Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-18 / 170. szám
1988. július 18., hétfő T SZERKESSZEN VELÜNK! Visszhang A „Dőlt betűvel” jelzett cikket Bartókról elolvasva nem tudom megállni, hogy ne írjak, annak ellenére, hogy még soha nem írtam sem újságnak, sem szerkesztőségnek. Amit leírok, régen volt, csak szüleimnek, szűk családi körömnek, egy-két barátomnak mondtam el. Az alsó gimnáziumot (akkor még 8 osztály) Nagyváradon végeztem, az Orsolya-rend gimnáziumában, majd 1945- től Gyulán — ahol laktunk, édesapám több mint harminc évig ott tanított — folytattam tanulmányaimat és 1948-ban érettségiztem. 1943-ban középiskolai kórusverseny volt a nagyváradi Szigligeti Színházban. Több városból jöttek diákok. A mi iskolánk is benevezett. Harmadik h'elyezést értünk el, aminek mi, diákok örültünk, a tanárnőnk nem any- nyira. A versenyen a zsűri tagjai mellett ott volt a díszpáholyban Kodály Zoltán és felesége is, ami mindannyi- ónknak még nagyobb lelkesedést adott. A színház mögött volt a mi iskolánk — három utcára néző, hatalmas iskolakombinát, óvoda, elemi, tanítóképző és gimnázium, kollégiummal. Az Orsolya- rend főnöknője kiemelkedő kultúrával, rendkívüli zenei tehetséggel rendelkezett, lélegzetelállítóan szépen hegedült. Ügy egyházi, mint vi- lági hangversenyeken részt vett. A színházi díszelőadás után fogadást adott az első három kórus tagjainak és kísérőinek a zárda fogadó- termében, ott volt Kodály Zoltán és felesége, a zsűri tagjai, polgármester stb. Melee szavú, rövid köszöntőjében külön üdvözölte Kodályt munkásságáért és azért, hogy nem hagyta el hazáját, és kérte, hogy ezt ne tegye. (Kb. így. Ezt a kijelentést akkor mi diákok nem nagyon értettük.) Majd ezután a tanítóképzősök magyar és székely népi táncot mutattak be, egy székely mókás jelenetet, és lejőve a szála színpadáról körbetáncolták a megjelenteket. De szép is volt! Majd az intézet zenekara eljátszotta a székely és magyar Himnuszt, s nekünk diákoknak befejeződött a fogadás, csak a felnőttek maradtak ott. Késő este vacsora után a felsősök találgatták, hogy miért hangsúlyozta ki a rendfőnöknő Kodálynak e hazában maradását (el akart talán menni? stb.), és elhatározták, hogy ezt meg fogják kérdezni. Másnap meg is tették, és az alábbi szűk szavú választ kapták. Kb. így: Bartók Béla egy alkalommal felkereste az Orso- lya-rendet, meg még más helyeket is Váradon. Románul mutatkozott be, és románul kezdett beszélni, mert Romániában volt. Hogy ez Románia ... indokkal. Magyar nyelven kapott választ, nemcsak itt, máshol is. A rend főnöknője nem ért rá fogadni őt. A főnöknő napokig búskomor, mert magyarságában érezte magát sértve. Ez az ember egyszerűen elhagyta hazáját, más földrészre ment. Ennyi! Ugye, értitek? Még annyit, hogy a főnöknő magyaron kívül perfekt beszélt románul, németül, franciául, olaszul. A temetést végignéztem. Véleményem szerint megfelelő hely számára a Farkasréti temető. Volt iskolám mai helyzetéről, illetve az épületről, 1740-ben épült híres templomáról, melyet kifosztottak, bezártak, átalakítottak, tönkretettek, nem írok, láttam. (Pontos név és cím a szerkesztőségben) Emlékhelyi kívánság A Gyulai Nyár ’88 műsorfüzetben ismét láttam az aradi vértanúk emlékének állítandó emlékmű fényképét. A kép minősége számomra épp oly silány, mint korábban a Népújságban közzétetté volt, vagy talán ugyanaz. Zászló alatt valami megfejthetetlen képző- művészeti alkotás. 1848. október 6-át történelmünk nagy és fájó eseményeként kell ünnepelnünk, számon tartanunk. Ilyennek kell lennie az emlékműnek is. Olyannak, mely érzést fejez ki és érzést kelt. Olyannak, mely előtt, ha megáll a jelen vagy a jövő ifjúsága, ne csak tudja az 1848—49-es szabadságharc jelentőségét, hanem ráérez- zen a szabadságért, a hazáért hozott áldozatra is. Olyannak, hogy tudjunk előtte tisztelegni, esetleg egy-egy szál virágot elhelyezni. És megértse a fürdővendégként itt járó külföldi állampolgár is. Valahogy úgy, mint az első világháború hősi halottai emlékére Gyulaváriban felállított, fák és bokrok lombjaival elrejtett szobor. Szobor, ami (vagy csak környéke?) a gyulavári gyerekek játszóhelye, a gyulaiak közül pedig csak kevesen, igen kevesen tudják, hogy létezik. Pedig az a szobor kifejező (vonatkoztassuk el a politikától). Valahogy ilyennek képzelem, kívánom felállítva látni az emlékhelyet. És olyan helyen, ahol keresés nélkül, séta közben is mindig látható, ahol ünnepségek megrendezésére is mód van, és ahol nem távlatban (majd ha ezt vagy ezt az utat megnyitjuk, épületet lebontjuk), hanem most, ma, azonnal lesz látható. Remélem, meg- illetődéssel. Azt is remélem, hogy a ma ifjúsága nem Spéter Erzsébet szobrának hiszi az „Erzsébet” szobrot, és nem piszkaiéra tűzöttnek látja a mentét? csákót?, vagy azt, amit a szobrász ábrázolni akart. Talán nem is kell tippelniük. (csibék) (Név és cím szerkesztőségünkben) Lakótelep virágoskertekkel Olvasva a Békés Megyei Népújság június 18-i számát, felfigyeltem a „Kié legyen a megye legszebb kertje?” című pályázatra. No, nem 'pályázni kívánunk, hiszen lakótelepi kiskertekről van szó, mégis erről kívánnék szólni. Annál is inkább, mert általában a lakótelepekről kevés jót lehet hallani. Én egy követendő példát szeretnék ismertetni. I Napi sétám a Kuznyeck-lakó- telep körül történik. Csodálatosan szép a bokrokkal, fákkal teleültetett, s szépen rendben tartott zöldövezet, melyért a Gyulai Kertészeti Vállalatot illeti köszönet. Az viszont már a lakók érdeme, hogy a kezdeti pár virágoskertet követte a többi, s mára egyik szebb, mint a másik. Többen bokrokkal, fákkal is díszítettük környezetünket, hogy még otthonosabbá tegyük. A virágoskert-mozgalomban mi, gyulaiak összebeszélés nélkül, évek óta részt veszünk. S mindehhez hadd tegyem még hozzá, hogy olyan ez <a telep, mint egy nagy család. Kevés ember lehet, aki ne lenne beszélő-, de legalább köszönőviszonyban a másikkal. A zöld lombok között csodálatosan muI tatnak a színes házak, s a sárgára meszelt mászókák és padok, melyek szinte hívogatnak bennünket egy kis eszmecserére. Ilyenkor nyáron ki is használjuk eme lehetőségeket. Mindezek mellett jó lenne, ha nem kellene szólnom a negatívumokról. Sajnos, még ilyen is van. Nem mindenki becsüli a szépet. Erről tanúskodik egy összetört pad, egy-egy eltűnt I szemetesláda, s a sűrűn megrongált telefonfülke, de még egy-egy szép fa ágának letör- delése is. A természetet szerető j és féltő emberek nevében kérem : vigyázzunk megteremtett i értékeinkre, s óvjuk a fákat, bokrokat és virágokat! Illyés Terézia Gyula Rekviem egy parkért Huszonnégy éve lakom Békéscsabán, a Kulich Gyula-lakótelepen, örömmel és büszkén a létesítményekre, a jó szolgáltatásokra, amelyek kielégítik egy kisebb község igényeit. Parkjainkat valaki egyszer megálmodta, megtervezte, a tanács valóra váltotta, aztán áldás rá, elkezdte munkáját az enyészet. A fák ugyan nagyra nőttek, szépek, egészségesek, de szakszerű gallyazásuk elmaradt, a bokrok nyesése, a fű ápolása úgyszintén. A gaz sok helyen embermagasságú, a játszótér többségében la kutyáké. Tisztelet és megbecsülés azoknak a lakóknak, akik saját házuk táját ápolják, Szépítik évek óta, a többség passzívan ül és nézi. Én most a Kazinczy utcai tűzoltósággal szemben levő „neve sincs” parkról szólok. Nem vagyok botanikus, de Itt található Békéscsaba három fehér virágú tulipánfája, válogatott fajtájú, gyönyörű fenyők társaságában. Szeged lakói tavasszal csodájára járnak a Széchenyi téri park hasonló fáinak virágzásakor, itt azt sem tudják, van-e. Itt található az ülő női szoboralak egy kis medencével, amit időszakonként szétvernek. Itt található továbbá egy ízléstelen, rozsdás valami, talán hirdetöoszlop (kié, minek?). Itt található egy nyilvános telefon- fülke, aminek áthelyezése a tűzoltóság elé olcsóbb lenne, mint hetenkénti megjavítása, amit vandál szórakozó egyének pusztítanak. Itt ugyanis a fejére lehetne koppintani a játékosnak. Egyenesen bosszantó annak a kertnek az ápolatlansága, ami a rendelőintézethez tartozik. Rozsdás, kiürítetlen szeméttartó, szenny, piszok, nyakig érő gaz! Évek óta látják ezt a betegek. A rendelő körül gyönyörű tudják, alatta tízéves hulladék. Én nem tudom, ikinek, hol, merre, meddig terjed a hatásköre, igénye a szépre, a felelőssége. Háborgunk, mert azt halljuk, nincs pénz, /de miért kell párosulni a szegénységnek a kosszal? Tavaly egy közterület-felügyelő itt csodát művelt, saját keze munkájával szinte emberfeletti erővel dolgozott, nyírta a füvet, megszépült minden. De most? . . . Tessék elsétálni a Kazinczy utca Herbária felőli oldalán, a 10-es iskola Tábor utcai oldalán, a Szabolcs utcán, a látvány felülmúlja önmagát. Cs. L., Békéscsaba Elveszett az FB 678481-520. számú 40 lapos csekkfüzet Használata június 14-től ÉRVÉNYTELEN. Elveszett a Békéscsabai Városi Tanács V. B. Sportcsarnok Igazgatósága 6-os számú körbélyegzője. Használata 1988. július 13-tól ÉRVÉNYTELEN. Új kövesül épült Újkígyéson Üj kígyóson a Temető utca és az Árpád utca egy részén 32 olyan csalód lakik, akik évek óta tervezték egy kö- vesút építését. Petrő János, Árpád utca 32. szám alatti lakos a közösség nevében mondta, hogy hiába építünk mi ide nagyon szép házakat, ha októbertől március hónapig ki sem tudunk mozdulni a nagy sártól. Mindig beszédtéma volt számukra a kövesút építése, és most megvalósították. Elkészült 480 folyóméter új kövesút, melynek eddigi költsége 738 ezer forint. Ebből a lakosság 238 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. Öröm volt látni a fiatalok és idősebbek összefogását egy . célért. Majdnem 15 nap alatt készítették el az új kövesutat. Most az ősszel beadják pályázatukat a teljes befejezésére, az aszfaltozásra. Különösen sokat segített a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet és a Kemikál, valamint a Békéscsabai MÁV Pályafő- nöksége, mely a szükséges alapanyagot, a rostált követ biztosította. Nátor János, Újkígyós Körösladányban a tavaly elkészült kerékpárút már megrongálódott, a szakértői vélemény szerint a talaj előkészítése nem volt megfelelő. Mindez a garanciális időn belül történt, a kivitelező vállalja a hiba kijavítását Fotó: Béla Ottó Válaszolt az illetékes „Hol a hatáskör határa?” „Hol a hatáskör határa?’!, címmel május 9-i lapunkban tettünk közzé egy olvasói levelet, amelyben panaszosunk egy buszellenőr eljárását tette szóvá. Levélírónk a jegy- ellenőrzés során döbbent rá, hogy érvényes bérlet nélkül utazott. A vétkességét egy pillanatig sem vitatta, de a büntetést nem tudta kifizetni a helyszínen. Az ellenőr elkérte a személyi igazolványát és a buszvezetőhöz ment. A panaszos, mielőtt leszállt volna, szólt az ellenőrnek, ám az — nem lévén kész a szükséges teendőkkel — felszólította, hogy utazzék a végállomásig, majd ott megkapja az igazolványát. Panaszosunk nem tett eleget a felszólításnak; „... már így is késésben voltam, kénytelen voltam leszállni a buszról ...” írta. Végül — néhány nap elteltével — a rendőrségen kapta vissza a személyi igazolványát. A Körös Volán kivizsgálta az esetet, és a következő választ küldte szerkesztőségünknek (levelük tartalmát rövidítve közöljük): „A panasz megjelenését követően vizsgálatot tartottunk. A kivizsgálást azért nem indítottuk él azonnal, mivel a panaszossal még aznap közöltük — a panaszos telefonhívásakor —, hogy személyi igazolványát a jegyellenőr a rendőrségen leadta. Ezt egyébként az autóbuszról leszálló panaszossal közölte. Ezért érthetetlen, hogy a panaszos miért nem tudott semmit öt napig az ellenőrnél hagyott személyi igazolványáról. A tárgyilagos ténymegállapítás érdekében kerestük a panaszos személyes meghallgatásának lehetőségét. A panaszost lakásán kerestük fel, az ellenőrrel együtt. A beszélgetés kapcsán az esetnek azon részét nem sikerült tisztázni, hogy az ellenőr a járat útvonalának mely pontján kérte el a panaszos személyi igazolványát, illetve azt, miszerint az ellenőr kijelentette, vagy sem, hogy az igazolványt csak a végállomáson adja vissza. Látogatásunkkor felkértük a panaszost, hogy mutassa meg áprilisi bérlet- szelvényét. Ezt azzal a magyarázattal nem mutatta be, hogy azt az eset után nem kereste, és most sem keresi meg. Közölte azt is, hogy 1988. április 21-ig a márciusi bérletével utazott, de fel tudja mutatni, hogy az ellenőrzés után menetjegyekkel utazott, amit össze is gyűjtött. Kérésünkre ezekből sem tudott egyet sem felmutatni. Megjegyezzük, hogy 1988. április 5-től 20-ig bérlet és menetjegy nélkül utazott, amit szintén le kellett volna közölni az újságban. Az ellenőri jelentésből — melyet előírás alapján az ellenőrzés után kell kitölteni és leadni — megállapítható, hogy ellenőrzés céljából a Szabadság téri megállóban szállt fel az ellenőr, de időt hagyva a felszálló utasok jegyének érvényesítéséhez, az ellenőrzést az autóbusz Bartók B. útra kanyarodását követően kezdte meg, a hátsó ajtótól előre haladva. Az autóbusz hátsó részében egy jegy nélküli utas volt, akinek személyi igazolványát elkérte. A Petőfi utcai megálló táján ért az autóbusz első és középső ajtaja közötti részén utazó panaszoshoz. Az ellenőr a bérlet felmutatásakor közölte a panaszossal, hogy bérlete nem érvényes, és kérte az áprilisi bérletét. Mivel a panaszos az áprilisi bérletét nem tudta felmutatni, az ellenőr felszólította a pótdíj fizetésére. A személyi igazolványt azután kérte el, miután a panaszos a pótdíjat a helyszínen nem tudta kifizetni. Az ellenőr nyilatkozata szerint az autóbusz ekkor már a Felszabadulás téri megállót is elhagyta. Az ellenőri jelentés szerint az ellenőrzött szakaszon az utasok száma 40-45 fő volt. A gépkocsivezető ezt azzal erősítette meg, hogy ezen a járaton rendszeresen 45-50 utas van. Az ellenőr időt adott a panaszosnak a bérletjegy keresésére. A panaszos viszont kényszerhelyzetet teremtett azzal, hogy az utolsó pillanatban hozta az ellenőr tudomására leszállási szándékát. A panaszossal együtt leszállni nem tudott, mert egy vonattal tovább utazó jegy nélküli utas személyi igazolványa már nála volt, így nem szállt le a Kötöttárugyár megállójában. S ha "már a jogait jól ismerő panaszos hanyag állampolgár módjára személyi igazolványát ott hagyja az arra illetéktelennél, akkor az már mindenképpen * elvárható, hogy bejelentését az arra legilletékesebb helyen, a rendőrségen tegye meg. A rendőrség hatáskörtúllépés esetén a felelősség kérdésében intézkedett volna.” * * * Az illetékes válaszát olvasva, több kérdés is felmerült bennünk: az ügyet kivizsgáló szakemberek a panaszos lakásán vajon miért keresték az áprilisi bérletet? Miért kérték az április 21. után használt buszjegyéket (szintén. a panaszos lakásán)? Tudomásunk szerint a buszjegyet az utazás megkezdésétől a leszállásig kell megőrizni. A válaszlevél szerint a panaszos az áprilisi utazások során lekezelt jegyekből egyet sem tudott felmutatni. Vajon ez szolgál-e bizonyítékul, ha igen, mire, és milyen erővel? Nem értjük azt sem, miért kellett volna lapunknak leközölni azt, hogy az utas április 5-től 20-ig bérlet és menetjegy nélkül utazott. Ebben az időszakban a panaszost nem ellenőrizték a Körös Volán járatain, utólag nem is büntethető a mulasztásáért, ezért, álláspontunk szerint, e tény nemcsak lapunk, hanem a Volán számára is közömbös. Mint ahogyan az várható volt, a panaszos és az ellenőr elmondása részletkérdésekben ellentmond egymásnak, amelyekről* utólag már nem is deríthető ki igazán: hogyan történt valójában? Az eset kapcsán a rendőrségtől is kértünk véleményt. Megtudtuk tőlük, hogy sem a panaszos, sem az ellenőr nem járt el helyesen. A panaszos azért nem, mert mindenképpen ragaszkodnia kellett volna a személyi igazolványához, azt nem hagyhatta volna az ellenőrnél. Az ellenőr pedig azért, mert szabálytalanul adta le az igazolványt a rendőrségen: ilyenkor ugyanis egy alakilag meghatározott átirat kíséretében kell a rendőrségen leadni az okmányt. Mindkét fél felelősségre vonható a mulasztásáért. Ezt megerősítve, végezetül any- nyit fűzünk az esethez, hogy az ellenőrzések rendjéért, zavartalanságáért elsősorban a jegyellenőr felelős — így többek között a panaszos által kifogásolt helyzet elkerüléséért is! HIRDETMÉNY Értesítjük a lakosságot, hogy a gyulai Park Szálló részére, valamint a szabadkígyósi BAGE részére épített kisfesz, kábelt 1988. július 19-én feszültség alá helyezzük A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes és tilos! Démász U zemigazgatóság, Békéscsaba
