Békés Megyei Népújság, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-02 / 183. szám

1988. augusztus 2., kedd SPORT SPORT SPORT SPORT Foci Cuki nyílt Gyulán-----------------------------------------------------IgHiUMTd . * Úszó vidókUojnokság, Békéscsaba: Dunaújvárosi fölény — a főszereplők: Csépányi, Bene, Kovács, Varga Gyulán, a mezőgazdasági szövetkezetek üdülője ed­dig jórészt arról volt ismert, hogy a Körös-part egyik legesztétikusabb épülete, és az üdülő vendégek rendre megelégedéssel gondolnak vissza az itt eltöltött napok­ra, hetekre. No és arról, hogy az elmúlt év őszén itt alakult meg a Foci klub, a népszerű labdarúgó szaklap támogatásával. Azóta főként a fürdőváros és Békéscsaba labdarúgó-rajongói találkoz­nak időről időre. Tegnap délután az üdülő egy újabb színfolttal gyarapodott: a keleti oldalán levő árkádok beépítésével cukrászdát ala­kítottak ki, mintegy másfél millió forintos költséggel. A cukrászdát tehát nem vélet­lenül nevezték el Foci Cu­kinak. Az ünnepélyes megnyitón Sótyi János, az üdülő igaz­gatótanácsának elnöke töb­bek között elmondta, hogy az új létesítménnyel első­sorban az itt üdülő szövet­kezeti tagok kiszolgálását szeretnék javítani, de ter­mészetesen a helybéliek, il­letve a Gyulára érkező tu­risták is szívesen látott ven­dégek. A Foci Cuki szalag­átvágási ünnepségére meg­hívták a gyulai és békéscsa­bai sportvezetőket is. ezzel jelképezve a két város sport­életének közeledését. Az sem véletlen, hogy a tanács­elnökök, dr. Takács Lőrinc és dr. Gally Mihály egyszer­re vágták át a szalagot. L. S. Fotó: Gál Edit flz Eperjesi Zsákgyárté Vállalat Vitorlázó nemzeti bajnuksúg pályázatot hirdet a megüresedett Bolla Mária rekordja? energetikusi munkakör betöltésére A megbízás 5 évre szól, s alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör betöltésének feltétele: — szakirányú végzettség, 3 éves szakmai és lehetőleg vezetői gyakorlat — erkölcsi és politikai feddhetetlenség. Bérezés: a munkakörre megállapított bértételen belül, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó: személyi adatait, részletes önéletrajzát. Eddigi és jelenlegi munkahelyednek nevét, beosztását, szakmai tevékenységének részletes leírását, iskolai végzettségét igazoló okiratainak másolatát. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Kiss Imréné, szem. ov. Tel.: Gádoros 2. A pályázatokat a hirdetés megjelenésétől számított 30 napon belül nyújtsák be az Eperjesi Zsákgyártó Vállalat személyzeti-oktatási osztályára. ( Cím: Eperjesi Zsákgyártó Vállalat, Gádoros, 5932, Pf.: 10. Telefon: Gádoros 2. J K Legutóbbi beszámo­lónk óta újabb négy számot bonyolítottak le a vitorlázók nem­zetközi mezőnnyel rendezett bajnokságán. A va­sárnaphoz fűződik az eddigi legkiemelkedőbb teljesítmény: Bolla Mária, a Postás verseny­zője 100,67 km/órás átlagsebes­séggel tette meg a nap 344 ki­lométer hosszúságú, háromszög alakú távolságát, s ez bizonyo­san nemzeti rekord. Tegnap re­pülték a rekordtávot a pilóták, miután a „szabad” és a „stan­dard” mezőny is az 503 kilo­méteres Békéscsaba—Szeged— Kiskunfélegyháza távot teljesí­tette, méghozzá kétszer. Este fél hétig összesen huszonhat gép érkezett csak vissza, ami nem csoda, mert hazai versenyeken és időjárási körülmények közt ezzel nem könnyű megbirkózni. A jelek szerint a békéscsabai Halasinak ez jól sikerült, de miután a kezdeti jó rajtot nem követte hasonló folytatás — most már minden pontra nagy szüksége van, hogy a 10. hely­ről az élre repüljön. Az élen a szegedi Mihók áll. A standard osztályban viszont klubtársa, Laurinyecz Sándor egyenletes teljesítménnyel pillanatnyilag negyedik, itt az élen a kitűnő­en versenyző szovjet Ionouchas áll, a legjobb magyar — meg­lepetésre — az öcsényi Pajger László. Még négy feladatot terveznek a bajnokságon a hátralevő na­pokon. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottóígaz- gatóság közlése szerint a 31. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 4 da­rab, nyereményük egyenként 3 239 872 forint. 13 találatos szel­vény 3 darab, nyereményük egyenként 1 235 044 forint. 12 ta­lálatos szelvény 223 darab, nye­reményük egyenként 25 845 fo­rint. 11 találatos szelvény 3388 darab, nyereményük egyenként 1701 forint. 10 találatos szelvény 27 545 darab, nyereményük egyenként 314 forint. Tóth István szakfelügyelő: „16 verseny volt!” A Békéscsabán megrende­zett országos úszó vidékbaj­nokság harmadik, záró nap­ján 12 számban bonyolítot­ták le az előfutamokat, majd délután a döntőket. A dön­tőkbe bejutottak a gyulai és a békéscsabai úszók is. Az újabb ezüstérmet a békés­csabaiak 4x100 m-es gyors­váltója szerezte. Az ezüst mellett még 7 bronzérmet is nyertek, ezeket a következők érték el: Nemes 3, Csizmadia 2, a 4x100-as női gyorsváltó, valamint az aktív sportpá­lyafutását befejező, ugyan­csak békéscsabai Szilvásy Judit. Ö 200 m-es pillangón csapott célba harmadikként. — Sajnos, pályafutásom alatt nem sikerült igazán eredmé­nyesnek lennem, majdhogy­nem kedvtelésből úsztam. Az 1986-os nyíregyházi vidék­bajnokságon volt egy kiug­rásom ugyan, ott akkor egy ezüst- és egy bronzérmet szereztem. Szerettem volna most is valami emlékezete­set nyújtani — mondta a csabai éremszerző. A férfiaknál a dunaújvá­rosi Bene és Csépányi vívott nagy harcot egymással, vé­gül is Bene állhatott leg­többször a dobogó legfelső fokára. A békéscsabai Ne­mes is főszereplő volt, de ezúttal meg kellett eléged­nie a bronzérmekkel. A nőknél kiegyenlítettebb küzdelem folyt. A pécsi Ko­vács a dunaújvárosi Vargá­val volt nagy harcban a leg­fényesebb éremért, de a gyu­lai Csizmadia is megszorí­totta olykor őket. A férfi­aknál a dunaújvárosiak vol­tak a legeredményesebbek, 15 első helyet szereztek, a debreceniek négyszer, a pé­csiek és a szegediek egyszer­egyszer állhatták a dobogó legmagasabb fokára. összegezve: a dunaújvá­rosi nők 8, a pécsiek 7, a szegediek 2, a gyulaiak pe­dig egy aranyérmet szerez­tek. Békés megyei szem­pontból a verseny 1 arany-, 8 ezüst- és 12 bronzérmet hozott. Külön említést érde­mel a csabai Pribojszki Má­tyás új országos gyermek­csúcsa 50 m-es pillangón, melyet 4.-ként ért el, 28,35- ös idővel. A tavalyi százha­lombattai hasonló versenyen regisztrált időket most 29 számban javították meg a versenyzők, s ez nagy elő­relépést jelent. A most lezajlott vidékbaj­nokságot a közelgő IBV je­gyében is figyelték a szak­emberek — melyet Gyulán rendeznek. A békéscsabaiak közül Szabados, Pribojszki és Tóth is részt vesz a verse­nyen. Edzőjük, Kovács Ottó rö­vid értékelése: — Elégedett vagyok fiatal úszóink sze­replésével, jól helytálltak a rangos mezőnyben. Egyéb­ként hármójukat szándéko­san nem indítottuk saját számaikban, elsősorban szak­mai okokból. A többiek nagyjából ugyanazokat a helyezéseket érték el, mint tavaly, de jobb időeredmé­nyekkel és lényegesen erő­sebb mezőnyben. Nemes Zoltán, bár szépen verseny­zett, mégis benne maradt egy-két győzelmi lehetőség. Pusztai Anikó és Szilvásy Judit szereplése nem várt eredménnyel zárult. A viadal legjobb férfi­versenyzője: Bene Károly (Dunaújváros), 200 m-es férfi vegyesúszásban élért eredményével (2:12,37 — 847 pont). A nőknél a pécsi Ko­vács Judit bizonyult a leg­jobbnak, 200 m-en elért 2:42,20-as idejével, 802 pont­jával. A legjobb békéscsabai versenyzők: Nemes Zoltán (200 m férfipillangó, 2:11,83 — 720 pont) és Pusztai Ani­kó (200 m mell, 2:50,21 — 709 pont). Dr. Jeszenszky Géza, a megyei úszószövetség főtit­kára a versenyről: — Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogy ezzel a versennyel tovább öregbítettük a megye úszó­sportjának jó hírét. Elége­dett vagyok Csizmadia Ma­riann jó teljesítményével és a „békéscsabai IBV-sek” szereplése több, mint bizta­tó. Tóth István, a Magyar Oszó Szövetség szakfelügye­lője, utánpótlás-vezető, aká az IBV szervezője is, a kö­vetkezőket mondta: — Na­gyon jól megrendezett ver­senyt láttam és a szövetség nevében is köszönöm, hogy .,megmentették” az idei vi­dékbajnokságot, azzal, hogy megrendezték. A békéscsa­baiak már korábban biztosí­tották helyüket az lBV-csa- patban, most bebizonyítot­ták, hogy lehet rájuk szá­mítani. Számunkra ez a ver­seny jó felkészülési lehető­séget adott. Lukácsi Tibor, a Magyar Üsző Szövetség tagja, a vi­dékbajnokság elnöke: — Remek, színvonalas, jól meg­rendezett bajnokság volt. Nagyon köszönjük a Békés Megyei Üsző Szövetségnek, az Előre Spartacusnak és minden támogatónak a se­gítséget. A vasárnapi eredmények. Fér­fiak. 200 m férfi gyors. B.: Csé­pányi András 1:57,63. 2. Bene (mindkettő Dunaújváros) 1 :57,89. 3. Nemes (Békéscsaba) 2:00,72. 1500 m férfi gyors. B.: Csépá- nyi András 16:56,46, 2. Salamon 17:02,79, 3. Kiss (valamennyi Dunaújváros) 17:13,84. 50 m férfi pillangó. B.: Gajdacsl Ró­bert (Pécs) 27,09. 2. Szűcs (Deb­recen) 27,49. 3. Nemes 27,82, 4. Pribojszki (Bcs.) 28,35 orszá­gos gyermek csúcs. 100 m pil­langó. B.: Bene Károly 58,98, 2. Gajdacsl 59,54. 3. Nemes 1 :00,48. 400 m vegyes. B.: Bene Károly 4:48,70, 2. Kiss Zs. 5:04,68, 3. Kiss L. (valamennyi Dunaújvá­ros) 5:05,37. 4x100 m gyorsvál­tó. B.: Dunaújvárosi Kohász 3:50,22. 2. Bcs. Előre Spartacus (Szabados, Katona, Zsilinszky, Nemes) 3:55,38, 3. Debreceni Dó­zsa 3:56.42. Nők. 50 m gyors. B.: Varga Dóra (Dunaújváros) 27,67, 2, Tóth (Szolnok) 28,04, 3. Csizma­dia (Gyula) 28,15. 400 m gyors. B.: Berzlánovits Éva (Dunaúj­város) 4:35,06, 2. Tóth (Szol­nok) 4:40,07, 3. Kulcsár (Duna­újváros) 4:41,17, ... 6. Felegyl (Bcs.) 4:50,45. 200 m pillangó. B.: Szabó Anita (Pécs) 2:23,18, 2. Széli (Szeged) 2:30,03, 3. Szil­vásy 2:30,08 , 4. Lázár (mindket­tő Bcs.) 2:32,95. 100 m hát. B.: Varga Dóra 1:07,23, 2. Pintér (Szeged) 1:09,18, 3. Csizmadia 1:09,64, ... 5. Selmeczi (Bcs.) 1:12,91. 400 m vegyes. B.: Ko­vács Judit (Pécs) 5:12,88, 2. Venczel 5:15,09, 3. Berzlánovits (mindkettő Dunaújváros) 5:18,14. 4x100 m vegyesváltó. B.: Sze­ged SC 4:39,43, 2. Dunaújvárosi Kohász 4:46,64. 3. Bcs. Előre Spartacus (Selmeczi. Pusztai, Lázár, Felegyl) 4:48,44. 5. Gyu­lai SE (Csizmadia, Sánta, Tö­rök, Dávid) 5:0196. (gyurkó) Rajtol a 200 m gyors döntője. Az 5-ös pályán a gyulai Csizmadia Mariann, aki ebben a számban 6. lett, de ő volt az egyetlen, aki — 50 m pillangón — vidékbajnoki címet nyert a Békés megyeiek közül Fotó: Fazekas Ferenc i i Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztö-helyet- i*ii éi ^ ■ ■ m ,es: Se,eszt Ferenc- Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 1. sz., 5601. TeLj_27^844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Kéziratokat, képeket Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele- 1 W M fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: epy ISSN 0133—0055 nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom