Békés Megyei Népújság, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
NÉPÚJSÁG 1988. április 30., szombat o Közérzet és köztapasztalás Két évtized múlt el fölöttünk, a hatvanas és a hetvenes úgy, hogy azt éreztük: csak az időmúlás történik, de a múló idő nem hömpölyögtet magával történést. Mint egy folyó, amelynek két partja közt hangtalan suhan a víz, és soha egy rakoncátlan zöldár, a galériaerdőből elrabolt, lefelé sodródó farönkökkel soha fenséges torlódása a zajló jégtábláknak; még egy csónakot megpörgető vízörvény se. Két magyar költőnemzedék állt elő a panasszal: nincs mit cselekedniök. Nincs felvétel a feketeseregbe — így kezdődött a hatvanas évek költőnemzedékének programhiányt éneklő program verse; albérleti szobáik falán szakállas férfiarc, őrá néztek nosztalgiával, a cselekvés példahősére: Che Guevarára. Már minden megtörtént, már Che Guevara is megtörtént, nekünk példahős se jutott — így a hetvenes évek költőnemzedéke. Az idős költő, Illyés Gyula, akinek bőven kijutott már történésből is, cselekvésből is, arra intette fiatal társait, hogy ne panaszkodjanak, szélárnyékban élünk, igaz — mondta —, de örüljünk neki. ritka alkalom ez a zavartalan nemzeti önépítkezésre. Most, hogy a nyolcvanas évek végének magasáról tekinthetünk vissza a hetvenes és a hatvanas évekre, könnyű megítélnünk az akkori fiatalok panaszát a történés- hiányról, s az idős költő helyzetértékelését a „szélárnyékról”: köz érzet volt ez, és nem köztapasztalás, tudat- állapot volt és nem raiósápállapot. Most már tudjuk, hogy, a háttérben, életünk látszatfelszíne mögött, csupa- izgalmas történés zajlott. Átrendeződött például a társadalom: felduzzadt a városi és leapadt a falusi lakosság, látványosan csökkent a mezőgazdaságból élők száma, votaképp el is tűnt a régi értelemben vett parasztság. Üzemszerűvé változott a mezőgazdálkodás, civilizációs forradalom indult falun, dinamikusabbnak bizonyult a szövetkezeti tulajdonforma az államinál. Megnőtt a kis- tulajdon rangja és aránya: a háztájié, a hobbikerté, a magánnyaralóé. Az ingatlankistulajdonok száma nagyobb lett, mint valaha is volt; a tulajdonhoz való viszony szempontjából most, e két évtizedben, a szocializmus keretei közt, voltaképpen kispolgári társadalommá váltunk. Ha hiányokkal küszködve, ha csak félig-meddig. ha több mohósággal mint mértékkel, de fogyasztói társadalommá is váltunk. Ekkor zajlott le motorizációs forradalmunk, autó van minden harmadik családban, s ez életmódváltozást hozott magával. Egyáltalán: másképp élünk, mint az elmúlt két évtized elején éltünk. Változtak körülményeink, normáink, erkölcsi ítéleteink. Differenciálódtak érdekeink, politikai nézeteink, életigényeink. Divatos szóval mondva: pluralizálódtunk, még ízlésünkben is. Ebben az állítólag történéstelen két évtizedben voltaképp történelmi folyamat zajlott le: kipró- bálódott egy szocializmusmodell, miközben máris kirajzolódtak egy új modell körvonalai, s most éppen itt állunk, a modellváltás kellős közepén. Ami pedig a „szélárnyékot” illeti: épp ebben a két évtizedben próbáltunk kilépni a világba, a világgazdaságba is, meg a világpolitikába is, és ekkor tanultuk meg, hogy aki árnyékba húzódik, azt nem is fújja a szél, csak tesped moccanatlan, miközben dagadt vitorlákkal siklanak előre a többiek. Itt állunk most, a.modellváltás kellős közepén, írtam az előbb. Kérdéssel folytatom: vajon milyen közérzettel éljük meg ezt? Kínálkozó a válasz: bizonyos, hogy nem panaszkodunk eseménytelenségre. Felbolydult és pezsegve forr minden. Hallgatózván képzelt mikrofonunkkal, majd kiszakad a membrán, akkora a lárma. Üjság, rádió, televízió, ankét, konferencia — dőlnek belőlük a szavak, a legkülönbözőbb hangfekvésben. Csupa -ás, -és. meg -ság, -ség, amit visszahallunk. „Szerkezetváltás”, „konvertibilitás”, mondja egy hang, tíz hang, száz hang. „Likviditás.” „Bruttósítás." „Árfekvés.” Aztán: „hatékonyság". „Piacorientáltság.” „Dolláradósság.” „Fizető- képesség.” És csupa -ció, csupa -gia. meg -ing. „Tőkés reláció.” „Infláció.” „Csúcstechnológiai.” „Vállalati stratégia.” „Marketing.” „Lising." Szavak, egy konjunkturális szakma műszavai: a közgazdászoké. Minthogy a legmagasztosabb nemzeti célok is elérhetőbbek, ha a lelki elszánást gazdasági erő segíti, eszem ágában sincs ironizálni ezen a közgazdasági szóáradaton. Helyzetünk kulcsa valóban a gazdaságban rejlik; rosszkedvűnk onnan táplákozik, reményünk belőle fakad; még legönzőbb vágyaink is a gazdasági megújulásban tesznek érdekeltté bennünket. Amire figyelmeztetni szeretném magam ebben a felbolydult időben, az csak annyi; ne feléjtkezzem el arról, amit ez a membránszaggató lárma — divatos elnevezés is van már rá: reformretorikának hívják — háttérbe látszik szorítani most. Ne felejtkezzem el arról, hogy a gazdaság nem cél, hanem eszköz. Hogy a cél — noha ez így fellengzősen hangzik — az ember. Hogy az ember olyan értékekre jogosult, amelyeket ugyancsak -ság. -ség képzős szavak jelölnek, de szebben hangzanak, mint a „piacorientáltság”, mert úgy hangzanak ,hogy „szabadság”, „boldogság”, „lelki egészség”. Ha a gazdasági történések évtizedében élünk, és ilyen évtizedekben élünk is majd. a háttérben szervesebb történéseknek kell zajla- niok: a szeretet fontosságnövekedésének, a szerelem megtisztulásának, az ember méltóságemelkedésének, a család megújulásának, a kis és nagy közösség feltámadásának. x Unokám nem lévén, öcsém unokájában gyönyörködöm. Alig múlt egy éves, és merő férfiúi munkabuzgalom máris: gyűri, gyömöcköli, rakja, dobálja, építi, rombolja, pofozza, simogatja, totyogja, hempergi maga körül a világot. Lehet, hogy autószerelő lesz mint az apja, lehet, hogy „hatékonyság” jellemzi majd, sőt „piacorientáltság” és „szerkezetváltási készség”. De én a szeretnitudás készségét is kívánom neki, a szerelem örömét, az emberméltóság önérzését, a család és a nagyobb közösség jó melegét. Ha váltásban vagyunk, új modelljét keresvén a szocializmusnak, jusson eszünkbe, hogy elméleti kidolgozói sem racionális ismeretrendszernek szánták csak, hanem — Németh László szavával szólva — üdvtannak is. Olyan szocializmusmodellt válasszunk, amely azt ígéri, hogy a konvertibilis forintot boldogsággal is konvertálhatjuk majd. Faragó VUmos Csanády János: Meditáció Lelkem, történetét amely a vad >világba ojtott nemes ágból kihajtott nem akarom elmondani — árulóim, a betűk, rajukban elbeszélik, amit nem tudok kivallani. Megkísértem a lehetetlent, mint valaha a régi kertben meg akartam számlálni a hangyákat; vihar jött, .szélzavarta esőcseppek pattogtak megszámlálhatatlan. Bekentem a falakat mésszel, fehér köpenyük alól kiütött a felásott sötét .folt 1— penész-illat szállongott; lelkem történetét elmondják ja regék, idézik ősi rétegét a kimondhatatlannak. Tenyészik a világ a szőlőhegyen. csattognak kertész-ollók. hogy majd ősszel szüret legyen; lelkem történetét mondják el a lemetszett fürtök, a must a kádban a Világ-prés alatt — s a pincében forró bor. Dér Ferenc: Májusi hit Fütyült a szél végig a Vásárhelyi utcán, csípősen. A Hrusz-féle kocsmából fázósan lépett ki a Palcsi cigány, a Benkő Bandi bácsi bőgőhordozója, s arra gondolt, hogy megeheti a fene ezt a bolond áprilist is, mindjárt itt van a vége, s mi lesz a szerenádolással ilyen hidegben. „Szeretnék május éjszakáján — letépni minden orgonát...” Hjja! Milyen szép nóta. Az öreg Molnár Anti ballagott arra, fölfelé, s rászólt: „Lefagyik az orrod te, igyál pálinkát.” „Hát pénzt ad-e rá, Anti bácsi?” —„Maid ha én leszek a szolgabíró... ” — „Na, akkor én sose iszok pálinkát...” * * * — Hát bejött, Anti bátyám? — Be én, fiam, nem félek én. A hátsó sarokban felcsattant valaki. — Ne fiamozzon, öreg, úgy mondja, hogy főtörzs úr. Vagy nem lát a szemétől? — Hagyjad csak, Pándi, nem először látjuk egymást. Ugye, Anti bátyám? — Hát... igen. — Aztán tudja-e, miért hívattam? — Háát talán .. . nem is tudom. — Esztendeje, megmondtam magának barátságosan, hogy most is behívatom. Beszélgetni. Tudja azt maga jól, hogy miről. Csönd. Azután a sarokból a Pándi: — Nnna! Ugye tudja? Vagy nem? Megmotoszkáljuk egy kicsit a vörös emlékezetét? — Hagyjad már. Gondolkozzon csak. Van magának jó észjárása, Anti bátyám. Forgassa. Csak sebesen. * * * Palcsi zsebredugta a kezét. El kellene talán mennie Benkőékhez. Csak adna talán húsz fillért az öreg bőgős. Szerenádelőlegbe. Tetű húsz fillért csak. Fél deci törkölyt, és még maradna hat fillér. Vagy vizet kellene hordozni az ügyvédéknek, a kisnagysága likőrt adna ugyan, ótvar ribizlilikőrt, azt is gyűszűnvit, de az is valami. Dél lett. Mély, nyugodt bimm-bamm kondult a főtér felől, az evangélikusok harangja, azután megszólalt a katolikusoké, valamivel magasabban, élénkebben, majd a reformátusoké, távolabbról, csöndesebben. Mi legyen hát? Palcsi följebb rángatta a nadrágját, és beleszimatolt a levegőbe. A Hódi Kocsigyár és a Szabó-malom felől emberek szaladtak errefelé. Mi van? Kisiklott talán a kisvonat, vagy elütött valakit? Banda Kálmán ért előbb oda. — Mi van? — Az Anti bácsi jön. Hátul, a Szalma piac felől. Jaj, de kivan!... — Hova szaladtok? — Irma nénihez, szólunk már neki, hogy várja ... — Jöjjön, Anti bátyám. Segítsek tán ... ? — Jövök én magamtól, az anyjuk istenét, csak a derekam, meg a hátam ... — Ki volt? A Pándi volt? Az öreg Anti csak szuszogott, nehezen, meghajolva kapkodta a tekintetét a járdán. A Palcsi somfordáit mellé. Észrevette. — Ittál pálinkát, Palcsi? — Nem én. — Igyál hitelbe. — Nem adnak. — Nna, adtak nekem. Hitelbe ... * * * — Hagyod magad, hogy üssenek, vágjanak .. . — Ne beszélj annyit, Irma, csak tedd rám azt a hideg rongyot. Nem kell beszélni. — Miért nem adod ki, hogy amikor meggyulladt a tető, elégett minden. — Az nem égett el. — Hiszen láttam a hamuját. Hamu lett az egész. — Nem égett el. Megvan, csak nem tudom, hol, valaki elvitte. — Félrebeszélsz. V óit, nincs. Elpusztította a tűz. Téged meg vágnak, mint a répát. — Tartsad a szád. Ha tizenkilencben kibírtam a románok huszonötjét érte. és nem adtam ki, ezt is elviselem, az anyjukat... Tagadni, amíg a világnak vége nem lesz. Ennek a rohadt világnak. Mert vége lesz egyszer. Akkor szükség lesz a zászlóra, amit az öreganyád is varrt, hímzett, vitt . . . — De hát nincs meg, az isten áldjon meg, olyan vagy, mint a bolond. — Azt mondjad, amit én: megvan, de nem tudjuk, hol. Érted? Amíg megvan valahol, addig gondolnak rá az emberek. Nem érted meg? Gondolnak rá, várják, hogy előkerüljön egyszer, mint Petőfire is vártak a szabadságharc után . . . Hogy majd egyszer megjelenik egy sereggel, és hozza a szabadságot. Vártak és hittek. Hittek! Jobban, mint a Krisztusban. Hinni kell most is. Abban, hogy megvan az első májusi munkászászló nyolczászkilencvenegyből, és eljön az idő, amikor újra ki lehet bontani. A hit bomlik ki, ez lobog a szélben, meg a csatákban ... — Antikám, jó öreg párom ... * * * Alkonyaira megállt a szel, a felhők is fölszakadoztak, de pirosban úszott a nyugati égalja. Szél lesz megint, bámult bele a végtelen pi- rosságba Palcsi. Mi lesz az idei szerenádozással. Istenem, mi lesz? Molnár Anti bácsiék kapuja megnyílt, az öreg lépett ki rajta, és végignézett a göröngyös utcán. Molnár Lajos: Kilátás a Vízivárosból Tudod kedves itt élek a Vízivárosban a tenger mélyén ezer méteres vízoszlop súlya töfpít a járda betonjába vért nélkül hadakozom robotlovagok csápjaival Téged véd a Pál- és Csere-hegy karja fürdesz a Nap kibontott arany ha j-zuhatagában kertedre hullatja Verejtékcseppjeit az ég felhőfoltos homloka Atal lesek e 140 kilométernyi üvegfalon látom ahogy vizet hordasz a csörgőről ebédet adsz fiúnknak gondozod a magvamból nőtt fácskát Én itt vergődöm az útkereszteződések piroslámpa-hálójában de elmegy hozzád iez a vers kopogtat ajtódon simítja arcodat és megcsókol Katona Judit: Földanya Fontos Sándor képe alá Ezüsttollú záporok szárnya verdes, fénykévéit kazlazza rötszin este, gyanta perdül, gyümölcsfák arca nedves. A föld vajúdik s világra jön ma terhe. Ezernyi gyökér-fű fia karolja, befutja testét, mint hajszálerek. Kiszőkült kontyát felfűzi halkan, újra s szemére rozsdás, holt levél pereg. Csepregi Zoltán: Bartók
