Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-21 / 147. szám

1988. június 21., kedd . npflBAfl .. A 1 _____ irta: H z igazság tisztító tiizében Levelek a pártértekezlet előtt Igen, az átépítés elképzelhetetlen az igazság, a nyilvános­ság, az őszinte véleménycsere nélkül Bármelyik újságot vagy folyóiratot vesszük kezünkbe, mindegyikben találunk vitázó, polemizáló cikkeket. Ez természetes: mindannyian ta­nuljuk a demokráciát, és élünk a véleménynyilvánítás jogá­val. Mozgásba jött az egész ország, az egész társadalom. Mennyi minden történik körülöttünk! Szélesre tárva az ajtót az igazság előtt, ma fesztelenül be­szélünk a fogyatékosságokról, arról, hogy a szocializmust te­gyük olyanná, amilyennek azt Lenin megálmodta. De hogyan érjük el eztj a gyakorlatban!, a személyi kul­tusz — kicsiben és nagyban — annyi éve utáni, miként küzdjük le a beidegződéseket? Hiszen a pangás hosszú idő­szaka — és ez a legsajnálatosabb dolog — sok embert meg­fosztott attól a képességétől, hogy alkotóan gondolkodjék, leszoktatott arról, hogy a Szavakat és a Tetteket dialektikus egységben vizsgálja. „fi párt bírálata tabu” A szerkesztőségi posta olyan idegrendszer lett, amely ér­zékenyen. felfogja társadalmi életünk legfontosabb esemé­nyeit, hibátlanul jelzi azt, mi foglalkoztatja olvasóinkat, mi­ről gondolkodnak, mit akarnak, és mitől tartanak a párt­konferencia küszöbén. Természetesen, a vélemények közül nem mindegyik vitathatatlan. De az emberek őszintén, tisz­ta szívből írják leveleiket. Igen fontos dolgokról fejtik ki nézeteiket, s joggal reménykednek véleményük meghall­gatásában. „Az országos pártkonferenciától azt várom, hogy példát mutat nyilvánosságból és igazságból — írja N. Kuznyecova Kijevből. — Pártunknak megújulást kívánok, s szeretném, ha meghonosodnának az átépítés politikai irányításának igazi demokratikus hagyományai." Az olvasói levelek között sok az olyan, amely a párt te­kintélyének emelését sürgeti. De furcsamód minél őszintéb­bek a levélírók, annál gyakrabban fordul elő a kifejezés: „Bár glasznoszty van, de tudom, levelemet nem fogják kö­zölni. Bármennyire is fájó, de az embereknek már régóta az a meggyőződésük, hogy a párt bírálata tabu a sajtó szá­mára”. A párt szerepét úgy járjuk körül, mint macska a forró kását. Egyszóval félünk — jegyzi meg N. Kuznyecova. — A nép azonban mindent lát, és éppen ezért nem bízik maradéktalanul az átépítésben, annak visszafordíthatatlan­ságában. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen hosszú éveken át az emberek csak alulról felfelé nézhettek a pártra és veze­tőségére. A vezetőik csakis „bölcsek” lehettek, döntéseiket a nép mindig „egyhangúlag” helyeselte és mindannyiunkra a „szikilaszilárd összefogás” volt jellemző. A pangás hosszú évei alatt tanúi lehettünk annak, hogy az első számú veze­tőket hízelgésekkel halmozták el, és üres dicshimnuszokat zengedeztek róluk, melyekre végül már oda sem figyeltünk. Sok dologban pedig elvesztettük hitünket. Azt hihetnék, hogy manapság, a nyilvánosság és a demok­rácia fejlesztésének időszakában megszűnt a zsonglőrködés a szavakkal. De vegyük a Kunajev-ügyet. 1987. március 16-án a Pravda arról írt, hogy a Kazahsztáni Kommunista Párt KB plénumának résztvevői arra a következtetésre jutottak, miszerint a KB egykori első titkárát felelősségre kellett von­ni a pártélet normádnak durva megsértéséért, a káderpoli­tika eltorzításáért, a mindent szabad elvének érvényesítésé­ért. Mi történt, kérdezik az olvasók, a plénum résztvevőinek véleménye válasz nélkül maradt, felszívódott, mint a víz a homokiban? De említsünk néhány frissebb példát. Az átépítés harma­dik évében az újságokban egymás fölé tördelt közlemények­ből arról értesülünk, hogy az Azerbajdzsán! és az örmény­országi Kommunista Párt Központi Bizottságainak első tit­kárai nyugállományba vonultak, egészségi állapotukra hi­vatkozva. Azon a napon állandóan csengtek a szerkesztőség telefonjai. Az emberek keserű iróniával jegyezték meg: nos, újra a régi nótát fújjuk. Vagy azt hisszük, a nép olyan osto­ba és naiv, hogy nem tudja igazi okát annak, miért válik meg egyszerre magas beosztásától két olyan személy, akiika fennhatóságuk alá tartozó területekein nem tudták megaka­dályozni a rendkívüli helyzet kialakulását? Nem lehetett volna erről őszintén és becsületesen szólni? Néhány nap múlva újabb dologról értesültünk: hirtelen nyugdíjba vonult a Szahalini Területi Pártbizottság első titkára. És megint csak az elcsépelt frázis az egészségről, bár a helyi tömegtájékoztatási eszközök, majd a Szovjetszkaja Rosszija is bírálták a titkár irányítási stílusát. fl tehetségtelen elődük és a bizalom Korábban, még a közelmúltban is a párthatározatok tá­mogatása, és az irántuk tanúsított bizalom kérdése rendkí­vül egyszerű volt. Magától értetődő volt, hogy a párt min­den lépése a nép egyöntetű támogatására és helyeslésére ta­lált. Más vélemény nem is lehetett. Az életben azonban ez nincs így. Minden eszmének — és ez természetes — van­nak hívei és ellenfelei. De ha csak az egyik állásfoglalás válik ismeretessé, a másikat pedig homály fedi, akkor a dolgök ily módon történő „megvitatásának” nincs semmi köze a demokráciához. „Mindazt, amit a Szovjetunió elért — írja egy moszkvai párttag, A. Orlov — az SZKP vezetésével érte el. De en­gem nem hagy békén a kérdés: miként fordulhatott elő, a párt miért nem tudta kivédeni, hogy haladó rendszerű or­szágunk a gazdasági válság szélére sodródjon.' S miért van az, hogy a párt, amely azért erős, mert ma nem fél feltárni a hibákat, és nyilvánosan beismeri azokat, tegnap nem tud­ta elhárítani a hitetlenséget, az erkölcsi értékek devalváló­dását, a közömbösséget, az elidegenedést? Sajnálat és bánat tölt el nagy államunk miatt. Meggyőződésem: népünk min­denre képes, mindent le tud küzdeni, de mindenekelőtt a pártapparátusnak van szüksége a radikális átépítésre. Azért, hogy ne kerüljünk vissza a múltba. Különben az átépítésből nem lesz semmi...” Ugyanezt a gondolatot fejti ki, és egészíti ki M. Hodorics Fásztovból: „Sztálinnak azért hittek az emberek, mert még a Leninbe vetett hit munkált bennük. Gorbacsovnak néha azért nem hisznek, mert tehetségtelen elődje eljátszotta a bizalmat. Mihail Szergejevicsnek most nagyon nehéz a hely­zete. Az előző pártvezetés, ha őszinték akarunk lenni, sok embert megsértett, az igazságosságért küzdő harcos vonzó alakja fokozatosan a gőgös pártbürokrata fizionómiájává torzult”. Az átépítés sorsáért aggódva, a Pravda olvasói az olyan feltételek megteremtését sürgetik a pártban és a társada­lomban, amelyek egyszer s mindenkorra megtisztítanák éle­tünket a vezérkedés recidiváitól (recldiva — látszólagos el­tűnés utáni visszatérés), a rendkívüli tekintélyektől, a ha­tártalan hatalomtól, mely gyakran törvénytelenséghez ve­zet, „50 évig váltakoztak a kultuszok. A társadalomban fé* lelem, erőszak, öndicsőítés vert gyökeret, még élő személyek­nek is emlékművet állítottak. Ezért most nem lehet egysze­rűen csak átugrani a demokráciába, megfeledkezve min­denről. Alapos átépítésre van szükség, a pártfunkcionáriu­soknak tudatosítaniuk kell, hogy a demokratizmust nem le* hét beépíteni a pártokráciába. Mert ez nem demokrácia, ha­nem torzszülött lesz”. Ezt a véleményt a moszkvai V. Miro­nova fejtette ki levelében. Brezsnvev figuráját felnagyították De nézzük, mit ír V. Dubovenko, az SZKP tagja, Kijevből. „Szuszlov idejében a párt ideológiai munkája, amennyire én meg tudom ítélni, már nem is lehetett volna rosszabb. Az erőfeszítések nem e munka javítására, hanem Brezsnfjev figurájának felnagyítására irányultak. Mélységesen meg va­gyok győződve arról, hogy ezek a kultuszok azért jöhettek létre, mert valaki valamikor világraszólóan felállította azt a tisztességtelen elméletet, mely szerint népünk nem tud cár nélkül élni, és, ha az nincs, akkor vezér nélkül. Manapság sokat beszélünk a múlt negatív jelenségeiről. És helyesen tesszük. Hiszen meg kell ismernünk azokat az okokat, ame­lyek ezeket a jelenségeket életre hívták. Különben nem be­szélhetünk előrehaladásról. És még fontosabb számunkra a jövő. Úgy kell cselekednünk, hogy a múlt ne ismétlődjön meg. Ezt úgy tudjuk elérni, ha nemcsak szavakban, hanem ténylegesen is demokratizáljuk életünket, és nem engedjük meg, hogy kultuszok jöjjenek létre”. Sz. Ponomarjov mérnöknek az a meggyőződése, hogy a személyi kultusz megakadályozásához mindenekelőtt igazi demokratikus választási rendszerre van szükség. Az SZKP Központi Bizottságának tézisei kimondják, hogy a pártban és a tanácsokban a választott vezető tisztségeket két ciklus­ban lehet betölteni. De itt is; akárcsak a múltban, a külö­nösen kiemelkedő személyiségek számára biztosítva van a lehetőség, hogy harmadik választási időszakban is tevékeny­kedhessenek. Miért van szükség erre a kiskapura? „Az élet nem egyszer igazolta: alig-akadt olyan személy, aki hosszú ideig kiállta volna a hatalom próbáját — írja V. Velikanov Leningrádból. — Csak a szellemi és gazdasági te­kintetben kevéssé fejlett országokban fordul elő, hogy a ve­zetők életük fogytáig maradnak párt- és állami tisztségek­ben. A szovjet nép azonban politikailag eléggé érett ahhoz, hogy legyen reális joga a vezjetők megválasztására, és maga is tevékenyebb részt vállaljon az ország igazgatásában.” A tekintélyt nem a hatalom, nem a bársonyszék, nem a párttagság hozza magával. Már elmúlt három év, és mi ma­radt a rasidovok, scselokovok és hasonszőrűek tekintélyé­ből? Csak a sajgó fájdalom amiatt, hogy ilyen emberek okí­tottak bennünket, rendelkeztek sorsunkkal. A bizalom felé vezető egyenes út a tekintély hatalmával kezdődik. De ehhez az kell, hogy az emberek kövessék a kommunistát, bízzanak benne. És ennek a hatalomnak nem a nómenklatúra, nem a bársonyszék a meghatározója, amelyhez feltétlenül párttag­nak is, képviselőnek is, rendjel birtokosának is kellett lenni. A tekintély hatalma a legdemokratikusabb, legtartósabb ha­talom, mert az emberek támogatják. Kizárni a hatalommal való visszaélést A pártban egyelőre még érvényesül a szigorú hierarchia — jegyzi meg V. Dragun Csillából. — A kommunisták túl­nyomó többsége, és ez nem titok, csak formálisan vesz részt a párt politikájának kidolgozásában. Valójában az eszmék generátoraként csak a vezetőség lép fel. Véleményem sze­rint, ezek az eszmék érdekesebbek és gyümölcsözőbbek len­nének, ha a párt felső régiója jobban odafigyelne az alulról jövő hangokra. Az egyszerű kommunisták gyakran meg van­nak fosztva a döntés lehetőségétől, nem férhetnek hozzá sza­badon az információkhoz. Hát normális ez, a demokratikus jogok hangoztatása közepette? Az eszmék elleni harc az eszméket elkerülhetetlenül dogmákká változtatja. A nyilvánosság elképzelhetetlen a tömegtájékoztatási esz­közök további demokratizálása nélküli, írják a Pravda ol­vasói. „Minden tömegtájékoztatási eszköz legyen elevenebb, érdekesebb, folytasson érdemi vitát egymással, ébresszen az emberek tudatában új gondolatokat, nem szokványos megol­dási módokat, kérdőjelezze meg egyik-másik magas rangú szerv határozatait, ha azokat sebtében, vagy nem eléggé át­gondoltan hozták. Életünk, történelmünk azt bizonyítja, hogy az ilyen döntések gyümölcse csak keserű lehet. A sajtó, amelyet teljes egészében, állandóan ellenőriznek, s még apróságokban is gyámkodnak felette, kénytelen köz­vetítő szerepben funkcionálni, vagy egyszerűbben szólva, a hatalom felső régióinak véleményét juttatni kifejezésre, gyakran nem az állam, a nép általános érdekeit kell védel­meznie, hanem a vezetők és környezetük pillanatnyi, kon­junkturális ambícióit.” Ezt a véleményt V. Kujbin kommu­nista, az Ukrán SZSZK belügyminisztériuma lapjának mun­katársa fejtette ki, és sok olvasó támogatja. A leveleknek a szemléjét a szeverodonyecki A. Filimonov munkás gondolatával szeretném befejezni. „Javaslom, egy­szer s mindenkorra döntsük el: a pártban radikális átépítés­re, a demokrácia olyan rendszerére van szükség, amely tel­jesen kizárná a hatalommal való visszaélést, a törvényes­ségnek, a szocializmus elveinek megszegését.” Egyet kell érteni ezzel a véleménnyel. Országunkban az átépítés még csak kibontakozóban van. Harcot vívnak egy­mással az eszmék és nemcsak az eszmék. A régi, az elavult makacsul ellenáll, nem riad vissza semmiféle eszköztől. A bürokrácia, mely furfangos, és rendkívüli módon alkalmaz­kodik a változó életkörülményekhez — nem adja fel állása­it. Nehéz, fájdalmas, de szükséges tisztulás előtt állunk. T. Szamolisz (Fordították: a Kárpáti Igaz Szó munkatársai) Bemutatják a japán fővárosban a Sony cég új, jegyzetfüzet nagyságú videós egységét, a Video Walkman GV—8-ast. A Video Walkman egy 7,62 cm átmérőjű képernyőből és egy 8 mm széles szalaggal működő képmagnóból áll. Az egész­nek a súlya 1,1 kg. A készüléket ez év augusztusában kez­dik árusítani, körülbelül 1024 dolláros áron Az 1555—1560 között épült Vaszilij Blazsennij-székesegyház Moszkvában a Kreml Szpasszkaja-tornyából fényképezve Norman Kennedy szerelőmunkás 275 méteres magasságban dolgozik a torontói belváros fölött, annak az óriásdarunak a lebontásán, amelynek segítségével felépítették a 69 emeletes Scotia Plaza szállodát Renoválják a párizsi Diadalívet. Állványerdő borítja a hi­res diadalívet a szokásos tisztítási és tatarozási munkálatok idején, amely során a frízeket és a szobrokat restaurálják MTI Külföldi Képszerlcesztöség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom