Békés Megyei Népújság, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-21 / 147. szám

NÉPÚJSÁG Értékes szellemi javakhoz juttatni széles rétegeket! Gondolatok a népfőiskolák időszerűségéről 1988. június 21., kedd E cikk megírására egy pályázati (elhí­vás kötelez. 1988. április 15-én a TIT Nép­főiskolái Tanácsa és az MTA — Soros Ala­pítvány Bizottság pályázatot hirdetett népfőiskolák támogatására. A pályázati programot és költségvetést — forrás ter­vezettel — 1988. május 25-ig kellett be­nyújtani. Bár az említett időpont már le­jár mikorra e cikk megjelenik, de írásom célja nem az konkrétan, hogy most pá­lyázzon mindenki, aki csak akar, hanem inkább arra vállalkoznék, hogy a népfőis­kolákról egy rövid helyzetképet írok: érintve a népfőiskolák nemzetközi törté­netét, a magyar népfőiskolák történetét, valamint pár sorban a volt Békés megyei népfőiskolákat mutatom be. Valamennyi művelt állam hivatalos ne­velésügyében három fokozatot tehet meg­különböztetni : nép-, közép- és főiskolai ok­tatást. A népoktatás általában a nép egé­szére terjed ki, ezért általában 6 éves kor­tól 14 éves korig mindenkire nézve kötele­ző. A közép- és főiskolai tanulmányok azon­ban nem kötelezők. A népiskolát elhagyott ifjúság nevelését egyébként mindenütt fontosnak tartják, ezért igyekeznek továbbképzésükről gon­doskodni. így jött létre az iskolán kívüli népművelés, melynek tulajdonképpen az a célja, hogy a társadalom széles rétegeit ér­tékes szellemi javakhoz juttassa, a művelt­ségi színvonalat emelje, és> ezzel a társadat mi osztályok .műveltségbeli különbségét va­lamennyire kiegyenlítse. Ilyen törekvéssel találkozunk a franciáknál, az angoloknál és az északi kisnépeknél (Dánia, Norvégia, Finn- és Svédország). Ez utóbbiaknál a „Népfőiskola”, nálunk pedig az „Iskolán kívüli népművelés” és ennek keretében a nálunk is kibontakozó népfőiskola. A kö­vetkezőkben a magyar népfőiskolái moz­galmat tekintjük át röviden. A kérdés meg­világítása érdekében azonban nem mellőz­hetjük a mi szempontunkból legizgalma­sabb dán népfőiskolái mozgalom múltjának áttekintését. A dánok a kivezető utat keresték A dán népfőiskolái mozgalom megindító­ja és fáradhatatlan munkása Frederic Se­verin Grundwig, evangélikus lelkész volt. 1864-ben olyanféle nemzeti csapás érte Dá­niát, mint 1919-ben Magyarországot: el­vesztette Schleswig és Holstein tartomá­nyokat, s Dániát megsemmisítéssel fenye­gette a nagy német áradat. Dánia jobbjai tehát keresték a kivezető utat. Fegyveres ellenállásra gondolni sem tehetett. Nagy csapás idején- egyetlen járható út marad minden nép számára: a szellemi felemel­kedés útja. Nem maradt tehát más Dánia számára sem. Grundwig felismerte ezt, és hirdette, hogy a fenyegető veszed etem ne csak nemzeti alapokra helyezett mély népi műveltséggel lehet útját állni. Ezért olyan nevelést tart szükségesnek, amely ezt a célt szolgálja. Iskolájában elsősorban a nép nyelvét, népi irodalmat, a haza történetét és természeti viszonyait tanítja, Ráirányít­ja a figyelmet az északi népek sorsközössé­gére is. Keresi a kapcsolatot a skandináv nép pogány múltja és keresztény jelene kö­zött. Tanítja észak történetét, ügyel az egészséges kedély ápolására, énekelteti a hallgatóságot, nem hanyagolja el a játékot, a testgyakorlást sem. Grundwig iskolájában tájékozódik a hall­gató a közigazgatás kérdéséről, megismeri- a legfontosabb törvényeket, elsajátítja a gyakorlati tudnivalókat (számolás, fogal­mazás stb.) és mezőgazdasági kiképzésben részesül. Célja az értelem^ érzetem és aka­rat harmonikus nevelése által nemzeti ala­pon álló, erős jellemek kifejlesztése. Isko­lájában teljes szabadság uralkodik. A rend fenntartója az önfegyetemi. Nincs semmi kötöttség, az jelentkezik népfőiskolára, aki akar. Felvételi nincs, vizsga nincs. Elsősor­ban 18-30 éves egyének részére nyitotta meg a népfőiskolát Grundwig. A dán nép­főiskola a gyakorlati élettel szerves kap­csolatban álló mezőgazdasági felszereléssel ellátott, bentlakásra berendezett nevelőin­tézet, amelyben a tanulók egészen családia­sán élnek együtt az intézet vezetőjével, s annak csalódjával. Az első népfőiskolát 1874-ben állították fel Sörében. Rövidesen követte a többi és már a világháború előtt elterjedt Svédországban, Norvégiában és Finnországban is. A világháborút követő években megint a nevelésre, mint a meg­újhodás fő eszközére terelődik a figyelem. Dánia gazdasági megerősödését a népfőis­kolái munka eredményének tartják. Ezért valósággal népfőiskolái láz fut át a művelt világon, mert benne látják az erőt, amely átalakítja az embereket és képessé teszi őket a nagy világégés okozta roncsok elta­karítására. Átfut ez a láz Németországon, Ausztrián, Svájcon, Belgiumon, Csehszlo­vákián, s természetesen hazánkon is. A kü­lönböző népfőiskolákon ugyanazért a célki­tűzésért dolgoznak. A tantárgyak is na­gyon hasonlóak. Leginkább csak a fenntar­tás módjában mutatkozik különbség. Dá­niában és a skandináv országokban a nép­főiskola tett az iskolán kívüli népművelés legfontosabb szerve, máshol azonban ennek csak egyik eszköze maradt. Tessedik tanintézetet alapított Magyarországon a magyar iskolán kívüli népművelés kezdetének időpontja 1868. Ek­kor akarta ugyanis Türr István tábornok megszervezni a felnőttek oktatását. A fran­cia mintát tartotta megfelelőnek. Eötvös József báró, vallás és közoktatási minisz­ter felkarolta az ügyet, s 1876-ban körren­deletét adott ki népművelési egyletek ala­kítására; a mozgalom megszervezését Türr István tábornokra bízta. A Központi Nép­oktatási Kör után hozzáfogtak a vidéki nép­oktatási körök szervezéséhez. Lelkes támo­gatója volt Türrnek ebben a munkában Irányi Dániel országgyűlési képviselő. ö azonban állami feladatnak tekintette az is­kolán kívüli népművelést, törvényjavaslatot terjesztett elő, de az országgyűlés nem sza­vazta meg. A munka társadalmi úton to­vább folyt, azonban anyagi források híján elapadt a népünk nevelésére indult kezde­ményezés. A XIX. sízázad ’80-as éveiben került újra napirendre. Megalakult az Or­szágos Közművelődési Tanács. Ez a falvak lakóinak nevelésével foglalkozott. Korán felmerült azonban az ipari munkásság ha­sonló nevelésének kérdése is. Ezért meg­alakították a Vasárnapi Munkásképző Or­szágos Bizottságot. Ugyancsak a munkások nevelésével foglalkoztak a szociáldemokrata és a keresztény-szocialista munkásszerve­zetek is, ugyanakkor a római katolikus és protestáns szervezetek is kivették a mun­kából részüket. 1893-ban Szabad Lyceum, Erzsébet Népakadémia, majd 1920-tól Sza­badegyetem elnevezéssel illették a népfőis­kolákat. 1902-ben, angol mintára megszer­vezték a Népszerű Főiskolai Tanfolyamo­kat, s ezek a budapesti és kolozsvári egye­temek mellett működtek. A magyar falvak népének iskolán kívüli népművelésére tulajdonképpen csak a XX. század elején kerül sor. A magyar Gazda- szövetség komolyan felkarolja a falvak ügyét. Az Országos Széchenyi Szövetség és szervei útján országszerte megindul a mun­ka. Ettől kezdve állandóan napirenden sze­repel a népfőiskola. A történeti áttekintés­ben azonban az 1868-as kezdeti időszaknak egy másik évszámával is találkozunk, és ez két szempontból is jelentős. Egyrészt ha ezt az időpontot vesszük a magyar népfő­iskola első időpontjának, akkor ezzel mint­egy fél évszázaddal megelőzzük Dániát. Má­sik igen fontos szempont, hogy e dátum Tessedik Sámuel fiatal evangélikus lelkész nevével fémjelzett, akiről pedig tudjuk, hogy Békés megyében tevékenykedett. Tes­sedik Sámuel, látva népe elmaradottságát és az iskolák túlzsúfoltságát, elhatározta, hogy segít népe 'kulturális helyzetén. 1779- ben megalapí totta tanintézetét, amelyben az általános ismereteken túl, feleségével együtt, gazdasági szakismereteket tanított. Ha ez a történeti tény igaz, akkor büszkén mond­hatjuk, hogy a magyar népfőiskola gyöke­rei Békés megyéből kezdtek elágazni az or­szág különböző falvaiba. Ilyenféle célt szolgált a Nákó Kristóf bánáti nagybirtokos által 1799-ben alapított nagyszentmiklósi földműves iskola is. Említést érdemel még Wesselényi Miklós báró, nagy erdélyi poli­tikus, Széchenyi barátja és az 1836. évi pes­ti árvíz hőse által 1838-ban alapított mak- falvi intézmény is. Ez a három intézet a mai népfőiskolákhoz sok tekintetben ha­sonló célkitűzéseket tűzött ki, de belterjes nevelőintézetté egyik sem fejlődött, ezért tárgyalásuk inkább a mezőgazdasági szak­oktatás történetébe tartozik. Mégis a nép­főiskolák előzményének tekintjük őket. Eze­ket utána hosszú ideig nem követte hasonló megmozdulás. Népi írók a mozgalom éléo Az imént említést tettünk a Magyar Gaz­daszövetségről, mely a magyar népiskolán kívüli népművelést az 1914—1918. évi világ­háborút megelőző időben is vállalta. A skandináv népfőiskolák hatására előadásso­rozatot szerveztek, s Ba jászén ti vánon az el­ső ilyen sorozatot „Gazdagimnáziumnak” nevezték el. A „Gazdagimnázium” elneve­zéssel még több tanfolyamot is rendeztek, s a húszas évek elejétől „népfőiskolái tan­folyam”-oknak kezdték elnevezni. A szo­ros értelemben vett magyar népfőiskolái mozgalom kezdetét tehát innen lehet szá­molni. 1925-ben már 70 népfőiskoláról ol­vashatunk tudósítást. Serre az időpontra te­szi a szakirodalom az első igazi népfőiskola megnyitását Szandán (Nógrád megye), Sré- ter Ferenc szandai földbirtokos kezdemé­nyezésére. Meg kell említeni, hogy az el­szakított Erdélyben és a Felvidéken is fel­ismerik a népfőiskola jelentőségét. Erdő Já­nos világosan meg is írja feladatát a „Nép­főiskola jelentősége népünk életében” című munkájában. A magyar népfőiskolái mozgalom a ’20- as évek második felében alábbhagy, s 1945- ig szunnyadozik. 1935-ben viszont a Sáros­pataki Főiskola népfőiskolái tanfolyama je­lentős. A népfőiskolái mozgalom harmadik sza­kaszát 1939-től számíthatjuk. 1940-től külön figyelmet érdemel a KÁLÓT és a KIÉ. A református népfőiskola-mozgalom, legtöbb esetben csak rövidebb népfőiskolái tanfo­lyamokat szervezett. Érdemesnek tartom szólni a Magyar írók Első Népfőiskolájáról, mely 1940-ben „alakult” meg. A veszprémi, majd a tárcsái népfőiskola megalakulása, megihlette a magyar írókat is. Most újra, mint annyiszor a magyar történelem folya­mán, telkesen hirdetik a nép felemelkedé­sének ügyét, és ennek szükségét. Fáradha­tatlanul dolgoznak a magyar népfőiskola- mozgalomért, Móricz Zsigmonddal az élü­kön, különösen a népi írók: Boldizsár Iván, Darvas József, Erdei Ferenc, Féja Géza, Ily- lyés Gyula, Kerék Mihály, Kovács Imre, Németh László, Szabó Pál és Veres Péter. önzetlenül járják az országot, minden nép­főiskolái kezdeményezésnél ott vannak. Ók maguk is kísérleteznek népfőiskola alapítá­sával. Németh László 1940. február 21-én levelet ír Móricz Zsigmondnak, melyben felajánlja Törökvész utcai házát és 300 négyszögöles kertjét, hogy azon maguk az írók létesítsenek egy „parasztkoliégiumot”. A gondolatat nagy lelkesedés követi. Az írók egymás után ajánlanak meg bizonyos összegeket fenntartásához. Megvalósulása azonban elmarad! Megemlíthetjük még azokat a népfőisko­lái tanfolyamokat, amelyeket egy-egy kö­zépiskola és egyetem, illetve főiskola ifjú­sága valósított meg. Első ilyen középiskola a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor refor­mátus gimnázium, második az érsekújvári m. kir. Pázmány Péter áLlami gimnázium. Figyelemreméltó a sárospataki Ref. Főis­kola és a szegedi Egyetem népfőiskolái tan­folyama. Elmondhatjuk hát a fenti gondo­latokról, hogy a magyar népfőiskolái moz­galom is — éppen úgy, mint más orszá­gokban — társadalmi vonalról indult él, de mindig kísérte bizonyos állami beavat­kozás gondolata. Vonzereje az önkéntességben rejlik Felvetődik a kérdés: van-e szükség ma népfőiskolákra Magyarországon? El kell mondanunk, hogy a népfőiskolák megszű­nése után Magyarországon nem szűnt meg a bentlakásos képzés, mert a politikai szer­vezetek továbbra is fenntartották a műve­lődésnek ezt a formáját. De kizárólag po­litikai célzattal és tartalommal, s csak mozgalmi funkcióval megbízottaknak. Ál­landósultak a párt-, a szakszervezeti, a szö­vetkezeti és az ifjúsági mozgalmi (KISZ) iskolák, és ezek mintájára később szerve­ződtek bentlakásos szakmai továbbképző tanfolyamok, az egyes szakterületeknek megfelelően. Különösen gazdasági vezetők részére szerveztek bentlakásos tanfolyamo­kat. Kimaradt azonban az intenzívebb mű­velődés lehetőségéből az általános művelt­ség fejlesztése, és nem részesülhettek eb­ben azok, akik gazdasági, politikai funk­ciót nem töltöttek be. Nem nyugodhatunk ebbe bele, mert a közösségi nevelőhatás fe­lől nézve azt is mondhatjuk, hogy éppen a kevésbé öntudatos, politikailag nem el­kötelezett rétegeket lehetne megnyerni egy ilyen képzési forma segítségével. A népfő­iskolák vonzereje elsősorban az önkéntes részvételben rejlett. Manapság szoktak ér­velni a népfőiskolák újjáélesztése ellen az­zal, hogy a TIT Nyári Egyetemei hasonló funkciót töltenek be, minek hát a népfő­iskola? Ezt sem fogadhatjuk el, hiszen a nyári egyetemre egy-egy szakterület szak­emberei jönnek el, szakmai továbbképzés­nek felel meg, nem pedig az általános mű­veltség fejlesztésének. A Nyári Egyetemtől eltérően a népfőiskolákon nem az előadás a képzés fő formája, hanem a kiscsoportos együttműködésen alapuló közös munka, a tanulás — művészeti tevékenység — szó­rakozás — fizikai munka — sokoldalú egy­ségben. Tovább gondolva a népfőiskolák jogo­sultságát el kell ismernünk azt, hogy en­nek az intézménytípusnak a felszámolását a művelődési házak (kultúrházak) tevé­kenységébe vetett bizalom kísérte. Amíg a népfőiskola — úgymond — kis létszámú tanfolyamaival csak kevés emberre tud hatni, és így „elitképző” intézménnyé vá­lik, addig a művelődési ház a tömegek in­tézménye lesz. Csakhogy az idő nem iga­zolta ezt a várakozást. A művelődési há­zak látogatottsága az elmúlt három évti­zedben a lakosság létszámához viszonyít­va elenyészően kevés. Azt is el kell mon­danunk, hogy a bentlakásos népfőiskola sohasem lehet még csak megközelítőleg sem annyi, mint a művelődési ház. Ezért létesítésük nem ennek helyettesítésére va­ló. Időzzünk most el kicsit az „elitképző” kifejezésnél. Ez a vélemény ugyanis a nép­főiskolák működésének egyik legfontosabb alapelvét nem veszi tudomásul: a környék­kel, a szomszédsággal való intenzív kap­csolat szükségességét. Már Grundwig esz­méiben megtalálható a múlt században az a követelmény, hogy a tanfolyamok részt­vevői közvetlen kapcsolatot építsenek ki az intézmény környékén lakó családokkal. Ez az elgondolás ma is él a skandináv nép­főiskolák gyakorlatában. Nyitás kelet feli Végiggondolva a fentieket tehát kimond­hatnánk, hogy ha a népfőiskola zömmel a 16 és 20 év közötti fiatalokat igyekezne megnyerni, akkor számukra olyan iskola utáni továbbtanulási lehetőséget kínálna, ami mindenki előtt nyitva állna, s adna előkészítést a magasabb szintekre, vagy legalábbis valamelyest pótolná azokat. Ha arra gondolunk, hogy ilyen bentla­kásos intézmények főként falusi környe­zetben épülhetnének ki, mindehhez még azt is hozzá számíthatjuk, hogy a fokozódó urbanizálódás miatt kulturális tekintetben egyre ellátatlanabb falvak számára is rend­kívül hasznosak lehetnének. Nyilvánvaló­an főképpen ott, ahol fogy az értelmiség, s ahol életképtelenek a kulturális intézmé-, nyék, s ahol a magasabb szintű iskolázás­nak nincsenek helyi bázisai. A szállást il­letően amíg nincs önálló szálláslehetősé­get nyújtó épület, addig a résztvevők a közvetlen környéken, falusi családoknál szállhatnának meg. Ez persze nem bent­lakásos megoldás, csak pótléka annak. Az önálló épülethez viszont elsősorban azokat a volt urasági épületeket, kastélyokat vagy más hasonló építményeket kellene megsze­rezni, amelyek elhanyagolt állapotban van­nak. A skandináv országokban és Hollandiá­ban a népfőiskolák működési költségük 70 százalékát állami támogatás formájában kapják meg. A többit részint magántámo­gatásból (alapítványok, társadalmi, egyhá­zi szervezetek adományai), részint a rész­vételi díjakból kell előteremteni. S most a nemzetközi népfőiskolákról kí­vánok szólni röviden. 1976-ban alapították Dániában az Európa-Népfőiskolát, ami két értelemben is európai: a) a hazai résztve­vőknek nemzetközi tartalmú programot ad, mert célja különböző országok életének, történelmének, társadalmának, kultúrájá­nak ismertetése, a népek közötti barátság és megértés szellemében az internaciona­lista (egyetemes) emberi gondolkodás ki­fejlesztése; b) ezenkívül tart külföldiek­nek is tanfolyamokat, amelyek európai ori­entációjuk mellett főként Dániát mutatják be (általában angol nyelven, de a dán nyel­vet is tanítja). Dániában egy Grundwig szemináriumon (1983-ban) felvetődött az a kérdés, hogy van-e lehetőség arra, hogy Magyarorszá­gon egy ilyen nemzetközi intézményt nyis­sanak. Azt is hozzátették a dánok,^hogy ily módon szeretnék, ha a tevékenységük valamelyik szocialista országban is helyet kaphatna. Attól függetlenül, hogy lesz-e nálunk valaha is nemzetközi népfőiskola vagy sem, mindenképpen a legalaposabban meg kellene ismerni a külföldi tapasztala­tokat. Természetesen mindemellett szüksé­ges a programok és módszerek hazai vál­tozatának a megteremtése is, amelyekben a célokat és tartalmakat elsősorban a szo­cialista társadalom szükségleteinek és vi­lágnézeti alapjainak megfelelően kell meg­határozni. Végül, de nem utolsósorban a Békés me­gyei volt népfőiskolákat említeném. Így a Békéscsabai Levente Népfőiskolái Tanfo­lyamot (3 hetes), az Orosházi Evangéliumi Leánynépfőiskolai Tanfolyamot (4-5 hóna­pos), Levente Egyesületi Népfőiskolái tan­folyamot Békés (6-11 hetes), Orosházi Evan­gélikus Népfőiskolát (5 i hónapos), ezenkí­vül a szeghalmi népfőiskolát. A Szombat- helyi Tanárképző Főiskolán 1988 február­jától féléves fakultációba felveszik a hall­gatók a „népfőiskola” tananyagot is. Tanácsos lenne az ország többi főisko­láin, egyetemein is gondolkodni arról, hogy a magyar művelődéstörténetnek az oktatá­si és képzési módszereit illetően ezt a na­gyon fontos és jelentős témát tananyaguk­ba felvegyék a hallgatók. Annál is inkább, mivel az 1984-es statisztikai adatok sze­rint Magyarországon az aktív keresők: 10,5 százaléka 7 osztályt, vagy annál keveseb­bet végzett, 35,0 százaléka 8 általánost vég­zett, 20,7 százaléka szakmunkásképző inté­zetbe járt, 23,9 százaléka középiskolát vég­zett, 9,9 százaléka pedig felsőfokú végzett­séggel bír. Ezek az adatok önmagukban elegendők arra, hogy sürgősen átgondoljuk a népfőiskolák lehetőségében rejlő értéke­ket, és egyáltalán átgondoljuk a magyar iskolarendszer hatékonyságát. Molnár M. Eszter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom