Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
1988. május 7., szombat iramod KULTURÁLIS MELLÉKLET Csöndes őszben reménykedem Interjú a József Attila-díjas Gion Nándorral Gion Nándor jugoszláviai magyar író a napokban Budapesten átvette a magyar Művelődési Minisztérium József Attila-díját. Ö az első nem magyarországi magyar író, akit kitüntettek ezzel a rangos elismeréssel. Gion Nándor 1987 őszén megkapta a Déry Tibor-ala- pítvány díját is, amelyet azoknak az íróknak ítélnek oda, akik a magyar irodalom művelésében különösen kimagasló eredményt értek el. A Déry Tibor-díj kapcsán készült interjúnkban elmondtuk, hogy az 1968. évi regénypályázati első díjtól számítva (amelyet Testvérem Joáb című regényéért ítéltek oda neki) Gion Nándor pályájának íve — az olvasottságot és a szakmai elismeréseket is figyelembe véve — meredeken ível fölfelé. íme egy újabb elismerés, egy újabb állomás, amely számvetésre késztet. — A Déry Tibor-díj után váratlanul érte-e a József Attila-díj odaítéléséről szóló hír? — Váratlanul ért. Ügy tudtam, hogy József Attila- dí jat ez ideig csak magyar- országi írók kaptak. Azt hiszem, ez így is volt. Most megkaptam én is, és örülök neki. — Ez az újabb rangos elismerés is azt jelzi, hogy tévesek azok a nézetek, amelyek a jugoszláviai magyar irodalom és kultúra szűk nyelvi és szellemi határok közé való bezárkózottságát hirdetik. Persze, gondolok itt arra is, hogy a Sortűz egy fekete bivalyért című ifjúsági regényéből készült francia—magyar filmnek külföldön is szép sikere volt, hogy művei szerbhor- vát, szlovén, szlovák, ruszin, albán, macedón és lengyel nyelven is olvashatók... — Én nem észleltem a jugoszláviai magyar irodalom és kultúra bezárkózottságát. Más nyelvű jugoszláviai irodalmak szándékos bezárkó- zottságában sem hiszek. Ha valakik nyitottságra törekednek, akkor azok minden bizonnyal az írók, hiszen azt szeretnék, hogy minél szélesebb körben tudomást vegyenek róluk, műveikről, megmérettettessenek gyakrabban, esetleg hatni is szeretnének több irányba. Ehhez mindenképpen szellemi nyitottságra van szükség, mind a befogadást, mind a kisugárzást illetően. A nyelvi határok viszont adottak. Ezeknek túllépése nem kizárólag és nem mindig csak az írótól függ. Segítség és egy kis szerencse is kell hozzá. Nekem néha szerencsém volt. — A Fórum Könyvkiadó, a folyóiratok, a rádió és a Magyar Szó jóvoltából a jugoszláviai magyar olvasók meglehetősen jól tájékozódhatnak a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek irodalmáról. Véleménye szerint mit kellene tenni azért, hogy a mi irodalmunkat is jobban megismerjék itthon, az országban? — Az írók teendője, hogy jó könyveket írjanak. Aztán van, aki ügyesen tovább adminisztrálja magát, van, aki nem. Ez persze még nem elég. Erőteljesebben kellene népszerűsíteni értékeinket az egész országban, elsősorban azoknak az intézményeknek és szerkesztőségeknek, akik nagyon helyesen rendszeresen tájékoztatnak bennünket más nyelvű irodalmakról. Nekünk is lenne mit felkínálni. Vannak íróink és ezek végzik is elsődleges teendőjüket. Jó könyveket írnak. — Várható-e mostanában valamelyik művének fordításban való megjelenése itthon vagy külföldön? — Itthon lefordították az egyik könyvemet eszperantó nyelvre. A kézirat a Fórum kiadóhoz került, ahonnan szép, de igen homályos ígéreteket kaptam én is meg a fordító is. Ami külföldet illeti; a lengyel kiadók két könyvem megjelentetése után újabb könyveket kértek tőlem. Lehet, hogy német fordítására is sor kerül hamarosan. — Októberben elmondta, hogy Börtönről álmodom mostanában című regényén dolgozik. Tudtommal még nem sikerült befejezni, s ezért az is megtörténhet, hogy meg sem jelenik az idén ... — Rajtam múlik a dolog. Nem sikerült olyan gyorsan megírnom, mint terveztem. De írom, és szeretném leadni a kiadónak minél előbb, és akkor talán még lesz belőle könyv az idén. — A Hídban és a Magyar Szóban már olvashattunk részleteket a regényből, ezek a részletek azonban csupán sejtetnek valamit, az egész műből. Miről szól tulajdonképpen a regény? — A megjelent részletek tényleg csak sejtetnek valamit, előre elmesélni a lényeget viszont nem akarom. Maradjunk annyiban, hogy bizonyos értelemben színházközpontú lesz a regény. — Milyen élményháttere van a műnek? — Színházigazgató voltam majdnem három évig. Kicsit megismertem belülről ezt a színes, izgalmas és számomra elég fárasztó életet és környezetet. Elegendő élményanyagot gyűjtöttem össze egy közepes terjedelmű regényhez. — Milyen előkészítő anyagokat használ, vannak-e jegyzetei, naplója, vázlatai? — Naplót nem vezetek, jegyzeteket ritkán készítek, időnként rövid vázlatot írok. Ellenben sokat olvasok egy- egv könyvem megírása előtt. Főleg szakkönyveket. Mielőtt például hozzáfogtam volna a „Kárókatonákhoz”, egész sor vaskos könyvet tanulmányoztam át a madarakról. Még a madáretetők elkészítését is megtanultam. Most börtöntervrajzokat nézegetek, és a cellák megvilágításáról is hallgattam előadást. Mindebből kevés került bele a regénybe, mint ahogy madáretetőket sem készítettem soha, a regényt ellenben megírtam. — A színhely a régi, ahol minden eddigi Gion-regény is játszódik? — Eddigi regényeim cselekményei sem játszódnak mindig ugyanazon a színhelyen, bár a kritikusok gyakran állítják ezt. Ezúttal azonban egyértelműen változik a színhely; nagyváros, börtön, tengerpart. . . — Van-e valamilyen babonája, vagy valamilyen rögeszméje a munkamódszerével kapcsolatban? A világirodalom és a magyar irodalom történetéből ismerünk ilyeneket... — Kezdő koromban ágyban fekve írtam. Egyrészt, mert leginkább hideg volt az albérleti szobában, másrészt, mert azt gondoltam, hogy egy írónak legalább ennyi különcködésre szüksége van. Aztán szereztem egy kis lakást, ahol már nem volt hideg, meg aztán arra is rájöttem, hogy fekve csak a szememet rongálom és a nyakam is megfájdul, és attól kezdve asztalnál írok, mint a legtöbb normális ember. Egyéb babonám és rögeszmém nem volt és nincs is. — Hogyan tartja magát formában, hisz tudjuk, nem csupán az írói alkotómunka köti le idejét, hanem a rádió magyar szerkesztőségének a fő- és felelős szerkesztői tisztje is a vállára nehezedik? — Most főszerkesztő vagyok, de voltam én plakáthírekért rohangáló fiatal újságíró, s vidéket járó riporter is. Könyveimet akkor is, most is leginkább éjjel írtam. Ilyenkor már a család sem zajongott körülöttem. Van egy kis íróasztalom, a fölött görnyedek órákon át, ilyenkor nem gondolok a rádióra, színházra és egyebekre ... vagyis szeretem ezt a kis íróasztalt, elég sok könyvet megírtam rajta, mostanában azonban elked- vetlenedek néha, ha ránézek, mert tényleg nagyon kicsi. Ilyenkor beszököm az irodámba, ahol viszont nagy íróasztalom van, olyan nagy, hogy szinte meghatódok tőle, egy ideig ott írok, aztán mégis hazamegyek, igaz. szeretném magammal vinni a nagy íróasztalt, de hát nem férne be a lakásomba. — Milyen tervei vannak a jövőre? — Be kell fejeznem az elkezdett regényt. Sürgősen meg kell írnom egy hangjátékot. Nyáron állítólag filmet csinálnak az egyik könyvemből, szeretnék időnként részt venni a forgatáson, habár tudom., hogy a filmesek utálják, ha az író körülöttük lábatlankodik. Elszórtam már lapokban, folyóiratokban néhány történetet M. Holló Jánosról és I. J. asztalosmesterről, ezeket is jó volna összefogni. Előtte azonban a „Latroknak is játszott” harmadik kötetét akarom megírni. Csöndes őszben reménykedem, amikor igazából hozzáfoghatok. Bálint Sándor * * * Megjelent az újvidéki Magyar Szó Kilátó című kulturális magazinjában. Feldmann Tibor: Orosházi emeletesek Tomka Mihály versei: Böjtelő hava Jó bora fogytán, még issza, kiissza poharát, rőt bajuszán a zsír lecsurog, disznait mind leölte a gazda. Issza, kiissza az ember napjai fanyar poharát, kortyol, nyel, sziszeg, issza, szomjazik szeretettől fogytán. Tedd félre borod, és húzd rövidebbre a szíjad, nagy baj lehet ott, ahol eddig úgy éreztük, erő. Majd ha tavasz hava jön, hagyj arra egy kortyot, böjtelő hava még előtted, fogytán bor, szeretet, kutyáit elszabadítja, visszaidézi a vglt-tort félálomban a gazda. Idill, 2003 Itt ülök akkor is, ötvenévesen, harsog a fű, s a rádió .. . itt ülök — örömtől vakon Reagan és Brezsnyev titkos iratait olvasom. Horváth János: Vaskapu Fekete János: Vaskapus ház
