Békés Megyei Népújság, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-01 / 156. szám

o 1988. július 1., péntek NÉPÚJSÁG Folytatta munkáját az Országgyűlés nyári ülésszaka Szavaznak (Folytatás az 1. oldalról) A különféle költségvetési tá­mogatások összege az Ipari Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd fo­rintos befizetéssel szemben meghaladta az 50 milliárd forintot. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriások építését jelenti, hanem a meglevők generációs meg­újítását, többnyire a lét-* szám és a létesítménymére­tek csökkenése mellett; to­vábbá a kutatás, a fejlesz­tés, a gyártás és a piaci munka ismeretanyagának és eszközrendszerének gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehe­tőségei között ezért első helyre kell sorolnunk az ok­tatást, a szakemberek elmé­leti és gyakorlati képzését. Ezt az alkalmazott kutatás­hoz, műszaki fejlesztéshez, új szervezési és irányítási eljárások bevezetéséhez szükséges ráfordításoknak kell követnie. Berecz Frigyes ezután a biztonságos energiaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk előre, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrás- bővítőek — erőműépítés, energiaimport —, s az ed­diginél sokkal nagyobb súly- lyal fogyasztást csökkentőek is. Az igények azonban gyor­sabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. Eldön­tendő kérdés, hogy a jövő­ben milyen energiahordozó­ra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — táv­latilag — számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kime­rülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kiter­melhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energi­ánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövő­ben is fel kell használnunk villamosenergia-termelésre. Ám még a paksi erőmű ter­vezett 2x1000 megawattos bővítésével is csak részben fedezhetjük az igények nö­vekedését. Emiatt hazánk energiaellátásában a jövő­ben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. A szénbányászatról: jelen­leg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente, ezen ütem mellett az is­mert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban — ha a kitermelés költsége­it az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez vi­szonyítjuk — nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az eddig a szénbányá­szatra fordított költségveté­si kiadásokat később az ipa­ri szerkezetátalakításra for­díthassuk, és a társadalom egyéb igényeire felszabadít­hassuk, a szénbányászat fo­lyamatos támogatását a jö­vő évtől megszüntetjük. Az ezáltal keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyan­akkor a gazdaságosan mű­velhető bányák — például Borsodban Dubicsány — fej­lesztését az állam segíteni fogja. A vaskohászat, nemcsak mint létfontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint ne­héz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, megkülönböztetett figyelmet igényel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támo­gatást itt is le kell építeni! A vegyipar számos szak­ágazata eredményesen mű­ködik. Többet közülük — például a gyógyszeripart, a gumiipart — húzóágazatként ismerünk. A műtrágyagyár­tás azonban manapság a gondjainkat növeli. Egy­részt ugyanis jelentős sze­repe van mezőgazdaságunk ellátásában, de a műtrágya árát — bár az 1980 óta nem nőtt — a termelők túl ma­gasnak tartják, az „agrár­olló” következményének te­kintik. Másrészt viszont az iparvállalatoknak ezen az áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagy a műtrágyagyártás ala­csony színvonala, hanem az ártámogatási rendszer kö­vetkezetlensége. Sem a me­zőgazdasági szövetkezetek­től, állami gazdaságoktól, sem a műtrágyagyártóktól nem várható el, hogy a többletköltséget a maguk helyi közösségének terhére fizessék meg. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyze­tünk jobbrafordítása érde­kében legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megter­vezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazda­ság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s en­nek az egymilliárd dollár­nak a gazdaságossága az át­lagosnál lényegesen jobb. Az ipari miniszter foglal­koztatási gondjainkat ele­mezve megálllapította, hogy azokat nemcsak a vesztesé­ges termelés felszámolása okozza. Ha ezen túljutunk, a technikai forradalom végig- vitele és a gazdasági haté­konyságnak a fejlett ipari országokéhoz közelítése még rohamosabban fogja csök­kenteni az ipar létszámigé­nyét. Ugyanakkor az egyre kisebb létszámon belül erő­teljesen megnövekszik a fel­készült mérnökök, szakértők, szakmunkások aránya, s en­nél nagyobb mértékben csökken a betanított és se­gédmunkásoké. Társadalmunknak többfé­le lehetősége van a haté­kony és csaknem teljes fog­lalkoztatás követelményei­nek egyeztetésére. A legfon- tosabb a piac céltudatos szé­lesítése, de további lehető- ségékke! is élnünk kell. Ma például gyakori, hogy egy- egy dolgozó több munkakört is ellát magasabb kereset­szerzés céljából. Ha ugyan­azt a teljesítményt és kere­setet egyetlen, heti 40 órá­ban ellátható főállásban is el tudjuk érni, s gazdasági eszközökkel — ezek közt a bérreformmal — felesleges­sé tesszük a túlmunkát, a második munkaviszonyt, ak­kor több munkavállalónak juthat főállás. A foglalkoztatás harmadik eszközeként említhető az új üzemek építése, az ipari szö­vetkezetek, a helyilpar. a magánvállalkozások megte- lepedési lehetőségeinek az erősítése. A munkanélküliség ellen hathatnak a szociálpolitikai intézményrendszer átgon­dolt módosításai is: például a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése, a gyermeküket nevelő anyák nagyobb idő- kedvezménye, a fiatalok ta­nulóidejének megnövelése. Végül, de nem utolsósor-- ban említhető a meglevő szolgáltatások bővítése, il­letve új, nálunk még nem létező, jövedelmező szolgál­tatások elterjesztése. Gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvé­nyei. viszont más piaci hatá­sokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva vála­szol, s egyes tevékenysége­ket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irá­nyítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pe­dig népgazdasági áganként is, tulajdonformánként is el­térőek. A gazdálkodókat kö­rülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmon­dásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a ki­egyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a verseny- semlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél; mi­nél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazdasági környe­zetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tőkefor­gatás hatékonyságától, azaz a tudóstól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtől függ. Ám a támogatásleépí­tés összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. A gazdaság kiszámítható­vá s a jövő tervezhetővé té­telét már több alkalommal is megígértük a gazdálko­dóknak, de eddig csak na­gyon kevés történt ez ügy­ben. Ezért nyíltan az attól való aggodalmunk a felelős, hogy a vállalatok biztonsá­gosabb fejlődéséért a költ­ségvetés még nagyobb hiá­nyával kell megfizetnünk. Ebből a félelemszülte bűvös körből csak akkor lehet ki­törni, ha belátjuk: a magát biztonságban érző vállalat nyeresége — és így adóbe­fizetése — gyorsabban fog nőni, mert nem lesz telje­sítmény-visszatartásra kény­szerítve. Ha vállaljuk a kockázatot — ami igazán nem nagy —, hogy kezdetben legalább az előbb meghatározott köve­telményeknek megfelelő vál­lalatok számára több évre garantáljuk a kedvezőbb fettételeket, akkor e szűk kör növekvő teljesítményé­vel a gazdaság egésze is ki­mozdítható lesz stagnáló helyzetéből. Az így kialakí­tott gazdálkodói környezet működési szabályait célsze­rű lenne egységes — tulaj­donformától és ágazati ta­gozódástól független — ipar­törvényben összefoglalni és állandóvá tenni. Egy társulási, integrálódá­si folyamatnak kell végbe­mennie egyfelől a kutatás, fejlesztés és az ipari terme­lés, másfelől az ipari ter­melés és a kereskedelem kö­zött. Valóban rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, nagy teljesítményekre képes szer­vezetek csak a piaci sike­rekben való közös érdekelt­ség hatására jöhetnek létre. Ezért a társulást, az érdek­egyesítést, közös vállalko­zást* az országhatároknak sem szabad korlátoznia, sőt: egyengetnünk kell a nem­zetközi gazdasági kapcsola­tok útját. Az ipari miniszter el­mondta: a szerkezetváltás fő imozgatóereje a piaci igé­nyeket jövedelemszerzés cél­jából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonul­hat vissza a pártatlan szem­lélő szerepébe. A miniszter beszámolójá­hoz, bizottsági előadóként Gágyor Pál (Budapest, 13. vk.), az Ipari Informatikai Központ vezérigazgatója fű­zött kiegészítést. A vitáiban felszólaltak: Zsidei Istvánná (Heves m., 5. vk.), a Mátravidéki Fém­művek diszpécsere; Varga Gyula (Szabolcs-Szatmár m., 3. vk.), az MSZMP Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottságá­nak első titkára; Kovács Mátyás (Komárom m., 4. vk.), az MSZMP Oroszlányi Városi Bizottságának első titkára; Dudla József (Bor- sod-Abaúj-Zemplén m., 5. vk.), az MSZMP Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bi­zottságának első titkára; Csongrádi Csaba (Heves m., 7. vk.), a Gagarin Hőerőmű Vállalat gondnokságvezető­je; Sziráki András (Szolnok m., 2. vk.), a Szolnoki Me­zőgép Vállalat vezérigazga­tója; Biacs Péter (Budapest, 30. vk.), a MÉM Központi Élelmiszeripari Kutatóinté­zetének főigazgatója; Kiss Dezső (Borsod-Abaúj-Zemp­lén m., 8. Vk.), a Borsodi Szénbányák Vállalat vezér- igazgatója; Bodorné Danka Márta (Báes-Kiskun m., 2. vk.), a Budapesti Rádió­technikai Gépgyár kecske­méti gyárának munkaadago­lója; Reidl János (Somogy m., 5. vk.), a Videoton tahi gyáregységének meo-csoport- vezetője; Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke; Novák La­jos (Szabolcs-Szatmár m., 2. vk.), a Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyáregységének technológiai osztályvezetője; Lotz Ernő (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 12. vk.), az Ózdi Kohászati Üzemek ve­zérigazgatója; László Ferenc (Fejér m., 8. vk.), a Dunai Vasmű üzemfenntartás gé­pészeti karbantartás-vezető­je; Balogh Gábor (Baranya m., 9. vk), a Mohácsi Fa­rostlemezgyár műszaki igaz­gatóhelyettese; Antal Ferenc (Veszprém m., 7. vk.), a pá­pai Elekthermax Vállalat műszaki igazgatóhelyettese; Fiák László (Hajdú-Bihar m„ 5. vk.), a debreceni Ma­(Folytatás a 3. oldalon) Szerkezetváltás Békésben is! Az ipar szerkezetátalakítási feladatairól szóló expozé, majd az azt követő vita minden ipari szakembert lázba hozott. Dr. Tóth János, a megyei jtanács ipari osztá­lyának vezetője is elmélyülten hallgatta a hozzászólásokat, amikor megkérdeztük, hogy az addig elhangzottak alapján fog­lalja csokorba a véleményét a megye ipa­ri helyzetéről. — Köztudott, hogy Békés megye ipara rendkívül nehéz /helyzetben van, mert ke­vés az önálló ipari üzemünk. A vállala­tok, gyárak többsége fővárosi fennhatóság alá tartozik, s ezzel már majdnem el is dőlt (a sorsuk. Rendkívül nehéz beleszól­ni, s a megyei érdekeket érvényesíteni egy országos központú inagyvállalat elképzelé­seiben. Szerencsére Békésben 'nemigen vannak válságágazati nagyipari vállalatok. így megmenekülünk a munkanélküliség gond­jától. Az esetenként fölszabaduló 100-200 fős munkaerő talál munkalehetőséget más szférában. A megye ielsősorban a könnyűipar terü­letén rendelkezik régi hagyományokkal, s ezért itt látok nagyobb lehetőségeket is. A I-viharsarki szerkezetváltás lehetősége abban van, ha fokozatosan növelni tud­juk ia tőkés exportunkat. A gépipar (Me­zőgépek) már jelentős exportot teljesít, ám a szocialista piac mindinkább beszű­kül. A tőkés piacra bejutni, s ott kon­kurenciát teremteni, magam is tudom, hogy nem könnyű feladat. De minden ilyen apró lehetőséget meg kell ragad­nunk. Ehhez persze rekonstrukcióra, új beruházásokra lenne szükség. Viszonylag kedvező a térség helyzete energia szempontjából. A füzesgyarmati gázmező termelésbe állítása jelentősen növeli majd az infrastrukturális hálóza­tot, amely kütönösen fontos számunkra, hiszen a megyében 17 iparilag elmara­dott település van. Ezek felzárkóztatása jelenlegi gondunk. Mint az expozéban is elhangzott, új gyárak telepítésére nincs lehetőség, korszerűtlent Ipedig már mi sem akarunk bevezetni. A probléma viszont az, hogy a modern technológiákhoz szakkép­zett emberek is kellenek. (Mindenképpen kellene a megyében egy közgazdasági és egy műszaki felsőfokú iskola. Emellett ke­resni kell a lehetőséget, amivel •meg tud­juk tartani, esetleg a Imegyébe csábítani a fiatal szakembereket. Jgaz, ehhez is pénz kell. A területi iparszerkezet-átala- kítási támogatás pedig kevés ehhez. Az igazi megoldást a lakossági összefogástól, a vállalkozókészség szélesebb körű el­terjedésétől várjuk: Ehhez viszont egy jól megalkotott ösztönző erejű társasági tör­vény elfogadása szükséges, amely viszont már egy következő országgyűlés témája lehet. Páholyból... Meghívott vendégként először járt az Országgyűlésen az Orosházi Üveggyár két fiatal dolgozója, Péli Györgyi személyzeti előadó, és Madarász Ibolya, a gyári KISZ- bizottság munkatársa: — Innen a páholyból nézve •— állítják egyöntetűen — — egészen más ez a fórum, mint a televízióból nézve. Itt az ember ,arra is figyel, amit például az újságot ol­vasva esetleg észre sem vesz. Nagy élmény számunkra ez a nap, a legemlékezetesebb pedig talán a pénzügy- miniszter, Villányi Miklós közvetlen hangú beszéde, válaszadása, s persze érdekes volt „élőben” látni orszá­gunk nagyjait, vezetőit, szemügyre venni a kormány tagjait. — Például? — Hűt... A lányok egymásra nevetnek, és bevallják: legszíve­sebben Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesen ál­lapodott meg a tekintetük. A fő szempont Az Országgyűlés nyári ülésszakának három napján mintegy félszáz felszólalás — tervezett és spontán egyaránt — hang­zott, illetve hangzik el. Reggel 9 órától este 6-ig kemény és fárasztó munka fo­lyik. Sebesi Lászióné, Békés megye 6-os számú választókerületének Kétegyházán élő képviselőjétől azt kérdeztük, elegen­dő-e évszakonként két-három nap az or­szág ügyeinek megvitatására: — Ez a negyedik képviselői ciklusom, s talán kétszer fordult elő, hogy három napra ült össze a Tisztelt Ház, többnyire a két nap a jellemző. Ez is érzékelteti, óriási a hajtás, hiszen rengeteg a megtár- gyalnivaló. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megvitatandó anyagokat sem kapjuk meg mindig idejében, akkor tényleg ag­gasztó a helyzet, már ami a felelős dön­tést illeti. Jó lenne, ha az ülésszak előtt egy hónappal rendre megkapnák a képvi­selők is a felkészüléshez szükséges infor­mációkat. A megfelelő előkészítés nagyon fontos, s erre több gondot kellene fordí­tani. Hogy csupán a legfrissebb esetet, a szerdai személyi változásokat említsem: nem véletlen bontakozott ki a vita. Nem állítom, hogy nem készítették elő a témát, de nem eléggé. Mit tudunk például a most megválasztott művelődési miniszterről? Hogy műszaki ember, s kétségtelen, ez fontos szempont, de engem, mint képvise­lő pedagógust ennél több is érdekelne. Ta­lán érdemes lenne nálunk is megpróbál­kozni — mondjuk a programbeszédekkel, ami segítené a jobb megismerést és köny- nyítené a választást, pontosabban a sza­vazást. — Apropó, szavazás. A megyei képvise­lőcsoport szokta-e egyeztetni álláspontját, vagy mindenki saját belátása szerint dönt? — Különböző szakmai kérdések merül­nek fel, s mi természetesen nem értünk valamennyihez. Ezért jó, hogy többféle terület képviselőjéből áll össze a csoport. Mindenki saját maga dönt arról, hogy mit támogat szavazatával, s mit nem, a fő szempont, azt hiszem, másoknál is az, hogy szűkebb hazájának, szakmájának mi az előnyösebb. __szj_

Next

/
Oldalképek
Tartalom