Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-26 / 230. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! 1988. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ Ár»: 1,80 forint XLHI. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM Nemzetiségi kiildöttválasztó közgyűlés Battonyán Battonyán a nemzetiségi kongresszusra készülve ta- iáílkozott a hét végién a mű- véllődési ház nagytermében az litt élé szerb és román lakosság. A külüöttválásztó közgyűlés fő napirendje a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének (MDDSZ) VII. kongresszusára a küldötteik megválasztása. Az ülés bevezetőjét Takács Dezső, Battomya nagyközség tanácselnöke mondta éli, majd dr. Rusz Márk, az MDDSZ élmiöke és Márk György, az MRDSZ főtitkára tartott beszámolót anya- nyelvén. A program mozgalmas, érdeklődésre számot tartó volt, amit az is -bizonyít, hogy a hozzászólók nagy lelkesedéssel beszéltek a község és ezen belül a nemzetiség helyzetéről!. Ki anyanyelvén, ki magyarul, vagy a kettőt ötvözve mondta el fölvetéseit, gondolatait. Többek között elhangzott, hogy a jelenlegi időszak mindenképp mozgalmasabb a korábbi öt évnél, hiszen a társadalmunk egészét a megújulási törekvés készteti. Ennek a folyamatnak szükségszerűen része a nemzetiségi politika -reformja, amélyét jelez a nemzetiségi törvény tervezetének kiadása is. A helyi -lakosság 11 százaléka rámám, illetve délszláv nemzetiségű. . Számunkra fontost hogyan élnek Magyarországon a nemzetiségi családok, hogy találják meg számítás saika-t. Gondjaik, javaslataik továbbvitelére hivatottak a megválasztott -küldöttek. A küldöttválasztó közgyűlés a Fáklya néptáncegyüittes műsorával zárult. H. M. Munkalátogatás a vízlépcső- építkezésen Németh Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodásiig valamint Somogyi László építési és városfejlesztési miniszter szombaton mun- kallátogatást tett a bős— nagymarosi vízlépcsőrendszer különböző munkaterületein. Kíséretükben voltak a munkálatokat irányító szervek és vállalatok vezetői.. Fölkeresték Visegrádöt, Esztergomot, béléért ve a- régészeti feltárásokat is, Dunák i'litiit és a csehszlovák területen folyó munkálatokat. A bősi vízlépcső és az üzemvízcsatorna megtekintésénél csehszlovák részről Ivan Knotek, a Szlovák Kommunista Párt elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Vladimír Margetin szllbvák erdőgazdálkodási, vízgazdálkodási és fafeldolgozó-ipari miniszter, Vladimír Lokvenc, a dunai vízlépcsőrendszer csehszlovák kormány-meghatalmazottja, valamint Barity Miklós prágai magyar nagykövet és Tóth József pozsonyi főkonzul vett részit. Katonaeskü Békéscsabán Az elmúlt hét végén Békéscsabán a Nagy Sándor laktanyában — mint az ország sok más laktanyájában is — esküt tettek az újoncok. Az udvar megtelt a hozzátartozókkal, csillogó szemű édesanyák, feleségek, aprócska gyermekek és büszke tekintetű- édesapák figyelték a felsorakozott egységeket — képünkön —, köztük elsősorban a férfivá érett fiút. Szép, megható volt a katonaeskü, amely egy életre meghatározza az eskütevőnek a haza iránti kötelezettségeit, magatartását. Igazán öröm volt látni, hogy a fiatalok fegyelmezetten hajtották végre az első komolyabb feladatot. Jól sikerült az első „közönség előtti” díszmenet, amelyben esetleg csak a gyakorlott szem vehetett észre kisebb hibát — ha volt ilyen —, a kívülálló semmiképpen. Az eskütétel után került sor á ,.szülői értekezletre”, ahol meggyőződhettek arról, hogy a katonafiúnak milyen a szálláshelye, az ellátása, kikkel és hogyan él a laktanyában. Meggyőződhettek arról, hogy semmi okuk az elkeseredésre, sőt, amikor újra visszatérnek a civil életbe, érett, felnőtt férfivá válnak. Béla Ottó A megyei tanácselnök tájékozódik a megye iránt érdeklődőkről Jyet a közelmúltban' Gyulán rendezett közgazdász-vánflppen úton voltunk Budapest félé, amikor a rádióból a Déflii krónika hírüli adta; a BNV 35-ös pavilonjában Békés megye bemutatkozik. A szombaton megjélérat Hungexpo Vásár Híradójában egy teljes oldali megyénkkel, a kiállításunkkal, a megye bemutatkozó üzemeivel foglalkozott. Az Országos Piackutató Intézet Marketing című fo lyói.rata, mintegy Békés megyei kiü'lönszámkénit vezércikkben közölte Gyulavári Pál, Békés Megye Tanácsa elnökének gondolatait, aimedorgyűilésen továbbfejlesztve elemzett: „Olyan megyepolitikát kell kialakítanunk, amelyben a gazdasági vezetés aktívan részt vesz a gazdasági és a nem gazdasági jellegű feltételek formálásában is.” — A megyei tanács hagyományos feladatköre az igazgatás — mondta a vásáron a megyei tanácselnök. — Mia már ez kevés, válülal- koznunik kell a társadalOm- és gazdaságszervező funkcióra. A tanácsok legyenek képesek a területi érdekeket területen kívül is érvényre juttatni, élfogaditatni. „Új lehetőségek Békésben. Békés megye az utóbbi években számos gazdasági kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet, s most is az egyik első megye, amelynek vállalatai megyei keretekben mutatkoznak be a BNV-n” — olvashatjuk a vásári újságban;. És mii aiz, amit láttunk? Szép 'kiállítás, némi esztétikai kifogásoilihatósáiggal, Bimél|ynek tanulságait érdemes hasznosítani. Megyénk sofcarcúságát szemléletesebben is be lehetne mutatni, arra dis ügyelve, hogy az utólag' kihelyezett, kézzel írott Irányi tó tábláik ne rontsák az egész keMiemies összképet, lehangolva a készséges és -csinos háziasszonyok kalauzolásától kitárt érdeklődésű látogatót. Szarvas városa partnerként és kiállítóként -is jól vizsgázott: az öntözési kutatóintézet szántóföldi rizsfaj tát, a haltenyésztési kutatóintézet pedig a szívinfarktust megelőző busaprogramjának propagálásával, az arborétum különleges dlísznövényeilvel, jött él. A Bélmegyeri Új Baráz(Folytatás a 3. oldalon) Ausztriai kapcsolatok A McCann-Erickson Interpress Nemzetközi Reklám Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Serényi János tárgyalásokat folytatott Gyulavári Pál megyei tanácselnökkel az együttműködés lehetőségéről. — Az osztrák fiókcég képviselője üzleti partnert keres, a jövőbeni távlatokat kidolgozzák, hogyan lehet az osztrák és a Békés megyei cégek között árut cserélni és propagálni, közös kiállítást, technikai tájékoztatót, idegenforgalmi látványosságot rendezni, hol Békés, hol Ausztria városaiban — tájékoztat Gyulavári Pál. — A cég elkészíti a javaslatait, jövő év tavaszán ebből már forintért lehet valami, s ez mindenféleképpen hasznos megyénknek! Szombaton egy, vasárnap újabb két aranyérem Borkai Zsolt tornász, Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás úszók az újabb éremszerzttk TITKON REMÉLTÜK Kétségtelen, hogy a szombati események közül a tornászok férfi szerenkénti döntőjére irányult a figyelem — magyar szempontból. Érthető, hiszen a legjobbak- kal együtt találhattuk Borkai Zsoltot a lólengésben, s ugyancsak a mezőny legeredményesebb gyűrűspecialistái között szerepelt Gu- czoghy György. Nos, amiben titkon bízott 10 millió magyar, bejött: Barkái Zsolt kitűnő gyakorlatot bemutatva, maximális pontszámot kapott (10), s harmadmagával állhatott a dobogó legfelső fokára. Vagyis így szólt biz eredményhirdetés: a lólengés olimpiai bajnoka: Barkái Zsolt (Magyarország), Dmitrij Bilozercsev (Szovjetunió) és Lubomir Geraszkov (Bulgária), ösz- szesítve mindhármójuknak 19,95 pontja volt. A másik érdekelt, Gu- czoghy már nem tudott előrelépni, így a fináléban a 8. helyen kötött ki. MESSZI MEGLEPETÉSE . . A bolgárok visszaléptek a súlyemelőversenyek további szereplésétől, ez mégsem kisebbíti Messizi István eredményét. A kecskemétiek kiválósága a 82,5 kg-osok között 370 ikg-os összteljesítménnyel ezüstérmes lett (a másik magyar, Barsi, sérülés miatt visszalépett). A civilben szakács Messzit csak a szovjet Arszamakov tudta megelőzni 7,5 kg-al. Itt a bronzérmes a dél-koreai Li Hjung .Kun lett. Csengeri Kálmánt a doppingvizsgálat pozitív eredménye miatt kizárták, így ez a 4. helyezésünk odaillett. Ezek voltak a szombati hírnek és eredmények a súly- ernelőosarnafeból. És akkor nézzük a vasárnapot. 90 kg-os súlycsoport, olimpiai bajnok: Anatolij Hrapatij (Szovjetunió) 412,5 kg (187,5, 225) — új olimpiai csúcs, régi:Nicu Vlad (Románia) 392,5 (172,5, 220) — 1984, 2. Nail Muhamedzsarov (Szovjetunió) 400 (177,5, 222,5), 3. Slawomir Zawada (Lengyel- ország) 400 (180, 220), 4. Andrzej Piotrowski (Lengyelország) 365 (165, 200), 5. Buda Attila (Magyarország) 360 (175, 185), 6. David Mercer (Nagy-Britamnia) 357,5 (157,5, 200), ... 9. Balázsfi Zoltán (Magyarország) 345 (160, 185). Azonos eredménynél a testsúly döntött. DARNYI TAMÁS KÉTSZERES OLIMPIAI BAJNOK Magyar szempontból is volt csattanója a szöuli úszó versenyek zárónapjának. A két magyar reménység közül először Darnyi Tamás lépett rajtkőre a 200 méteres férfi vegyasúszásban, s ugyanolyan biztonsággal nyerte ezt a számot, mint néhány nappali korábban a 400 vegyest. Hogy a párhuzam folytatódjék, a viliág- csúcs most is sikerült. Ezzel már a harmadik magyar úszóaranyérmet szerezte az olimpián, s valószínű lett, A 100 kg-osok mezőnyében ma, hétfőn lép küzdőtérre a békéscsabaiak kitűnősége, Bökfi János — magyar idő szerint 12 órakor. Egerszegi Krisztina, a 200 méteres női bátúszás olimpiai bajnoka Fotó: Németh Ferenc hogy a sportág éremtábláza- tán Magyarország 'az NDK és aiz Egyesült Államok mögött a rendkívül előkelő harmadik helyen végez. A 200 férfivegyes nyitotta a programot. Mivel Darnyi délelőtt a legjobb időt úszta, a négyes pálya jutott neki, két oldalán pedig a legnagyobbnak tartott ve- télytársak, a szovjet Vagyim Jarosesuk és az NDK-beii Patriok Kühl úsztak. A forgatókönyv ugyanolyan volt, mint délelőtt, ötven méterig a pillangózóspeciailista Jarosesuk másfél testhossz- nyi előnyt szerzett Darnyi előtt, de aki ismeri a magyar szuperkiassiZis képességeit, az egy pillanatig sem aggódott. A második ötve(Folytatás a 7. oldalon) Bemutatkozunk a BNV-n Új lehetőségek Békésben