Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-26 / 48. szám

1988, február 26., péntek A szocialista gondolkodás és gyako

Pataki Ferenc:

„Hz ember a jövőben érdekelt lény”

A plenáris ülés első előadója Pataki Ferenc akadémikus volt, aki Marxista emberfelfogás — szocialista humanizmus címmel tartott nagy érdeklődést kiváltó előadást. Beszéde bevezető részében a társadalom közr érzetével, s az arra ható tényezőkkel foglalkozott:

— A mai magyar társadalomban különböző típusú válságtünetek halmozódnak, éspedig — amint az lenni szokott — egyre gyorsuló ütemben. Ma rosszkedvű és egyre rosszabb kedvű országban élünk. Ám de ha egy társadalomban zaklatottá és nyomottá válik a közérzület, negativisztikus hangulatok és hisztériák öntik el a mindennapi tudatot, s növekednek a cselekvésképtelenség és a társadalmi demorali- záltság tünetei, akkor ezek a fejlemények nem külsődleges-felületi tényezők az éppen adott, objektív és tényszerű helyzethez képest, nem csupán annak mellőzhető visszfényei, hanem magának a valóságos helyzetnek is ..kemény” összetevői.

Mindezek a folyamatok mélyebben lappangó tényt tükröznek: a korábbi fejlődésünk alapjául szolgáló közegyetértés, a sokat emlegetett konszenzus és a rajta nyugvó közbizalom kimerült: újrafogalmazása s tartalmának újjáalkotása immár halaszthatatlan. Manapság minden szellemi-ideológiai, politikai és gyakorlati erőfeszítésnek e feladat megoldására kellene koncentrálnia.

Pataki Ferenc a továbbiakban az emberi tényező szerepét elemezte, majd így folytatta:

— Hazai szellemi, ideológiai-eszmei s tudományos életünknek van néhány különös és nyugtalanító jellegzetessége, amely nehezíti a tisztánlátást, és a cselekvés elsőszülöttségi jogának érvényesítését. Mintha sajátságos versengés folynék a kimondható határainak tágításáért a megtehető elvégzésének a rovására. A jelenség persze teljességgel érthető! A tabu- döntögetés a korábban kimondhatatlan (vagy csak annak vélt) birtokba vétele elkerülhetetlen, s emellett hasznos és szükséges is. De mintha a „kibeszélés” eufóriája, az egymásra licitáló, s már-már a sportban dívó versengés alakját öltő „ki tud nagyobbat, erőteljesebbet, kritikusabbat mondani” hevülete elfedné a fontosabbat, a lenini gondolatot: „nincs számunkra fontosabb.

mint annak nyomon követése, mi és milyen mértékben valósul meg az életben”.

A beszéd, a locsogás, az értekezletesdi és tanácsko- zásosdii országa lettünk, alighanem annak arányában, ahogyan gyakorlati tennivalóink sokasodtak. Félreértés ne essék: tudom, hogy az okos szó is tettértékű, de az arányok mégiscsak felbillenni látszanak. Főleg akkor, ha annak is tudatában vagyunk, hogy az állampolgárt felnőttként kezelő társadalmi nyilvánosságunk még mindig távol van attól, hogy elégedettek lehetnénk vele. Elemi politikai és ideológiai érdekünk, hogy az eszmecserék és viták fő tétje mindinkább az alternatívák, a „mi a teendő”, a „merre menjünk” síkján folyjék; ellenkező esetben előnytelen koalíciók és átmeneti szövetségek verbuválódhatnak.

A múltra nézve mindig könnyebb egyetérteni, mint a jövőre nézve. De a múltban sem azt fürkésszük elsősorban, ami a mai radikális szocialista reformgondolat szerves elméleti és politikai előzménye, hanem ami jogosan elvetendő, nem folytatható s marxi értelemben véve kigúnyolandó.

Az előadó ezt követően részletesen elemezte a marxista emberkép kialakulásának folyamatát, majd az „új ember” eljövetelét meghirdető messianisztikus elképzelésekkel foglalkozott:

— A forradalmi munkás- mozgalom néhány világosan megfogalmazható feltevéssel lépte át a szocialista fordulat küszöbét — bármilyen volt is annak konkrét törté- teni alakja. Feltette, hogy a nép túlnyomó többsége objektíve érdekelt a szocialista fordulatban, s ezt előbb vagy utóbb szükségképpen fel is kell ismerniük, hiszen

ebben történelmi szükség- szerűségek fejeződnek ki. Ügy vélte, hogy a forradalom nyomán kiépülő társadalmi struktúrák, gazdasági és politikai viszonyok — lévén mindinkább emberi és emberhez méltó létfeltételek — mintegy spontán hatásukkal, már-már automatikusan s viszonylag rövid történelmi idő alatt új emberi minőségeket hoznak létre: a munka új ösztönzőit, a közéleti igényt, a társadalmi szolidaritást és kollektivizmust, s az emberi viszonylatok humanizált alakjait.

Természetesen mindez egybefonódott „a tudás hatalom” régi munkásmozgalmi jelszavában foglalt hiedelemmel: a közműveltség térhódítás^, a szellem és a tudomány a szocializmus természetes szövetségese, az új emberi minőségek létrejöttének támogatója. S végül mindez társult azzal a feltevéssel, hogy a szocializ- ta folyamatok alapján és keretében egy világtörténeti- leg új embertípus, egy normatív mérceként is működő embertípus jön létre, amelyet „szocialista embernek”, „kommunista embernek”, „szovjet embernek” vagy csak egyszerűen „új embernek” neveztek. Miközben maga ez a normatív képzet az „új emberről” sohasem vált kellően kidolgozottá, illetőleg koronként más és más jellegzetességei kaptak hangsúlyt. A ’20-as évek messianisztikus és aszkéti- kus világforradalmárától, aki magánéletének és közéletének viszonyait egyaránt radikálisan át kívánta alakítani, hosszú út vezetett a sztálini korszak fegyelmezett, a szerkezetbe betagolódó „csavaremberének” képzetéig.

Kétségtelen, hogy mindezek az előfeltevések szükségképpenivé tettek egy következetesen optimisztikus, messianisztikus — de történetileg és pszichológiailag hiteles képzetet az „új ember” ■.eljöveteléről.

A munkásmozgalmi hagyomány új embert illető optimisztikus messianizmusa nem világtörténeti perspektívában volt megalapozatlan. Az új emberi minőségek reménye, az új emberi magatartástípusok mind tömegesebb létrejöttének aktív elősegítése mindenfajta szocialista mozgalom programszerű követelménye volt és marad.

Pataki Ferenc előadása befejező részében az érdekekkel és érdekviszonyokkal, és a reform kérdéseivel, a rePillanatkép a szünetben

Lendület kell a munkához

Radios Katalin, az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője nem első alkalommal jár megyénkben. Beszélgetésünkkor az elméleti tanácskozások jelentőségét hangsúlyozta.

— A politika, a tudomány, a szellemi élet jelentős képviselői vesznek részt ezen a tanácskozáson. A tudomány legújabb kutatásainak ismertetésén túl nagyon fontos, hogy ezek az emberek megismerik egymást, a másik politikai gondolkodását, tudományos területét. Megfelelő színteret biztosítanak ehhez az előadások, a szekcióviták, a felszólalások és a folyosói beszélgetések.

— Manapság az országban több a bizonytalanság, a kétely, mint a bizonyosság. Az ilyen hangulat a cselekvőkészséget béníthatja, és ez nem jó. Lendület kell a munkához, a kibontakozáshoz, nem a magunkba ros- kadás.

___

A

z osztályunk munkaterülete a társadalmi szférák legnehezebbjeivel: a tudományos élettel, a közoktatással, a kultúrával, az egészségüggyel foglalkozik, s ezek centrális kérdések. A feladatok elfogadható módon való végrehajtása a célunk. Ellentmondásokkal kell megküzde- nünk a politikai, gazdasági, társadalmi mechanizmus és intézményrendszer megújulása során is. Ezek, bár a viták jó eredményeket is hoztak, negatív hatásokat is kitermeltek: az értékek válságát, a kommercializálódást. A tudományos tanácskozások, az elméleti kutatások feladata is, hogy eloszlassák a kételyeket, megtalálják az alternatívákat, és utat mutassanak, merre felé haladhatnak, miben hihetnek az emberek.

Sajnos pénteken már nem lehetek itt. Igen fontos felsőoktatási kérdést tárgyalunk meg kormánybizottsági ülésen, a felsőoktatási alap létrehozását. A felsőoktatás belső korszerűsítését és a feszítő anyagi gondok enyhítését lesz hivatva ellátni ez az alap.

form és a társadalom, a reform és az ember kapcsolatával) foglalkozott:

— Ma már világosabban látjuk a szocialista társadalmak érdektagoltságát s az érdekek mélyén lappangó szükségletek a fogyasztói és egyéb aspirációk differenciáltságát, azok sokszínű pluralitását. Többet tudunk a különböző érdektípusokról és konfliktusaikról, az egyéni és a társadalmi érdek bonyolult közvetítettségéről, valamint az! érdekmegfogalmazás, az érdekkifejeződés és -érvényesítés mechanizmusairól.

Évtizedes tapasztalatok igazolják, hogy semminemű társadalomfejlesztő politika nem remélhet sikert, ha tartósan szembeszegül a nagy társadalmi csoportok és rétegek érdekeivel, vagy őket megkerülvén óhajtja felserkenteni a tömegek társadalmi aktivitását.

Társadalmunkban erősödik a kollektív szubjektumok (társadalom, (nemzet, régió, réteg, vállalat stb.) érdekeinek felmorzsolására irányuló tendencia, vagyis terjedőben van ama érdekviszonyok mellőzése, amelyek túlmutatnak a véges egyéni lét vagy a generációs ciklus határain.

Tudom természetesen, hogy az elmúlt évtizedekben kevés kategóriával éltek vissza oly vétkesen, mint éppen az elvont s az egyéni érdekeket eltüntető egyetemes, társadalmi érdekekkel, a manipulativ jövő-demagógiával. De ez nem lehet ok arra, hogy a marxista társadalomszemlélet érvényes igazságait „visszavonjuk”! A csupán partikuláris érdekek spontán játékából, amelyeknek mozgásterét mind tá- gabbra vonják frnajd a szükségszerűen kibontakozó áru-, pénz- és piaci viszonyok, automatikus társadalmi mechanizmusók révén nem állhat elő a szocialista társadalomban remélt „közjó”.

Az ember egyebek között a jövőben érdekelt lény. Az emberről szóló tudományokban sokszorosan igazolódott tény, hogy az ember normális méltósága, öntevékenysége, alkotó hajlamainak kifejtése egyenesen arányos azzal, mennyire kidolgozottak, mennyire messzire ívelnek a személyes és a társadalmi kollektívumokhoz fűződő perspektívái, milyen a személyes perspektíva-tónus. Manapság alighanem a beszűkült jövő korszakát éljük. Ezért aligha van időszerűbb feladat a szocialista világban, mint a jövő visz- szahódítása. Ez azonban nem egyszerűen a nevelés és felvilágosítás, a jövőre folyó elmélkedések dolga, értelmezzük bár ezeket mégoly tágan. A probléma velejét abban látom, hogy az immár két évtizede folyó reformtörekvéseink nem voltak képesek átfogó és perspektivikus reformprogrammá szerveződni, amely alapja és foglalata lehetne a személyes törekvéseknek és az egyéni képzeletnek is.

Ma nem a szenzációs híradásokra kell ügyelnünk, hanem a feltárulkozó vadonatúj elméleti és , tudományos problémákra, amelyek az emberi létezés új és csak most kibontakozó dimenzióit érintik. A globális folyamatok a maguk egészében nincsenek hatalmukban, ezért csak a maguk valóságában teremthetjük meg az említett fejlemények emberi-pszichológiai hatásaival szembeni ellenerőket. Ez pedig újra és újra a stratégiai programalkotás kulcs- fontosságú feladatához vezet vissza.

S ez ma sok tekintetben nehezebb, mint az 1956 utáni konszolidációs program — a kibontakozó . közegyetértési alap — létrehozása időszakában. Akkoriban jelentős

szerephez jutottak a tisztán tagadó, a szakítást kifejező mozzanatok — szemben a sztálinizmus hagyatékával s annak honi alakzataival. Ma azonban csak a jövő lehet a viszonyítási keret és alap, pontosabban: a jelenből ki- hántható, s a jelen reális esélyeivel számoló közeli és távoli — az emberi gondolkodás által befogható — jövő.

Ezért itt és ma elsősorban pozitív terminusokra — s nem egyszerűen negációra — van szükségünk. Egyebek közt ezért is elkerülhetetlen, hogy az említett átfogó reformprogram ne egyesek vagy kisebb csoportok elszigetelt partizánvállalkozása legyen, hanem a szó teljes értelmében kollektív ügy, amelyben az ország minden mozgósítható szellemi ereje és kapacitása kezet ad egymásnak. Másként csak a vég nélküli „válságkezelés”, a

rövid távú küszködés juthat osztályrészünkül.

Ebben a helyzetben különösképpen fontossá válik, hogy a szocializmus megőrizze és valóban „kivívja” a maga sajátos világtörténeti esélyeit, s egy egész történeti korszakra szabott értékdeklarációjának gyakorlati következtetéseit. Ellenkező esetben nem lesz képes valódi alternatívát tárni korunk tekintete elé. Bár korábban azt hittük, hogy a „létező szocializmus” történetileg megoldotta már ezt a feladatot, ma pontosan tudjuk, ebben tévedtünk. Nos, ebben rejlik a „létező szocializmus” mai emberének történelmi felelőssége is!

A nagy tetszéssel fogadott előadás után szünet következett, majd Földesi Tamás, tanszékvezető egyetemi tanár Társadalmunk erkölcsi arculatának módosulásai címmel tartott előadást.

Középpontban az ember

Nagy tetszést váltott ki a hallgatóságban Pataki Ferenc akadémikus előadása a marxista emberfelfogásról, a szocialista humanizmusról. A tanácskozás szünetében erről beszélgettünk dr. Szikora Istvánnal, a megyei bíróság elnökével.

— Mi ragadta meg leginkább az előadásból?

— Voltaképpen tetszett az egész referátum, hiszen pontos keresztmetszetét adta a jelenlegi társadalmi gondoknak, folyamatoknak. Ügy is mondhatnám, hogy olyan diagnózist

vázolt fel a szocialista humanizmusról, amely régóta foglalkoztatja az állampolgárokat. Különösen azt emelem ki, hogy az embert állította a középpontba.

— A bíróság, a bíró szemszögéből is?

— A közvéleményben valóban az él, hogy a bíróság semmi mással nem foglalkozik csak ítélkezik. Pedig nagyon fontos feladat a megelőzés, a személyiség védelme, az események humánus kezelése. Minden ember — különböző tulajdonságokkal, más karakterrel — tagja a társadalomnak, egy-egy szűkebb közösségnek. Megvannak azok az eszközök, amelyekkel hatást lehet gyakorolni viselkedésükre, környezetükre. Ne feledjük: nem elvont, hanem eleven, hús-vér személyekről van szó.

— Viszont a mostani értékrend szerint rosszkedvű országban élünk...

— Valóban felerősödött ez a vélemény, tendencia. A bírói gyakorlatban is érezzük a rossz hatását. Mégis az a véleményem: bízni kell az emberekben, a humánumban, abban, hogy alakítható a személyiség, az egyéniség. Ennek a lehetőségét kár lenne feladni, én személy szerint bízom benne. Az előadóval együtt vallom, meggyőződésem, hogy most az a legfontosabb: tudjuk, hogy merre menjünk. A jelenlegi tudományos tanácskozás is ezt szolgálja.