Békés Megyei Népújság, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-16 / 64. szám
1988. március 16., szerda Steinbeck: Egerek és emberek leles bemutató a lókai Színházban Candy, George cs Lennie a barakkban: Széplaky Endre, Harkányi János és Ilodu József KÉPERNYŐ Az elmúlt hét televíziós műsorában nem volt nehéz valamiféle összefüggést felfedezni a műsorpolitikában. Ez a hét a történelmi emlékezéseké volt. Más-más korszakok elevenedtek meg a képernyőn, más-más műfajokban, de mindegyik segített nemzettudatunk, önismeretünk. egyáltalán honi történelemismeretünk gazdagításéban. Hatalmi harc Erre szolgált Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak című. nemzedékek számára ismeretlen drámája tévés feldolgozása pénteken, és másnap a pécsi körzeti stúdió és a Ljubljanai Televízió közös vállalkozásában készült dokumentumműsor Kalamegdáni gondolatok címmel. Mészöly Tibor és Benedek András átigazítása révén, Félix László rendező jól pergő, izgalmas tévéjátékot alkotott Vörösmarty drámájából. Olyan drámát, amely nemcsak történelmünk dicső és mégis tragikus pillanatait örökítette mtg, de figyelmeztető a ma számára is. Már az általános iskolában is tanulják Hunyadi János, a nagy törökverő nándorfehérvári győzelmét, ám az ország vezetésében kialakult széthúzást, a gyenge akaratú V. László és nagybátyja, a tulajdonképpen uralkodó Ciliéi U'lrik. valamint az ugyancsak nagy hatalmú Hunyadi család harcáról már kevesebbet hallanak. A dráma jól érzékelteti a török által fenyeget.tetett országban dúló hatalmi harcokat, a csak saját hatalmukkal törődő fő- urak gyors véleményváltozásait, az anarchiát. Míg Hunyadi János élet-halál harcot vív a törökkel a nándorfehérvári, Kalamegdán vár felszabadításáért 1456- ban, addig Ciliéi Ulrik igyekszik a Hunyadi család tekintélyét megtörni. A vár, amelyet Hunyadi János felszabadított, lesz végül Ciliiéi halálának helyszíne is. A Kalamegdáni gondolatok című dokumentumműsorból kiderül, hogy halálával a szlovének reneszánsz nagyurukat siratták, a kiemelkedő politikus, II. Herman utolsó sarját, s ezzel az önálló szlovén államba vetett hitüket, reményüket is. A magyarok Hunyadi fiát, Lászlót siratták, és ünnepelték a cselszövő nagyúr halálát. E kétfajta nézőpontot a Kalamegdáni gondolatok elfogulatlanul, s igen sokszínűén mutatta be, megismertetve a magyar nézőket az alig-alig tudott Cillei-család történetével is. E két műsor — s különösen az utóbbi — bizonyára sokunkban felvetette a kérdést: vajon ismerjük-e igazán nemzetünk történetét, vajon beépültek-e érzelmeinkbe ezek az elmúlt századok viharaikkal, áldozataikkal, hibáikkal és világra szóló tetteikkel? Mert hiszem, hogy e fontos építőkockák nélkül nem lehet teljes és igaz nemzettudatunk. Ahogyan nem lehet az a sokféle üzenetet hordozó 1848-as szabadságharcok hiteles ismerete, értékelése nélkül sem. Miért ünnep máig? Hétfőn bizonyára ezért ültek asztalhoz a stúdióban a világ sok tájáról érkezett, s ezzel a történelmi időszakkal foglalkozó történészek. Hogy a magyar történelem — az államalapítást követő évszázadok utáni — legnagyobb cselekedetével foglalkozzanak. Színes, lelkes, olykor nehezen kordában tartható beszélgetést folytatva a népek tavaszáról, Palermóról, Nápolyról, Párizsról, Münchenről, Berlinről, Bécsről, Pozsonyról és Budapestről. Az Anglia és Oroszország között végigsöprő, sokarcú és sokfajta célú európai forradalomról. A dátumokat, az élharcosok neveit, a forradalom történéseit jól ismerjük. A Szakály István rendezte — Népek tavasza című — műsor közreműködői színesen idézték fel újra. Mégis, bennem inkább az utolsó kérdések maradtak meg a legélesebben. Ma mit jelent március 15. öröksége? Milyen üzenete van számunkra? íme néhány történészi, emberi válasz: — akármilyen színe is van a naptárban ennek az ünnepnek, mindenkinek ki kellett alakítani a viszonyát ehhez a forradalomhoz, örökséghez. — Szép, gyöyörű esemény volt, amely legalább száz évig élénken élt a nép, a felszabadított jobbágyok emlékezetében. — Minden alapvető szabadságjogot ekkor kodifikáltak. a Ezért kiirthatatlanúl mindenki tudatában ott él. E szép műsor méltó folytatása volt — a két nagy színészi alakítást is nyújtó (Barbinek Péter, Almási Éva)— Fekete Sándor-darab. a Teleki Blankáról szóló Szigorú idők. Ezek után nem meglepő, ha egy újabb történelmi sorozatot ajánlok a következő hetekre, amely már a közelmúlttal foglalkozik: nézzék meg a négyrészes. Velünk élő történelmet! b. Sajti Emese Színjátszó napok Szeghalmon Az ember úgy van ezzel a világgal, hogy reménykedik: szebb lesz, hogy álmodozik: jobb lesz, aztán valaminek mindig történnie kell, a remények szétfoszlanak, az álmokról kiderül, tévedés, festett kancsalság, semmi több. Az ember úgy van ezzel a világgal, hogy tépelő- dik: miért több a szomorú sors. és miért kevesebb a sikeres, nagy élet, a karrier, mely a jólét (de nem biztos, hogy az erkölcsi nyugalom) csúcsaira visz? Miért, hogy milliók vágyakoznak túlélni rossz sorsukat, és miért, hogy ez olyan keveseknek sikerül? Talán csak nem úgy van, hogy az ember (minden hiedelmek ellenére) nem jóra. hanem rosszra született? Hiszen amióta létezik, öli egymást, gyilkolja társait, mintha oktalan, lélektelen lény lenne, és nem ember, aki tudja (?), hogy ez a szó büszkén hangzik, hogy ez a, szó csodálatos, mert az embernél semmi sem csodálatosabb, ahogyan Szo- phoklész (az ember) megálmodta! Igen ám! megálmodta. és semmi több. Hogy mégis azt keressük, a reményt és az álmot, mint John Steinbeck gyönyörű színművében, az Egerek és emberekben keresi Lennie és George azt a kis tanyát, mely fölött ,.a béke tanyáz” és kék az ég, minden remények kékje világít, ragyog, tündököl: hogy mégis a reményt és az álmot keressük elbukva és felkelve újra, úgy látszik, csak attól van, mert az ember ember, és mindhalálig az. De hát miért, hogy ilyen szomorú sorsú? De hát miért. hogy millióknak csak a remény és csak az álom, a meddő, kudarcos álmodozás, és keveseknek a gondtalan, a felhőtlen élet? Vagy a keveseknek sem? Vagy örök és megmásíthatatlan sors az, hogy reményeink és álmaink soha valósággá nem lehetnek ? Steinbeck nem száll le a lélek mélységeibe, habár a felületet sem kedveli, Steinbeck a reá aggatott különféle izmusoktól (irracionalizmus, biológiai determinizmus. panteizmus stb.) függetlenül mégiscsak realista, a valóságot közelíti meg és ragadja meg netán kegyetlenül, kérlelhetetlenül, és talán sötétebben is egy árnyalattal, mint az igazi: de hát Steinbeck író, és nem akármilyen író! író, aki tudja: alkalmasint arra is szükség van, hogy szétoszlassuk a lila ködöt, a málnafagyialtos optimizmust, hogy lehánt- suk az emberről a civilizált mázt. s voilá! ott álljon előttünk félelmetes-szomorú- esendő valóságában. Az ember ilyenkor, két szerencsétlen flótás sorsát látva szorongva ismeri fel (ki tudja hányadszor), hogy a „kis kerti ház, ahol a béke tanyáz”, még mindig elérhetetlen, hogy kinek-kinek a maga „kis kerti háza” talán soha nem jut el a kulcsátadásig ... És hogy mégis álmodozunk ? Reménykedünk? Bizakodunk? Lenne-e emberiség, ha nem igy volna? Lehetnek körülöttünk csodaszép szavak, nagyröptű bölcsességek, reményízű csalafintaságok és illúziók, mi sorra hiszünk azoknak, és végigjárjuk Lennie és George útját. Még csak azt sem mondom, hogy tragikusan, dehogy! Szerencsés ügyesek,, okosak, ráérzök- számítók (szerencselovagok?) azt a rózsaszín életet is elérik olykor, és még valakik. Akik tudják, megértik vágyaik határait, akik felmérik lehetőségeiket, akik csak arra vágynak, csak arról álmodoznak, amit elérni képesek lehetnek. Ha figyelmeztet valamire Steinbeck színműve (bizony, sok mindenre figyelmeztet!), akkor elsősorban arra, hogy önmagunkból ki nem léphetünk, hogy aki arra tör, amit a józan ész már megkérdőjelez, szomorú véget ér. Giricz Mátyás neve mögött évek óta ott az m. v. (hogy vendég), mégis úgy érzem, ő a legidevalósibb rendező ebben a színházban évek óta. Hogy Endrédről indult nem is csoda, hogy gyermekkorában szívta magába, rejtette emlékeibe a vízparti síkság füzeseinek ringását, az emberek nehéz életét. Lehet, hogy (például) franzstadti lélekkel is megrendezhető egy földsza- gú darab, de az a több, ami itt jelen van, ami csalhatatlanul együttessé formálja az Egerek és emberek tíz szereplőjét, az Giricz Mátyás műve, egy rendezői pálya kétségtelen és — no csak, írjuk le! — determináltan kikerülhetetlen megnyilatkozása. A lehető legegyszerűbben mondva: felemelő szomorúság arról, hogy: ember. Tehát: felemelő. S ha az, akkor mégiscsak reményteli, mégiscsak álmodó, valami többről, szebbről, iga- zabbról. Mégiscsak út valahová, ahová elérni milliók, milliárdok sietnek, mégha tudják is, hogy pár száznak, ezernek „juthat üdv”. És mindennek ellenére! Lennie, George és Candy a kis tanyát látják álmaikban, ahol galambok köröznek, ahol zöldebb lesz a fű is, mint máshol, ahonnan — ha kedvük tartja — puccparádéba öltözve mennek el majd a városba szórakozni, hiszen tehetik, a föld nekik terem. Álom a tetves ágyon, álom a súlyos zsákok alatt, álom a megaláztatás nyomorúságában, az asszonytalanság magányában; álom, ami talán mégis elérhető. De Lennie, a gyermeteg behemót megfojtja a nőt, aki itt Curley a gazda fiának szajha- feleségeként lép a történetbe, és vele a tragédia, az álom vége. Két dolgot bizonyít ez a békéscsabai előadás. Elsőnek azt, hogy egy „sok viszályt megélt” színházban is összefoghat tíz ember, hogy túllépve a környezet nem éppen jó hangulatán arra a többre, hogy művészet, összpontosítson, és megteremtsen egy olyan alkotói együtt- létet, mely ellentmond mindenféle előítéletnek. Másodsorban : hogy (változatlanul és minden ellenkező híreszteléssel szemben) a nagy rendezői egyéniség a színészeit helyezi előtérbe, mert tudja: nélkülük egyszerűen nincsen színház. Kiderül ebből persze, hogy magam is csak így hiszek a „rendezői színházban”, melynek másféle súlyponteltolódásai nem többek sznob raffinériánál, rosszabb esetben beteges önmutogatásnál. Volt szerencsénk ilyenekhez Békéscsabán is, csoda-e, hogy a közönség távolmaradásával tüntetett az „agyrémszínház” betolakodása ellen? Nem kétséges, hogy az itt fel- szisszenők konzervatív hangulatkeltésnek minősítik (jobb esetben) a fentebb elmondottakat, válaszom Gri- ricz Mátyás rendezése, az Egerek és emberek színháza, semmi több. Mert ez kérem, színház volt! Az együttes tökéletes összmunkája, az előadás ívének felépítése, tíz színész olykor önmagát felülmúló alakítása szervezte színházzá. Az ember úgy érezte, hogy hosszú ideje első alkalom, amikor a szerepek méltó gazdára találtak, amikor a kis szerepek is megfelelő súlyú egyéniséggel és tehetséggel formálódhattak karakterré, amikor a nagy kettős: Lennie és Goerge olyan játékközegbe kerülhettek, amelyben az író minden gondolata, szava, elképzelése fontos, jelentős, amelyben az építkezés már-már tökélyig juthat, és amelyben egy pillanatig sem kedvetlenít el a szándék felfedezése, mert a szándék helyére a megvalósulás lép. Hodu József Lennie-je hátborzongatóan igazi, gyermeteg lelkű, féleszű óriás: a kiszolgáltatottság jaj- dulása, tragikus teher a másik számára; akit elhagyni, „barlangba űzni” mégsem lehet. Hodu nagy jelenetek sorát hozza, sokszor elég egy mozdulat, egy tekintet, egy félszeg lépés, a feltétlen és naiv bizalom kicsiny jele ahhoz, hogy megjelöljük magunkban ezt az 1988-as békéscsabai premiert és a színész nevét, aki pályája egyik csúcsáról köszöni meg a tapsot. Miként a siker részese az egyre kiteljesedőbb Harkányi János is George szerepében, küzdelme Len- nie-ért és a „kis tanyáért” megindító. Széplaky Endre (Candy) egyre-másra bizonyítja, miféle kitűnő színész, Gálfy László (Crooks) pedig, hogy milyen sokoldalú, hogy képes új és új arcokat teremteni. Ez a néger egy kor Amerikáját hordja a vállán foteltrónusán ülve és szájharmonikázva különös dallamokat. Tamás Simon (Síim) kemény fickó, habár jól tudja, hogy „ezen a rongyos világon mindenki fél a másiktól”. Bőkönyi Laura m. v. (Curleyné) illatos, izgató és nyughatatlan, Mester László (Curley) tehetségét bizonyítja elsősorban. Dariday Róbert (a gazda), Kalapos László (Carlson) és Sövény Tibor (Whi-t) tagjai még a jeles együttesnek. A forgószínpadra épített díszleteket és a jelmezeket Gyarmathy Ágnes tervezte e rendezői felfogáshoz igazodva, mely végül is arra keresett választ: a remény, az álom elérhető-e egyszer is? Talán, gondoljuk magunkban, és összeszorul bennünk a lélek. Sass Ervin A KISZ Békés Megyei Bizottsága, a Békés Megyei Tanács művelődési osztálya, valamint a Megyei Művelődési Központ március 19— 20-án rendezi meg a Szeghalmi Városi Művelődési Központban a megyei színjátszó napokat. A rendezvényt 19-én délelőtt 10 órai kezdettel nyitja meg Bodor Tibor, a KISZ Békés Megyei Bizottságának megbízott első titkára. Ezt követően, az első nap lép színpadra a szabadkígyósi Pablo Neruda, a mezőberényi QQ—CS, a békéscsabai Mikro és a nagyszénás! irodalmi színpad, valamint a vésztői színjátszó szakkör, a sa-rkadi Vékások, a batto- nyai Thál ia-kör, s végül a gyulai Hu-hu-si-keri. A színjátszók találkozójának első napja szakmai értékeléssel, színjátszóházzal, illetve „Miénk a lehetőség” címmel Nagy Péter és Herczeg Tamás műsorával ér véget. Másnap a rendezvény a kertészszigeti Kriszta és a 8 giliszta, a kaszaperi színjátszó csoport, a magyarbán- hegyesi ATT, a mezőhegyesi József Attila Diákszínpad, a köröstarcsai Körös-szinpad, az orosházi irodalmi színpadi, valamint az örménykúti hagyományőrző csoport előadásával folytatódik. A bemutatók sorát a békéscsabai Féling Színpad műsora zárja. A megyei színjátszónapokat, a szakmai értékelést, s az eredményhirdetést követően Kucsera Lajos, a megyei tanács művelődési osztályának főelőadója zárja. Egy perc és az álomnak vége: Bökönyi Laura m. v. Hodu Józseffel Fotó; oái Edit
