Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

NÉPÚJSÁG 1988. augusztus 20., szombat István király állama István király vármegyéit' feltüntető térkép Simái Mihály: Vajk megkeresztelése Talpamra föld térdemre kő kínokkal átizzó bazalt mellemre virradatnyi pajzs madárfáklyás vérsugaras zuhogj fejemre homlokomra te négy függőleges folyó megtartó istentől való víz ha az élet vize vagy zuhogj állok a szent víz harangjában zengek mert nyelve én vagyok megindul a föld bujdokolnak sámándobok varázsdobok jaj már a modártollas ruháknak a madárkarmos táncoló lábnak a bácsoknak a harsányoknak rivalkodóknak regölőknek szólalok én a harang véres misére szólítom megölöm őket én testem ez a felnégyelt szörnyű például vegyétek én karom ez a levágott eliszonyodva lássátok én sebem ez a behegedt vessétek rám a keresztet templomutálók magyarok sámánok bácsok dallacsok fonódj fejemre homlokomra te négy függőleges folyó fehér vörös zöld kék folyó te istentől való zuhogj zengek a szent víz harangjában Vajk meghalt István élni fog Szent István alakja a művészetben Első királyunk, Szent Ist­ván, miután II. Szilveszter római pápától kért és kapott koronát, országával a nyu­gati kereszténységhez csatla­kozott. (A keresztény egyház a IX—XI. században foko­zatosan kettészakadt. A nyu­gati kereszténység központja Róma, a keletié pedig a gö­rög császárság fővárosa, Bi­zánc lett.) A nyugati kereszténység­hez történt csatlakozás azon­ban nemcsak a pogányság­ból a kereszténységbe való áttérést jelentette, hanem vele járt a frank birodalom­ban már két évszázada jól működő, bevált hűbéres ál­lamszerkezet kiépítése is. Közelebbről: Szent István megkísérelte ezt a feudális, nyugati intézményt a sajátos magyar viszonyokhoz szabni. Ismerve egy gyökeresen új társadalmi-gazdasági rend­szer létrehozásának vissza­riasztó nehézségeit, ez rop­pant nagy munka volt. Ist­ván királynak azonban sike­rült. Ezt bizonyítja az el­múlt kilenc évszázad: Ma­gyarországnak, mint állam­nak és a magyarságnak, miint államalkotó népnek a fennmaradása és megmara­dása itt a Kárpátok övezte medencében. István király államának szervezeti keretei a várme­ezt a mesét, amelynek édes az íze, mint a bibliai man­náinak. Továbbadom úgy, ahogy vettem, azaz hogy sokká’ olcsóbban adom, mint amibe nekem került. Mert kalászszedő Mari né­ni mesélte ezt nekem, akit ültve találtam, a kunágotai tarlón, két keresztbe fekte­tett zsákocska melllett. — Mit visz, Mári néném? — kérdeztem a szegény, tö­pörödött öreg kis Noémit. — Csak vinném, leiköm, ezt a kis félejtött kalászt, mert a gazda mögengedte, hogy összeszödhessem, de az én öreg váltamnak már ez is nehéz köröszt. Fölkaptam a váltamra a Méri néni „nehéz köröszt- jét”, és míg beértem vele a sárfalú zsélilér-putriba, ad­dig mesélte el Méri néni az istenáldotta búza történetét, és mikor bevégezte, azt tet­te hozzá: — Adja az Isten lelke üd- vösségiire. Hát én senkitől se kívá­nom, hogy vigye az én ke­resztemet, hanem aki elol­vassa a búza legendáját, an­nak én is azt kívánom: — Adja az Isten lelke üdvös- ségilre . . . Ügy volt az, hogy mikor az Űr isten a v ilágot megte­remtette, léküldte az an­gyalokat, nézzenek körül idélént, van-e még valami híja a világnak. — Van ám, Urunk-terem- tőnk . jelenítették az an­gyalok —, mert búzáit elfe­lejtettél teremteni. — Ejnye, ejnye — csóvál­ta meg az Úristen a fejét—, hát akkor miiből sütik oda­lent az emberek a kalácske­nyeret? — Bizony csak zuzmóból törik, fakéregből őrlik — panaszolták az angyalok. — No, ez nem jól van- így — tűnődött el az Űristen —, dé hát mit lehetne itt most már tenni? gyék voltak. A vármegyék, azaz kerületek létesítésével István a karoling birodalom grófságát honosította meg magyar földön, e rendszeren keresztül gyakorolta ural­mát. Az egész királyi bir­toktest ugyanis uradalmakra oszlott. Egy-egy uradalom központjául itt talált — eset­leg építtetett — kővár, föld­vár, vagy mocsárvár szolgált (például Sopron, Szabolcs stb.). A vármegye meghatá­rozott területen ellátta az ál­lam funkcióit: katonai erő­vel rendelkezett, fenntartotta a rendet, és támadáskor vé­delmet nyújtott a népnek. Általában 400 főből álló se­reget adott a király hadába. A vármegye élén a királyi birtok kormányzójaként is a várispán (comes) állt. Meg­bízását a királytól kapta. Műveltette a földeket, be­szedte a királyi jövedelme­ket, adókat, vámokat, a pénzverésből és pénzváltás­ból eredő hasznokat. Minden esztendőben Szent Mihály napján (szeptember 29-én) elszámolt a királlyal. A vár­ispán bírói hatalmat is gya­korolt azok fölött, akik nem tartoztak közvetlenül a ki­rály bíráskodása alá. Szent István az ország védelmére határvármegyéket is létesített. A határvárme­gye két különleges hadiszol­Szerencsére az Űr istennek nem jutott eszébe anikétot összehívni, se népjóléti mi­nisztérium nem volt még akkor teremtve, mert ha lett. volna, akkor még ma se vol­na búza. Ehelyett kiadta az Űristen a parancsot az an­gyaloknak : — Nosza, hamar, rázzátok ki az abroszomat az abla­kon! Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Űristen diófa asztaláról, vit­ték a esi Uagablakhoz, s ami morzsa volt rajta, azt mind kiirázták a földire: abból1 haj­tott ki idelemt a búza. Az ám, csakhogy akkori­ban még nem volt istenál- dotta búza a búza. Olyan volt aiz csak, mint az árok­parton növő vacfbúza, ami­vel a gyerekek szoktak ját­szani. Alacsony a szára, tar rackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme. — Ejnye, de hitvány giz- gaiz lepte el a földet — mon­dogatták az emberek, és ügyet se vetettek a búzára, hanem azután is zúzmóból meg fakéregből őrölték a kenyeret. Mert mindig olya­nok voltak az emberek, hogy a jó se kellett nekik, ha rá­juk nem parancsolták, ugyan néha ,még akikor se kellett. Mindössze két testvér akadt, akii azt mondta, hogy nem szabad az Isten aján­dékát megvetni, hanem leg­alábbis próbát kell vele csi­nálni. Az egyik is fogott magá­nak egy darab búzaföldet, a másik is. gálatot ellátó katonaelemmel bírt, úgymint az őrrel és a lövővel. A határvár az or­szágból kivezető főút mellé épült. Ez a határvármegye- lánc egyben választóvonal volt a sűrűn lakott sík vi­dék és a gyéren települt er­dős hegyvidék között. E rit­kán lakott erdős vidék völ­gyeit gyepűakadályokkal tor­laszolták el, és az átjárást kapuval biztosították. A gye­pűn kívüli terület volt a gyepűelve. A Szent István által alapí­tott vármegyék számáról nincsenek pontos adataink. Fauler Gyula számukat 45- re, Hóman Bálint 41-re, a legújabb kutatás 43-ra teszi. A vármegyerendszer ki­építésével párhuzamosan ki­adott törvénynek nevezhető dekrétumokkal első kirá­lyunk az eddigi vérségi szer­vezet (törzs, nemzetség) in­tézményeit és hagyományait félretolta. A vérségi kapcso­latokon nyugvó földközösség volt addig az egyetlen bir­toklási forma: a földterület a nemzetségek kezében volt, s egy-egy nemzetség tagjai közösen használták. Szent István e nomád (ősközösségi) forma helyéibe a magánbir- toklást vezette be, s bátran állíthatjuk, hogy a tulajdoni formák megváltoztatása egyik leglényegesebb intéz­kedése volt. Merőben új tár­sadalmi rendet teremtett. Törvényeivel a germán hű­bériség elemeit plántálta be­le a magyar gondolkodásba. Addig minden katona egyen­lő jogú tagja volt valamely vérségi köteléknek, amelyben fölötte senki sem uralko­dott. Az új rendszerben minden nagyobb kiterjedésű birtok' ura — a senior — sa­ját szolgálatára katonákat — miles — tartott, akik hadi- szolgálattal tartoztak neki. A senior viszont a királynak tartozott hűséggel. Szent Ist­ván e rendelkezésével a hű­ség eszméjét tette állama egyik alapelvévé. Vagyis, egyik magyart alárendelte a másiknak, s mindannyit sa­ját magának. Mindezt meg­— Isten nevében vessünk — mondta a fiatalabb, aki­nek annyi volt a fia, lánya, ahány az ujja. — Isten nevében aras­sunk — mondta az öregebb testvér, aki olyan magáno­sán élt a világban, mint va­lami öreg fűzfa a pusztá­ban. Hát hiszen vetni könnyű volt, mert abban a szél is segített. Vitte az apró ma­got, mint - a pelyvát, s hol szemenként hullajtottá el, hol csomósam ágyazta bele a földibe. — Adtál, Uram, segítsé­get, de nincs benne köszö­net — sóhajtották a testvé­rek, akik az első szántóve­tők voltak a világon'. Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fűtött kemence, hul­lott a verej ték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mint a beteg. Külön kellett lesza- kajtani minden száll búzács- kát, kézzel kipergetni min­den kalászát, s utoljára se lett több az egész termés egy-egy zsák búzánál. Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér be­kötötte a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre, és csak a másik felét hagyta a zsákban. — Hát azzal mit akarsz? — kérdezte a félesége. — Ezt átviszem a bátyám szérűjére, odaömtöm az övé­hez. Nézd, nekünk van fi­unk, lányunk, aki segítsen tehette, volt hozzá ereje, hi­szen már atyja, Géza feje­delem megkezdte a közpon­tosítást. Művét befejezve. István rákényszerítette a törzsfőket és nemzetségfőket az engedelmességre. Akik fellázadtak, azoknak nem­zetségi birtokai István ki­rályig birtokait gyarapították. A szabad magyarok a törzs­főket, köztük Árpád utódait is, magukkal egyenrangúak­nak tartották. István király fellépésével látniuk kellett, hogy uralkodójuk mindenek felett álló hatalmat teremtett magának. Ahogyan első tör­vénykönyvében ezt megfo­galmazta: „Mivel minden népet saját törvényei szerint kormányoznak, mivel én Is­ten akaratából monarchiám vezetésére hivattam meg, el­határoztam tehát, hogy a ré­gi és új fölségek példáját követve, népemnek törvé­nyeket adok . . .” Amihez az Isten kegyelméből uralkodó király akarata a jog. István királynak két tör­vénykönyve maradt ránk. Az egyik egy XII. századi kó­dexben, a másik későbbi kéziratokban, tehát mind­kettő csak másolatban. A másolatok hitelességéhez ázonban, mint a kutatás megállapította, nem fér két­ség. A jogtörténeti kutatás azt is megállapította, hogy e két törvénykönyv legna­gyobbrészt önálló törvény- alkotás. E törvények a ma­gyar társadalom XI. századi időszerű és megoldandó kér­déseivel foglalkoznak, az ak­kori magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat sza­bályozzák. Sőt,, az intézkedé­sek mögött gyakran vissza-, cseng a régi magyar szokás­jog, ami más, mint a bajor népjog, s eltér a mainzi zsi­nati határozatokban foglal­taktól. Bár István király korlát­lanul gyakorolta hatalmát, a törvényeket Magyarország püspökeivel és főuraival együtt hozta. Ezt onnan is tudjuk, hogy a második tör­vényében kétszer hivatkozik a szenátus döntésére vagy kérésére. A szenátuson pedig a püspökök és főurak gyüle­kezetét kell érteni, vagyis a későbbi királyi tanácsot. Dr. Csonkaréti Károly kenyeret keresni. Neki nincs sie kicsi, se nagy, aki segít­ségére legyen. — Isten segítsen meg jó szándékodban! — igaizí tóttá az asszony a vállára a zsá­kot. Az ember azzal nekivá­gott az éjszakának. Hát ahogy a földije széléhez ér, és át akar bújni az eleven sövényen, összeütődik vala­kivel!,, annak is zsák van a vállán, mint neki,, az is hát- rahökken, mint ő. — Te vaigy az, öcsém? — Én ám, bátyám. Hát te hová igyekszel éjszakának idején? *— kérdezte a fia­talabb testvér, lecsúztatván válláról a zsákot nagy meg­lepetésében. — Én bizony lehozzad in­dultam — tette lez az öreg-, ember is a zsákját. — Azt gondoltam, hogy jó lenne megfeleznem veled, amit az Isten adott. Magános ember vagyok én, kicsivel beérem; ti meg sokan vagytok, sok éhes szájat kelti megelégíte- nad. Abban a percben nagyot villant a fejük fölött aiz ég, hirtelen meleg szellő kere­kedett, fölkapta a zsákokat, s ami búza volit bennük, azt mind szerteszét szórta a vi­lágon. — Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet megszen­tel; — mosolygott le az Is­ten az égből. S azóta olyan bokros nö­vésű, dús kalásizú, kövér sze­mű, istenáldotta növény a búza. De miikor gyűlölködés hatalmasodik el az ember-’ testvéreik között, akkor ala­csony a szára, tarackos a gyökene, ritkás a kalásza, apró a szeme ... — Az Isten tudja, lelkem, mitől van — simogatta meg a kabátom ujját búcsúzóban Máini néni —, de mintha csu­pa vadbúza nőne mostaná­ban a világion, Az idén 950 éve, hogy meghalt István király, aki egyéniségével és maradandó életmű vével, a magyar állam korszerű és zseniális meg- sízervezéséveli népünk fenn­maradását biztosította a tör­ténelem viharai között máig. A művészet felvirágzását is jelentékenyen előmozdította, jámbor kegyessége erős kéz­zel és az okos szervező zse­nialitásával párosult. Az Árpád fejedelmek szék­helyén, Esztergomban 1001- ben kezdte meg a Szent Adalbert székesegyház fel­építését, mélynek töredékei fennmaradtak. 1002-ben ala­pította az első magyar ben­cés apátságot Pannonhal­máin, 1018-ban pedig a zala- váni bencés kolostort, mely­nek romjai ma is láthatók. Hazai építkezései közül ki­emelkedik a székesfehérvá­ri bazilikáé, a mellé rendelt apátsággal. Székesfehérvárt állott királyi kápolnája, trónszékével. Itt koronázták utódait, és ide temetkezett, remélvén, hogy példáját utó­dai is követik. Hatalma megszilárdítása után — az európai uralko­dókhoz hasonlatos módon — II. Szilveszter pápáitól1 ural­kodása stziimbólü maként ko­ronát kért, mellyel 1001-ben koronázták meg Esztergom­ban. A koronázási jelvények a koronázási palásttal1 együtt a Magyar Nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű kin­csei. A korona két, külön­böző időben készült részből áll!, ezeknek keletkezési ide­jéről1 még vitáik folynak. A kriiistáiygömibös jogar X. szá­zadi kristálya még Géza fe­jedelem jogaréit díszíthette, mali. formájában a XII. szá­zadiból származik. A koronázási palástot, me­lyen Szent István melllképe is látható, felesége, Gizella hímezte a veszprémvöllgyi apácákkal 1031-ben, Felira­ta szerint a palástot Szent István és Gizella királyné ajándékozta a székesfehér­vári bazilikának. Szent Ist­ván kardját ma a prágai Szent Vitus katedrállsban őrzik, valószínűleg IV. Béla leánya, Anna menekítette oda 1270-ben az Árpádok kincseivel együtt. Szent István legnagyobb fájdalma egyetlen, nagy gonddal nevelt fiának, Im­réinek 1031-ben' bekövetke­zett tragikus halála volt. Egiész életművét, orsizága' jö­vőjét a .megsemmisülés fe­nyegette. Reálpolitikusként jó kiutat 'nem látott, orszá­gát ezért Szűz Mária oltal­mába ajánlotta. 1038. VIII. 15-én hált meg. A székesfehérvári baziliká­ba temették. Remekbe fara­gott kőkoporsója ma is lát­ható. A sír,ládát 1038-ban, szentté avatásékor felbon­tották, de a sízent jobb keze hiányzott. Ez a bebalzsamo­zott jobb kéz egy szerzetes őrizetében' fennmaradt, és ma legnagyobb kincseink között őrizzük. Története éppoly kalandos, mint a ko­ronázási kincseké. A nagy király koponyaereklyéje ugyancsak kalandos utat járt be történelmünk viha­ros századaiban. A török időkben Raguzában, a mai Dubrovniikban a domonko­sok 'templomában vigyáztak rá, Mária Terézia királynő 1769-ben Pozsonyba vitette, innen került Székesfehér­várra. Első királyunkról és élet­művéről a ikortársak is, de a legendák is megemlékez­nek, külsejéről azonban alig. Csak a koronázási palást őr­zi vonásait. A Képes Króni­ka ábrázolásai ideálképet mutatnak a XIV. század hatvanas éveiből: 11 kis kép és iniciálé jeleníti meg a ki­rály életét és tetteit a lo­vagkor szellemében. A későbbi .századokban is sokat foglalkoztatta alak ja a festőket és szobrászokat. Történetét a 'templomok fa­lain freskók idézik, az Ár­pád-házi szent 'királyokkal egyetemben. Lovasszobra a budai várban Stróbl Alajos munkája 1906-ból. Utolsó monumentális áb- rázoliáisát 1980-ban Lékai László érsekprímás készít­tette Varga Imre szobrász- művésszel1 a római Szent Pé­ter bazilika magyar kápol­nája számára. A mű azt a pillanatot ábrázolja, amint István az országot Szűz Má­ria oltalmába ajánlja. Brestyánszky Ilona A búzamezőkről hoztam /VIóra Ferenc: Istenáldotta búza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom