Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
NÉPÚJSÁG 1988. március S., szombat „Erkölcs és világnézet a mai magyar társadalomban” címmel rendezett országos elméleti konferencia előadásai és vita-összefoglalója Mint ismert, az elmúlt hét végén az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Ppropaganda Osztálya, Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya, valamint a Békés Megyei Pártbizottság szervezésében a fenti címmel országos elméleti konferenciát rendeztek Békéscsabán. Az eseményről lapunkban részletesen beszámoltunk, ám a viszonylag nagy terjedelem ellenére sem tudtuk a három vitaindító előadást és a szekciókban folyt viták összefoglalóját teljes terjedelemben közölni. Olvasóink igényei alapján és a mind teljesebb tájékoztatásra való törekvés jegyében ezért úgy döntöttünk, hogy a konferencia megnyitó beszédét, a három előadást, az összefoglalót és a vitazárót mai számunkban — megbontva szokásos szombati lapszerkezetünket — teljes terjedelemben, a tanácskozáson készült képekkel tűzdelve közöljük. Február 29-i, hétfői számunkban már közöltük Berecz Jánosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának felszólalását, így ez nem szerepel mostani összeállításunkban. A több mint 60 felszólalót sem idézzük, a szekciók vitaösszegzái ugyanis tartalmazzák az ezeken elhangzott főbb megállapításokat. A megnyitót Radios Katalin, az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője tartotta. Az első előadást Pataki Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetének Igazgatója, a másodikat Földesl Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja tartotta, a harmadikat Lick József, a Politika—Tudomány című folyóirat főszerkesztője. írta, a zárszót Lakatos Ernő, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője tartotta. Rallies Katalin megnyitója Pataki Ferenc: A marxista emberfelfogás — szocialista humanizmus Tisztelt tanácskozás! Kedves elvtársak! Mai válságaink és változásaink közepette fiatalok és idősebbek, egyének és közösségek, kutatók és politikusok egyaránt igénylik a marxista—leninista elmélet fejlesztését, megújítását, társadalmi viszonyaink és mindennapi életünk korszerű rendező elveinek kimunkálását. Immár hagyománnyá váló országos elméleti konferenciánkon eddig is fontos kérdések szerepeltek. Kaposváron a kapitalizmus hazai tapasztalatairól vitáztunk. Ebbe a sorba illik mostani rendezvényünk is, amelyen a korábbiaknál nem kevésbé átfogó témát választottunk: erkölcs és világnézet összefüggését a mai magyar társadalomban. Mostani konferenciánk szellemi terméke sem előzmények nélkül jött létre. A KB Agitációs és Propaganda Bizottságának állásfoglalása alapján évekkel ezelőtt megkezdődött társadalmi, gazdasági fejlődésünk világnézeti, erkölcsi problémáinak vizsgálata. Több, mint egy éve elhunyt kiváló tudósunk, Lukács József vezetésével szakemberek végeztek elméleti jellegű kutatásokat, empirikus-szociológiai másod- elemzéseket, és vizsgálták a különböző közvetítő tényezők hatásait. Az írásban kiküldött tanulmányok, összefoglalók nagyrészt ennek a munkának a produktumai. A tanácskozás témájának időszerűségét nem hiszem, hogy szükség volna részletesen indokolni. A ’80-as években a világban gyors, ellentmondásos hatásokat kiváltó változások zajlottak le, melyeknek szinte mindegyike tartalmaz erkölcsi, illetve az erkölcs és a világnézet összefüggéseibe ágyazódó problémákat. Erkölcsi értelemben is új megközelítése tette lehetővé az emberiség legnagyobb kérdése, háború és béke reménytkeltő gyakorlati-politikai megközelítését. Jócskán tartalmaznak etikai kérdéseket az emberiség globális problémái; a környezet védelme, a nyersanyagkincs végessége, az élelmiszer-felesleg és az éhezés elszomorító együttes fennállása, de még a pénzügyi világrend megoldhatatlannak tűnő ellentmondásai is, melyek egyre polarizáltabb helyzetbe emelnek, illetve rántanak le nemzeteket, térségeket, világrészeket. A szocialista országokban új lendülettel kezdődött meg a múlt fény- és árnyoldalainak újraboncolása. Fájdalmas, erőt igénylő folyamat lesz, de nélkülözhetetlen a jövő magabiztosabb, felelősségteljesebb építéséhez. Mai szocialista társadalmunkban biztosnak hitt értékek, tételek kérdőjele- ződnek meg, s igényelnek mélyebb elemzést, komolyabb szembenézést. Az elmúlt időszak magyarországi pártvitái mindany- nyiunk tapasztalatai szerint nagy számban tartalmaztak mind az ideológia, mind a politikai intézményrendszer kérdései kap- csán ilyen belső konfliktusokat, tisztázási változtatási igényt. Szeretnénk, ha ezen a tanácskozáson filozófusok, közgazdászok, szociológusok, pedagógusok és a többi tudomány szakemberei segítenének e kérdések átgondolásában, elméleti feldolgozásában, s a kialakuló álláspontok majdani elterjesztésében, az értékek megszilárdításában. A társadalomban erősen él az igény a megélhető, és az azonosulásra alapot adó erkölcsi értékekre és világnézetünkbe való beépítésükre. Kedves elvtársak, tisztelt vendégeink! Művészek, filozófusok, írók, politikusok sokszor és sokféleképpen ítélték meg az erkölcs mibenlétét, erkölcs és világnézet összefüggését. Így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledül, s rabigába görbéd. Így hangzanak Berzsenyi súlyos szavai, s irodalmunk, művészetünk nagyjai műveikben azóta is váltották a művészet kathar- tikus hatásokat ébresztő szerepét, a shakes- peare-i ars-poetikát, mely szerint a művészetek feladata az, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erények önábrázatát, a gúnyok önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát. Gondolkodók vitatkoztak, vallottak az erkölcsről egymástól ellentétes felfogást. A moralista Pascal arra szólított fel1, ,.hogy igyekezzünk helyesen gondolkodni; ez minden erkölcs alapja. Saint-Simon, a politikai bölcselő viszont így szól: a moralisták gyakran tévesztik össze a szavakat a cselekedetekkel. A polgári társadalomban tapasztalt visz- szás jelentések kiábrándult nyilatkozatokat váltottak ki Balzacból: az erény — írja — mire járatossá válik az élet dolgaiban, maga is számítóvá lesz, akárcsak a bűn. Ana- tole France már keserű iróniával nyilatkozik: az erkölcs a közösség előítéleteinek az összege. A kommunista mozgalom nagy gondolkodói kezdettől emberközpontú etikai tételeket vallottak. Lenin egyenesen csalásnak minősíti az emberi társadalmon kívül álló erkölcsöt. Figyelmeztetése helyénvalóságára Pataki Ferenc vitabevezető téziseinek történelmi példái intenek: az új ember felfogásának messianisztikus. képe, mely eleinte természetes volt, pátoszt adott a harcnak, de nehezen legyűrhető károkat okozott olyan körülmények között, amikor a „legfőbb érték az ember” igaz és tartalmas jelszava összeütközött a valóság ezernyi, a tételt alá nem támasztó gyakorlati példájával, Nagy marxista filozófusunk, Lukács György csak emberért működő erkölcs igazságában hitt; vallotta, hogy minden etikai jellegű cselekedet az emberiség megőrzésére és továbbfejlesztésére törekszik. Tisztelt tanácskozás! A most kezdődő viták alapjául szolgáló, megjelent anyagok sokféle, helyenként egymással is vitatkozó, egymásnak is ellentmondó elgondolást tartalmaznak. Természetes, hogy így van. Nemcsak a mienktől eltérő világnézetet vallók és köztünk, hanem marxisták között is eltérő álláspontok összeütközésén keresztül formálódik az elmélet, alakul a tudományos, mai ismeretünk szerint helyesnek tartott álláspont. Üjabban gyakorta idézzük az ismert marxi szavakat: a forradalmi elmélet a dolgokat a gyökerüknél ragadja meg, márpedig a dolgok gyökere — maga az ember. De az ember a dolgok alakulásának-változásának archimedesi pontja is. Mai kínzó gondjaink és nehézségeink titkát és kulcsát is benne — a sokat emlegetett „emberi tényezőkben” — lelhetjük még, feltéve, hogy képesek leszünk valóban a gyökerekig hatolni. Ennek tudatában a vitabevezető sem vállalkozhat másra, mint a közreadott s a megszokottnál talán bővebben fogalmazott tézisek egyik-másik pontjának némileg árnyaltabb körvonalazására. Bizakodom benne, hogy a szekció vitája — bár, ha Goethe és a világegyetem módjára irdatlan tágasságot fog is át mind témájában, mind az előterjesztett vitaanyagokban — valódi vita és egymás szavaira ügyelő eszmecsere lesz, s egyúttal mederben tudja majd tartani a szertefutó szálakat is. II válsághelyzet ténye és tudata Miből induljunk ki? A mai magyar társadalomban különböző típusú válságtünetek halmozódnak, éspedig — amint az lenni szokott — egyre gyorsuló ütemben. Akár csak a tavalyi szegedi tanácskozás időszakához mérjük is a bennünket környező helyzetet, aligha vitathatjuk a kedvezőtlen irányú változás tényét és gyorsuló ütemét. Ma rosszkedvű és egyre rosszabb kedvű országban élünk. Nem hajlanék arra, hogy túlságosan sok időt fecséreljünk annak mérlegelésére, vajon illő és helyes-e a „válság” szó használata. A szó tetszés szerint felcserélhető szelídebbre is, ha a lényegre — s nem megfogalmazása módjára — függesztjük a tekintetünket. Egyébként is rá kell eszmélnünk, hogy a válsághelyzet ténye és tudata nem szükségképpen esik egybe. Az utóbbi ilyen-olyan okok miatt akár- előre is szaladhat a tény- és adatszerűén vizsgált „helyzethez” képest. Ámde, ha egy társadalomban zaklatottá és nyomottá válik a közérzület, negativisztikus hangulatok és hisztériák öntik el a mindennapi tudatot, s növekednek a cselekvésképtelenség és a társadalmi demoralizáltság tünetei, akkor ezek a fejlemények nem külsődleges-felületi tényezők az éppen adott, objektív és tényszerű helyzethez képest, nem csupán annak mellőzhető visszfényei, hanem magának a valóságos helyzetnek is „kemény” összetevői. Az elmúlt évtizedek kelet-európai válsághelyzeteinek akár csak futólagos szemügyre vétele is kellően alátámaszthatja ezt. a feltevést. Magam e kritikus helyzet fő forrását két — egymástól viszonylag független — tényben vélem felfedezni. Az egyikről sok szó esett a szegedi tanácskozáson és egyebütt is: a '60-as évek vége óta — jórészt az akkoriban előnytelen nemzetközi helyzet miatt — sajátos és mindinkább tarthatatlanná váló szakadás jött létre a hazai — ugyan meg-megtorpanó, ellenállásba ütköző, de mégiscsak előre haladó — reformgyakorlat és annak teoretikus-ideológiai reflektálása, elméleti feldolgozása között. A Gorbacsov és az új szovjet pártvezetés által kezdeményezett „új gondolkodásmód”, a peresztrojka és a glasznoszty elmélete és gyakorlata drámai módon kiélezte ezt a különös szakadást, hiszen sajátos „helycseréket” indított el a nemzetközi szocialista reformmozgalomban. Részben e tényből , ered a másik fejlemény: a ’70-es és a ’80-as évtized fordulójától kezdve mind nyilvánvalóbb lett a. hazai társadalom minden jelentős szféráját — a gazdasági, a társadalmi-politikai és a szellemi-kulturális, ideológiai szféráját — egyaránt átfogó cselekvési kényszer, a reformfolyamatok kiemelése a szűkebben vett gazdasági szférából, s minden irányú koncepciózus — óm nyugodt és megfontolt — felgyorsításuk. A helyzet minden lényeges vonása inkább a diszkontinuus mozzanatok radikális kiemelését és hangsúlyozását követelte, mintsem a folytonosság, a változatlanság sugalmazását. Nos, alighanem ennek elmulasztása miatt kerültünk szembe egy rövidre szabott, s ezért elkerülhetetlenül öszezsugorított, sok tekintetben hajszolt „stabilizációs- program”, kényszerével. Az iméntiek miatt mai valóságunkban merőben különböző típusú feszültségek és ellentmondások — éspedig éleződő ellentmondások — torlódtak egymásra, akárcsak a tavaszi zajlás jégtáblái, miközben maguknak a feszültségeknek a konkrét alakja, kifejeződési módja és tartalma az időközben bekövetkezett gazdasági és egyéb változások miatt sok tekintetben újszerű megjelenési formákat öltött. Ma már nem ugyanazokkal a feszültségekkel nézünk szembe, mint amelyek a ’80-as évek elején jellemezték valóságunkat. Mai gazdasági, politikai, szellemi-ideológiai, közerkölcsi, életmódbeli feszültségeink immár radikálisan más arculatot mutatnak, mint akár csak 5-8 évvel ezelőtt. Gondoljunk csak a munkaerőmozgásokra, a politikai intézményrendszer elbizonytalanodására, a piaci viszonyok betörésének következményeire a szellemi-kulturális életben, a személyes és családi fogyasztásban felbukkant új tendenciákra s a felgyorsult differenciálódási folyamatokra, valamint a közerkölcs és közmagatartás romlástűneteire. Nem iövendölni, előidézni kell a jövőt Mindezek a folyamatok mélyebben lappangó tényt tükröznek: a korábbi fejlődésünk alapjául szolgáló közegyetértés, a sokat emlegetett konszenzus és a rajta nyugvó közbizalom kimerült; újrafogalmazása s tartalmának újjáalkotása immár halaszthatatlan. Mariapság minden szellemi-ideológiai, politikai és gyakorlati erőfeszítésnek e feladat megoldására kellene koncentrálnia. Ma alighanem időszerűbbek Karinthy szavai, mint bármikor: „Az államférfi nem jós és nem vétesz — mi nem azt várjuk tőle, hogy megjövendölje, hanem hogy előidézze a jövendőt.” De mi köze mindennek szűkebb témánkhoz: az ember elméleti és gyakorlati problémáihoz? Az emberről végül is mindig csak konkrét történelmi kontextusban szólhatunk érdemlegesen, a történelmi itt és most épp- ígylétének hátterén és gyakorlati összefüggéseiben. Ellenkező esetben csak „akadémikus” és elvont eszmecseréket folytathatnánk egy alighanem illuzórikus nyugalom vagy egy némileg iskolás' didakticizmus •— esetleg egy mindinkább ritualizálódó „ér- tekezletesdi” — légkörében. Ennek pedig vajmi kevés haszna lenne! Azzal is számolnunk kell továbbá, hogy a társadalmi feszültségek mindig halmozódó, emberi magatartásokban öltenek testet; létformáik az emberi tevékenységhez, s ezek jellemző tendenciáihoz kapcsolódnak. A gazdaság és az intézményrendszer krónikus alulteljesítéssel, a Vitányi által „egy- harmad ország” effektus dilemmájával, s a deformálódott ösztönzési rendszerrel küszködik. A sokszor ecsetelt megkésett indi- vidualizációs áramlat a privatizálódás és a magánfogyasztás hajszolásának alakját ölti, s gyöngíti a közéleti igényeket, rövid tár vú s beszűkült időhorizontú túlélési stratégiákat gerjeszt. A társadalmi viselkedés- szabályozó rendszerek — a hagyományok, az erkölcs, a jogi méltányosságról alkotott képzetek, az ideologikus tudat s az evilági hitrendszerek — orientáló szerepe egyre képlékenyebb lesz, s ezért állapotuk mind nagyobb terhet hárít az egyénre mindennapi létének szervezése és kivitelezése során. Ez pedig ugyancsak a jövő felmorzsolása (Folytatás a 6. oldalon)
