Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-23 / 201. szám
1988. augusztus 23., kedd „Fesztyválság” közben Nagy Bandával „Miénk is egy kicsit ez a pali...! Bezárták Nagy Bandót! Velem együtt... Ennél jobb alkalmat el sem képzelhetnék egy nyugodt interjúra ... ! Nehogy pletyka legyen belőle, elárulom, hogy csupán arról volt szó, hogy a rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának bejárati ajtaján épp akkor romlott el a zár, múlt szombaton, amikor ott jártam. Nagy Bandó Andrással készített éppen egy hosszabb stúdióbeszélgetést Polgár Gyula szerkesztő, amikor a zár ránk zárult. A kérdésekre a népszerű humorista vagy 90 percen át beszélt, ezúttal igen komoly hangnemben. Az újszegedi szabadtéri színpadon előző éjjel jóval éjfél után fejeződött be a második előadás. Aznap este szintén két műsor várt Nagy Bandóra, egymás után. Mi sem jellemzőbb a „desz- ki sztár” népszerűségére, hogy márciusban már négy előadásra elkeltek a jegyek, noha eredetileg egyről volt szó. A szintén szegedi „gyökerű” Dinnyés Józseffel közös műsort amolyan gyöngyszemnek szánhatták az idei programok összeállítói a fesztiváli „fűzérre”. A „Fesz- tyválság-stáb” a közéleti szerepléséről ismert szegedi Király Zoltánnal bővült ki. Üjszegeden minden „talpalatnyi” helyen autók és buszok parkoltak. Az első két előadásra három „házra” való ember, körülbelül 5000 néző jött el. A nézőtér 1500 férőhelyes; az előző napi alternatív rockfesztiválon 5- 600 néző jelent meg... Az előző éjjel 11 órakor kezdődött második előadás majdnem három óráig tartott. — Nem fáradsz el soha? — kérdezem a közös „fogságban”. — Arra, hogy dolgozzam, nem, de most már egyszerre csak egyfélét csinálok. Most, hogy bővítettük hétvégi házunkat Orfűn, van lehetőségem, hogy amíg építek, addig csak azt csináljam. Kikapcsoltam az agyam, újságot is csak alig-alig ... Jólesett már a meló, nagyon is kellett egy kis fizikai hajtás. Abban sem fáradtam el, de amikor írok, akkor sincs olyan, hogy jaj, ezt most abba kell hagyni, hanem egyre keményebben hajszolom bele magam. A tegnap esti műsorom után pedig mondhatom azt is, hogy az előadásban sem tudok elfáradni... — Hány fellépés után vonják majd az adót tőled az idén? — Volt olyan év, hogy több mint 550 előadásom volt. Most azért is állok visszább, mert egyrészt felelősségteljesebb, amikről írok, tehát alaposabb fölkészülést igényel. Másrészt mert élni akarok. A kisebb klubokat inkább nem vállalom el, úgy, hogy jelzem, hogy ne vegyék rossz néven, de nem kéne még infarktust kapnom a rohanás közben. Ráadásul most úgy érzem, hogy eljutottam adáig. hogy a nagyobb közönség előtt többet tudok nyújtani. És össze is jön a nagy közönség. Jöjjön el oda a sok kis klub — nem kell kapkodnunk, nem lesz egy darálás az egész, hanem egy emlékezetesebb előadás. — Ez a Békés megyei rajongóknak is szól? — Egy ilyet csináltunk két éve — épp a születésnapo- tnon, november 12-én —, amikor három előadást tartottunk 500-as nézőszámmal és óriási sikerrel. Nagyon sokan eljöttek azok is — az üveggyári klub, a KISZ-esek és mások —, akikhez régen jártam. — Van valami emlékbéli személyes költődésed a megyéhez? — Csongrád megye után éppen Orosházára hívtak meg először. A békéscsabai KISZ-iskolából őrzök például egy méteres fakanalat, amire az van ráírva: „Az est legjobb hangulatkeverő- jének az orosháziaktól”. Ha jól emlékszem, ezt pont tíz éve kaptam. Sok kellemes emléket őrzök a békéscsabai Kiszöv Gyopár Klubjától, a KPM-hez is szívesen jártam. Még a Népújság klubjában is voltam vendég, oda is hívtak már akkor korán. mert talán érezték, hogy ebből valami jó sül ki... Én azt hiszem, hogy idejekorán odafigyeltek a dologra, így valószínűleg bennük is van egy olyan érzés, hogy azért a miénk is egy kicsit ez a pali... — Hogy érzed, hol szeretnek a legjobban? — Én azt hiszem, tényleg az ország gyereke lettem. Amikor régebben kertészkedtem, a szomszédban a Zsuzsa néni mindig Bandikénak szólított, 30-35 éves fejjel. Ezt furcsállottam, de azt hiszem, ezzel valami nagy szeretetet fejezett ki. Érdekes, hogy nagyon sokan vannak idősebb nénik azóta is, akik megállítanak, és Bandikámnak szólítanak. Nem Bandika, hanem Bandikéin, vagy Andriskám. Ez azt hiszem, jelzi is azt, hogy nem is tudok hová tartozni legjobban ... Már lassan úgy érzem, hogy nem menekülni, de talán egy kicsit visszább kell húzódnom az effajta szeretettől. Mert ezt érezni nagyon jó,' de én nem akarok villogni, érted?! Nekem az kell, hogy én ugyanolyan közember maradjak, mint voltam! • — Miről jut eszébe Békés az „ország gyermekének”, az „országban” gondolkodva? — Egy aktualitásról. Egy levélen keresztül üzentek nekem Gyuláról, hogy miért akarok én Budapesten Aradi vértanúk és ’48-as emlékművet, amikor ezt már Gyula kitalálta és csinálja, amikor onnan indultak el a vértanúk utolsó útjukra és így tovább... Ügy gondolom, hogy az, aki természetesen egy jó ügy miatt írt, nem értette meg, hogy nem arról van szó, hogy most emiatt Gyulán ne legyen, hanem arról, hogy az akkor is szégyen, ha a fővárosnak ■ nincs egy ilyen emléke. Tehát ez független attól, hogy most Gyulán van vagy nincs. Mert Szegeden is van Aradi vértanúk tere, de ez a város tisztelete azok iránt. • És a főváros tisztelete ott legyen a fővárosban. Az más kérdés, hogy azóta elsikkadt valahogy a dolog, és a támogatás is rossz irányba ment, mert nagyon központosították a „hatalmat”, amikor a KISZ beletette a kezét. Úgyhogy én részben ki is szálltam ebből a dologból. Nem vagyok benne biztos, hogy lenne-e bátorságom úgy végigcsinálni, hogy most — a KISZ-en vagy magamon keresztül — reklámot csináljak úgy, hogy az emberektől még mindig pénzt szedjünk, kérjünk ... Most, amikor már a gázszámlás elől is bujkálnak. Nem vagyok meggyőződve most már, hogy ez abszolút jó kezdeményezés volt, de rengeteg levél jelezte azt is, hogy igen, ezt kell, meg kell csinálni! — Hallom, ezután többet írsz. Mik a „soros" munkáid? — Ezeket az emlékeimet, a sok-sok levél alapján megpróbálom megírni „Egy emlékmű története” címmel. A „Képírás” című tervezett új könyvemben az összes írásokat, a humoranyagomat szeretném összegyűjteni, ami eddig lement rádióban, tévében. Egy másik tervem a „Mai. Tiborcok” című könyv, ami az idők során hozzám befutott érdekességekből, panaszokból állnak össze. — Üj műsorok? — A tévedések végjátéka, vagy vígjáték a Duna mentén ... — a Játékszínben. Plusz egy tévészilveszter, yalószínűleg „A, vagy B” /címmel. Plusz a rádiószilveszterhez van öt-hat elképzelésem, ami remélem adásba kerül. — Mi pedig várunk ... Pleskonics András Fotó: Polgár Gyula Érdekes olvasmány Incze Sándor: Színházi életeim Egy újságíró karrierregénye, amint a könyv alcíme jelzi..S ez így igaz, mert az az épphogy leérettségizett fiatalember, aki 1908-ban Kolozsváron 57 fillérrel a zsebében megalapította színházi lapját, tényleg karriert csinált. Két év múlva már Pesten van és belevág a hamarosan népszerű Színházi Élet szerkesztésébe és kiadásába. Titka az ifjúság merészsége, s hogy jó újságíró, jó szervező, s nem utolsósorban, hogy mindig az olvasó fejével gondolkozott, létező igényeket elégített ki. Könyve emlékezés élete egy-egy szakaszára, barátaira, környezetére. S egyben korkép is tele érdekességgel, hiszen a századelő és a két háború közötti időszak művészeti világának a kellős közepén élt. Természetesen az írók és újságírók között is, akik rendszeresen dolgoztak a Színházi Életnek, míg 1938-ban be nem tiltották. Végleg. A következő évben Incze Sándor Amerikába ment, ott is halt meg 1966-ban. Egy ilyen eseménydús élet nem fér el még ezer oldalon sem, épp ezért az emlékíró a lényeges pontokat ragadta meg, azokat a kolozsvári és budapesti éveket, amelyek színházi lapjával legszorosabban függnek össze. Persze a saját életével is, mivel a kettő elválaszthatatlan. írása nem irodalmi mű, sokkal inkább egy jó tollú újságíró humorral átszőtt, élő-eleven tudósítása a múltról, emlékein át. Például a század elejei Kolozsvárról. Az erdélyi pezsgő kulturális élet e Nagyváradhoz hasonló központjáról. De míg ott az irodalmi élet zajlott, itt a színház a bástya, az akkori Magyarország vidéki színházainak a legjobbja. Legendás igazgatója az a Janovics Jenő, aki nagy tudással és elkötelezettséggel vezette az akkor már 120 éves múltú színházat. A színházi újságot is azonnal támogatta. Itt játszott — az Incze számára oly jelentős évben- — 1908- ban többek közt Aczél Ilona, Berky Lili, Hettyei Aranka, Király Ernő, Rajnai Gábor, Sebestyén Géza. Csupa nagy név már akkor is. S olyan számon tartott a kolozsvári színház, hogy a Víg özvegy 25. előadására Lehár Ferenc odautazik, a híres pesti színházi vezér, Beöthy László társaságában. A heti egy operaelőadás mellett drámát, vígjátékot és operettet játszottak. Továbbá : „ősbemutatók, vendégjátékok, vendégszereplők emelték a színház rangját. S az is tény, hogy nem egy darab értékét Kolozsvár előbb felismerte, mint Pest. Molnár Ferenc Lilioma például a pesti bukás után itt sikert aratott.” Ott majd csak tíz évvel később Csor- tossal és Varsányi Irénnel. Roppant érdekes, ahogy kolozsvári társával, a vele egykorú Harsányi Zsolttal — a később népszerű regényíróval — a 21 éves Incze Sándor nekivág az ismeretlen fővárosnak. S ügyességgel, szerencsével a maga nemében páratlan színházi hetilapot létrehozza, majd szüntelenül újítja, fejleszti. Első munkatársai közt van a szintén nagyon fiatal Korda Sándor, aki a filmrovatot vezeti. Pár év múlva már különleges alkalmakkor kür lönszámot adnak ki, majd 1916-ban megnyílik a Színházi Élet boltja, ahol könyvet, kottát, sztárfotót árulnak, autogrammnapokat tartanak, postaládákat állítanak fel. „Ahova ki-ki bedobhatja a különféle rovatoknak szóló leveleit, vagy éppen a kedvenceknek írt sorokat.” Minden számban egy teljes színdarabot közölnek. És a siker pénzt hoz a házhoz. A Színházi Élet már a kegyeletet is megengedheti magának, azt, hogy évente egy-két sírkövet emeljen olyan színészeknek, akiknek a családja erre nem képes. A fiatal színészek számára ösztöndíjat alapítanak, s bői fedezik a párizsi tanulmányutakat. A színpártoló közönséggel összefogva visszavásárolják a Blaha Lujza-házat és a Rózsahegyi-villát. Megalakítják — és a lapban népszerűsítik — az amatőr színjátszók országos egyletét. Művészesteket rendeznek... De milyen is az a Színházi Élet, amelynek a karácsonyi számai több mint 300 oldalasok, s a heti példányok is jó vaskosak? Van benne irodalom, költészet, színház, mozi. Tudósítások, kritikák, interjúk, hazai és külföldi színészek, filmsztárok, írók, neves emberek ismertetése. Rengeteg kép. Társasági hírek, báli tudósítások. Sport, divat, kézimunka, kereszt- rejtvény. Humor, bridzs, lelki klinika. Kottarovat, lak- berendezés, gyermekrovat, Ádám-rovat. Színi melléklet, folytatásos regény. És persze az Intim Pista és a Zser- bóban című csipkelődő, pletykálkodó csevegés. „Irodalmi rovatunkra büszke lehetek—írja a szerkesztéssel kapcsolatban Incze Sándor —, de arra is, hogy Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, Tábori Pál, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Szomori Dezső’ más rovatokban is megszólaltak. Támogattuk megjelenésekkel a költőket, például Somlyó Zoltánt, és pályázatokat is kiírtunk, ahol olyan próbálkozók is jelentkeztek, mint Sinka István, Hollós Korvin Lajos.” Ilyen színes és komplett magazin volt ez az ötven éve erőszakkal megszüntetett Színházi Élet. Vass Márta KÉPERNYŐ Hol vagy, István király? Nem akartam hinni a szememnek, amikor fellapoztam a Magyar Irodalmi Lexikont (megjelent 1963-ban, az Akadémiai Kiadónál, szerkesztését legalábbis roppant kiemelkedő nevek fémjelzik), és a Kodály Zoltán neve alatti mintegy három hasáb szövegben nem találtam az 1938-ban bemutatott „Ének Szent István királyról" című művét! „Hol vagy magyarok tündöklő csillaga, hol vagy, István király?!... — áradt-a kórus éneke szombaton este a budapesti Szent István Bazilikából közvetített ünnepi misén. „Hol vagy, István király?. . .” Íme, egy kicsiny adalék ahhoz, hogy a néma is lehet cinkos, hogy az elhallgatás is mennyire bűn. Hogy a felsorolásban, amelyben ott olvashatod a Budavári Te Deu- mot, ott van a Psalmus Hungaricus, nincs ott az Ének Szent István királyról! Miért, hogy nincs ott?! Miért, hogy államalapító királyunk 1963-ban nem lehetett ott á Magyar Irodalmi Lexikonban, Kodály neve alatt? A válasz a kérdésben rejlik, megtalálható. Évszámok (korszakok) játéka is a történelem, legyünk toleránsak hozzá, hiszen így is a miénk. Három nappal ezelőtt, 1988. augusztus 20-án, Szent István király halálának 950. évfordulóján a Magyar Televízió jóvoltából (és tisztes akaratából) bejárhattuk az ország jeles helyeit, ahol egykor és most nagy események történtek, ahol egykor és most olyan szavak hangzottak el, melyek joggal keltik bennünk az érzést: ahol a nép és a hatalom megosztottságának véget vetni igyekeznek, ott felderül a jövő. Érzem, hogy ezúttal nem arról kell írnom, hogyan sikerült Kondor Katalinnak és Pálfy Istvánnak a kora délutántól kora estig, mintegy hat órán át tartó közvetítéssorozatot, stúdióbeszélgetéseket kézben és hármóniában tartani, hogy Kondor feszültségeit miként ellensúlyozta Pálfy közvetlen és megnyerő modora; ez a délután nem az a délután volt, amelyről a szakmai kritika részletességével illő szólni. Erről azt illő elmondani, hogy: nem volt még ilyen. Hogy a különböző helyszínek vezető szerkesztői kimeríthetetlenek voltak ötletekben és szerények az alázatban, hogy a Szent István Bazilikából közvetített másfél órás ünnepi mise felejthetetlen' pillanatokkal és még felejthetetlenebb érzésekkel és gondolatokkal telítették a nézőt, aki a várbeli koszorúzás, az ópusztaszeri kenyérsütés, mai államférfiak beszédei után ide érkezett, és Czigány György mértéktartó, ünnepélyes riporteri munkáját ugyanúgy elismeréssel fogadhatta, mint a bazilika kamerákkal f e 1 f ede z e 11# csőd ála to s architektúráját, a szobrokat és festményeket, az első magyar királyt ünneplő kórusműveket, és az ünnepi mise ünnepi celebrálását. És a Szent Jobbot, mely karnyújtásnyira tőlünk, millióktól, akik láttuk, egy évezred történelmét is szimbolizálta, István király nagy művét hozta valóságközeibe ahhoz is, aki vásári séta után érkezett haza, és megitta sörét a nap örömére. Másnap, amikor e sorokat írtam, és rácsodálkoztam pár. sornyi jegyzetemre (nem volt sem időm. sem olyan pillanat, amikor elfordulhattam volna a képernyőtől, írni), a sietve mégis odavetett, szavak ilyen mondatokká építkeztek: ..a sziklára vagy a homokra épült ház”, „Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk”, „tudunk-e alkalmazkodni a külvilághoz?”, „erkölcsi és leijei megújulás == Szent István”. Valamennyiről hosszasan írhatnék, valamennyiről hosszasan beszélgethetnénk, valamennyi arról szól, hogy (hányszor a történelemben, vagy mondjuk: ezer évünk alatt) újra bevégződött az „elhallgatások kora”, és nagy királyunk intelmeit mi, ehhez a mostani kül- és belvilághoz alkalmazkodni akarók okkal és joggal tekinthetjük bölcs tanításnak, melyek között például ilyen is olvasható: „Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz.” Lefordítani századvégünk nyelvére, korántsem nehéz... „Légy erős, légy alázatos, mértékletes, szelíd: hogy sohase harcolj az igazság ellen." Bizonyos, hogy a ceremónia, Szent István közelsége, Kodály remekműve és a többi, a budai vár látványa, a Mátyás templom magasra szökő tornya, a pusztaszeri kenyér pirosbarnasága és illata; bizonyos, hogy Európa jelenléte tette az érzést bennem: jó magyarnak lenni! Még akkor is jó, ha (évezredünk bizonyítja) olykor rettenetesen nehéz. Hogy milyen nehéz, akkor sújtott belém, amikor átkapcsoltam egy másik televízióra, és láttam. Sass Ervin Békés Megye Tanácsa V. B. szervezési és jogi osztálya 1988. szeptember hó 1. napjától kezdődően HATÄROZATLAN időre alkalmaz igazgatásszervezőt. Alkalmazási feltétel: államigazgatási főiskola vagy jogtudományi egyetem. Fizetés: megegyezés szerint. Államigazgatási gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. ' Jelentkezni dr. Sós Sándor osztályvezetőnél. FIGYELEM, ÁRAMSZÜNET! Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy hálózatépítési munkák miatt Áramszünetet tartunk Békéscsaba külterületén, a Szarvasi út mentén a városhatártól Telekgerendásig (a Máté-, Liker-, Kvasz- és Kolarovszki-trafóállomások ellátási területén). 1988. augusztus 23-án 6.00—16.00 óráig. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt feszültség alatt állónak kell tekinteni! démAsz BÉKÉSCSABAI KIRENDELTSÉGE
