Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-28 / 153. szám

NÉPÚJSÁG­1988. június 28., kedd A bukaresti írta: A polgári demokratikus forradalom 140. évfordulója II nemzeti egységeszme történelmi megnyilatkozása Olyan körülmények között emlé­kezünk az 1848-as román forrada­lomra, amikor egész népünk, a kommunista párt, a nemzet hőn sze­retett fia, Nicolae Ceausescu elvtárs vezetésével, minden energiáját moz­gósítva újabb és újabb sikereket ér el a haza szocialista építésének mű­vében, az ország sokoldalú felvirá­goztatásában. Visszatekintve az időben, az ob­jektív történelmi elemzés prizmá­ján át 140 esztendős távlatból nézve 1848 történéseit, teljes mélységében megérthetjük, hogy ez a forradalom miért írt halhatatlan lapokat előde­ink hősi krónikájába. Nicolae Ceau­sescu elvtárs méltán jellemezte a következőképpen e történelmi ese­mény jelentőségét: „Az 1848-as for­radalom alapjaiban rengette meg a román társadalom előrehaladását fékező, régi feudális rendszert, új korszak kezdetét jelentette a román országok gazdasági-társadalmi fej­lődésében, a szabadságért, a jobb életért, a dolgozó tömegek kizsák­mányolása és elnyomása elleni harcban, az egész román nemzet ál­lama megalakításáért, az idegen uralom lerázásáért és hazánk füg­getlensége és szuverenitása kivívá­sáért vívott küzdelemben." Mint ismeretes, a román történe­lem nagy időívén, kiteljesedésünk állandó s mind magasabban feszülő fonalán az egyesülés és az egység olyan tényező volt, amely nemzedé­kek dicső harcát táplálta. Az egy­ség századokon át olyan alapeszme­ként élt, amely legyőzte a történe­lem megpróbáltatásait, és amelyről a nagy forradalmár történész, Ni­colae Balcescu méltán írta a múlt század derekán: „A nemzeti egység vitéz vajdáink, összes nagy férfiú­ink, mindazok legszebb álma volt, akik megtestesítették és a világ elé tárták népünk egyéniségét és szelle­miségét. Ezért éltek, dolgoztak, szenvedtek és áldozták életüket...” Cézár Bolliac pedig Balcescuval egyetértve, ehhez hozzátette: „Ro­mánia egyetlen államba való egyesí­tésnek gondolata nem csupán né­hány élenjáró román fejében szüle­tett meg; nem ’48-tól tartó vitákból leszűrt gondolat, hanem a nemzeti érzés volt Románia minden részén azóta, hogy a történelem kezdte fel­tárni a tényeket Daciával kapcso­latban.” És idézzük mégegyszer Balcescut a '48-as hatalmas forra­dalmi megmozdulás okairól: „Az 1848-as forradalom nem volt rend­ellenes, tisztavirág-életű jelenség, múlt és jövő nélkül, amelynek egy kisebbség véletlen akaratmegnyil­vánulásán, vagy az általános euró­pai megmozduláson kívül nem lett volna más oka. Az általános forra­dalom alkalom, nem pedig ok volt a román forradalomra. A forrada­lom oka századokra megy vissza. Életrehívója a román nép tizen­nyolc százados kínja, szenvedése és belső vívódása.” Ezek a szavak cáfolhatatlan és mély igazságokat tartalmaznak. Azonos jelleg mindhárom országrészben Az 1848-as egységes román forra­dalom eseményeit csak úgy érthet­jük meg a maguk teljességében, ha figyelembe vesszük azokat a körül­ményeiket, amelyek között lezajlot­tak. A hűbéri termelési viszonyok, a gazdasági és társadalmi elmara­dottság állapota, bármiféle demok­ratikus szabadságjog hiánya hatal­mas torlaszt képezett a román tár­sadalom anyagi és szellemi haladá­sának az útján. Ezt a helyzetet to­vább súlyosbította az a tény, hogy Havasalföld és Moldva oszmán fennhatóság alatt állott, Erdély és Bukovina pedig a Habsburg-impé- rium uralmát szenvedte. Az idegen fennhatóság erőteljes támogatást jelentett a feudális reakció számá­ra. mely ellenállt bármely haladást célzó törekvésnek. mindenekelőtt azt tartotta szem előtt, hogy kiszi­polyozza az ország kincseit, ami még elviselhetetlenebbé tette a néptömegek életét. Ilyen körülmé­nyek között az 1848-as román for­radalom objektív szükségszerűség­ként jelentkezett, s a termelőerők továbbfejlesztésének, a román nép gazdasági-társadalmi és nemzeti haladásának szükségszerűsége iga­zolta. „Az 1848-as forradalom — hang­súlyozta Nicolae Ceausescu elvtárs — hasonló körülmények között ért be, ugyanabban az időszakban bon­takozott ki, és közös célokért küz­dött, tehát egységes jellegű volt mindhárom román országban. A forradalom mindhárom országrész­ben ugyanazokat a nagyszerű esz­ményeket írta zászlajára: a feudá­lis kötöttségek megszüntetését és a jobbágyparasztság felszámolását, a demokratikus szabadságjogok kiví­vását, az idegen uralom lerázását, a nemzeti egység és függetlenség megvalósítását. Az említett körül­mény tanúsítja, hogy a mesterséges és ideiglenes határok folytán elvá­lasztott, de egyazon nép fiainak ér­dekei és törekvései azonosak.” Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy az Európát átfogó forradalmi lendület körülményei között, a ro­mán forradalom szervesen beillesz­kedett ebbe a széles társadalmi-po­litikai áramlatba és a polgári de­mokratikus forradalom délkelet-eu­rópai előretolt állását képezte. És ehhez hozzá kell tenni azt- is, hogy a román forradalomban a régi, feu­dális rend megdöntéséért folyó harc egybefonódott az idegen uralom le­rázásáért vívott küzedelemmel, sez különleges jelleget kölcsönzött ne­ki a kor forradalmi mozgalmaiban: a legszélesebb néptömegeket moz­gósította a társadalmi és nemzeti célokért folyó küzdelemre. Bekap­csolódtak a mozgalomba a parasz­tok, a városi kézművesek és kisipa­rosok, kereskedők, értelmiségiek, mindazok, akik érdekeltek voltak a társadalmi haladásban, a nemzeti egység és függetlenség megvalósí­tásában. Kifejezve a három ország­rész lakosságának akkori törekvése­it. vágyait, Nicolae Balcescu ezeket írta: „Egységes, erős, jogainkban és kötelességeinkben szabad nemzet akarunk lenni mind a magunk, mind a többi nemzet javára, mert boldogok akarunk lenni, és küldeté­sünk van az emberiség életé­ben (...) Azokat a lehetőségeket, amelyekre szükségünk van, nem ta­lálhatjuk meg másutt, csakis az ösz- szes románok összefogásában, egyet­len nemzetté egyesülésében. S erre az egyesülésre a románok elhiva­tottak nemzetiségük azonos nyel­vük, vallásuk, szokásaik és érzel­meik, valamint földrajzi elhelyezke­désük, múltjuk és végül annak a szüksége folytán, hogy magukat megvédhessék és boldogulhassanak.” Társadalmi és politikai célok A negyvennyolcas forradalmárok tisztában voltak azzal, hogy a régi gazdasági-társadalmi alap megbéní­totta a nép alkotó energiáit, egy helyben topogásra kárhoztatta a ro­mán országokat, hogy a gazdasági, társadalmi és kulturális előrehala­dás, az egység és a függetlenség ki­vívása a legégetőbb módon napi­rendre tűzte a feudális rendszer felszámolását. A nagy földbirtokok felszámolása, a hűbéri kötelezettsé­gek és szolgáltatások megszüntetése, a fiatal, feltörekvő burzsoázia ha­talomra jutása mindmegannyi lé­nyeges tényezőt képezett ahhoz, hogy a tőkés termelési viszonyok ki­terebélyesedjenek. a román orszá­gok gazdaságilag és politikailag to­vábblépjenek. A forradalmárok eb­ből a realitásból indultak ki, ami­kor felvetették a jobbágyság meg­szüntetését, az akkori társadalom lgenépesebb és legjelentősebb, és ugyanakkor legel nyomottabb és -ki- zsákmányoltabb osztályának, a pa­rasztságnak a feudális kötöttségek alóli felszabadítását. A parasztkér­dés jelentette a múlt század dere­kán a román társadalom legégetőbb kérdését. Ennek megoldásától füg­gött a fejlődés és a haladás. Ugyanakkor a negyvennyolcas for­radalmi harcosok következetesen felléptek a honpolgár i szabadságjo­gok kiszélesítéséért, az ország új kormányzási formájának megvaló­sításáért, a polgári demokrácia gya­korlatának meghonosításáért, egy olyan nemzeti hadsereg létrehozásá­ért, amely képes megvédeni a ro- -mán nép jogait és függetlenségét. Ezen célkitűzések valóra váltása az adott körülmények között- jelen­tős lépés lett volna a román nép életében; biztosította volna az el­nyomott tömegek társadalmi felsza­badulását, feltételeket teremtett volna új társadalmi erők, végsőso­ron a városon születő új osztály, a proletariátus érvényesüléséhez, amely osztály röviden a dolgozó tö­megek, az egész nemzet leghaladóbb eszméinek zászlóvivőjévé vált. Abból a tényből kiindulva, hogy mindegyik román tartomány ilyen vagy olyan formában idegen uralom alatt állott, vagy a külöföldi ura­lom veszélyének volt kitéve, az 1848-as forradalmi mozgalomban központi helyet foglalt el a nagyha­talmak uralma alóli felszabadulá­sért, a nemzeti egység megvalósítá­sáért vívott küzdelem. így a román nép valamennyi társadalmi osztá­lyában és rétegében, de különösen az értelmiség soraiban, erőteljesen munkált a románok együvétartozá- sának és testvériségének tudata, egyetlen államban való egyesülésük eszméje. A forradalmi harcosok, a széles néptömegek felléptek azok ellen a retrográd belső és külső erők ellen, amelyek érdekeltek voltak a romá­nok megosztásában, amelyek gátol­ni igyekeztek a nemzet erejének egyesítését és érvényesülését. Ha­laszthatatlan szükségszerűségként vetődött fel a három román ország közé vont mesterséges határok meg­szüntetése. Mivel ezen országok gaz­daságai kiegészítették egymást, s a történelem folyamán szoros kapcso­lat épült ki közöttük, immár nem fejlődhettek tovább csak egy egysé­ges. szabad és független állam kere­tében. Ebből kiindulva — noha Moldvában, Erdélyben és Havasal- íöldön külön-külön zajlott le — az 1848-as román forradalom az egész román nép egységes programját tűz­te zászlajára, s e program közép­pontjában az összes románok egyet­len egységes nemzeti, demokratikus és független államba való egyesülé­sének legsürgetőbb feladata állott. Ezzel magyarázható az a tény, hogy a forradalom ideje alatt—az egész román térség forradalmi harcosai szoros kapcsolatban álltak egymás­sal, szorosan együttműködtek, és segítették egymást. Egység és összefogás Mindennek következtében az 1848-as román forradalom megerő­sítette a nép öntudatát, egység- és azonosságtudatát. A forradalmárok lobogóin ugyanazon törekvések és célok szerepeltek, mindenekelőtt az egységes független nemzeti állam létrehozása. Kinyilatkoztatták: „A románok által lakott összes orszá­gokat Romániának kell nevezni, és egyetlen államot kell alkotniuk, hi­szen mindenik a románok hazája!”; „Egységes, erős, jogaikban és köte­lességeinkben szabad nemzet aka­runk lenni!”; a blaji nagy nemzeti gyűlés pedig fennen hirdette az er­délyi románok törekvését: „Egye­sülni akarunk az. országgal!” Köztudott, hogy a román nép a századok folyamán, viharos és drá­mai történelme folyamán rengeteg vért áldozott fennmaradásáért, ön­álló érvényesüléséért. Az 1848-as forradalom idején a legmegrázóbb oldalak íródtak e hőskölteménybe; a nép legjob fiai, a néptömegek nagy áldozatkészségről, példátlan hősies­ségről tettek tanúbizonyságot. Miközben a román nép elszántan harcolt a leigázó nagyhatalmak uralma alóli felszabadulásért, a tár­sadalmi haladásért, ugyanakkor a más népek iránti testvériség, az együttélő nemzetiségek iránti ba­rátság és szolidaritás szelleme ha­totta át. Hiszen Erdélyben az utób­biakkal a századok folyamán együtt alkotta az anyagi és szellemi java­kat, együtt küzdött az elnyomás el­len, a jobb életért. 1848-ban a leg­haladóbb forradalmárok követke­zetesen síkraszálltak e tájak nem­zetiségi különbség nélkül valameny- nyi forradalmi: erejének egyesítésé­ért, az elnyomás igájának lerázásá­ért, a társadalmi és nemzeti haladá­sért folytatott harcban. Simion Bar- nutiu, a széles látókörű írástudó például hangoztatta, hogy „a román nemzet nem viseltetik ellenséges gondolattal egyetlen nemzettel szemben sem, elismeri mindegyik­nek ugyanazon jogát,■> és őszintén tisztelni akarja, miként ő is elvárja az igazából eredő tiszteletet”. Az összefogás mellett foglalt állást Si- monffy József magyar forradalmár is. Blaj mezején 1848 tavaszán a románok nagy nemzeti gyűlésén részt vettek magyarok és szászok is. ugyanazon haladó társadalmi esz­méktől vezérelve kifejezték törek­vésüket, hogy együtt küzdjenek az igazságért és a szabadságért. 1848 forradalmi viharában számos olyan bátor, széles látókörű vezető tűnt ki, aki életét, tehetségét a nép ügyének szentelte. Ezek között van Nicolae Balcescu, a ragyogó társa­dalompolitikai gondolkodó és forra­dalmár vezető, Avram láncú, Efti- mie Murgu, Ion Ghica, Mihail Ko- galnioeanu, a Golescu és a Mure- sanu testvérek, Simion Barnutiu, George Baritiu, Ion Ionescu de la Brad, Al Ion Cuza, C. A. Rosetti, Vasile Alecsandri, Petőfi Sándor, Táncsics Mihály, Gábor Áron, Ste­phan Ludwig Roth, Anton Kruz és sokan mások. Mint ismeretes, a 140 eszendővel ezelőtti forradalom céljai a feudális rendszer konzerválásában érdekelt retrográd erők, mindenekelőtt a földbirtokosság ellenállásába ütköz­tek. A forradalom bukásának egyik döntő tényezője a külső reakciós erők, a szomszédos birodalmak kato­nai beavatkozása volt; ezek az im- périumok ellenségesen viseltettek a román nép felszabadulási és egyet­len nemzeti államba való egyesü­lési törekvéseivel szemben. A mold­vai forradalmat a cári csapatok verték le, a havasalföldit az oszmán haderő segítségével fojtották vérbe, az erdélyit a Habsburg-császár és az orosz cár seregei tiporták le. Mérföldkő a román nép történetében Annak ellenére, hogy kegyetlenül elfojtották, az 1848-as forradalom mély nyomokat hagyott a román nép későbbi fejlődésében. Miként Nicolae Ceausescu elvtárs megálla­pította: „Az 1848-as forradalom erőteljesen megrázkódtatta az egész feudális társadalmi építményt, új lendületet adott a román társada­lom fejlődésének a kapitalizmus út­ján, megnyitotta a nagy társadalmi átalakulásoknak, népünk alapvető eszményei megvalósulásának az út­ját. Meggyújtotta a forradalmi szel­lem fáklyáját a román országokban, még erőteljesebben fejlesztette a román nép öntudatát, a három or­szág lakosainak azon meggyőződé­sét, hogy meg kell valósítania a nemzeti egységet, egyazon állam ha­tárai között.” Valóban, a forradalom után 11 esztendővel, a néptömegek harcának eredményeként Moldva és Havasal­föld egyesült, létrejött a modem ro­mán nemzeti állam, amely esemény mérföldkövet jelentett a román nép történetében, kiindulópont volt az egységes román nemzeti állam meg­valósításához vezető úton. Három évtizeddel a forradalom után pedig áldozatteljes küzdelmek után a ro­mán nép kivívta teljes állami füg­getlenségét. Az egységes román nemzeti állam kialakulási folyamata — 70 esztendővel ezelőtt — 1918­ban valósult meg, amikor a néptö­megek elszánt küzdelmének ered­ményeként, a korhadt birodalmak összeomlásának körülményei között. Erdély egyesült Romániával és be­teljesedett a román nép több évszá­zados álma. Ám a román nemzet felvirágzásá­hoz, a nép alkotó energiáinak fel­szabadításához, a tömegek haladás­eszményeinek valóra válásához a körülmények csak az 1944. augusz­tusi antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalommal megnyílt új korszak­ban teremtődtek meg. A szocializ­mus hozta meg a társadalmi és nemzeti szabadság eszméinek, mind­azon nemes eszmények beteljesülé­sét, amelyekért a nagy elődök, köz­tük az 1848-as forradalmárok küz­döttek. Ma társadalmunk egységes társa­dalom, amelyet ugyanazon érdekek­től és törekvésektől áthatott osztá­lyok és rétegek alkotnak, a Román Kommunista Párt vezetésével szoros egységben 'munkálkodva a sokolda­lúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséért. Ez az egység haj­tóerő előrehaladásunkban. És ennek az egységnek, a kommunista párt és főtitkára, Nicolae Ceausescu elv­társ körüli összeforrottságnak is­mételt kifejezésével emlékezünk az 1848-as forradalom eseményeire és annak hőseire. Dr. Gheorghe I. Ionita Az újvidéki MaoímSió -ban olvastuk S akkor jött a halálautó... Az Osztrák Rádió harma­dik műsora állandó üzene­teket sugároz autósoknak. Az utóbbi hónapokban, fel­tűnően sokszor hangzott el a figyelmeztetés, hogy az autóút meghatározott sza­kaszán „eltévedt” jármű közlekedik a tiltott irányból. A bécsi Kronen Zeitung nemrégiben terjedelmes cik­ket közölt a jelenségről, és azt állította, hogy a halál­autók a legtöbbször nem té­vedtek el, hanem fogadásból tértek át az egyirányú pá­lyán a tiltott irányba, és a fogadásokat „bátorságvizs­ga” címén kötik meghatáro­zott bárokban, ahol a fia­talok gyülekeznek. A rendőrség megállapítot­ta, hogy a fogadásokat egy „előkelő” grazi ifjúsági bár­ban kötötték, és a haláljá­tékot Bécsre is ki akarták terjeszteni. Korábban is megtörtént, hogy halálautók jelentek meg Ausztria és Európa más országainak autóútjain, de általában az ital vezette őket a tiltott irányba, néhány esetben pedig az öngyilkos- sági szándék. Június 4-én, szombaton Bécstől mintegy száz kilo­méterre délre, frontális ösz- szeütközésben nyolc ember vesztette életét. A vezető, aki a tiltott irányból érke­zett, ittas volt, és noha a vizsgálat még nem zárult le, komoly gyanú áll fenn az esettel kapcsolatban, amely az utóbbi évek legsúlyosabb szerencsétlensége az osztrák utakon. Ez a „hullám”, amely a rendőrség közbelépésének köszönhetően, feltehetően véget ért, tavaly ősszel kez­dődött. A Kronen Zeitung írása szerint az „ötletet” egy grazi csoport vetette fel a spanyolországi nyaralás után. Madrid közelében ugyanis szemtanúi voltak egy hasonló fogadásnak, amelyen nagy pénz forgott kockán. A grazi fiúk tehát otthon is megrendezték a halálrelit, az elsőt a Graz— Becs autóút délre vezető szakaszán, a mit sem sejtő vezetőkkel szemben. Konkrétan az A—2 jelzésű autóút Lasnitzhohe és Moos- kirchen közötti szakaszáról van szó, ahol kettéágazik az út. A „hősök” közül ntíiá- nyan 30 kilométert is vezet­tek tiltott irányban, mert minél nagyobb a táv, annál nagyobb a nyeremény is — az autóúti orosz rulett sza­bályai szerint. A legtöbbször a hét végén működtek ezek a halálveze­tők, mert olyankor a legfor­galmasabb az autóút. A nyereményből ezután az egész társaságot megvendé­gelték. Csak elképzelni le­het, hány válságos helyzet volt és hány ártatlan vezető menekült meg hajmeresztő „ollókból” ez alatt az idő alatt. Nagyobb összeütközés és sérült eddig nem volt. Miután a rendőrség nyo­mába jutott a „stájer cso­portnak”, hallgatásba üt­között. Eddig egyetlen „anyagi bizonyítékot” sem sikerült találni, noha meg­állapították, hogy legalább hét ilyen fogadást kötöttek. Ezek közül csak egy esett hétköznapra. Több gyanúsí­tottat' kihallgattak a rend­őrségen, de nem derítettek ki semmit. Hárman azonban Bécsben is megpróbálkoztak a „fogadóiroda” beindításá­val, hogy kiterjesszék az „üzletet”. A rendőrség ellenőrzi az autóút bejáratait, ahol az ellenkező irányból is be le­het hajtani, és a vizsgálat folytatódik. Mirko Bolfek

Next

/
Oldalképek
Tartalom