Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
NÉPÚJSÁG Kérdések — válaszra várva Mit mondanak Örménykúton? Párttaggyűlés a Felszabadulás Tsz-ben 1988. február 6., szombat Nemzeti emlékhely Gyulán? A KISZ KB Intéző Bizottsága úgy döntött — adták hírül a tömegkommunikációs eszközök a közelmúltban —, hogy fiatal és idősebb állanwolgárok, KlSZ-szerve- zetek kezdeményezésére felajánlja szervezeti eszközeit az 18-18/49-es forradalom és szabadságharc 140. évfordulója alkalmából Magyarországon felépítendő, a szabadságharc vértanú tábornokainak emlékét megőrző emlékhely létrehozása érdekében. Megpezsdült a politikai élet hazánkban. A reform- folyamat sürgeti az alkotó vitákat, a megújhodást. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyorsan változó társadalomban a pártnak, a politikai intézményrendszernek is meg kell élénkülnie gondolkodásmódban és szervezetileg egyaránt. A pártélet megpezsdítésének jó eszköze a taggyűlés, és maga a párttag, aki felelősen törekszik a megújhodásra, a pártdemokrácia fejlesztésére. Ez a felismerés indította el azt az eszmecserét, amely a párttagkönyvek cseréjével párhuzamosan minden alapszervezetben lezajlott. Legutóbb örménykúton, a Fel- szabadulás Termelőszövetkezetben vettünk részt azon a párttaggyűlésen, ahol a beszélgetések tapasztalatait összegezték. (Esteledik. A bekötőút mentén sudár nyárfák vigyázzák a csendet. Már messziről látszik a fényes hidroglóbusz, a sertéstelep jellegzetes épületei. Füstölgő Lada poroszkál előttünk, egy lélek sincs az utcán, az új kétszintes családi házak Jómódról árulkodnak, örménykút Csabacsüd és Kardos társközsége, Jelentős gazdasága a téesz, a vezetők nagy része szarvasi, de a dolgozók közül is sokan a környező településeken laknak, a munkahelyükre autóbusszal érkeznek. A kocsiból kiszállva mindjárt arra gondolok: vajon mi járhat az örménykúti kommunisták fejében, elmondják-e ami a lelkűket nyomja?) A tsz központi irodaházában sincs nagy sürgés-forgás. Demcsák György, a 60 tagot számláló alapszervezet függetlenített titkára készen áll a taggyűlés levezetésére. Nem látok feszültséget az arcán, nyugodtan készülődik. Az elnöki irodában ülünk le, hiszen Komár Pál éppen a községi tanács végrehajtó bizottságának az ülésén vesz részt. fontos ügyekben döntenek. A pártból kilépőkre terelődik a szó. — Tehát fogyatkozott a párttagok száma. — Igen. öten jelezték kilépési szándékukat. Sajnos, többségük fiatal, 1980 után léptek be a pártba. — Mivel indokolják döntésüket? — Van, aki megsértődött, olyan is akad, aki családi okokra hivatkozik, két fiatalember a differenciált bérek elosztásának a módjával nem értett egyet. — Ezért léptek ki a pártból? Pontosan miről van szó? — Arról, hogy a béremelésnél nem a közvetlen munkahelyi vezető véleménye döntött. (Nem kérdezősködöm (ovább, remélve: a taggyűlésen úgyis szóba kerülnek ezek a vélt, vagy valós sérelmek, ellentmondások. Közben megérkezik az elnök és Szluhár András, a községi pártbizottság titkára. Az ebédlőben a hosszú asztaloknál várakoznak a párttagok, néhányan a folyosón cigarettáznak. Velem szemben az egyik nyugdíjas ugyancsak méreget, ki vagyok, honnan jöttem, előbb azt hiszi, hogy új alkalmazott vagyok a téeszben. Tisztázzuk a félreértést, kezet fogunk, bemutatkozunk. Demcsák György feláll. Három évvel ezelőtt választották meg párttitkámak, mezőgazdasági üzemmérnök. A növénytermesztésben dolgozott, mint ágazatvezető.) A papír megzizzen a kezében, amikor olvassa a beszélgetések tapasztalatait összegző írást. Mindjárt az első mondatok figyelmet érdemelnek. Arról hallottak, hogy a XIII. pártkongreszszus határozata, annak egyes meghatározásai, tételei nem reálisak, a párt veszített tekintélyéből. A Központi Bizottság határozatai jók. kritikusak, ennek ellenére sokan nem bíznak a megújulásban. A pártmunkát a legmagasabb szinten a nyíltság jellemzi, amit korábban nem tapasztaltak. A megvalósítás gyermekbetegsége fent és lent a lassúság. Egyre több az alulról jövő kezdeményezés, kikérik a párttagok, az emberek véleményét. de a döntésekben ezek nem nagyon tükröződnek. Az információk nem konkrétan, hanem általánosságokban jutnak el a felső pártszervekhez, így a jelentős kérdések ellaposodnak. Egyesek a pártegységet úgy értelmezik, hogy valakinek nem lehet ugyanarról más véleménye. önkritikusan megjegyezték: a helyi alapszervezeti pártéletben baj van az aktivitással, legtöbben csak akkor szólnak, ha a saiát érdekeiket csorbulni látják. A Központi Bizottság 1987. július 2-i állásfoglalásáról, a kormányprogramról is véleményt mondtak a párttagok. Az ott leírtakat jónak, szükségesnek tartják, de a megvalósítást illetően már nem ilyen magabiztosak. Határozottabb végrehajtásra. személycserékre, komolyabb felelősségre vonásra lenne szükség. A program megvalósításának egyik gátja szerintük az úgynevezett improduktív létszám és a korrupció. A helyi pártéletről az a kép alakult ki, hogy a vezetőség munkáját az1 igényesség. a határozottság jellemzi. A pártcsoportok tevékenysége azonban itt-ott formális. A pártgyűlésen való hallgatást a későbbi megtorlásokkal hozzák összefüggésbe. Gond az is ezeken a fórumokon, hogy egyes vezetők nem őszinték, a kritikát nem fogadják el, a dolgozók javaslata sokszor nem valósul meg. A fiatal párttagok egy részét aligha érdekli a pártmunka, csupán előnyöket várnak. Jelezték: a párt- és gazdasági vezetők kapcsolatában is fordulatra van szükség, bár többen felvetették, hogy az utóbbi időben javulás tapasztalható ezen a területen. (Mielőtt tovább megyünk, nézzük meg: milyen is ez a Fel- szabadulás Tsz? Az alig több, mint 3 ezer hektáron gazdálkodó közös gazdaság három év után, az 1987-es esztendőt nyereségesen zárta. Pedig tavaly mindössze 506 milliméter csapadék hullott ezen a vidéken. Ez is „úgy jött össze”, hogy 5 hónapig egy csepp eső sem esett. Csoda-e, hogy a tervezettnél kevesebb búza, kukorica, napraforgó termett egy hektáron. Szerencsére az állat- tenyésztés, különösen a sertéshizlalás igazolta a hozzá fűzött reményeket. Ez akkor is igaz, ha tudomásul vesszük: csökkent a háztáji sertéstartás. A tagok leginkább hibrid kukoricát, mákot, napraforgót termelnek a háztájiban. Ugyanakkor fejlődött az ipari ágazat. összességében 173 millió forint bevételt értek el, a nyereség pedig meghaladja a 4 millió forintot. Ebben az évben 15 milliót fordítanak beruházásra, fejlesztik az öntözést, szárítót, bekötőutat építenek.) De hallgassuk újra a párttitkárt, aki már a helyi gazdálkodással foglalkozik a párttagok értékítélete alapján. Idézzük mindjárt a bevezető mondatot. Íme: „A vezetői munkában egyes területeken az elfogultság uralkodik, sok a gond a vezetők és a dolgozók kapcsolatában, némely vezető munkáját baráti alapon minősítik.” Ugyanakkor elmondották azt is, hogy szükség van a fizikai dolgozók szemléletváltozására is, tovább kellene lépni a munkafegyelem szigorításában, de csak egy-két vezető vállalja magára ezt a feladatot. Több munkaterületen kellene bevezetni az érdekeltségi rendszert. Mielőbb megoldásra vár a növénytermesztők, a traktorosok, a szőnyegszövő üzem és a gépműhely dolgozóinak béremelése. Tipikus örmériykú- ti jelenségnek tartják a túlzott anyagiasságot és azt. hogy megkopott a munka és a munkahely becsülete. És most jönnek a hozzái- szólások. A kínos csendet az egyik traktoros töri meg. Azt kifogásolja: 10-15 éves bérezési normák vannak érvényben, amelyet ideje lenne felülvizsgálni. Különben is, vannak olyanok, akik alig dolgoznak és sokat keresnek, de gyakran a fordítottja is igaz. Üjabb csend. A téesz- elnök kér szót. Egyszerűen nem érti, hogy egyes emberek nem bíznak a jövőben. Akkor saját magukban sem bíznak? — teszi fel a költői kérdést. Tavaly ilyenkor elfogadták a téesz megújulási tervét, az eredmények önmagukért beszélnek, megkezdődött a szerkezetváltás. Mindezt bizalom nélkül lehetetlen megvalósítani. Megint csend. A párttagok maguk elé néznek, most nincs mondanivalójuk. A községi pártbizottság titkára a nyíltságról beszél. Kik ezek az emberek, akiknek a véleményét leírták, meghallgatták? Jó lenne, ha a párt fórumain is vállalnák önmagukat. A három községben zömében fiatalok fordítottak hátat a pártnak. A miértre nem adnak egyértelmű választ. Sajnos, ez is jellemző. Ezután a hátam mögött megszólal valaki, kiderül: gépkocsivezető és pártcsoportbizalmi. Mindenkinek van önálló véleménye — hangoztatja, de a szembenézésre már nincs érő, ehhez is fel kell nőnie a tagságnak. Az idősebbek sohasem féltek a munkától, tették a dolgukat jóban és rosszban, nem kérdezték, hogy ezért mi jár. A fiatalok mindjárt azzal kezdik: ezért mennyit kapok? Érvényt kellene szerezni végre annak: aki rólam kritikusan szól, nem biztos, hogy az ellenségem. Csakhogy az igazságot nehezen szívleljük. (Vegyes érzelmekkel, de végül is jó benyomásokkal jöttem el örménykútról. Éreztem: nem arról van szó, hogy a párttagok nem akarnak hozzájárulni a klboptakozáshoz, a megújulási programhoz a maguk munkájával. Hogy jobban, felelősségteljesebben kell dolgozni, ez nekik természetes. De ez nem minden! A párttagok egy sor tisztázatlan kérdésre várnak feleletet ahhoz, hogy magukhoz vonzzák a pártonki- vülieket. Ezek között ott vannak a gazdasági, a társadalmi kérdések, az értékrendek, az eszmények, a szocialista jövőkép körüli dilemmák és zavarok. A helyi gondokat pedig egymással vitázva, megegyezve a legkissebb munkahelyi közösségekben szükséges megoldani. Éppen a téesz főkönyvelője mondotta, hogy ez a gazdaság évente 10 millió forint nyereségre képes. Ehhez természetesen aszálymentes esztendőkre is szükség lenne, ugyanakkor sok mindenre oda kell figyelni. Például a nagyobb vezetői önállóság gyorsabb megteremtésére, az önelszámoló egységek létrehozására, az új érdekeltségi formák kidolgozására, a racionálisabb létszám- és bérgazdálkodás megvalósítására. Ügy véljük, nem csak örménykúton.) Seres Sándor A KISZ KB kezdeményezését örömmel fogadták Gyulán, s a város politikai, állami és tömegszervezeteinek képviselői azzal a javaslattal fordultak az illetékesekhez, hogy az emlékhelyet a gyulai vár előtt hozzák létre. Mire alapozzák kezdeményezésüket? Világosnál — a rendelkezésre álló adatok szerint — Görgey seregének csupán legénysége tette le a fegyvert. A tiszti kart, mintegy 1300—1400 főt, három cári lovas ezred Gyulára kísérte. A magasabb rangú honvédtisztek a belvárosi házakban laktak. Damjanich János pedig feleségével együtt a grófi kastélyban szállt meg. 1849. augusztus 22-én reggel 6 órakor gyülekeztek a várkertben a magyar honKlubtitkárok értekezlete A közelmúltban Sarkadon az MHSZ-székházban tartotta meg első klubtitkári értekezletét az MHSZ városi jogú nagyközségi vezetősége, mely egyben a tanácsadó testület megbeszélése is volt. Az értekezleten megjelent Prontó András alezredes, az 'MHSZ Békés megyei titkára. Bihari Ferenc százados, területi titkár értékelte az 1987. évi munkát, majd ismertette az idei feladatokat. Egyebek között elmondta, hogy a sarkad i vezetőség és az irányítása alá tartozó honvédelmi klubok a képzési és sportfeladataikat eredményesen hajtották végre, valamint sokoldalú együttműködést alakítottak ki a társadalmi szervezetekkel, az irányító párt- és állami szervekkel. Fokozatosan javulnak az eredmények a szocialista versenymozgalomban. Fejlődött az agitá- ciós és propagandamunka színvonala. 1987-ben kiemelt cél volt az MHSZ-bázis felújítása, melynek munkái még tartanak. Az átadás tervezett 'időpontja: 1988. április 2. örvendetes az is, hogy a honvédelmi klubok felismerték a 39 1982-es főtitkári utasításban rejlő lehetőségeket. A területen anyagi helyzetük javítására a sar- kadkeresztúri és geszti honvédelmi klub ezt ki is használta. Az icTei feladatokat a szövetség megalakulásának 40. évfordulója határozza meg. Természetesen minden- nepi teendőinket ezen felül is el kell végezni, hogy egy év múlva ismét elmondhassuk: fokozatosan fejlődik tevékenységünk. A taglétszám ésszerű növelése, a nyitottság továbbfejlesztése és rendezvényeink családias •jellegének erősítése mellett fokozott figyelmet kell szentelni a jól dolgozó aktivisták anyagi és erkölcsi elismerésére. az MHSZ-munka népszerűsítésére. A beszámolót követően a jelenlevő klubtitkárok tették fel kérdéseiket, illetve szóltak hozzá az elhangzottakhoz. A felvetett problémákra Frontó András alezredes válaszolt, majd beszélt az MHSZ-t érintő szervezeti és szerkezeti változásról. Drozdik József tudósító védtisztek, s adták át fegyvereiket az orosz csapatok törzstisztjeinek. A fegyver- letétel 10 óráig tartott, s az osztrákoknak csak ezután adták át a tiszteket. Azokat, akik korábban az osztrák seregben szolgáltak, vasra verték, s valameny- nyiüket útnak indították Aradra. A tábornokok között volt Damjanich János, Aulich Lajos, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Wester- burg Károly, Nagy Sándor József, Török Ignác és Lázár Vilmos. A gyulaiakat mindvégig a honvédtisztek iránti rokon- szenv és segítőkészség jellemezte. Támogatták a Vé- csey-hadtestbeliek szökését, megőriztek kardokat. az Aradra induló foglyokat élelemmel és borral látták el. E történelmi tények alapján csaknem tíz éve fogalmazódott meg, hogy Gyulán egy emlékhelyet kell létrehozni. Ezt a város tanácsa felvette hosszú távú fejlesztési programjába. A megye és a város vezetői úgy döntöttek, hogy a 140. évfordulóra valósuljon meg az emlékhely. Tavaly a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Békés Megye Tanácsa és Gyula Város Tanácsa országos pályázatot hirdetett a szabadságharc honvédtisztjeinek emlékét idéző emlékhely tervezésére. Októberben bírálták el a 34 művész által beküldött 40 pályaművet, melyek közül a szakmai zsűri Máté István szobrász tervét ítélte a legjobbnak. A gyulaiak úgy vélik, hogy az 1848 49-es forradalom és szabadságharc eseményeihez történelmileg közvetlenül kapcsolódó város elképzelései az országos elhatározással is összeegyeztethetők. Mindezen túl a város jelentős idegenforgalma is biztosíték arra, hogy a tervezett emlékhely jól szolgálja az utókor tiszteletadását, s egész nemzetünk hazafias érzelmeinek táplálását. A vár környéki műemléki együttesbe illesztett emlékhelynél méltóképpen adózhatna a nemzet vértanúink, s az itt lefegyverzett honvédtisztek emlékének. Dőlt betűvel A kőolajvezeték Böngészem az előterjesztést, amit a napokban tárgyalt a párt megyei testületé. A párt vezető szerepéről, a politikai intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló tézisek vitáin elhangzottakat összegezték benne. Negyven gépelt öldal, sűrűn teleírva. Nem akármilyen olvasmány. Ha valamelyik Iellenséges adón beolvasnák, egyes konzervatívabb polgártársaink még a párt elleni támadásnak gondolnák. Oly őszinte, kíméletlenül, kegyetlenül őszinte sorok arról, hogy kellene csinálni, hogy más legyen. Felelős vélemények arról, hogy kellene n politikai intézményrendszert úgy korszerűsíteni, hogy jobb legyen. Akik találkoztak a dokumentummal, és belehallgattak a vitákba, bizonyíthatják, hogy itt nemcsak a tézisekről, a párt vezető szerepéről és az intézményrendszer megújításáról volt szó. Hanem többről, arról, amiért a téma is ilapirendre került: az ország sorsáról, és az embereket foglalkoztató más kérdésekről is. Csoda-e hát, ha ismét, a legtöbb taggyűlésen felvetették például a felelősség 1kérdését. Arra a felelősségre gondolok, ami fölött — okkal, ok nélkül — a társadalom már vagy egy éve nem tud napirendre térni: ki a felelős <a kialakult gazdasági helyzetért. Itt-ott már a felvetés leegyszerűsített formájával is lehet találkozni: ha egy lakatos vagy e<jy esztergályos eltol valamit, akkor azért felelősséggel tartozik, ám ha a gazdasággal történik ugyanez ..., » azt hiszem a mondatot felesleges befejezni, hisz útón-útfélen hallja az ember. Nem kívánok belebonyolódni a kérdés megválaszolásába, s abba sem, hogy esett-e már szó felső szinten a felelősség kérdéséről (mellesleg az Országgyűlés őszi ülésszakán két vezető politikus is foglalkozott e témával). Különben is nehéz erre választ adni, egy olyan országban, ahol ia döntéseket — iákor igazolja őket az idő, akár nem, kollektíván hozzák, s ahol az állami és pártszervek döntési területe között jelentős az átfedés. Mondom, nem akarok belebonyolódni a témába, már csak azért sem, mert más, a 'felszínes, tamáskodó ítélet- alkotás ellen szeretnék szót emelni. Nem tudom, odafigyeltek-e az Adria-csővezeték körüli vitára? !Arról van szó, hogy építettünk valaha, valahány milliárdért egy kőolajvezetéket Százhalombatta és az Adria között. Azzal ja céllal, hogy ezen szállítjuk majd a magyar olajvárosba (a Fiúméba hajózott olcsó arab olajat. Dicsért is bennünket egynémely nyugati rádió, nemigen válogatva a politikai szóhasználatban: hiába zárják el most már a csapot Csopon.. . Csakhogy — peches a magyar — mire felépült a vezeték, felrobbant az olajár. A következmény ismert: nem volt mit szállítani Fiúméból Százhalombattára. Azóta is ott fekszik a cső üresen, szebb napokra várva. (Újabban szovjet olajat csurgatunk le rajta, jó pénzért.) Most aztán, hogy bajban az ország, meg a nyilvánosság is nagyobb lett, megjelentek a tamáskodók, országgá-világgá kürtölve a „szenzációt”: elhibázott beruházás történt, mert arra a drága olajra építettünk vezetéket. amelynek megvásárlásához nem v>olt már pénzünk. ítéltek tehát, feledve azt, hogy még olcsó olajra terveztünk, s azt is. hogy a beruházásért annak idején — jóllehet spekulativ okok miatt — még ellenségeink is vállon veregettek bennünket. (Igaz, azóta már ők is felejtettek.) Az Adria-vezeték akár jelkép is lehetne. Az ítéletalkotás, a véleménynyilvánítás felelősségének, s a történelem megközelítésének jelképe. Bokor Péter kiváló tévésorozatából tudom, hogy mit kellett volna másként cselekedni ama 1944. októberi napokon. Mi több, ma mar azt is tudom, mit kellett volna másként csinálni két-há- rom nappal ezelőtt. S valószínű, 20 év múlva pontosan fogjuk látni, mit kellett volna másként tenni most, a nyolcvanas évek végén. De mi most élünk, és most kell döntenünk jól, vagy rosszul. Akárhogy is, cipelni fogjuk örömeit vagy terheit. Felmentést csak utólag kapunk. Hacsak nem lesz kegyesebb hozzánk az utókor.
