Békés Megyei Népújság, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-14 / 114. szám

1988. május 14., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Százöt éve született NIL, a Sárrét „pacsirtája” E megtisztelő jelzővel Dombi Lajos gyulai költő il­lette Dapsy Gizellát (1883— 1940) — írói nevén NlL-t — 1904-ben. amikor a század­elő lapjaiban egyre több költeménye jelent meg a fiatal szeghalmi óvónőnek. Szeghalom, mint járás­székhely a sárréti táj pati­nás mezővárosa, távol az irodalmi élet fővárosi és vi­déki gócaitól, jelentős és el­ismert hellyé vált a 20. szá­zad első évtizedeiben NIL és férje. Rozsnyay Kálmán révén. A házaspár irodalmi ér­deklődése és művelése mel­lett a haladó magyar mű­vészet lelkes propagálói, és a kezdő fiatal költők és írók istápolói voltak. Külö­nösen Dapsy Gizella tüntet­te ki magát Gyóni Géza. Komját'h Aladár, Szávay Zoltán és mások megsegíté­sében. Meleg, baráti kapcso­lat fűzte őket Ady Endré­hez, Bodor Aladárhoz. Oláh Gáborhoz, Lédához, Ka­rinthy Frigyeshez, Devecse- riékhez, az Ady családhoz. Csáth Gézához és Dutka Ákosékhoz. Levelezésük megmaradt töredéke is árulkodik a művészet szeretetéről. a költő- és írótársak megje­lent munkáinak közös örö­mében. Mindezeken túl Adynak és költészetének náluknál nagyobb tisztelője, önzetlen terjesztője és az Ady-relikviák összegyűjté­sében párja nem akadt a korabeli Magyarországon. NIL kéziratgyűjteménye, melyben Adytól Sinkáig. a költők hosszú sora írta a kapcsos, bibliaszerű album­ba egy-két versét, a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdo­na. Rozsnyay Kálmán Em­lékkönyve az MTA-kézirat- gyűjtemény egyik ritka pél­dánya. Zolától Móricz Zsig- mondig, költők, írók, zene­szerzők, festők, színészek, politikusok autogramja, né­hány soros bejegyzése, raj­za vagy kottája látható ott. de a Holnaposok emlékeit is gyűjtötte, melyek vásárlás útján 1943-ban Nagyvárad­ra kerültek, s az Ady-em- lékkel együtt az Ady Mú­zeum alapanyagát jelentet­ték. Az Irodalmi Lexikon szerkesztői előtt még isme­retlen volt. hogy NIL az 1918—19-es forradalmak szeghalmi eseménytörténeté­ben kiemelkedő szerepet töl­tött be. A Szervezett Mun­kásnők Pártjának elnöke, a Szeghalmi Munkáspárt ve­zetőségi tagja és az öttagú direktórium egyetlen nőtag­ja. A bevonuló románok a helyi urak közbenjárására Brassóba internálják, majd Nagyszebenben sínylődnek közel egy évig. Az úri osz­tály bosszúja kimeríthetet­len volt. Állásából előbb felfüggesztik, majd menesz­tik. Még ebben a kilátástalan helyzetben sajtó alá rende­zik az Ady Koszorúja című kiadványukat, melyben az Adyhoz és Adyról írt min­den magyar verset közread­tak 19'25-ben. így tiszteleg­tek a halott költő emléke előtt. Ez a Szeghalmon meg­jelentetett kötet ma a könyvgyűjtők ritkaságai kö­zé tartozik. resnek tartok. Annak elle­nére, hogy NIL-lel szemben bizonyos elfogultság jelle­mezi, le merem írni, hogy olyan emberközelben egyik sem mutatta be a Költőt, mint ő. íme egy részlet a Litera­ture c. folyóiratban megje­lent írásából, Kolozsvár a helyszín és Orbók Attila a társ: ,.Szombaton délelőtt kicsit elidőztünk a festő bará­tunknál és 1/2 11-kor értünk Attilával a New York elé, ahol Ady ül­dögélt frissen vasalt nyári ruhában, szal­makalapját a térdén tarto­gatta. Bal kö­nyökével séta­botja fejére tá­maszkodott, s mikor minket észrevett, a bottal intege­tett elébünk. Az asztala mellett álldo­gáló zsurna­lisztát —1 tipi­kus „kis sa- kál”-t — ud­variasan, de félreismerhe­tetlenül türel­metlen gesz­tussal hárítot­ta el maga elől, és kicsit túlzott nehéz­séggel kelt föl, ahogy odaér­tünk. — Majdnem rossz éjsza­kám volt — kezdte pana­szosan. — Azért mégis aludtam valamit, de medi- nállali. Kilenc órára felkölt- tettem magamat, és pont 10 óra 3 perckor elfoglaltam itt ezt a helyet. Maga pedig, tisztelt barátnőm . . . Elhallgatott és visszazök­kent a székébe. Műpauzát tartott, szemrehányó vára­kozással nézett rám. ment­ségemet akarta hallani. Csakhogy én, a szokott köz­vetlenségemhez (a magam érzése szerint is) némi szem­telenséget vegyítve, kedélye­sen végigsimítottam gyönyö­rű dús haját, és vígan vála­szoltam: — Tisztelt barátnője e pillanatban nem tud meg­bánást érezni, oly gyönyö­rűen süt a nap, és oly szem- melláthatólag jót tesz isten­ségednek ez a remek friss levegő! Inkább hálás legyen, hogy koránkelésre csábítót*- tam, mint sem zsörtölődjék. — N-na!..., ami a csáb- jai't illeti, tisztelt barát­nőm ... — mondta egy ki­csit csúfondárosan félig el­harapott mosolygással, ol­dalt sandítva felém. Érthetetlen és megmagya­rázhatatlan a magyar iroda­lomtörténet Ady-kutatói ré­széről e házaspár mellőzött­sége. amikor az Ady-cente- nárium évében megjelent írások nem méltatták őket. Pedig Dutka Ákos. Tabéry Zoltán, Devecseriné Guthy Erzsébet könyvei már ko­rábban kitértek az ily jel­legű emlékeztetőre. Egyedül a sorok írója adta közre az LTj Aurora hasábjain azokat a dokumentumokat, melyek akkor rendelkezésre álltak. Azóta gyűjtőtársam — Be- nyó Márta tanárnő — jó­voltából számtalan doku­mentummal lettünk gazda­gabbak. Ezek közül kiemelkedő NIL visszaemlékezése Ady születésének 50. évforduló­ján. Ebben az írásban nap­lója (elveszett!) nyomán megírta kolozsvári emlékeit Adyról, mely első találkozá­sa volt a költővel 1909. jú­niusában. Viszonylag jól ismerem az Adyról szóló visszaemléke­zések irodalmát, s ezek kö­zül jó néhányat igazán sike­— Csábjaim valóban dis- kusszióra szolgálhatnak — feleltem nevetve (és akkor Ö is hangosan, jóízűen ne­vetett velem). — De hát nemcsak az angyalok közt, hanem a démonok sorában is akadnak százkilósak, nem gondolja? — Terem tőm! Csak nem nyom száz kilót? — csapta össze a kezét kacagva, de hitetlenkedve. — Óh, még huszonegyné- hány hiányzik — szerény­kedtem —, de Marillavöl­gyön, ahol tüdőcsúcsaimat kúrálták most hat esztende­je, már veszedelmesen kö­zelítettem hozzá. Ott azon­ban érdem és irigység tár­gya voltak a kilóim. És a jó Hoffenreich tata szemé­ben én olyasmi reklámcikk lehettem a szanatórium szá­mára, mint az a bizonyos „Mauthner-diadala” ... A könnyei csurrantak, úgy kacagott. És ha igaza van az angol közmondásnak, hogy minden nevetés kihúz egy szöget a koporsónkból, ak­kor 1909. július 30-án jó egynéhányat sikerült az Ady Endre koporsószögei közül elsinkófálnom. mert aznap még sokszor megkacagtat- tam bolondozásaimmal. Ér­deklődve tudakolta tüdő- csúcshurutom esetét is, és komolyan bólintott rá, mi­kor idéztem öreg doktorom apodiktikus nézetét a tüdő­bajokról, hogy t. i. „die ein- zinge Arznei ist eine ewige Mastkur”. — Hiszen hízni csak hí­zom én, még ugyan hamar összeszedek egy kis hájat, izmot, embonpointet, ha­nem hát nálam nemcsak a tüdők betegek . .. Sóhajtva legyintett a ke­zével, és nekikeseredve folytatta: — Beteg vagyok én ke- resztül-kasul. Lábon járó hulla vagyok én . . .” Ez a néhány sor is szem­léletes betekintést ad a két kiváló szellem évődő tár­salgásába, bár a teljesség adná híven vissza az első találkozás légkörét. (Itt jegy­zem meg, hogy NIL vissza­emlékezése a Sárréti Füze­tek 5—6. számában jelent meg 1984-ben. Szeghalom és Békés me­gye társadalma szeretettel őrzi Dapsy Gizella emlékét, tábla, utcanév jelzi ezt, mű­velődési közösségek ápolják munkásságát. Sajnos Verőcemaros taná­csi vezetése elhanyagolta sírjának őrzését. Pár évvel ezelőtt még egy NIL felira­tú tábla jelezte hamvainak helyét. Azóta sírjára ráte­metkeztek, és a tábla, amit a szeghalmi tanács készítte­tett és küldött Verőcére, a tanácsháza irattárában po­rosodik . .. Miklya Jenő Magyari Barna versei: Nagyszalontai helyzetképek a szél vasárnap nem tett nyakkendőt ezért ökölbeszorított kézzel hadonásztak a fák szerda délután a kártyázásra Sándor bácsi termoszban vitte langyos gyerekkorát az elemiben a franciatanár hogy elérje Péter fülét székre állította a „Comment t apelles-tu?" mondatot én pedig hetente kétszer a kosárlabdázó lányok trikójával fényesre dörzsölöm fantáziám Nagyszülőimnél ha hosszú tél volt akkor nagyapám füzetében a verslábak kétnaponként cseréltek zoknit nagyanyám meg minden este megszárított egy-egy pletykát majd belecsomagolta Juci nénit Ragadozva olvas a gőz a festő idegeit savanyúság nélkül ette az unalom a csend biciklire ült és kiment a Körös partra hol a vízbe tájképek lógatták lábukat délben olyan meleg volt hogy a fürdőnadrágos nyelvtantanár mellett egy pléden napozott a melléknév délután konyhánkban a szakácskönyvet bagadozva olvasta a gőz s szobámban feje alá kispárnát tett a rend hogy jobban lássa a televíziót Weintrager Adolf: A festő Tóth Ferenc festménye NIL-ről NIL: Egy öreg házról Rozoga, sánta kopottas székek, Barna gerendák, homályos' tükrök: Vágyom közétek . .. Mosolygó szívvel gondol az rátok, Kit odavertek kavargó, színes Élethullámok . .. Áldott békesség nyugalma, csöndje Fehér falakról, fakó képekről Bólint, köszönt le. öreges, finom parfümje árad A gyöngédségnek, a szeretetnek, A tisztaságnak. Almok suhannak tétova szárnyon . .. Mind ott álmodták valaha őket A vén díványon . . . S akit igába hajtott az élet: Ünnepnapokra, szent áhítattal Csak oda tér meg. Hogy ernyedt, fázós lelkét befödje, Lágyan borítsa álmodni hívó, Babonás csöndje. Szomorú szívét ott hazavárja Egy öreg szívnek, egy igaz szívnek Halk muzsikája . . . . . . Barna gerendák, két fakult ablak Mennyi sok kincset rejtenek titkon És mennyit adnak! Rozoga, sánta, kopottas székek, Mosolygó szívvel gondolok rátok: De jó is néktekl. ..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom