Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
1988. augusztus 27., szombat NÉPÚJSÁG Magyar-román pártfötitkári találkozó Aradon Major László, az MSZMP KB irodájának vezetője, a Központi Bizottság szóvivője pénteken nyilatkozott a sajtó munkatársainak. — Mint ismeretes, a magyar—román viszonyt hosz- szabb ideje terhelő problémák megvitatása érdekében a magyar fél több alkalommal különböző szintű kétoldalú tárgyalásokat szorgalmazott. Ezt pártunk Központi Bizottságának a Román Kommunista Párt levelére júniusban küldött válasza is megerősítette, amelyben többek között miniszterelnöki találkozót is javasoltunk. Az MSZMP főtitkára, Grósz Károly több nyilatkozatában is hangsúlyozta tárgyalási készségünket. Az RKP főtitkára, Ni- eolae Ceausescu augusztus 25-én, csütörtökön diplomáciai úton indítványozta, hogy a hét végén legfelső szintű véleménycserére kerüljön sor. Az MSZMP Politikai Bizottsága ma soron kívüli ülésen megvitatta a román kezdeményezést. A magyar nemzet iránti felelőssége tudatában, a kialakult helyzetre való tekintettel úgy , döntött, hgoy a szokatlanul közeli időpont ellenére magyar részről elfogadjuk a javaslatot. A kétoldalú legfelső szintű megbeszélés tárgyalási készségünk megvalósulását jelenti. Párbeszédre ösztönöz bennünket az a körülmény is, hogy a magyar—román viszonyt terhelő problémák túlmutatnak a két onszág kapcsolatain: zavarják a szocialista országok közösségének együttműködését és az európai enyhülés és bizalom további elmélyülését is. A főtitkári megbeszélésen mi a magyar, a román és az e tájon élő valamennyi nép egymásrautaltságát, történelmi sorsközösségét tartjuk szem előtt. Az előfeltételek nélküli tárgyalások hívei vagyunk, nincsenek kikötéseink a párbeszéd megkezdéséhez, a feszítő problémák rendezéséhez. A magunk részéről nyitottak vagyunk : felelősségteljesen mérlegelünk valamennyi román kezdeményezést. Elvi álláspontunk alapján arra törekszünk, hogy a két nép valóságos érdekei és a kölcsönös előnyök alapján kétoldalú kapcsolataink mesterséges akadályok nélkül fejlődjenek politikai, gazdasági, kulturális, lakossági és nemzetiségi téren egyaránt. Készséggel megtárgyalunk minden olyan kérdést, amely országaink, népeink, pártjaink közös érdeklődésére tarthat számot, amely joggal aggasztja hazánk lakosságát és mindinkább foglalkoztatja a nemzetközi közvéleményt is. Meggyőződésünk: az MSZMP nemzeti és internacionalista kötelessége, hogy hogy eddigi tevékenységével összhangban, határozottan és felelősségteljesen mindent megtegyen a két nép kölcsönös érdekein alapuló együttműködés lehetőségeinek feltárásáért. Meggyőződésünk, hogy a magyar—román megbeszélések joggal tarthatnak számot széles körű érdeklődésre. Ebben is az utóbbi időben kialakított őszinte és nyitott tájékoztatási gyakorlatot kívánjuk követni — hangsúlyozta végül a szóvivő. flbdul Vakil tárgyalásai Budapesten Abdul Vakil, az Afganisztáni Köztársaság külügymi- inisztere, aki magyar partnere meghívására csütörtökön érkezett hivatalos látogatásra hazánkba, pénteken megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően megkezdődtek a tárgyalások a Külügyminisztériumban az afganisztáni diplomácia vezetője és Várkonyi Péter küllügy- rmiinisizter között. A tárgyalófelek mindenekelőtt megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdésiéit. Abdufli Vakiili hivatalos lá~ toogatásra meghívta Várkonyi Pétert az Afganisztáni Köztársaságba. A magyar diplomácia vezetője a meghívást elfogadta. A külügyminiszteri tárgyalásokat követően Abdul Vakil és Várkonyi Péter az 1988—1990-es évekre szóló kulturális csereprogramot írt alá. Az Afganisztáni Köztársaság külügyminiszterét pénteken az Országházban fogadta Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, valamint Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Várkonyi Péter és Asszad Kestmand. Medgyessy Péter az afgán külügyminiszterrel folytatott eszmecserén rámutatott: az afgán kérdés megoldása nagyban elősegítené a közép- kéltet i térség és az egész világ békéjének és biztonságának stabilitását. A 'találkozón részt vett Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes és Asszad Kestmand nagykövet. * * * Pénteken, a hivatalos megbeszélések után Abdul Vakil a kormány vendéghá- zábain tájékoztatót adott magyarországi tárgyalásairól a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek. Szólít többek között az Afganisztáni Köztársaság kormányának azon szándékáról, hogy a jelenlegi kapcsolatokat tovább erősítik hazánkkal, politikai, gazdaságii, társadalmi és kulturális téren egyaránt. Kritikusan elemezte az Afg&ndsztánban a forradalmat követően kialakult helyzetet, amelyben a történelmi hátrányok felszámolására az akkori vezetők túlzottan gyors, nadikáilis intézkedéseket kívántak bevezetni. A forradalom után sok volt á túlkapás, a demokratikus reformok véghez vitelében, például a földiosztás végrehajtásébani, vagy az analfabetizmus felszámoláséban a sietség és az elmaradottság. ‘ Az afgán kormány reméli, hogy sikerüli az ENSZ és a nemzetközi szervezetek segítségével1 rendet teremteni a térségben, legalábbis az irak—iráni konfliktus megoldását követően. Leszögezte, hogy Afganisztán és a Szovjetunió az általuk vállalt lépéseket a rögzített ütemben' végrehajtja. Jelenleg az ország 30 tartományából huszonötben nincsen már szovjet katona. Pakisztánitól semmilyen rendkívüli változást nem várnak Záaiul Hakk halála utón. Még nem tudják pontosan, mit akar majd tenni az új pakisztáni vezetés a konfliktus mielőbbi felszámolása érdekében, de az Afganisztáni Köztársaság népe és kormánya elvárja a genfi egyezmény betartását — ismertette az afgán álláspontot Abdul Vak®. ROCKÁRVERÉS Több, mint 48 ezer dollárért lett a Los Angeles-i Hard Rock Kávéház dísze Elvis Presley egyik színpadi öltönye. Egy másik ruhája 23 500 dollárért került a nashvillei Presley Múzeum tulajdonába. A csillagászati árakat a londoni Phillips aukciós ház szerdai árverésén fizették ki, ahol a rockvilág nagyjainak személyes tárgyai kerültek kalapács alá. A gyűjtők hosszan licitáltak Ringó Starr egy 1954-es táviratáért. Ebben á Beatles együttes egykori dobosa egy lemondott hollandiai turné miatt szabadkozik, amelyen mandulagyulladás miatt nem tudott résztvennl. A sárga papírdarab végleges ára a kikiáltási ár tízszerese — 3000 dollár — lett. Ugyancsak jó áron — majdnem 8 ezer dollárért — kelt el egy narancssárga fali hőmérő, amely Marilyn Monroe-1 ábrázolja a „Van, aki forrón szereti” című filmben játszott szerepben. Csalódást okoztak viszont Bruce Springsteen dalszövegei és Michael Jaokson ing- jei, amelyeket* egyáltalán nem, vagy csak jóval a kikiáltási áron alul lehetett eladni. A bevételek igy is elérték a 287 ezer dollárt. Vasziliu — Denktas tárgyalása Szeptember 15-én Nicosiában újítják fel a görög és török ciprióták ciprusi rendezésről megkezdett tárgyalásait — közölte szerdán Genfben Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár. A világszervezet vezetője a nap folyamán a genfi Nemzetek Palotájában munkaebéden látta vendégül Georgiosz Vasziliut, a Ciprusi Köztársaság elnökét és Rauf Denktast, a kizárólag Törökország által elismert, úgynevezett Észak-Ciprusi Török Köztársaság vezetőjét. Pérez de Cuellar az ENSZ- közvetítéssel létrejött találkozó után újságíróknak elmondta: a felek kijelentették, hogy előfeltételek nélkül mennek a nlcosiai tárgyalásokra. „Márkás” diplomák Nem kis botrány tört ki az újvidéki kereskedelmi és közgazdasági főiskolán. A rendőrség letartóztatta az intézmény 14 tanárát, s az ügyészség bűnvádi eljárást indított ellenük. A vádirat szerint éveken át súlyos visszaéléseket követtek el: pénzért árulták a vizsgajegyeket, sőt a diplomákat is. A vizsgák adásvétele országos méreteket öltött. Egy évfolyam megvásárlása 10 000 nyugatnémet márkába került. Akinek 20 000 márkája volt, az két nap alatt diplomázhatott. A leckekönyvet és a pénzt „ügyintézői” minőségben az egyik profesz- szor szedte össze, s a dinárból (vagy méginkább keményvalutából) a tantárgyak nehézségétől függően áz egyik tanárnak több, a másiknak kevesebb jutott. Három éven át minden simán ment, senki nem fogott gyanút, pedig a „nagy lehetőség” híre országszerte gyorsan terjedt. Egész Jugoszláviából érkeztek a „vizsgázók”. Újvidékre. Amikor már nemcsak vizsgákat és évfolyamokat, hanem diplomát is lehetett vásárolni, az érdeklődés fokozódott. A megvesztegetést többnyire a rendkívüli hallgatók ajánlották fel, nekik fontosabb volt a gyorsan szerzett diploma — különösen akkor, ha már dolgoztak, s beosztásuk miatt megkövetelték tőlük a magasabb végzettséget. A jegyek, vizsgák és diplomák értékmérőjének a nyugatnémet márkát választották. A bejáratott gépezet jól működött. A professzorok a „fizető vendégeket” változatosan osztályozták. A jegyzőkönyvbe a vizsgákat szépen felosztva, rendszerezve írták be, gondoltak a tanfelügyelők éberségére. Szakszerűen, szervezetten dolgoztak. A kétéves főiskolát a hallgatók átlag 4-5 év alatt fejezték be. A „fizető” távhallgatókat is beleillesztették a keretbe. Mert ha két egymás utáni napra jegyezték volna be két évfolyam vizsgáit, akkor bizonyára már jóval előbb lebuktak volna; így azonban egyik- másikuk valóságos kis vagyont gyűjtött össze. A vádirat szerint Szavo Lukics,. a főiskola Igazgatója összesen 14 millió dinár és 18 500 márka, a profesz- szorok közül Radovan To- mics 5,7 millió dinár és 1 800 márka, Veljko Bjelica 5 millió dinár, Obrad Tapavacski 3,4 millió dinár készpénzt vágott zsebre. De jobb híján egyéb „szolgáltatásokat” (autófuvar, építőanyag stb.) és ajándékokat is elfogadtak. A rendőrség eddig 100 tanút hallgatott ki. Közülük soknak még arról sincs fogalma, hogy hol van az újvidéki kereskedelmi és köz- gazdasági főiskola, amelynek hallgatója volt. Előfordult, hogy néhány hallgató egy nap alatt nyolc tantárgyból vizsgázott — ami túl szép teljesítmény. A tanúk többsége életében nem látta azokat a tanárokat, akiknél sikerrel letette a vizsgát. A szakértők és felügyelők az elmúlt hónapokban rengeteg vizsgabejelentőt, tanulmányi könyvet átnéztek, és megállapították, hogy a professzorok igazoló aláírása mindenütt valódi. Most további óriási munkába kezdtek: felül kell vizsgálniuk az eddig kiadott diplomákat. Ez nem lesz egyszerű munka, annál kevésbé, mert a főiskolának Vajdaság autonóm tartományban, a munkásegyetemekkel megvalósított együttműködés keretében 22 kirendeltsége működött. Szinte minden nagyobb vajdasági városban, községben megszervezték a főiskolai oktatást és vizsgáztatást ... A Vajdaságon kívül Is hét kihelyezett tagozata volt, például Kragu- javecon, Zvornikon, Bo- szanszka Gradiskán. Az újvidéki kereskedelmi és közgazdasági főiskolát 1959-ben alapították meg. Abban a tanévben 115 rendes és 335 távhallgatóval indultak. A „korlátlan fejlődési lehetőségeket” bizonyítja, hogy tavaly ősszel több mint 8000 távhallgatót vettek fel. Egyelőre csak arról született döntés, hogy az 1988/89- es tanévben elsősök nem iratkozhatnak be ebbe az oktatási intézménybe, javaslatok hangzottak el végleges bezárásáról is. Az biztos, hogy 19 rendes tanára közül most 14 előzetes letartóztatásban várjá hamarosan megkezdődő bírósági perét, amelynek tárgyalása várhatóan hónapokig eltart — jóval tovább, mint egy „márkás diploma” megszerzése. Márkus Gyula OJ GYÓGYSZER Jobb az aszpirinnál az az AJ orvosság, amelyet Brazíliában, a Sao Pouló-1 Egyetem Gyógyszerészeti Karának szakemberei fedeztek fel. Az ideiglenesen P—1 nevet viseló szer gyulladásgátló hatású, akárcsak a nálunk forgalmazott hasonló készítmény, de nem Ingerli a gyomorfalat és nem gátolja a véralvadást. TÜKRÖM, TÜKRÖM A nők ismertek hiúságukról, ám a férfiak ebben (is) túliltesiznek rajtuk. A kutatások bebizonyították, hogy a férfiak sokkal több időt töltenek a tükör előtt ruházatukat szemlél ve. Minden ötödik férfi szilárd meggyőződése, hogy élenáMiaitatlian. Ezt egyelőre a nagy-britan- niiai férfiakról állapították megl s ez egyáltalán nem meglepő, hiszen itt élt VII. Edward, aki többek között arról is híres, hogy naponta hússzor is képes volt átöltözni. Utazásaira két lakájt vitt magával, míg másik kettő otthon mosta és vasalta _a többi holmiját. Napjainkban is van példa ilyesmire. Charles Revsonnak, a Rév-ion kozmetikai gyár igazgatójának mintegy 200 öltönyből állá ruhatára van. A ROCKK1RALY ELSŐ LEMEZE Megkerült Elvis Presley legelső hanglemeze. Az 1953-ban készült felvételre a rockklrály egykori Iskolatársai bukkantak rá. A lemezt a 18 éves Elvis édesanyjának szánta ajándékul, és « dollárt fizetett, hogy ráénekeljen néhány dalt. KUTYAFOGAT. Az ausztráliai Hamiltanban, a Laddie névre hallgató skót juhász élvezettel száguld a környéken lakó gyerekekkel, akik a derekára erősített fogatban (egy műanyag kenyeresládában) utaznak. A 'kutya gazdái eredetileg testedzésre találták ki a gyerekek között rendkívül népszerű járművet Tetefotó — MTI Külföldi Képszerfceaztőaég II Gyula és Vidéke ítész raktáráruháza szeptember 30-ig új árukészlettel áll a vásáriák rendelkezésére Nagy választékban kapható: bútor, ágynemű, vegyes iparcikk, kötöttáru, mosópor, lakástextil, függöny. Egyes termékek 30—40—50% árengedménnyel kaphatók. A Mezőgép Orosháza, Békési Gyára, Békés, Vésztői út 1/1. FELVÉTELRE KERES: — szerelőlakatos — hegesztő — forgácsoló szakmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni a gyár munkaügyi előadójánál. A Forcon Békéscsabai Forgácsolószerszámipari Vállalat FELVÉTELRE KERES 1 fő gépírót, középfokú végzetséggel. Számítógép-kezelői ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályánál lehet Békéscsaba, Ipari u. 1. A Gyulai Hűtőipari Vállalat pályázatot hirdet értékesítési osztályvezető munkakör betöltésére. Irányítja a vállalat bélföldi és exportértékesítését Pályázati {feltétel: egyetemi, vagy főiskolai végzettség, 3 éves- kereskedelmi vezetői gyakorlat, nyelvvizsgával rendelkezők előnyben. Bérezés : megegyezés szerint. A pályázatnak 'tartalmazni ikell: a szakmai tevékenységgel kibővített önéletrajzot. A pályázat elbírálásira Ikerül: 1988. szeptember 30-án. Cím: Gyulai Kötőipart Vállalat, 5701 .Gyula, Kossuth L. u. 7—11. Pf. 79.