Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-01 / 182. szám
NÉPÚJSÁG 1988. augusztus 1., hétfő Teli ház a Nyomorultak szegedi előadásán Sikerrel újították fel a szegedi szabadtéri játékok programjában C—M. Schön- toerg, A. Boublil és H. Kretz- mer világhírű musicalje, a Nyomorultak tavalyi bemutatóját. Az idén is „telt háza” volt az előadásnak a Dóm téren. Victor Hugo regénye az igényes zenével színpadi változatában is igen népszerű. Szinetár Miklós rendezése a tavalyi, változatlan szereposztásban ismét kimagasló sikert aratott. A felújítás premierjén a közönség csaknem tíz percig ünnepelte a népes alkotógárdát, köztük a Rockszínház lelkes együttesét. Különösen emlékezetes Vikidéi Gyula alakítása Jean Valjean szerepében, Szombathy Gyula eleven, viliódzó Gavroche-a és Nagy Anikó megejtően őszinte, igaz színészi pillanatai Eponine halálának jelenetében. Varga Mátyás egyszerűségében zseniális, „mindent tudó” díszletei között nagyszerű együttesmunkával, igazi profi szintű előadásnak tapsolhatott ezúttal is a fesztivál közönsége. ‘Képünkön az előadás egyik jelenete. p. a. Fotó: Nagy László űz egyik lopta, a másik eladta Liften távozó kerékpárok „Azért loptam bicikliket, mert az ilyesmivel nehéz lebukni” — vallotta a békéscsabai Tóth Zoltán, a rendőrségi kihallgatáson. Álláspontja ezúttal megcáfolta- tott, hiszen 40 nap után társával, Pribék Istvánnal együtt lebukott. De menjünk sorjában! Tóth Zoltán május 18-án szabadult a sátoraljaújhelyi fegyházból; két évet töltött ott lopások és egyéb bűncselekmények miatt. A börtön- élettel már jóval előtte ismerkedett meg, hiszen először — ugyancsak lopásért és közveszélyes munkakerülésért — bő két évet ült egy másik börtönben. Ez alkalommal tehát harmadszor kerül szembe a törvénnyel a 27 éves, foglalkozás nélküli fiatalember. A szabadulás után jó úton indult Tóth Zoltán — munkába állt, udvari segédmunkát vállalt —, de még a próbaidőn belül elküldte a vállalata. A róla készült munkáltatói jellemzésben többek között ilyen jelzők álltak: felelőtlen, nem mond igazat, dolgozni még utasítás ellenére sem hajlandó. Így hát a becsületes életnek 9 nap alatt vége lett. A kerékpárlopások egy. jól bevált módszer szerint zajlottak. Tóth a tízemeletes házakat látogatta nagy előszeretettel. Fölment a liften a legfelső emeletre, s aztán gyalog indult visszafelé. Lakások előtt hagyott kerékpárokat keresett, és talált is bőven. Az emberek sajnos gyakran esnek abba a tévedésbe, hogy a lakás előtt, a lépcsőházban lezáratlanul is biztonságban van a bicikli. Ezt használta ki Tóth; ha meglátott egy kétkerekűt, gyorsan megnyomta a lift hívógombját, felnyalábolta zsákmányát, és mielőtt bárki is megneszelt volna valamit, eltűnt az összecsukódó liftajtók mögött. A lebukástól tartva, többnyire éjszaka, vagy nappal, munkaidőben — amikor üresek a házak — „dolgozott”. A lopásokat az értékesítés követte. Már az első ilyen üzlet alkalmával emberére talált Tóth Zoltán, nevezetesen az ugyancsak békéscsabai Pribék Istvánra, aki később az eladások fő szervezőjeként igyekezett az ügyletekből hasznot húzni. Mellesleg, ő vette meg az egyik biciklit, egy kocsmai találka közepette. A vevőkört Pribék ismerősei alkották. Máig is érthetetlen, hogy már az első pillanatokban miért nem gyanakodtak, hiszen az új, vagy újszerű kemping- és versenykerékpárokat 3-400 forintért adták Tóthék. Arra is vigyáztak: a többé-kevés- bé szabályos adás-vételi szerződésen nagyjából a reális ár szerepeljen — 2300-2400 —, hogy egy esetleges közúti ellenőrzésen ne keltsen feltűnést az alacsony vételár. Az ügyletekből származó bevételekből Tóth előbb természetben fizetett Pribéknek, a kocsmában. Társa kedvenc italára — népszerű nevén „kistalpasra” (3 centes röviditalra) — hívta meg Pribéket, később pedig egy- egy százassal honorálta a segítséget. Az okozott kár egyelőre még csak becsült, 30-40 ezer forint, hiszen a békéscsabai rendőrkapitányság továbbra is várja azok jelentkezését, akik Tóth Józseftől és Pribék Istvántól a közelmúltban kerékpárt vásároltak. L. E. Az eddig megtalált és lefoglalt kerékpárok Fotó: Kováos Erzsébet Pusztaföldvár Ahol rangja van az önképzésnek és a továbbtanulásnak Régi tapasztalat mondatja velem, hogy nincs jobb dolog olyan kollektívában dolgozni, amelynek vezetője saját példájával is folyamatos tanulásra, önművelésre és alkotó munkára buzdítja beosztottjait. De vajon milyen lehet a viszony a szakmailag féltékeny, örökké gyanakvó és gáncsoskodó főnökök, valamint az ambiciózus, tanulni, tudni vágyó fiatalemberek között? A közvélemény csakis azokat az embereket tiszteli — legyen tanár vagy szakmunkás; technikus vagy vállalatigazgató —, akik mindig büszkék egykori diákjaikra, illetve munkatársaikra, tudván róluk azt, hogy példás szorgalmuk, becsületes munkájuk, kiváló jellemük és magatartásuk révén kerültek náluknál magasabb beosztásokba. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha a volt tanítvány fölülmúlja mesterét; feltéve, ha az utód nem alantas eszközökkel kerekedett föléje. Valami ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miután dr. Janovszky Sándornál, a pusztaföldvári általános művelődési központ igazgatójánál; a helyi népfrontbizottság titkáránál tett látogatásomat befejeztem. Most pedig idézzük fel a beszélgetést, amelyet egy telefonhívás szakított félbe. — Még a vakáció kellős közepén is dolgozik? — Muszáj, mert alkalomadtán előadódhatnak olyan feladatok, amelyeknek elvégzése nem tűr halasztást. Az imént egy győri vállalat képviselőivel konzultáltam anyagvásárlás ügyében. Ugyanis a tíz éve társadalmi munkával létesült tornatermünk padlóborítása elhasználódott és szeptemberre szeretnénk kicserélni a régi burkolatot. Az iskolaépület tetőterén pedig napközi otthont alakítunk ki. Hadd mondjam itt el: a megyei és községi tanács sók pénzt áldozott és áldoz arra, hogy minél jobbak legyenek az oktató és nevelő munka feltételei. Ha mór erről esett szó, meg kell még említenem, hogy a párt-, állami, társadalmi, gazdasági szervek, valamint a munkahelyi kollektívák és természetesen a szülői munkaközösségek mellett a helyi Lenin Tsz, meg az Orosháza és Vidéke Áfész is jelentős mértékben támogat bennünket. Ami a településfejlesztő társadalmi munkákat illeti, Pusztaföldvár éveken át a községek kategóriájában 1-3. helyezést ért el. A tavalyi eredmények alapján pedig negyedikek lettünk. Jelenleg a vízhálózat kiépítésének előkészületi munkáival vagyunk elfoglalva; és a szervezésben, az egyéb teendők ellátásában a népfrontnak szintén nagy a szerepe. Jónak tartjuk, hogy a póttanácstagok a HNF-fel- adátok megoldásából, is kiveszik a részüket. — Mit tesz még a helyi vezetés azért, hogy a falu népessége ne csökkenjen? — A kommunális fejlesztéssel párhuzamosan lehetőséget nyújt az otthonteremtéshez. A tanács a tszszel közösen a régi és az újtelepi rész között fekvő területen házépítés céljából kiosztotta a telkeket. A munkálatok már él is kezdődtek. De nemcsak ennek köszönhető, hogy lassú felfutás tapasztalható a lakosság számarányának alakulásában, hanem annak is, hogy jó a buszközlekedés, megfelelő az alapellátás a kereskedelemben és az egészségügyben. A szolgáltatás színvonala viszont csökkent községünkben, ugyanis több kisiparos — a nagyobb adókra hivatkozva — beszüntette tevékenységét. Manapság inkább csak az idősek vállalnak munkát. A tanács a gazdasági szervekkel együttműködve megtette a szükséges lépéseket azért, hogy a megüresedett újtelepi iskola épületében 1990-ig egy idősek otthona (öno) létesülhessen. — Térjünk vissza kissé részletesebben az oktatás, a közművelődés személyi és tárgyi feltételeinek ismertetésére. Milyennek ítéli meg a jelenlegi helyzetet? — Az iskolánknak nyújtott' nagyarányú támogatásra már utaltam az előbbiekben. A könyvtár mellett a művelődési ház is több jó lehetőséget biztosít a tanulásra, a szabad idő hasznos eltöltésére. Elegendő csak megemlíteni, hogy hét számítógép, egy videokészüliék és két színes televízió áll rendelkezésre. Be tudjuk szerezni például az oktatási célokat szolgáló kazettákat is, amelyek az elméleti és módszertani ismeretek bővítése szempontjából igen hasznosak pedagógusaink részére. Nemcsak a tantestületi értekezleteinken folyik nevelő-oktató jellegű mű- * helymunka, hanem a családi otthonokban is. Kollégáim különféle témákból pályázatokat, dolgozatokat írnak és várhatóan ezék — a Békés Megyei Pedagógiai Intézet támogatásával — önálló kiadványokként is megjelennék. A pedagógusok — az óvónőktől kezdve a felső tagozatos tanárokig — folyamatosan fejlesztik tudásukat, s szívesen bocsátkoznak szakmai vitákba. Három nevelőnk szakirányú továbbképzésre jár jelenleg. Azt szeretnénk elérni, hogy a magasabb szintű ismereteket is megszerezhessék a felsőfokú oktatási intézményeinkben. Az iskolavezetés nagy gondot fordít a posztgraduális képzést vállaló és a közéletben aktívan tevékenykedő nevelők anyagi, erkölcsi megbecsülésére is. — ön milyen iskolákba járt és mely témák érdeklik? — Az általános iskola nyolcadik osztályát és a mezőgazdasági technikumot Orosházán fejeztem be. Majd a Szegedi Tanítóképzőbe kerültem és azután egyéni levelező hallgatóként pedagógiai szakon folytattam tanulmányaimat az egyetemen. Pszichológiai tárgyú doktori értekezésemet 1983-ban védtem meg. Tudtam és éreztem: a pedagógiáiban csak úgy lehet talpon, maradni, ha az ember' állandó önművelésnek teszi ki magát. Szerencsére itt Pusztaföldváron olyan pedagógus kollektívába kerültem, amelyben ez volt a gyakorlat. Nemcsak egykori igazgatóm, hanem kartársaim is sok értékes szakmai tapasztalatra tették szert az elmúlt évtizedekben, önmaguk számára is elsőrendű követelménynek tartották a folyamatos tanulást. E személyes példamutatás mindig erős hatást fejtett ki a tanulóifjúságra. Iskolánkba több olyan diák járt, akik ma mér felelős beosztást1 töltenek be szerte az országban. Figyelemmel kísérjük a továbbtanulókat. A különböző oktatási intézményekből kapott jelzések alapján -megállapítható, hogy a kezdeti nehézségeket leküzdve tanulmányi téren is megállják a helyüket tanítványaink a középiskolákban. — Utolsó kérdésem: mit szeret csinálni szabad idejében? — Nem panaszként mom dóm, de elég, sok társadalmi megbízatásnak teszek eleget. Édesapámtól örököltem a mezőgazdaság szeretetét, s ezen belül a kisálláttenyész- tés ismeretét. Gyerekkorom óta foglalkozom galambtenyésztéssel és az európai országokban rendezett kiállításokon is részt veszek. Örülök, hogy fiam szintén nagy kedvvel végzi ezt a tevékenységet. Ha időm engedi, szívesen olvasok szépirodalmi műveket, no és természetesen a pszichológiával kapcsolatos könyveket, folyóiratokat. Megyei szintű kiadványokban már több írásom jelent meg és jó néhány pályázaton szerepeltem eredményesen. Bukovinszky István Növekvő húsexport, új piacok Az év első felében a magyar húsokkal és húskészítményekkel a tőkés piacon nem voltak értékesítési gondok. A Terimpex Külkereskedelmi Közös Vállalat az elmúlt év azonos időszakához képest több árut adott el, és sikerült új piacokat is megszereznie. Az első félévben a terveknek megfelelően alakult a kivitel. Mindenekelőtt a magyar sertéshús értékesítésében sikerült előbbre lépni; a hasított formában exportált áruból hozzávetőleg egyharmadával több kelt el, a darabolt, előkészített termékekből pedig ötödével értékesítettek többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Kedvezőbben alakult a marhahúskivitel is; a megfelelő mezőgazdasági kínálat esetén még nagyobb exportra is lett volna lehetőség. A külpiacon a magyar húsipari termékek iránt mutatkozó élénkülő kereslet összefüggésben van azzal is, hogy erőteljes piackutatással sikerült javítani a piacra jutás lehetőségeit egyes európai térségekben, és a Távol-Keleten is. Figyelemre méltóan nőtt a forgalom például Svédországgal, ahová a korábbinál két-három- szor több árut szállítottak a magyar feldolgozó üzemekből. Több ezer tonna sertéshúst sikerült eladni Hongkongban, amely egyre ígéretesebb piacnak számít. Az egyesült államokbeli • piac lehetőségei viszont visszafogottabbak; a külkereskedelmi vállalat szakemberei szerint az ottani nagy aszály előrevetíti következményeit, amennyiben a gazdálkodók — úgy tűnik — a várhatóan szűkebb takarmányalaphoz igazítják az állomány nagyságát, és ez a helyi húskínálat növekedésével járt együtt.
