Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

1988. augusztus 20., szombat NÉPÚJSÁG KOROSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szent István reformpolitikája Az idei augusztus 20-án megkülönböztetett tisztelet­tel tekintünk nagy állam- alapítónkra: Szent István ki­rályra. A szocialista Ma­gyarország nemzeti keretek között, a nemzet közösségé­ben épül. S hogy milyen megtartó erejű, megpróbáló időket elviselni és legyőz­ni képes ez a közösség, az nem kis mértékben függ történelmi múltunk reális értelmezésétől és a hazához kapcsolódó érzelemvilágunk­tól. E tudat ápolását, erősí­tését jelentős mértékben be­folyásolja az év egyik ki­emelkedő jubileumi esemé­nye: a magyar állam meg­alapítója, Szent István ki­rály halálának 950. évfor­dulója. Erős, időt álló feudális ál­lamot alkotott. A lét vagy nemlét történelmi sorsfor­dulóján megvetette megma­radásunk és fejlődési lehe­tőségünk alapjait. Születésének évét 975-re tehetjük. Apja, Géza nagy­fejedelem a Vajk nevet ad­ta neki. Később, Adalbert püspök „igaz hite szerint megmártotta a keresztvíz­ben” és „Stephanus”, azaz István névre keresztelte. Felserdülésekor, úgy 14-15 éves korában „Géza össze­hívta az ország főembereit a vitézekkel együtt, és közös tanácskozás után Istvánt je­lölte utódjául, amire esküt is vett tőlük”. A trónörök­lés egyetlen magyar rítusa ekkor a pajzsraemelés volt. Géza fejedelem 997 őszén meghalt. Fia, István követ­te a nagyfejedelmi székben. * Istvánt 1001 január else­jén (vagy egy héttel koráb­ban, 1000 karácsonyán) ki­rállyá koronázták. A leírás ezerint: „Elhozták (II. Szil­veszter pápától) az apostoli áldás levelét, a koronával és a kereszttel együtt, s mi­közben a püspök (Asztrik) és a papság, az ispánok és a nép egybehangzó magasz- talásukat fennen kiáltották... István nagyfejedelmet az olaj kenettel felkenve, a ki­rályi méltóság diadémjával szerencsésen megkoronáz­ták”. A királyság mint monar­chia elvben is, gyakorlatban is megszüntette az a-rchó- nok, azaz törzsfők és vezé­rek uralmát. István király egyik fő célja ugyanis a széthulló törzsi hatalom megtörése és a királyság ha­talmának egységesítése, megerősítése. Koppány, Gyu­la és Ajtony megfékezése után például az erdélyi ma­gyarok és székelyek kor­mányzását rokonára: Zol­tánra bízza, míg a Körös— Tisza—Al-Duna territóriu­mát Csanádra ruházza. A kialakított vármegye, váris- páni rendszertől független volt a királyi család birtok- rendszere. A hatalom és a gazdaság gyökeres megreformálása természetesen társadalmi át­alakulással, sőt, feszültsé­gekkel is együttj árt. A nagy­családi rendszert, a több­nej űséget például a páros család váltotta fel. A nagy­családi (magánbirtokon ala­puló) gazdaság kiscsaládi egységekre oszlott; kialakult a hűbéri rendszer. István király életművének lényege, hogy a megszokott ősi nomád gazdasági és a pogány társadalmi rendet, valamint annak babonás hie­delemvilágát megszüntette. Ez a prereformpolitika meg­bolygatta a társadalom zö­mének mindennapi életét, visszaszorította az új rend­be be nem illeszthető ha­gyományait. Ezért voltak el­keseredett ellenfelei is. De ő következetes keménység­gel Vezette be a valláser- kölcsiséget, a keresztény­ségre épülő új értékrendet — mint a magyarság meg­maradásának és boldogulá­sának egyetlen lehetőségét. Földművelésen alapuló gaz­dasági életet teremtett; az írásbeliség, a kultúra és a művészetek alapjait honosí­totta meg. A maga korában — eu­rópai szemszögből ítélve is — István király rendkívüli személyiség volt. A neve mellé még a császári írno­kok (papok) is mindig a „pius”, azaz kegyes és a „mitissimus”, vagyis a leg- jámborabb jelzőt írták. Em­beri magatartását a leírá­sok így jellemzik: „Komoly természetét, amelyet ifjúsá­gában sajátított el, élete vé­géig megtartotta. Ajkát ne­vetésre ritkán mozdította, eszébe vésvén az írást: „A nevetésbe fajdalom vegyül, és a szertelen örömöt maj­dan gyász váltja fel.” Min­dig úgy viselte magát, „mint­ha Krisztus ítélőszéke előtt állana”. Természetes tehát, ha a római katolikus egy­ház 1083-ban szentté avat­ta. Azóta a magyar történe­lem és a nép „Szent István” névvel tiszteli. Az állam ideológiai alap­ja Európában ekkor a ka­tolikus vallás tanítása volt. Ezért terjesztette István ki­rály a kereszténységet. A templomépítés a vallás gya­korlásának, „a félbarbár nép” átnevelésének színtere. Bizonyos értelemben tehát a művelődés, a kultúra ter­jesztésének helye is. Ezért rendeli el törvényeiben: „Minden tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s megfelelő szol­gákkal lássanak el, lovak­kal és hat ökörrel, két te­hénnel és 30 aprómarhával. Ruhákról és oltárterítőről a király gondoskodik, papról és könyvekről a püspökök”. Mint tudjuk, István király tíz püspökséget szervezett (egyhez több vármegye tar­tozott). Az esztergomit érse­ki rangra — azaz a többi fölé — emelte. Az istentisztelet alatti ma­gatartást is nevelő, szelídítő szándékkal szabályozta. Cél­ja a magyar nép kulturált­ságának istápolása, gondol­kodásának gyökeres megvál­toztatása. A templomok ké­sőbb az élesebb eszű job­bágy gyerekek iskolájául is szolgáltak. (Ezekből alakul­tak ki az ősi plébániai isko­lák.) * István király életművében szervesen összekapcsolódott a bel- és külpolitika. Ami a politikai függetlenség meg­őrzését illeti, e tekintetben István király ugyanolyan hajthatatlan maradt, mint apja, nagyapja, vagy bár­mely elődje. Került minden személyes találkozást Ottó császárral. Ez ugyanis a hű­béri fogadalomtétel előfelté­tele, látszata lett volna. Ilyen irányú törekvéseit hat­hatósan támogatta felesége, Gizella, és sógora, Henrik, bajor herceg is. Sőt, Henrik lemondott korábbi pannóniai hódításairól, elismerve „Avária”, vagy ahogyan a N ibelung-énekben írják: „Hunnia”, vagyis Magyaror­szág önálló királyságát. Ist­ván király birodalmának ha­tárai tehát véglegesültek; ki­töltötték a Kárpát-medence egész területét. Ezek a hatá­rok 1920-ig (Trianonig), kö­zel ezer évig változatlanok maradtak. István király a béke apos­tolának is tekinthető. Az or­szág főembereinek egyetér­tésével kibocsátott Törvény- könyvéről (1001, 1009) írják: „És mert úgytetszett neki, hogy békében legyen (az ország), el nem múló kötés aláírásával utódainak szigo­rúan meghagyta: senki köz­tük ellenségként más földjét ne támadja, törvényes vizs­gálat nélkül szomszédját ne bántsa..István király törvényeit két alapeszme hatja át: „Törvényhozó el­mélkedéssel meghatároztuk népünk számára, miképp él­jen tisztességes (keresztény) és békés (országépítő) éle­tet”. Ennek érdekében — tör­vényeiben — „megszerkesz­tette minden egyes bűnnek ellenmérgét”. Felismerte és szabályozta a királyi tanács, azaz a ve­zető testület, a közösség al­kotó erejét. Fiának, Imié hercegnek írja Intelmeiben (1018—30): „A tanács állít királyokat és dönt el királyi sorsokat; védelmezni a hazát, csendesíteni a csatét, győ­zelmet arat... Minthogy pe­dig a tanácsnak ekkora hasz­na (ereje) van, ostoba, pöf- feszkedő és középszerű em­berekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; ha­nem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebbek ajkán formálódjék és csiszolódjék a megállapodás, mert nekik koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel magad is, ha pe­dig az alkalmatlanokkal for­golódsz, társul adod magad hozzájuk” (1026). Az együttélés fogalmát ki­terjeszti a más nyelvű, a bevándorolt, az idegen né­pekre, vendlégekre is. Mint írja: „Amint különb-különb tájakról és tartományokból jönnek vendégek, jövevé­nyek, különb-különb nyelve­ket és szokásokat, különb- különb példát és fegyvert hoznak magukkal. Mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egy nyelvű és egy szokású or­szág gyenge és esendő. En­nélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevé­nyeket (más népek fiait) jó- akaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad és veled szívesebben élje­nek, mintsem ellened for­duljanak ...” íme, a sok- nemzetiségű állam, az egész­séges nemzetiségi politika ezeréves magyar politikai képződménye, történelmi ha­gyománya, kontinuitása. * Szent István életművének felsorakoztatott mozzanatai, államépítő elemei meggyő­zően indokolják, hogy halá­lénak 950. évfordulóján mél­tó tisztelettel emlékezzünk meg róla — a történelmi realitás és hűség jegyében. 1083-ban halt meg, közel 63 éves korában. Az általa ala­pított székesfehérvári bazili­kában temették el, egy ró­mai szarkofágból faragott koporsóban. Tudjuk, hogy mai létünk is az ő áldozatos és bölcsen előrelátó munkájában gyö­kerezik. Ezért hajt fejet ne­mes emléke előtt országunk kegyesen emlékező és tisz­telgő lakossága. Dr. Tóth Lajos Serfőző Simon: Ahogy a vályogok Ahogy a vályogok, téglák, kövek egymást összetartják, s egyik cserép erősíti, köti, szorítja a másikát, hogy szét ne szóratnánk, mutatják lm a példát, miként kellene őrizni, egybefogni s szanaszéjjel népet, hazát, vigyázva, megóvó magunkat e maradék tájon, s túlnan, ahhoz hasonlóan, megkapaszkodva együvé tartozásunkban, ahogy a vályogok, téglák, kövek egymást összetartják, s egyik cserép erősíti, köti, szorítja a másikát. Johann Lippert (1792-ben készült) akvarellje a koronáról gróf Széchényi Ferenc [könyvtárából FAMETSZET EGY ZÁGRÁBI MISEKÖNY VBÖL: A KÉ­PEN SZŰZ MÁRIA, SZENT ISTVÁN, SZENT IMRE ÉS SZÉNT LÁSZLÓ ALAKJÁVAL MOLNÄR-C. PÁLNAK AZ EGYHÁZALAPlTÖ KIRÁLY­RÓL KÉSZÜLT FAMETSZETE VARGA IMRE SZENT ISTVÁN-BRONZSZOBRA A RÓ­MAI SZENT PÉTER BAZILIKA MAGYAROK NAGY­ASSZONYA KÁPOLNÁJÁBÓL A nag/ király emlékezete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom