Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-21 / 147. szám
1988. június 21., kedd ■IZHUUKTllti Harminc éve alapozták meg a gyulai Várfürdö jövőjét Példabeszédnek is beillő jubileum Kép a inából: az új, fedett gyógyfürdő impozáns épülete (Archív fotók) 1958. május 13-át írtak. Gyulán, a kastélykertben többezres tömeg gyűlt ösz- sze, hogy részt vegyen a gyulai termálkút fúrása alkalmából rendezett ünnepségen. A gyulaiak régi vágya vált vallóra ezzel a bensőséges ünnepséggel, hiszen a gyógyfürdő terve több mint tizenöt esztendeje vajúdott, s hol nekilendült a megvalósulásnak, hol pedig ismét visszalépett a lehetséges tartományából a megvalósulatlan vágyak birodalmába. A harminc évvel ezelőtti eseményhez vezető út a ma számára is sok tanulsággal szolgálhat. Ezért is idézzük fel a várfürdő születésének történetét.. . Lefizette Hajdúszoboszló a kútfúrómestereket Még a felszabadulást megelőzően merült fel a gondolat, hogy Hajdúszoboszlóhoz hasonlóan gyógyfürdőt kellene létesíteni Gyulán is. Mikor 1.942-ben az Almássy uradalom környékét parcellázták, már akkor kihasítottak egy területet a majdani gyógyfürdő számára, ahol egy mélyfuratú kút lévén, gyógyvizet mertek remélni. Még ebben az évben megalakult a Gyulai Fürdő és Üdülő Részvénytársaság, amelynek vezetősége felkérte dr. Lócziy Lajos egyetemi tanárt, a Földtani Intézet akkori vezetőjét geológiai szakvélemény készítésére. A szakvélemény summázata: „Remélhető, hogy 800 méter mélységben megfelelő meny- nyiségű 40-50 Celsius-fokos víz található, amely minden valószínűség szerint a gyógy- jelleggel fog bírni”. A hódmezővásárhelyi Pró- nai József és fia vállalkozott a kútfúrásra. 1944 augusztusára állítólag el is érték a 600 méter körüli mélységet, de a történelem közbeszólt. A város hamarosan hadszíntérré változott, így a munkálatokat abbahagyták. A felszabadulás után hamar napirendire került a gyógyfürdő ügye. A város képviselőtestülete 1945. június 18-án tárgyalta a kastélykert célszerű, átgondolt megőrzését, tervezte, hogy ennek a területnek a fürdővárossá fejlesztésében meghatározó szerepe lesz. Elhatározták azt is, hogy folytatják a meleg víz utáni kutatást. . 1945. szeptember 2-től Dallos Ferenc lett a város polgármestere, aki kezdettől fogva támogatta a gyógyfürdő ügyét. Többek között azzal is, hogy 1947 júniusáig a város felvásárolta a részvények nagy részét, hogy siettesse ezzel is a kútfúrás abbamaradt munkálatait. 1947 októberében a vállalkozók mégis felfüggesztették a munkát, mert 700-800 méter mélységben eltört a fúrócső. A lakosság körében találgatások indultak el, úgy beszélték, hogy a kútfúrómestereket Hajdúszoboszló lefizette, nehogy konkurencia teremjen a számukra. Ám a sikertelenségbe sem a város vezetői, sem a lakosság nem nyugodott bele. 1948 nyarán a város meghíváséra a Népjóléti Minisztériumból bizottság érkezett, hogy a félbehagyott mélyfúrás munkálatait szemrevételezze, és segítse annak újbóli megindítását. A látogatás alkalmával felmerült egy esetleges munkásüdülő létesítésének gondolata is. (Amit 1957-ben újból javasolt dr. Gyarmati István, a gyulai kórház főorvosa.) Sajnos, Prónai József és Csordás József ártézdkút-fú- rók „munkájukat a legnagyobb gondatlansággal és felületességgel végezték”, így mindössze — állandóan csökkenő mennyiségű — 26 fokos vizet tudtak csak felszínre hozni. A lakosság ezt a vizet is gyógyhatásúnak tartotta, hordták is ivókúrára, és a kút környékén alkalmi fürdőt csináltak. A város vezetése egészségügyi okokból ezt nem engedte, ezért egyszerű kivitelben, lefolyatható medencét létesítettek cementből, amit találóan „bütyökáztatónaik” kereszteltek el. Pénz, pénz, pénz Hosszú szünet után, 1954- ben fiatal, dinamikus vezetők kerültek a város élére, akik mindent megtettek azért, hogy a város fejlődését a holtpontról kimozdítsák. 1955-ben újra napirendre került a fürdő ügye. A legfontosabb feladatnak a kútfúrás folytatását jelölték meg, Illetve a pénzügyi fedezetek megteremtését, ami abban az időben sem volt könnyű feladat. Olyannyira nem, hogy nem sikerült pénzt keríteni, mégis a tanács határozatot hozott a gyógykút további fúrására. Azzal indokolta — s ezt nemcsak lokálpatrióta szivük diktálta —, hogy „Gyula az Alföld legszebb városa”. A város távlati fejlesztési tervét, amelyet a tanács elnöke, Enyedi G. Sándor terjesztett be, a végrehajtó bizottság elfogadta 1956. január 13-án, s benne az első helyen szereplő gyógykút fúrásának tervét is. E munkálatok beindítására 30 ezer forintot irányoztak elő. A remények újjáéledtek, s május végén a tanács vezetése arról számolt be, hogy „a gyógykút fúrási munkálatai beindultak, s az elképzelésnek megfelelően haladnak”. A nagy lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, mert a tanácselnök az 1956. szeptember 27-i tanácsülésen kénytelen volt bejelenteni, hogy többirányú* vizsgálat alapján a „Felszabadulás-kertben lévő kút vizének nincs gyógyhatása”. Ezt sem a tanács vezetői, sem a lakosság nem hitte el, de mert a történelem ismét közbeszólt, a gyógyfürdő ügye egy időre ismét háttérbe szorult. 1957 elején — s ez tiszteletre méltó elszántságot, akarást tükrözött — már februárban újabb tervet készítettek a kútfúrás meggyorsítására. A kút mélységét 1400 méter mélységben határozták meg, de a geológusok azt állították, hogy „ebben a mélységben nem biztos a 70 fokos víz, itt csak 50-51 hőfokú víz valószínű”. Ezért azt javasolták, hogy legalább kétezer mélyre kell fúrni. Ennek előrelátható költsége 2 millió forint lenne. A tanácsnak ez az összeg nem állt a rendelkezésére, ezért a munkálatokat folytatni nem tudta. A város vezetői törték a fejüket, honnan teremthetnék elő a munka folytatásához szükséges pénzt. Állami hitelt nem kaptak, így csak a gyulaiak városszeretetére építhettek. A gyűjtési akció első formái között felmerült az is, hogy a mozi- és fut- balljegyekre bélyeget ragasztanak, s az ebből befolyó összeget használják fel a kútfúrásra. A Békés Megyei Tanácshoz is fordultak, de a beruházási hitelkeretből nem kaptak pénzt. E sikertelen próbálkozások nemhogy elkedvetlenítették volna a város vezetőit, de megsokszorozták erőit. Tartalékoltak a városfejlesztésből befolyt összegből, hogy 1958-ban a munkálatokat megkezd hessék. Marksteiner László vb-tag azt javasolta, hogy a „lakosság között olyan fürdőépítési jegyek terjesztését, eladását kellene megvalósítani, amelyek a fürdő létrehozása után fürdőjegyként felhasználhatók lennének”. Ezt a végrehajtó bizottság tagjai elfogadták, s banki szakembereket kértek fel ennek kidolgozásához. Megszülettek a fürdöépítési jegyek Idézet a végrehajtó bizottság 1957. március 11-i ülésének j egy zőkönyvéből: „Gyula fejlődése a Tanács- köztársaság bukásával és a trianoni béke megkötésével lezárult. Elvesztette gazdasági vonzerejét, és helyette mindezt Békéscsaba szerezte meg magának. Ezért a városból sokan elvándoroltak, a lakosság létszáma egyre csökken. Azóta is egy helyben topog és inkább visszaesik a fejlődésben, mint előbbre halad. A végrehajtó bizottságnak van olyan elgondolása, hogy különböző rendezvények bevételének bizonyos százalékát a fürdő javára kellene felhasználná, továbbá a lakosság között •olyan fürdőépítési jegyeket terjesztenénk, amely a fürdő létrehozása után fürdőjegyként felhasználhatók lennének.” A döntést a lakosság körében folytatott széles körű véleménykutatás kísérte, és a Pénzügyminisztériumban folytatott tárgyalások. A pénzügyi szakemberek, arra való hivatkozással, hogy a kormányzat eltörölte az ál- ilamkölcsönjegyzéseket — márpedig a fürdőépítési jegyeknek kölcsön jellege van —, más formák keresésére akarták rábírni a -gyulai vezetőket. Végül hosszas viták után hozzájárult a Pénzügyminisztérium a kibocsátáshoz: ha azok értékét nem térítik vissza. (Hogy le lehet fürdeni, attól eltekintettek.) Sőt, a város vezetői ígéretet kaptak, ha 1 milliót önerőből össze tudnak hozni, a minisztérium az Országos Tervhivatalon keresztül az év második felében esetlég beruházási hitelt is ad, illetve a fel nem használt hitelekből adnak némi hozzájárulást. 1957. április 15-én rendkívüli tanácsülést hívtak ösz- sze, amely sok hasznos javaslat után döntött a fürdő- építésd hozzájárulási gyűjtőlapok 10, 20, 50 és 100 forint értékű kibocsátásáról, valamint azok terjesztéséről 'Gyula városában és a szomszédos községekben. Ezzel egy időben a városban rendezvénysorozat indult el, amelynek bevételeit a fürdő építésére fordították. Megmozdult a város A város vezetése tehát nem adta meg magát a nehézségeknek, s ezt tehette abban a biztos tudatban, hogy a lakosság mellette áll a fürdőépítés közös álmának megvalósításában. De támogatást kaptak az MSZMP városi intézőbizottságától is, a párttagoktól, s a város tömegszervezeteitől. Ennek az eredményeként szinte mindenki egy emberként pénzzel, munkával, anyaggal támogatta a fürdő megvalósítását. Az iskolások házról házra jártak a fürdőépítésá jegyekkel, s közülük is a legszemfülesebbek a Banadics Márton vezette 2-es iskola diákjai voltak. Megmozdult tehát a város. Tanácstagi beszámolókon, kisgyűléseken, lakóbizottsági értekezleteken találkoztak az emberek a város vezetőivel, hogy részletesen megbeszéljék a fürdőépítés tervét. A város vezetése a gyulai egyházak képviselőit is felkérte, hogy híveik körében támogassák a fürdőépítés ügyét. A városból elszármazottakkal való kapcsolatfelvétel érdekében megalakították Gyula Város Baráti Körét. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy hosszú időn át folytak a tárgyalások az Egészségügyi Minisztériummal, miszerint, ha a kutat a kórház udvarán fúrnák meg, hogy ezzel oldják meg fűtését, akkor 1 milliót ad a minisztérium. Ezt a város vezetői nem fogadták el, így maradt a saját erő, azaz az eredeti elképzelés. Az 1957-es esztendő tehát az egyre több reményt adó készülődés lázában telt el. Kijelölték a kútfúrás helyét, majd elkészültek a felvonulási épületek, érkeztek a csövek, s a munkálatokhoz szükséges egyéb anyagok. 1958. március közepén mára fúrótorony összeállításán dolgozott egy brigád, várták, hogy a szentesi mélyfúró vállalat a teljes felvonulást befejezze, s megkezdődhessen a munka. 1958. május 13-án a kastélykertben sok ezer ember hallgatta Enyedi G. Sándor tanácselnök ünnepélyes megnyitó szavait. Ebből a beszédből vált mindenki számára ismertté, hogy a fürdöépítési jegyekből akkorra 200 ezer forint gyűlt össze, s hogy újabb akciót indítanak a lovarda fürdőépületté alakítására. Meghívó nélkül, a hírt szájról szájra adva gyűltek össze az emberek ezen a napon, hogy meglássák a hatalmas fúrógép elindulását, amely megkezdte a gyógykút fúrását. A Ceglédi Mélyfúró Vállalat 1958. november 19-én fejezte be a fúrást, amelynek talpmélysége 2004 méter, vízhozama percenként 500 liter, hőmérséklete pedig 71 Celsius-fok lett. Ezzel a város életében új szakasz kezdődött el, de még sók mindent kellett megoldani, hogy Gyulából 1985-re gyógyfürdő és gyógyhely legyen. Ám az a makacs helytállás, amellyel a város jövőjét évtizedeken át város és vezetése egy akarattal építették, a ma számára is tanulságul szolgál. Eltűnt a „Bagolyvár”, előtte a fürdő első medencéjét réges régen feltöltöttek. Ma már 20 mednce van, az öt kútból a vízforgalom napi 5 ezer köbméter. 1968-ban megépült a gyógyászati rész, van két szálló, megalakult az üdülőövezet, tavaly 1 millió 240 ezer látogatója volt a várfürdőnek, s a szépülése, gyarapodása továbbra sem állt meg. Már csak egy fontos dolog hiányzik. E nagyszerű harc pontos, hiteles megörökítése. A korabeli dokumentumok felkutatása, a munkálatokban részt vevők megszólaltatása. Mert egyszercsak eltűnnek a növekvő idegenforgalom útvesztőjében a fürdőépítés úttörői és története, aminek most csak halvány töredékét idézhettük fel. E dokumentumok gyűjtésére máris akadt vállalkozó, a Gyulai Vízművek. Azt ajánljuk tehát: írjuk tovább együtt a Gyulai Várfürdő történetét... B. Sajti Emese Az első fúrótorony 1958. május 13-án Enyedi G. Sándor tanácselnök mondott beszédet a kútfúrást elindító ünnepségen A kútfúrás helyszínének kijelölése. Harminc éve, a Helykijelöléskor történt, s már nem mindenkit tadunk azonosítani a képen szereplő személyek közül Az álom megvalósulására hatalmas tömeg gyűlt össze május 13-án
