugrás) is kevés volt a bravúros előzéshez, ah­hoz, hogy világbajnoki cím­védőként olimpiai arannyal is gazdagítsa eddig is tekin­télyes éremgyűjteményét. Bilozercseven, Artyemovon (korlát és nyújtó), valamint Ljukinon (nyújtó) kívül ezen a napon mindössze három tornász érdemelte ki a rit­ka tízest, az NDK-beli Syl- vio Kroll a lólengésben, va­lamint két magyar, Gu- ezoghy György, akit a lovon, valamint Fajkusz Csaba, akit pedig a nyújtón ismer­tek el csúcspontszámmal a zsűri tagjai. Nem akármi­lyen bravúrnak számít ez, de egy kicsit bosszantó tény­nek is, hiszen Fajkusz nem lehet ott a nyújtódöntőben, Guczoghy pedig a lólengés fináléjából maradt ki... Az összetett döntőben Gu­czoghy a 10., Fajkusz a 18., Horváth Zsolt a 29. helyről startolt. Hármuk közül Gu- ezoghynak sikerült előbbre lépnie a tekintélyt paran­csoló nyolcadik helyre, ahogy Fajkusznak a 14.-re. Horváth Zsolt megmaradt ott, ahonnan indult, pedig a lólengésben 9,95-re, az ug­rásban pedig 9,90 pontra ér­tékelték. Kár, hogy a gyű­rűn hibázott, s csak 9,60-at kapott. 1952. HELSINKI BAJNOKOK: Csermák József, atlétika (kalapácsvetés); Hódos Imre, birkó­zás (kf. légsúly), Szilvásy Miklós, birkózás (kf. váltósúly); Bozsik József, Budai II. László, Buzánszky Jenó, Csordás La­jos, Czibor Zoltán, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkúti Nándor, Kocsis (Sándor, Kovács I. Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palotás Péter, Puskás Ferenc, Zakariás József, labda­rúgás ; Papp László, ökölvívás (nagyváltósúly); Benedek Gá­bor, Kovácsi Aladár, Szondy István, öttusa (csapat); Takács Károly, sportlövészet (önműködő sportpisztoly); Köröndi Mar­git, torna (felemáskorlát), Keleti Ágnes, torna (műszabad­gyakorlat); Szőke Katalin, úszás (100 m gyors), Gyenge Valé­ria, úszás (400 |m gyors), Székely Éva, úszás (200 pi mell), No- vák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Katalin, úszás (4X 100 m igyorsváltó); Kovács Pál, vívás (kard egyéni), Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László, vívás (kardcsapat); Antal Róbert, Bolváry Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos Ist­ván, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső, Marko- vits ’Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Víz­vári György, vizilabdázás. 2. HELYEZETTEK: Pólyák Imre, birkózás (kf. pehelysúly); Parti 'János, kajak­kenu (kenu egyes ,1000 m), Novák Gábor, kajak-kenu, (kenu egyes 10 000 m); Benedek Gábor, öttusa; Kun Szilárd, sport­lövészet (önműködő sportpisztoly); Bodó Andrea, Karcsics Irén, Keleti Ágnes, Köröndi Margit, Köteles Erzsébet, Kövl Mária, Tass Olga, Vásárhelyi Edit, torna (női csapat); Novák Éva, úszás i(400 m gyors), Novák Éva,- úszás (200 m mell); Gerevich Aladár, vívás (kard), Elek Ilona, vívás (női tőr). 3. HELYEZETTEK: Zarándi László, Varasdi Géza, Csányl György, Goldoványi Béla, atlétika (4X100 (m váltó), Róka Antal, atlétika (50 km gyaloglás, Földessy Ödön, atlétika, távolugrás, Németh Imre, atlétika (kalapácsvetés); Gurlcs György, birkózás (szf. közép­súly) ; Gurovits József—Varga Ferenc, kajak-kenu (kajak ket­tes 10 000 m); Szondy István, öttusa; Balogh Ambrus, sport­lövészet (kisöbű sportpisztoly); Köröndi Margit, torna (össze­tett egyéni), Köröndi Margit, torna (gerenda), Köröndi Margit, torna (műszabadgyakorlat), Keleti Ágnes, torna (felemáskor­lát), Bodó Andrea, Karcsics Irén, Keleti 'Ágnes, Köröndi Mar­git, Köteles Erzsébet, Kövi Mária, Tass Olga, Vásárhelyi Edit, torna (női Jcéziszercsapat); Temes Judit, úszás (100 m gyors); Berczelly (Tibor vívás (kard), Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovlcs József, 71111 Endre, vívás (tőrcsapat); Nagy Mariann—Nagy László, mükorcsolyázái (páros). BETONON ÉS SALAKON Folytatódik a pontvadászat Szigetvári Mátyás bajnok! Vasárnap: OB ll-es forduló Gyulán, egy hét múlva öregfiúk-gála Újabb fordulót rendeznek a salakmotoros OB ll-es bajnok­ságban vasárnap. Ezúttal Gyu­lán, 11 órakor kezdődik a ver­seny. A házigazdák legjobbja, Gyepes Barnabás a legutóbbi debreceni győzelmével már baj­nak, de ennek ellenére nye­regbe száll. Rajta kívül az ösz- szesítésben szintén jól áll két klubtársa, Szenteczki és Han- kovszkl is. Egy héttel később, október 2- án. délelőtt rendhagyó viadal színhelye lesz a gyulai pálya. Az 1978. évi magyar bajnok, Mészáros László kezdeményezé­sére ekkor találkoznak a régi bajnokok, hogy gálaverseny ke­retében megmutassák, öreg mo­toros, nem vén motoros ... Az indulók közt olyan neveket ta­lálunk, mint a tízszeres bajnok id. Gyepes Barnabás, a régiek közül egyedül világbajnoki dön­tőbe jutott Radácsi Ferenc és Perényi Pál, aztán' Berki Já­nos, Szőke János, Sziráczki Ist­ván, id. Tihanyi Sándor, Mikó László, a gyulaiak edzője, va­lamint Szilágyi Sándor és Kraj- csó Attila is, a gyulaiak, Illetve békéscsabaiak közül. * * * A pécsi XXVII. Bosch Me- csek-Pannon autós hegyiver­seny a sportág egyik kiemel­kedő idei eseménye volt; egy­aránt beszámítottak eredményei az Európa-bajnokságba, az Al­pok—Duna Kupába és az or­szágos bajnokságba is. Tizen­egy ország 102 pilótája birkó­zott az 5720 méteres, 360 méter szintkülönbségü hegyi pályával. A sok európai sztár mellett egy szarvasi indulója is volt a ver­senynek, Szigetvári Mátyás, aki a Bp. Racing Club színeiben a magyar bajnoki pontokért szállt harcba Reynard Fordjával. Az abszolút sorrendben Kiss Dezső mögött 2. lett, s ez azt jelenti, hogy az E—18-as géposztályban megnyerte az idei országos1 baj­nokságot. — „Három másodperccel tud­tam gyorsabb lenni, mint a leg­nagyobb riválisnak számító, ha­zai pályát Igencsak kiválóan is­merő pécsi Kálmándi Laci. és ez sok mindent elmond. Még egy nagy erőpróba áll előttem az idényben; október közepén a Mitropa Kupa egyik osztrák futamán indulok, és úgy néz ki, ha a legjobb nyolc között végzek, akkor iaz idei összetett sorrendben egyszámjegyű he­lyezést érhetek el, és megelő­zöm a nyugatnémet Waiter Lechnert, akinek istállójához tartozom. Ez esetben bizonyára elégedett lesz velem.” AZ NB III-AS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Állasa TISZA CSOPORT 1. Tiszavasv. 5 1­­15-3 17 2. Szabó L. SE 4­1 1 16-3 13 3. Rakamaz 4­1 1 13-5 13 4. H.-böszörm. 4­­2 15-9 12 5. T.-szentmikl. 3 1 1 1 9-7 12 6. Olefin SC 2 2 1 1 11-6 11 7. Rákóczifalva 2 2 1 1 8-4 11 8. Balmazújv. 2 2 1 1 4-4 11 9. Kaba 2 2­2 9-8 10 10. Kisvárda 2 1 1 2 10-11 9 11. Hajdúnánás 1 2 1 2 6-9 8 12. Berettyóújf. 1 1 2 2 9-12 7 13. Szeghalom 1­1 4 6-15 4 14. Jászkisér­1 1 4 3-16 3 15. Asztalos SE­­2 4 4-13 2 16. Mezőcsát­­1 5 2-15 1 AZ NB III KÖRÖS CSOPORTJÁBAN AZ IFJÜSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Békés 65-1 29-7 10 2. Sz. Dózsa 5 4 1 - 17-4 9 3. Kiskőrös 64-2 14-10 8 4. Gyula 5311 14-8 7 5. SZVSE 5311 6-3 7 6. OMTK 53-2 15-10 6 7. Soltvadkert 5221 8-9 6 8. Kun B. SE 5212 12-9 5 9. KTE 5113 7-8 3 10. Csongrád 5113 12-16 3 11. Mk.-háza 51-4 7-14 2 12. Szentes 51-4 9-19 2 13. Mezőhegyes 51-4 10-24 2 14. Miske 51-4 8-27 2 A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Füzesgyarmat 6 5 1­24-5 11 2. Nagyszénás 6 4­2 15-10 8 3. Medgyesegyh. 6 3 2 1 12-9 8 4. Gyomaendr. 5 3 1 1 16-6 7 5. B.-szentandr. 6 3 1 2 13-6 7 6. Agyagipar 5 2 2 1 9-6 6 7. Battonya 5 3­2 7-8 6 8. Sarkad 5 2 1 2 8-6 5 9. Kaszaper 6 2 1 3 10-12 5 10. Kondoros 5 2 1 2 9-15 5 11. Kétegyháza 6 2 1 3 7-16 5 12. Mezőberény 6 2­4 8-8 4 13. Vésztő 6 1 1 4 7-16 3 11. Gádoros 5 1­4 9-17 2 15. Kamut 6 1­5 6-20 2 Kritikus 90 perc a Videoton ellen NB I-es labdarúgócsapataink a hét végén a következő páro­sításban lépnek pályára. Szombat: MTK-VM—Ferencváros, 18.30. Haladás VSE—Veszprémi SE, 16.00. Ü. Dózsa—Siófoki Bányász, 16.00. pécsi (MSC—Tatabányai Bányász, 16.00. Bcs. Előre Spar­tacus—Videoton ISC, (Békéscsaba, Kórház u., 16.00, Kurmai (Var­ga S., Varga J.). Vasárnap: Bp. Honvéd—Vasas SC, 18.30. D. Kohász—Váci Izzó, 15.00. (Zalaegerszegi TE—Rába ETO, 18.30. Elég csak a bajnoki ta­bellára nézni, hogy a mai Előre Spartacus—Videoton találkozóra nyugodtan rá­foghassuk: a lila-fehérek számára kritikus 90 perc lesz. A repülőrajtot vett fe­hérváriak amúgy is sok borsot törtek már a csabai­ak orra alá a Kórház utcá­ban, most viszont talán min­den eddiginél nagyobb szük­sége lenne a sikerre a házi­gazdáknak. Eddig nemigen volt példa rá, hogy győze­lem nélkül játsszanak végig hat őszi fordulót a kezdés után. Csank János vezető edző úgy véli, hogy legutóbb Tatabányán a „szokásos mó­don” kaptak ki. . — Sajnos, a szűkös játé­koskeret miatt a változtatás lehetősége kizárt. De bízom abban, hogy stabilizálódik védelmünk, és végre góllövő cipőt húz valaki a lábára. De még jobb, ha többen is! — tette hozzá. Mi pedig azt kérdez­tük a vezető edzőtől, meny­nyiben érzi a Videoton el­leni mérkőzést úgymond vízválasztónak ? — Én sem járok csukott füllel az utcán, s tudom, ha kikapunk, az sem kizárt, hogy fel kell állnom a kis- padról. Sőt, lehet, hogy az ellenkező esetben is . .. Az utóbbi hetekben nyilván sokat töprengett azon, mi lehet a kudarcso­rozat oka? — Természetesen. Átnéz­tem jegyzeteimet, végiggon­doltam a történteket, és en­nek alapján nyugodtan mondhatom: nincs miért lel- kiismert-furdalást éreznem. Nem követtem el olyan szakmai hibákat, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak volna. Tatabányán még a he­lyi szurkolóknak is feltűnt Kanál lélektelen játéka. A Rába elleni itthoni meccsen pedig az, hogy Belvon bal- hátvédet játszik. — Valószínűleg azért, mert kikaptunk. Kanál valóban „leeresztett”, noha már biz­tos, stabil ember volt a csa­patban. De azt kell mond­jam, elsősorban mindenki egyénileg felelős azért, hogy milyen állapotban érkezik az edzésre, vagy a mérkő­zésre. Itthon is, meg külföl­dön is ... És ezt másokra is értem. Belvon? Igaz, ő első­sorban baloldali középpá­lyás. de hátvédként is meg kell hogy állja a helyét, amikor arra van szükség, így láttam jónak. Akik ide szerződtettek, annak idején is tudták, milyen típus va­gyok, s aligha változom meg. A legtöbbször azt hallom vissza, hogy nem beszélge­tek eleget a játékosokkal. Valóban. Mert azt tartom, hogy akivel néhány mondat­ban nem lehet tisztázni a tennivalókat, a kötelezettsé­geit, azzal órákon át is fö­lösleges beszélgetni. Az edző azzal zárta: amíg ő felelős az első csapat szak­mai munkájáért, továbbra sem érzi szükségét az ilyen jellegű segítségnek. A jólértesültek már a ve­zető edző utódját-utódjait is tudni vélik. Pesti tárgyalá­sokról regélnek, noha, ebből — tudomásunk szerint — mindössze annyi igaz, hogy Oroszki átigazolása ügyében tárgyaltak a fővárosban. A legnyomósabb érvekkel a csapat szolgálhatna ma délután, méghozzá azzal a tudattal pályára lépve a Vi­deoton ellen, hogy nem az edzőért, vagy az edző ellen futballoznak, hanem a klubért, a városért, a Békés megyei szurkolótáborért. Pil­lanatnyilag három bajnoki pont érne a legtöbbet! F. I. MÉRLEG Szf.-várott IBcs.-n 1974—75 0—1 0—0 1975—76 3—0 2—3 1976—77 3—0 2—5 1977—78 4—0 1—1 1978—79 3—0 3—1 1979—80 1—0 3—1 1980—81 3—1 2—0 1981—82 1—4 1-1 1982—83 4—0 2—1 1983—84 Bcs. az NB II-ben 1984—85 4—1 0—0 1985—86 2—0 1—2 1986—87 0—0 0—0 1987—88 0—0 M 1 1 988—89 ? Az eredmény a pályaválasz­tó szemszögéből értendő. Ifjú dzsúdósok vetélkedőié A Békés megyei ál­talános iskolások cselgáncskupájá­nak küzdelmeit a Honvéd Szalvai SE termé­ben rendezték, melyen 13 ál­talános iskola dzsúdósai ve­télkedtek. A pontversenyt a Békéscsabai 1. Sz. Általános Iskola együttese nyerte. A további sorrend: 2. Eleki Ál­talános Iskola, 3. Bcs. Szabó Pál Téri Általános Iskola, 4. Bcs. 11. Sz. Általános Iskola. Az egyes súlycsoportok győz­tesei. Serdülők (13-14 évesek). 35 kg: Bíró (2. sz. iskola). 40 kg: Borgye (Elek). 44 kg: Kiss (Szabó Pál Téri Alt. Isk.). 52 kg: Kaszkó (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 56 kg: Palyik (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 60 kg: Halmágyi (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 64 kg: Sarkadi (Bcs. Szabó Pál Téri Alt. Isk.). 68 kg: Borsi (Szabadkígyós). +68 kg: Kovács (Bcs. 3. Sz. Alt. Isk.). úttörők. I. kcs. (11-12 évesek). 32 kg: Szörnyű (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 35 kg: Zsótér (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 38 kg: Szaszák (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 41 kg: Túrák (Bcs. 11. Sz. Alt. Isk.). 49 kg: Balogh (Bcs. 3. Sz. Alt. Isk.). 58 kg: Bonkos (Bcs. I. Sz. Alt. Isk.). +58 kg: Majoros (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). II. kcs. (10 évesek). 29 kg: Purecsek (Elek). 32 kg: Palyik (Bcs. Szabó Pál Téri Alt. Isk.). 35 kg: Halmágyi (Bcs. 1. Sz. Alt. Isk.). 38 kg: Dohak (Elek). 41 kg: Mohácsi (Bcs. 10. Sz. Alt. Isk.). Debrecenben nemzetközi cselgáncsversenyt rendeztek, melyen 13 magyar egyesület és egy litván klub vetít részt. A szalvaisok eredményei. 35 kg (9): 3. Bíró. 60 ikg (13): 2. Palyik. 64 kg (12): 3. Hal­mágyi. +68 kg (8): 3. Borsi. * * * Bozó András, a Szalvai SE dzsúdósa a junior válogatot­tal a közelmúltban Lengyel- országban, Osztyinban nem­zetközi versenyen vett részt. A viadal egyben válogató is volt a novemberi junior EB- re. Bozó két győzelemmel és két vereséggel az 5. helyen végzett. * * * Kaposvárott rendezték meg a II. osztályú cselgáncs vidékbajnokságat, melyen a szalvaisok a következő ered­ményeket érték el. 65 . kg (8): 1. Gémes, 3. Orliczky. 71 kg (10): 1. Szojka, 3. Mity- kó, 5. Balogh Cs. 86 kg (9): 1. Domucza, 3. Kardos. 95 kg (8): 1. Jantyi'k. +95 kg (6): 2. Bondor. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 560L Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapűzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom