Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
o 1988. augusztus 13., szombat Szponzor kerestetik... v Zenei ifjúsági napok Békéscsabán A neustadti (NSZK) fúvósok és a majorettek Békéscsaba augusztus 18- án, 19-én és 20-án harmadszorra ad otthont ifjúsági fúvószenekarok, kórusok és táncegyüttesek találkozójának. A zenei ifjúsági találkozó, közismertebb nevén a Zenit nem verseny, de az együttesek munkáját neves szakemberek értékelik majd. Szente Béla, a találkozó főrendezője így nyilatkozott a minden eddiginél parádé- sabbnak ígérkező rendezvényről : — Az idén több okból is nagyobb sikerre számítunk. Vagy legalábbis arra, hogy az eddiginél többen felfigyelnek megmozdulásunkra. Mind a tavalyi, mind a tavalyelőtti találkozóhoz képest sokkal több együttest látnak vendégül a békéscsabai házigazdák (a Rábai úttörő- és a Balassi néptáncegyüttes, a Bartók Béla leánykar, valamint a Békéscsabai ifjúsági fúvósok). A vendégek közül sokan külföldről, Angliából, az NSZK- ból, Jugoszláviából, Csehszlovákiából és Lengyelországból érkeznek. Nagyon örülnénk, ha ez a rendezvénysorozat idővel nemzetközi hírre tenne szert. Az elmúlt években mindig októberben rendeztük meg a találkozót. Az idén nagyon sokat várunk attól, hogy a találkozó időpontját az augusztus 20-i Csabai Vásár idejére tettük. Azt hiszem, mindkét esemény kölcsönösen sokat segít a másikon. A vásár biztosítja a közönséget, mi pedig a közönségnek a látványosságot. Erre a napra tűztük ugyanis azt a parádés felvonulást, amelyen többek között a Zenit résztvevői is különféle menetprodukciókat mutatnak be. Néhány fúvószenekar látványos majorettecsoporttal szórakoztatja majd a nézőket. A parádé után az együttesek a vásár színpadain adnak műsorokat. Szente Bélától azt is megtudtuk, hogy bár az augusztus 20-i fellépések lesznek a leglátványosabbak, de a legtöbb igazán komoly hangverseny, vagy fellépés már egy nappal korábban lezajlik a város különböző helyszínein. A produkciókat baráti beszélgetés keretében értékelő zsűritagok között ott lesz az idei találkozó díszvendége, prof. dr. Hans- Walter Berg, az NSZK Fúvós- és Folkzenei Szövetségének egyik elnöke, aki egyúttal a Trossingeni Ifjúsági Zeneoktatási Akadémia igazgatója és az első Német Szövetségi Zenei Fesztivál szervező bizottságának elnöke. — Bár nincsenek díjak, meg helyezések — folytatta a Zenit főrendezője —, . a szakmai továbblépés szempontjából mindenképpen hasznosnak véljük ezeket, az értékeléseket. A lényeg persze az, hogy jól érezzék magukat az itt összegyűlt fiatalok, minél több tapasztalatot szerezzenek, és megismerje őket a Békéscsabára látogató zene- és tánckedvelő közönség. S mint Szente Béla mondta, az igazi siker az lenne, ha a város felfedezné magának ezt a találkozót, akár úgy is, hogy mint idegen- forgalmi látványosságot jegyezné. — Persze ehhez leginkább pénz kellene — mondta. — Amikor januárban hozzákezdtünk a szervezéshez, még úgy tűnt, naponta és fejenként kétszáz forint részvételi díjból meg tudjuk oldani az étkeztetést és az elszállásolást. Sajnos, néhány hónap alatt annyit emelkedtek az árak, hogy ezt az összeget harminc forinttal meg kellett toldanunk. Igaz, éz csak akkor tűnik soknak, ha nagyobb létszámra és több napra kell kifizetni ... Több vendégegyüttes érkezik cserecsoportként, ami azt jelenti, hogy a részvételi díjukat valamelyik megyei házigazda-együttes rendezi. De hangsúlyozom, ez csak a szállás és az étkezés. A különféle programok, a zsűri szerződtetése, a fellépések engedélyeztetése, az útlezárást biztosító rendőrök honoráriuma. mind a Zenit központi költségvetését terheli. Ezt pedig nem több. mint százezer forint. Még kimondani is félek, olyan nevetségesen kicsi. Ezt is elsősorban a városi tanácsnak és a KISZ-bizottságnak köszönhetjük. Sajnos, igazi szponzorra nem akadtunk még. Valahogy eladni ma nagyobb biztonság, mint áldozni ... Pedig biztos vagyok benne, megfelelő anyagi megtérülése is van a találkozónak. Ha az itt részt vevő 500 ember csak egymilliót költ el városunkban, már valahol, valakinek megérte... És akkor még a szellemi, kulturális megtérülésről nem is beszéltünk. Pedig a találkozó igazi értékét talán mégis ebben kellene keresni... Magyar Mária Japán hetek Magyarországon Augusztus 4-én kezdődtek meg a Japán hetek Magyar- országon rendezvénysorozat eseményei Békés megyében. Közvetlenül ezelőtt Bács- Kiskun adott otthont a Japán Alapítvány, a Tokyo Vendéglátó Vállalat, a Művelődési Minisztérium, a két megye tanácsa, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja védnöksége alatt álló programoknak. A rendező mindkét helyszínen a Tokyói Magyar Fórum és a megyei múzeumi igazgatóság ; a témák között szerepelt például a japán festő- és írásművészet, ikebana. teaceremónia, a technikai forradalom Japánban; előadás hangzott el a magyar és a japán történelem ' párhuzamairól, a japán irodalomról, életmódról, a környe-. zetvédelmi mozgalomról és a távol-keleti ország jellegzetes gyermekjátékairól. Minamizuka Shingo úrral Haszunuma Taiko festőművésznő gyulai bemutatóját követően találkoztunk; beszélgetésünknél jelen volt a japán küldöttség több tagjai, a festőművész, Shimaya- ma Keiko, Tanaka Kazuo, Kató Kógi, Miwa Shóji. — Shingo úr, ha jól tudom, ön történész, és a magyar történelemmel foglalkozik, nyelvünket is beszéli. Miért érdekli egy tokiói egyetemi tanárt éppen a magyar történelem és ez a nyelv? — A modern magyar történelemmel, a XIX. és a XX. századdal foglalkoztam, és különösen a gazdaságtannal. 1972-ben kezdtem el tanulmányaimat a Budapesti Marx Károly Közgazdaság„Elsősorban az agrártörténelem és a parasztmozgalom érdekel.. Fotó: Gál Edit tudományi Egyetemen, Be- rend professzornál. Abban az évben jártam először Magyarországon, aztán később talán tízszer is megfordultam ebben az országban. Elsősorban az agrártörténe- lem és a parasztmozgalom érdekel, az agrárszocializmus és a betyárok világa; a tanyák, a vidéki élet sajátosságai vonzottak, nem a városokban lejátszódó ipari kapitailizálódás. — Agrárszocializmust és parasztmozgalmat tanulmányozhatott volna más európai országban is, mondjuk német vagy orosz földön... — így van. Tulajdonkép- pen német történelmet tanultam egyetemista koromban, később meg orosz, szovjet történelmet. De akkoriban sajnos — vagy éppen szerencsémre — nem volt lehetőség arra, hogy a Szovjetunióba menjek tanulni, így másik szocialista ország után kellett néznem, és abban az időben, 1971-ben Magyarország volt az egyetlen lehetőség számomra. Nos, így történt. De remélem, nem hat formálisnak ez a válasz . . . — Formálisnak? Megbánta volna azóta, hogy akkor így döntött? — Ellenkezőleg,! Nagyon elégedett vagyok. Helyesen döntöttem. — Mondana valamit a Japán hetek magyarországi rendezvénysorozat előtörténetéről, arról, milyen ötletből és hogyan alakult ki ez az egész program? — Véletlenül, azt hiszem. Tavaly nyáron is egy hóna- p>ot töltöttem Magyarországon, és mint mindig, vidéken utazgattam. így kerültem Békéscsabára, pontosabban az MTA Regionális Kutatások Központja alföldi csoportjának munkatársaihoz. Nagyon jól éreztem itt magam a lelkes fiatal kutatók között, és dr. Szabó Ferenc múzeumigazgatótól igen hasznos útmutatásokat kaptam az agrárszocialista mozgalmat illetően. Akkor, a beszélgetéseink alkalmával felvetődött, hogy szervezhetnénk valamiféle találkozót a közeli jövőben, olyan fórumot, ahol Japánt kicsit közelebb hozhatnánk Kö- zép-Európához. Ez volt az egyik ok, a másik hasonló Kecskeméthez kapcsolódik, az ottani megyei múzeumigazgató szintén jó barátom, Bánszki Pál. Vele hasonló következtetésekre jutottunk. Hazamentem és elkezdtem keresni otthon a megfelelő embereket, akikkel megvalósítható egy ilyen nagyszabású rendezvénysorozat. Mindenekelőtt a Japán Alapítványnak és a támogató sajtóvisszhangnak köszönhető, hogy most itt lehetünk. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy szándékosan jöttünk két megye városaiba és nem a fővárosba. Ügy gondoljuk, kisebb városokban rendezett programjainkkal közelebb kerülhetünk a magyar emberekhez, és ez a fő célunk. Ehhez kapcsolódik, hogy nem kiemelkedő szaktekintélyeket hoztunk magunkkal — bár vannak ilyenek is köztünk —, hanem egyszerű embereket, átlag japán okát. háziasszonyokat, Nem valami különleges, titokzatos kultúrából szeretnénk itt ízelítőt adni, hanem a japán hétköznapiok hangulatából; azt szeretnénk bemutatni, hogyan élnek az emberek ma Japánban. — Tapasztalataik a hazánkban töltött hetek után? — Nehéz röviden válaszolni, de megpróbálom a leglényegesebbeket kiragadni. Mindenekelőtt nagy különbséget látok az élet- színvonalban, De a magya• rok tudják, hogyan kell jól élni, szépen nyaralni. Nem „vesznek el” a munkában, az üzletben . . . — Gondolja? — Én ezt tapasztaltam; hogy értékelik az élet örömeit, Mii szegényebbek vagyunk ilyen tekintetben . . . * * * Vendégeink elégedettnek tűnnek a Bács-Kiskun és a Békés megyei programokkal, főleg a fogadtatás és az érdeklődés ragadta meg őket. Azt mondják, alig várják, hogy majd otthon egy kis „egészséges” propagandát csinálhassanak hazánk javára... Niedzielsky Katalin MOZI űz ördög jobb és bal keze Amit előre lehetett sejteni, beigazolódott. Bár az utolsó percig reménykedtem, bíztam abban, hogy talán mégis kellemesen csalódom . . . Nem így történt. Az ördög jobb és bal keze című olasz—NSZK film is csak egy kommersz. Kommersz a javából, azaz inkább az aljából. Elkeserítő, egyenesen felháborító, hogy a mozik ki- apadhatatlanul zúdítják ránk az ilyen filmek tömegét, hogy a könyvesboltok dugig vannak az akció- és képregényekkel, hogy a színházak az olcsó kasszasikerektől remélik gazdasági egyensúlyuk fenntartását — és még sorolhatnám tovább a példákat —, miközben a mozi- és színházjegyek és a könyvek ára nem csökken, hanem emelkedik. Verekedés, agresszivitás, trágárság, csel és ellenesei, rablás és ellenrablás, lapos humor és unalmas történet; már-már a festői tájak, a kellemes zene és a nagy nevek — Terence Hill, Bud Spencer — sem segítenek. Elég volt a Vadnyugat kommersz tálalásából, ezekből az egykaptafára faragott, azaz sokkal inkább faragatlan, primitív szórakoztatásból! Vagy mégsem volt elég? Méltatlankodom és dühöngök, miközben a békéscsabai mozi felé szakadatlanul áramlik a tömeg, a nézőtér zsúfolásig tele — a kisgyerekektől az idősebbekig szinte minden korosztály látni akarja Az ördög jobb és bal kezét, feltűnően sok a fiatal. És a következő előadásra is rengetegen várnak . . . Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van? Az én ízlésemben, netán esztétikai mércéimben? Félreértés ne essék, nem vagyok a könnyed, nyári, vidám szórakoztatás ellensége, a kellemes esti kikapcsolódásé sem, még a fülledt mozilevegőt is elviselem ilyen kánikulában, ha ott valami érdekeset látok, ha jól érzem magam. De képtelenség! Hogy érezheti jól magát a közönség, amikor a pofonok, a lövések és a halottak egymást érik a filmvásznon, amikor a történet, és a hellyel-köz- zel szellemes párbeszéd követésére sem marad ideje, mert már megint ütnek, lőnek, hullanak — az emberek ?! A mára jellemző élettempó túlságosan gyors és lelketlen, az egész létünket meghatározó műszaki-gazdasági fejlődés gyorsasága túlszárnyalt minden korábbi sebességet. S éppen ebben a világban olyan nagyon sok az erőszak, a gorombaság, a kegyetlenség körülöttünk, a mindennapjainkban is. Miért kell hát (és vajon meddig lehet még) az embert abban a minimális szabadidejében is ugyanezzel terhelni? Sőt: szabad-e egyáltalán ilyenfajta „élménnyel” roncsolni agyakat, lelkeket, károsítani még alakítható emberkéket, embereket? Tanácstalan vagyok, mert nem tudom, mi hangolt le jobban: ez a szimpla kommersz a vászonról, vagy inkább az a feltűnő érdeklődés, lázas fogadtatás a nézők részéről. Talán mindkettő. S biztosan az én bajom, de E. B. Clucher filmjéből nekem kizárólag Franco Mi- calizzi zenéje tetszett... És a „folytatásról” csak remélni tudom, hogy elviszi az ördög (jobb vagy bal keze) . . . N. K. Kastélykeserves Ajánlás: jövendő baglyoknak Az első felkerekedésben még volt valami megyepatrióta hevület. Hadd mutassam meg annak a szegedi(mádó) asszonykának, mi szépeket rejteget még Békés maradék zöldje! Szokja csak az a kilenchónapos „Pisze-Bagoly-csibe” kíváncsi „Cöme” a nyugodt szépet, a természetest, a ritka romlatlant. Aztán pedig mozduljanak csak ki a nagyszülők is — tehessék már meg egyszer, hogy a pót-törődés szüntethetetlen kényszereiben egyszer ők lazítsanak. Gondoskodjon már valamiről a gyermek is — ha többről nem is: programról. *Évek óta először, összejött egy családi kirándulás! Aranyló-zöldellő, romantikus fiatalkori — nekem foltszerű kisgyermekkori — családi emlékeink színhelye: Csorvás-Petőfipuszta volt a megnevezett úticél. Édesapám a gazdasági központban akkor még működő iskola igazgató tanítója volt. Harminc éve jártunk ott utoljára... Mivel ott egy kastélyt is szerettünk volna viszontlátni, kitaláltam, legyen ez egy nagyobb kör: kastélynéző ,,kilovaglás'' — 45 lóerővel, ladaháton... A nosztalgiatúrából majdnem melankólia körút lett. . . I. Szabadkígyós Wenckheim- kastélyában még van élet — ahol iskola, kollégium „lakik benne”, ott még dacol az enyészettel. A többi épületrész pedig tartja — ahogy tudja — magát, tornyait. Takargatja az ürességet, mint valami szégyenét. Viseli német-reneszánsz méltóságát kifelé, hogy a« százados faóriásoknál ne legyen alábbvaló az, amit az ember teremtett. Piszebagolyka azért csak a görcsörtös, hétöles platánfát nézte ki magának bámulásra, hiába nógattam, kastély! Végigsikongta a sétát — a szépség, az élmény első megrázkódtatásai voltak ezek. Neki még (?) csodák: a játékos hidacs- kák, a békalencseterítő a vízen, a lábunk alatt zörgő kavicskása, a fatörzsek borostyánharisnyájukkal és a tevelek közül a földről ki- pipiskedő piros bogyófűzé- rek. Nagyokat sóhajtoztunk. Volt miből — testes, tiszta erdei levegő. Van miért...! Vajon Piszecsibém majdani férD hétköznapok kultúráját tükrözni
