Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

1988. augusztus 13., szombat EUSESE}1 Zúgnak a harangok A harangnak minden idő­ben nagy becsülete volt és van az emberek körében. Jelzi az idő múlását, a fél­revert harang jelzi a bajt, a lélekharang, hogy megint el­ment valaki. Ha egy temp­lomban nincs harang, az a gyülekezet számára fájó hi­ány. Ha volt, és elpusztult, még fájóbb, s emléke arra sarkallja az embereket, hogy amilyen gyorsan csak lehet, pótolják. „Az elnökség jelenti, hogy az elrepedt kisharang helyé­be megrendelt ugyanilyen nagyságú harang megérke­zett, felavattatott, és ez évi (1906) október 27-én, azon vasárnapon, amikor a re­formatio emlékünnepét ün­nepeltük, s a számkivetés­ben meghalt dicső fejedel­meinknek, Thököly Imrének és II. Rákóczi Ferencznek te­temei az édes hazai földbe örök pihenésre a nemzet és egyházunk örömére hazaho­zattak, szólalt meg először a kisharang.” A fent idézett néhány sort abban a gyűjteményben ol­vashatjuk, amelyet Tóth Kálmán, az orosházi honis­mereti kör tagja készített a város harangjairól. — Nyomdászinasként szemtanúja voltam annak, ami 1943-ban történt az orosházi evangélikus temp­lom kertjében: a második világháború embert és anya­got felörlő gépezete lepa­rancsolta helyéről, a torony­ból az 1923-ban öntött nagy­harangot. Végignézve a megilletődött arcokon, rá­döbbentem ; többről van itt szó, mint néhány mázsa bronzról. Egy harangról, aminek békés, nyugalmat árasztó hangja nap mint n^p átszállt a város felett a bé­két hirdetve. Öt is elérte elődje sorsa. Elvitték, fegy­ver lett belőle — gondoltam akkor. Mint később meg­tudtam, ez a harang átvé­szelte a Nagy Pusztítást és a békés építőmunka kezde­tén valaki megtalálta a Nagytétényi Vegyi és Kohó- művek telepén. 1947 nyarán visszakerült helyére. — Nos, ennyi élmény és ismeret birtokában kezdtem el az orosházi harangok tör­ténetét kutatni — mondja Tóth Kálmán nyugalmazott nyomdász, a Juhász Balázs gyűjtőklub tagja. — 1984­ben láttam munkához. Más­fél évig tartott, amíg az egyházi lapokat, irattárakat átbogarásztam. Ezután segí­tőtársaimmal, Krausz Imré­vel és Fehér Bélával (mind­ketten fotósok) megmásztuk a kupolákat. Az evangélikus templomban -közel negyven év után ekkor láttam meg újra a régi haranglábon a sok vihart megélt nagyha­rangot. Kitekintve a torony­ból, azzal a reménnyel vál­tam el tőle, Aiogy nem kell még egyszer a kalandos utat megtennie, és helyén ma­radva csak a békét hirdeti az elkövetkezendő időkben is. Következő utam a római katolikus templomba veze­tett, ahol a művészien meg­munkált harangok titkát próbáltam megfejteni. Kers- májer József harangöntő mestertől — aki megszállott­ja munkájának — sokat ta­nultam. ö jelenleg is készí.t csengőket, megrendelésre harangokat. Kutatómunkám során jómagam 12 csengőt és kettő darab harangot gyűjtöttem. Vannak embe­rek, akiket egész életükben elkísér szülőfalujuk harang­szava — engem az orosházi harangok zúgása ragad ma­gával. (Miközben mondandója végére ért Tóth Kálmán, a távolban megkondultak a harangok. Végszóra.) Csete Ilona Az orosházi evangélikus templomban, az oltár közelében, a zombai templom romjainak tégláiból emelt talapzaton áll a repedt harang, melyet a városalapitó ősök vittek Oros­házára 1744-ben Fotó: Béla Ottó fl szervezeti irányítási rendszer tnvábbfejlesztáse (Folytatás az 1. oldalról) korgyárat, mely a tröszt megszűnésével többek között viseli a valamikori kábái fejlesztés terheit is. Felve­tette azt is, hogy noha egy­re erőteljesebben hatnak a piaci mechanizmusok, a gyártelepek irányításában továbbra is a direkt mód­szerek dominálnak. Baukó Mihály, a DTCSV igazgatója javasolta: dolgoz­zanak ki konkrét ajánlást, melyek azok a területek, ahova érdemes a tőkét be­fektetni, hol számíthatnak a megyében a legjobb hoza­dékira. Murányi Miklós úgy vélte, ezt a piacra kell bíz­ni, a tőke úgy is oda áram­lik, ahova érdemes. Viszont — reagált a javaslattevő — még nincs igazi piac, nem biztos, hogy a tőke „magá­tól” tudja, hova kell men­nie, nem árt azt ma még csalogatni. McDonald’s-rekord Április végén nyitották meg Budapesten az első ma­gyarországi McDonald’s gyorskiszolgáló éttermet, amely iránt változatlanul nagy az érdeklődés, sőt fo­kozatosan nő a forgalma: májusban 15,2 millió, júni­usban 17 millió, júliusban pedig már több mint 18 mil­lió forintot forgalmat bo­nyolított le. Naponta átlago­san hat és fél ezer embert szolgálnak ki és 10 200 ham­burgert adnak el. Ilyen nagy forgalomra nem szá­mítottak a Bábolnai Mező- gazdasági Kombinát ameri­kai partnerei sem, akiknek tájékoztatása szerint a vi­lágon több mint 10 000 McDonald’s étterem kínálja hagyományos választékát, s közülük a budapestinek a legnagyobb a forgalma. A Bábolna—McDonald’s Vegyesvállalat Kft. fejlesz­teni kívánja a gyorsétter­mek hálózatát. Tudnivalók az új autóbusz- pályaudvar átadása kapcsán várható változásukról A békéscsabai új autóbusz-pályaudvar ünnepélyes átadásának időpontját 1988. augusztus 19-én 11 órára tűzte ki a megyeszék­hely tanácsa. Még aznap — várhatóan 13 órától — megindul a forgalom e tömegközlekedési centrum területén, és másnap, 20-án müszakkezdetkor a Malom-téri forgalomirányító alköz­pont is megkezdi rendeltetésszerű működését. Az új autóbusz-pályaudvar fölavatásával megszűnik a hely­közi járatqk érkeztetése a Hunyadi térre, s több olyan válto­zás lép életbe, amely miatt célszerűnek találtuk olvasóink tá­jékoztatását. Békéscsabáról Békéssámsonra 16.25 helyett 16.35-kor indul Békéscsabáról Dobozra 5.25 helyett 5.35-kor Békéscsabáról Kondorosra 16.20 helyett 16.30-kor Békéscsabáról Köröstarcsára 16.30 helyett 16.35-kor Békéscsabáról Orosházára 16.25 helyett 16.35-kor Békéscsabáról Szarvasra 16.30 helyett 16.40-kor Békéscsabáról Üjkígyósra 16.20 helyett 16.30-kor Békéscsabáról Üjkígyósra 14.25 helyett 14.30-kor Békésről Békéscsabára 13.20 helyett 13.10-kor (!) Orosházáról Kondorosra 17.25 helyett 17.35-kor (E járatnak a Szegedről 17.24-kor Orosházára érkező vonathoz lesz csatlakozása.) Üjkígyósról Békéscsabára 13.05 helyett 12.55-kor (!) indul Augusztus 19-én, délután egy órától tehát a menet­rend szerint minden távol­sági, valamint a pályaudvari végállomású helyi járat be­kanyarodik az autóbusz-pá­lyaudvarra. Ezt követően a járatok beállnak a megszá­mozott indulóhelyekre. A gyalogos-aluljáróban fel lesz­nek tüntetve, a fő közleke­dési irányok, melyek útba­igazítást adnak a célállomá­sokról. Azért is érdemes az aluljáróban jól tájékozódni, mert a különböző számú ko­csiállások között a föld fel­színén nem lehet ide-oda szaladgálni. A Körös Volán szakemberei egyébként ígé­retet tettek, hogy a köny- nyebb eligazodás érdekében lehetőleg mindig ugyanar­ról a kocsiállásról indítanak egy-egy járatot. Az aluljá­róban pedig egyértelmű táb­lákat helyeznek el, amelyek jól jelzik a fő közlekedési irányokat. Az Orosháza. (Csorvás), Szarvas (Kondoros) felől ér­kező autóbuszjáratok a Szarvasi út—Szabolcs utca— autóbusz-pályaudvar útvo­nalon közlekednek. (E hely­közi járatok a Csengeri ut­cánál is megállnak.) A Me- zőberény (Békés) felől a Bé­kési, Berényi úton érkezők ugyancsak a Szarvasi út— Szabolcs utca útvonalon'jut­nak el az autóbusz-pályaud­varhoz. Az ebből az irány­ból érkező járatok megáll­nak a Kazinczy utcai meg­állóhelynél. Ezek a járatok nem érin­tik a városközpontot. A vá­rosközpont megközelítése he­lyi járatra történő átszállás­sal oldható meg. A Gyula felől érkező járatok a Kö­rös Hotel mellett levő meg­állóban állnak meg. Békés­csaba—Doboz között közle­kedő járatok az ez év május 29-től érvényes autóbusz­menetrendben leírtakkal el­lentétben, a konzervgyárig nem közlekednek. Az átszállások meggyorsí­tása érdekében néhány, köz­tük a Körös Hotel előtti megállóhely úgy lett kiala­kítva, hogy a helyközi járat leszállóhelyén állnak meg a helyi járatok autóbuszai is. A csatlakozások biztonsága miatt néhány járatnak mó­dosul az indulási ideje, amelyet a fenti táblázatban fogl altunk össze. Ezen túlmenően a lakos­sági igények jobb kielégítése érdekében néhány új jára­tot is indít- a Körös Volán. így hétfőtől péntekig na­ponta négy új járat közlekedik Békéscsaba és Gerendás között. Békéscsa­báról 5.40 és 16.25, vissza pedig 6.30, illetve 17.20-kor indul az autóbusz. Megjegy­zendő, hogy ezzel egyidejű­leg a Csorvási egészségház­tól 6.55-kor, illetve Békés­csaba autóbusz-állomásról 16.05-kor induló konzerv­gyári szerződéses járatot 1988. augusztus 22-től csak a Békéscsabai Konzervgyár igazolványával rendelkező dolgozók vehetik igénybe. A munkanapokon Békés­csabáról 17.25-kor Békésre közlekedő járatról átszállás­sal 17.45-kor lehet tovább utazni Mezőberénybe. A megnövekedett utas- igény miatt felülvizsgálta a Volán az Újkígyós—Békés­csaba között közlekedő já­ratait, és a kritikus idő­pontokban — reggeli mun­kába, iskolába járás idején — plusz autóbuszokat irá­nyított erre a vonalra. Ezek szerint Békéscsabá­ról Újkígyósra a reggeli órákban mindennap 5.10, 6.10, 7.45 és 8.00 órakor, il­letve hétfőtől péntekig 5.00, 5.20, 6.15, 7.05 órakor indul­nak a járatok. Üjkígyósról a megyeszékhely felé pedig naponta 4.40, 5.40, 5.55,6.35 órakor, hétfőtől péntekig pe­dig 4.30, 4.50, 5.45, 6.40,7.50 órakor indulnak buszok. Az ezt követő időpontokban a menetrendben leírtak sze­rint közlekednek a járatok. A békéscsabai új autóbusz­pályaudvar átadását követő­en, alig tíz nap múlva, szep­tember elsején megváltozik a megyeszékhely helyi jára­tú autóbuszainak menet­rendje. Az öt-tízperces idő­csúsztatások elsősorban a reggeli fél 8 körüli, vala­mint a délutáni csúcsidősza­kok háromnegyed 3 és fél 5 óra közötti időszakokra te­hetők. Az új helyi menet­rend már kapható a Körös Volán autóbusz-állomásain, illetve akik rendelkeznek megyei menetrendfüzettel, az abból kivágható utalvány el­lenében díjtalanul hozzájut­hatnak a kis könyvecskéhez. (Megjegyzés: a menetrend­füzetben feltüntetett 21-es számú helyi járat csak az ipari út megépülése után közlekedik.) Az új autóbusz-állomással, illetve az új menetrenddel kapcsolatos észrevételeiket szívesen fogadja a Körös Volán, s az elkövetkező há­rom hónapot kísérleti idő­szaknak tekinti, amely után elképzelhető újabb járat­vagy menetrend-korrigálás. Bacsa András Michels László, a Forcon igazgatója a vegyes vál­lalatok létrehozásával kap­csolatban felmerülő prob­lémákról beszélt. Arról, hogy nem egyértelmű, különösen az önálló vállalatok érde­keltsége ebben, és sokrétű előkészítő munkát igényel a különböző érdekek egyezte­tése, az óvatosság elenged­hetetlen. Dr. Krattinger Márton, az MNB Békés megyei igazga­tója elismerve azt, hogy ma már nem egyértelmű, hogy az önállóság mindenáron való kivívása az egyetlen előre vivő út, hangsúlyozta, hogy hosszú távon bizony más lehetőséget ad az önál­ló gazdálkodás, mint a gyá­ri, telepi szintű, tehát erről, mint távlati célról nem len­ne jó lemondani. Állást foglalni e témában — jegyezte meg a Teszöv- titkár, Győrfi Károly. — most, amikor nagy hord­erejű változások előtt ál­lunk, igen nehéz. Csatári Béla, a megyei pártbizott­ság nyugalmazott titkára * a meglévő egységek továbbfej­lesztése mellett voksolt. Varga István, a szeghalmi pártbizottság nyugalmazott titkára elmondta, hogy több gyártelep vezetőjével beszél­getett a szervezeti, irányítá­si kérdésekről, s valameny- nyien az önelszámolás miinél szélesebb körű megvalósítá­sát látták célszerűnek. Az SZMT munkatársa, Nadabán Demeter, saját vizsgálataik alapján is ele­mezte az ipartelepek hely­zetét, megállapítva, hogy az önállóságra, illetve a belső önelszámolásra való törek­véseket támogatják. Veres András, a BAGE igazgatója szerint a fejlődés iránya a sokszínűség, tehát engedni kell minden szervezeti for­mát, ami az adott esetben a gazdálkodást előbbre viheti. A felvetésekre Murányi Miklós válaszolt. Az önálló­sodás kérdése körüli vitában úgy foglalt állást, hogy az adott szituáció döntsön, me­lyik forma éppen a legelő­nyösebb. — szatmári — Dőlt betűvel Eötvös Divatba jött Széchenyi! Nap mint nap hallom idézni gondolatait. Igaza, vagy vélt igaza alátámasztására őt citálja a miniszterelnök-helyettes a Parlamentben, s az expozéjával szemben álló képviselő is Széchenyi sorait hívja segítségül. Semmi csodálkozni való nincs ezen, hi­szen az utóbbi közel fél évszázadban a társadalmi rend­szerünkhöz kötődő klasszikusokat is így idézgettük, hol erről az oldaláról, hol meg amarról. Hol valaminek a bizonyítására, hol pedig ugyanannak a cáfolatára. Attól függően, hogy ki és milyen szándékkal fogta kezébe azt a bizonyos ollót, mellyel Marx, Engels, Lenin szövegei­ből egy neki tetsző részt kikanyarított. (Tudom, hogy egyszer majd minden rendbe jön, és csak egy megközelí­tésben értelmezzük a nagyokat, de akkor majd végre el is kellene olvasni, és — mert van üzenetük — idézni is munkáikat.) Ez a mostani Széchenyi-kultusz valahogy más, mint a többi kultusz, melyekkel az eddigiek során találkoztunk. Hiszen itt már nem az idézetek, a kiragadott sorok a fontosak, hanem a szellem. Széchenyi és a kor szelleme. A reformkoré, amelynek felfogása másfél évszázad múl­tán is követendő példa lehet számunkra. Miközben örülök a reformkori eszme és maga Széche­nyi huszadik század végi reneszánszának, rá is csodálko­zom a jelenségre. Jó néhány évvel ezelőtti kesergések jutnak eszembe arról, hogy értékválság van Magyaror­szágon. A szellemi tudat devalválódásáról lehetett hal­lani, és elkeserítő tapasztalatokat szerezni. A műveltség letaszíttatott trónjáról, és helyét lassan-lassan a vagyo- nosodás, mint az embereket megkülönböztető értékmérő vette át. Széchenyi munkáit nem adták ki, Németh Lászlót nem volt sikk olvasni (a piacot elöntötte a döm- pingkultúra, győzelmet aratott a silány bestseller), Eöt­vös Józsefet pedig kiiktatták a középiskolai tananyagból. Talán egy éve sincs, hogy a sors elvetett egy gimnázi­umba, annak is negyedik osztályos tantermébe. Amit láttam, attól majd földbe gyökerezett a lábam. A kated­rával szemben lévő fal sűrűn tele volt ragasztva képek­kel. Zömmel zenészek — ilyen-olyan külföldi együttesék és szólóénekesek — arcmásai, valamint Marlboro, Camel és más cigaretta-, meg szeszesital-reklámok képei kacsin­gattak rám a falról — érzésem szerint fityiszt mutogat­va. Sehol egy költő, egy író, egy múltunkból tisztelt po­litikus, egy zenész, egy képzőművész, egy űrhajós. Nekik már vagy nem volt tyely az ifjú szívekben, vagy ósdi­nak, avíttnak tűntek az Életbe lépő nemzedéknek. Az imént Eötvös József nevét említettem. Pesten azt beszélik, hogy a következő évtized az ő reneszánszát hoz­za. Jó tíz évvel ezelőtt kiadott életműsorozatának egyes darabjaira valósággal vadásznak az antikváriusok. Szó, mi szó, ez a méltatlanul elfeledett politikus-író nem min­dennapi életművet hagyományozott ránk. Kultuszminisz­tersége ma, megváltozott társadalmi és történelmi körül­mények között is példa lehetne. A népiskolai közoktatás állapotáról 1870-ben az or­szággyűlés elé terjesztett jelentésében például a követ­kezőket olvashatjuk: „Az 1868. év kezdetétől Néptanítók Lapja címmel minisztériumomban szerkesztett pedagó­giai hetilapot indítottam meg, s azóta az évi költségve­tésekben reá megszavazott pénzen folytonosan kiadom magyar, német, tót, román, szerb, orosz és horvát nyel­ven, s díj nélkül megküldöm mindazon tanítóknak, kik járatni óhajtják . . . Igaz, hogy a jelen évben csak 12 900 példányban nyomatik; de ennek oka az, hogy a tanítók gyakori változása, s emiatti sok reklamáció miatt, ez évben nem a tanítók, hanem az iskolák nevére küldet­nek a példányok, s így megy az iskolákhoz 8350 magyar, 1800 német, 1250 román, 875 tót, 300 orosz, 225 szerb és 100 horvát példány”. Mindez történt a múlt század közepén a történelmi Magyarországon, technikailag fejletlenebb korban, és a mainál jóval szegényebb országban. Széchenyi István, Eötvös József — mindketten itt születtek, itt boldogul­tak és itt tettek valamit a Duna menti népekért. Iste­nem, de sokszor példálózunk másokkal, tekintünk nyu­gatra, meg a tengeren túlra. S közben elfeledkezünk sa­ját értékeinkről, fontos tanulságokat hordozó múltunk­ról. Legyen csak reneszánsza Széchenyinek, Eötvösnek, a reformkori gondolatoknak, mindazoknak, akik valaha minőséget jelentettek ebben az országban. Nagy szüksé­günk van rá! J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom