Békés Megyei Népújság, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-29 / 50. szám

1988. február 29., hétfő

Befejeződött Békéscsabán a há

Berecz János felszólalása

Csakis a demokrácia

Szilágyi Imre, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszék- vezető tanára, filozófus. A világ, ember, világnézet szekció részeseként figyelemmel kísérte az előadásokat, elolvasta a referátumokat.

— Miként értékeli az eddigi vitát?

— Nyíltnak, polemikusnak tartom.

— ön szerint az ideológia is válságban van?

— Igen, csak az a kérdés: hogyan értelmezzük az ideológiai válság okait. Többoldalúan, vagy ragaszkodva a klasszikus filozófiához. Az a gyakorlat nálunk: ha baj van a társadalomban, mindjárt visszanyúlunk a klasszikus dialektikához. Pedig már Hérakleitosz is megmondta: minden változik. A nehézségek gyökerét abban látom, hogy az ideológia lett a gazdaság fundamentuma. És ez a jellemző ma is. Nem értjük, hogy miért romlik a gazdaságunk. Emlékezzünk azokra az időkre, amikor azt hangsúlyoztuk, hogy hozzánk nem gyűrűzik be a kapitalizmus válsága. Nem így történt. Vagy: eltitkoltuk, hogy mennyi a külföldi adósságunk, tagadtuk a piac jelentőségét a szocialista gazdaságban. Régen arról volt szó, hogy az osztályharc állandóan éleződik. Felfogásom szerint ez nincs így jól, mert a végső döntés egyetlen hatalmi szervezet kezében van.

— Akkor mi lehet a megoldás?

— Csakis a demokrácia. De ezt nem szabad korlátozni. Ügy, hogy egyszer engedem, máskor meghúzom a gyeplőt. Teret kell engedni annak a törekvésnek, hogy a népképviselet valóban az legyen, aminek hívják. Feltétlenül szükséges az, hogy az emberek elmondhassák észrevételeiket. És az sem mindegy: hol. Nem feltétlenül többpártrendszerre gondolok. Ilyen fórum lehet például az egyesületi forma is.

Bevezetőül emlékeztetett a szocializmus hazai fejlődésének időszerű kérdéseiről Szegeden megtartott elméleti tanácskozásra, szólt az azóta eltelt egy esztendő során az ideológiai munkában bekövetkezett változásokról. Egyebek között hangsúlyozta:

— Gondolnunk kell a vitákban elhangzott bizonyos kérdések továbbtanulmá- nyozására, az itt nem összegezhető ismereteink továbbgondolására és a teoretikus konszenzus megteremtésére. Tudom, hogy a konszenzusba az is beletartozik, hogy abban mindig van dialektikus ellentmondás is, nem lezár, összefoglal, de újabb vitákat nyit, újabb kutatásokra ösztönöz és biztat újabb konferencia megrendezésére. Ezzel nem akarom bejelenteni azt, hogy- a közeljövőben feltétlenül rendezünk hasonló konferenciát, de mindenképpen szükséges, hogy fórumokat teremtsünk, és hogy e fórumok megfelelő légkörben folyjanak le.

A Központi Bizottság titkára a továbbiakban az ideológia jelentőségéről szólt. Utalt arra, hogy bár a mostani tanácskozás címében nem szerepelt az ideológia szó, mégis mindhárom, szekcióban e körül is jelentős vita folyt. Beszédét így folytatta:

— Egyetértek azzal, hogy bonyolultabb társadalmigazdasági viszonyok között az ideológia nem lehet hézagpótló, de valamilyen útmutatásra, valamilyen „kapaszkodóra” szükség van. A társadalomban ideológiai légszomj van, ezt tükrözte az ideológiai tézisek vitája

is a pártalapszervezetek- ben. Szinte mindenütt azt hangoztatták: mi nem csak a. mának akarunk élni, hanem szeretnénk az utat is magunk előtt látni. Ennek az igénynek teljesítését, a történelmi szerepét vállaló marxista—leninista párttól várják.

A tanácskozáson is felvetődött, mi az előbbre való a mai magyar társadalomban: a gazdaság, az ideológia vagy a politikai intézmény- rendszer reformja? Most olyan időszakban élünk, amikor nincs szükség ilyenfajta rangsorolásra. Kétségtelen, hogy a kibontakozás gazdasági fejlődés nélkül nem lehet teljes. Tehát alapnak változatlanul a gazdaságot kell tekinteni, de ahhoz, hogy a gazdasági reform továbbfejlődhessen, ma a gazdaság társadalmi környezetében kell lényeges és megfelelő változásokat elérnünk. A megoldás elsősorban a párt vezető szerepének korszerű felfogásában, a politikai intézményrendszer reformjában, az ideológia megújulásában rejlik. Mindegyik középpontjában az ember áll, az állampolgár, a hazafi, a családfő, a tanuló, a dolgozó mert nélküle egyik területen sem tudunk jelentősen előrelépni. S ennek az embernek nemcsak a szakmai felkészültsége, hanem szellemisége és érzelmi töltése, tehát erkölcsi állapota is fontos. Bár viszonyok alakítják az embert, de emberek nélkül viszonyok sincsenek, ezért a viszonyok alakulása elsősorban az emberektől függ.

Ebből a szempontból is jelentős a társadalom és az egyén erkölcse. Társadalmunkban elsősorban a negatív tapasztalatok alapján értékelik az erkölcsöt és az erkölcsi helyzetet. Nem arról beszélek, aki bátor, jel- lemes, erős, szilárd, példamutató, hanem arról, aki erkölcstelen, csal, vagy korrupt. A mostani tanácskozásra — helyesen — nem a negatív megközelítés volt a jellemző, hanem hogy milyen követelményeket állítson egész társadalmunk a közösségek és az egyes ember elé.

Berecz János ezt követően a társadalmi folyamatok negatív tükröződéséről beszélt:

— Egyetértéssel fogadhatjuk a konferenciának azokat az elemzéseit és értékeléseit, amelyek szerint, ha vannak is válságjelenségek vagy feszültséggócok, azokat nem válsághangulatban kell fogadni, s nem válságteóriákra, hanem cselekvésre van szükség. Idézve az egyik előadást, egyetértek azzal a megfogalmazással, amely szerint: „most a jövő visz- szahódítása a célunk”. A múlt bevallása csak egy lépés, a jövőbe pedig nagyon sok lépés vezet. A „jövő visszahódítása” nálunk elsősorban azt jelenti, hogy a mát kell alaposan ismerni. Szükségünk van a múlt tanulságaira, de nem arra, hogy a vájkálásig elmerüljünk ebben, ami közvetlen segítséget számunkra nem nyújt. Ide tartozik a felelősség is. Ha csak a múltat nézzük, akkor csak elégtételt adhat a felelősségre vonás, viszont intézményes garanciák szükségesek arra, hogy a felelősség ma minden esetben, minden funkciónál teljes legyen.

Rendkívül fontos a jövőbe vezető tendenciák mai állapotának a föltárása. Tudnunk kell, melyek azok a tendenciák, folyamatok,

amelyek révén előrehaladhatunk. A gondolkodó embernek jól1 kell ismernie a lehetőségeit, szövetségeseit és politikai erejét. így hozhatjuk mozgásba a jelent a jövő visszahódítása érdekében. Azt az illúziót ne éljük át, hogy ha kimondjunk valamit, akkor azt már meg is cselekedtük. A „kimond- juk”-nak akkor van értelme, ha nem végső állapotnak, hanem kiindulási alapnak fogjuk fel, vagyis utána a cselekvésnek is hívei vagyunk.

Társadalmunkban ezzel egy kicsit most híján vagyunk, mert várakozó társadalom vagyunk. Lehet azt is mondani, hogy rosszkedvűek vagyunk, de lehet mást is mondani, ám én most a várakozásra tenném a hangsúlyt. Márpedig a várakozó társadalom mindig csalódik egy kicsit. Ezért is fontos a cselekvés.

A cselekvés kerete ma a reformprogram, amelynek megvalósításához az erkölcs megújulása is szükséges, s

ennek a társadalom egészét kell átfognia. Ma találkozhatunk türelmetlenséggel, de a türelmetlenség csak alkotó türelmetlenség lehet, amely magába foglalja a bizalmat is. És a politika is bizalmat kér.

A Politikai Bizottság tagja a bizalom egyik ilyen problémájaként vetette fel az államhatalom gyakorlásának módját. Ezzel kapcsolatban feltette a kérdést:

— Mi határozza meg ma, hogy államunk jól működjön? Nem egyszerűen a meglevő intézményrendszer és a benne dolgozók bürokráciamentes tevékenysége. Az erők egyik forrása ma elsősorban a közösségek önmozgása, önkormányzata.

A hatalomgyakorlás módja szempontjából fontos, hogy rendelkezzünk a szocialista pluralizmus elemeivel. A hatalom gyakorlását biztosító intézményrendszer átalakításának csak demokratikus tartalma lehet. A demokrácia nem osztható, hanem egységesen és egyértelműen kell a társadalom minden elemének, minden intézményének, minden közösségének élni vele. Ez vonatkozik a pártra is. Joggal vetődött fel a tanácskozáson is, hogy mit jelent az, hogy a mi pártunk? Kinek van lehetősége, hogy az egész párttagság nevében beszéljen? Hiszen az is mozgásban van, a véleményalkotás szempontjából is, és létszámában, összetételében is.

Ügy gondolom, hogy a Központi Bizottság az egész párt nevében mondhatja: vállalja, és ragaszkodik a párt vezető szerepéhez. Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy ez hasznos, hogy ezzel szolgál, és erre építi a pártnak a szerepét. Ma azonban a tegnapi győzelmekre és sikerekre csak akkor lehet hivatkozni, ha azt mondjuk, hogy ezt alapul használjuk fel a kibontakozáshoz. Ahhoz, hogy a párt vezető szerepét tovább erősítsük, szükség van arra, hogy nyilvánosan politizáló párt legyünk. A párt vezető szerepét nem a Központi Bizottság reprezentálja, azt minden párttagnak, minden alapszervezetnek, pártvezetőségnek, pártbizottságnak és a központi szerveknek egységesen kell kivívnia és érvényre juttatnia.

Ehhez szükséges a gazdasági-társadalmi kibontakozás, a politikai intézmény- rendszer reformjának, az ideológiai megújulásnak a programja, amelyhez az erkölcsi gazdagság is hozzátartozik. A vezető szerep erősítéséhez pedig cselekvő pártra van szükség. Cselekvő pártra, amely tud vitatkozni., amely véleményt alkot, levált és kinevez saját soraiból, átalakítja saját szervezetét ha kell, de mindezt azzal a küldetéstudattal, hogy cselekedni kell az egész társadalom érdekében.

Ahhoz, hogy politizáló párt legyünk, a párt belső nyilvánosságára is szükség van. A párttagság előtt a párt belső munkájáról semmilyen titok nem lehet. A demokratikus centralizmus elvének érvényesítésével azt kell elérnünk, hogy a pärÄ ton belül a demokrácia teljes legyen, és a centralizmus biztosíték arra, hogy a demokratikus párt jól, hatékonyan működjön.

Végezetül visszatérve az ideológiához, hangsúlyozta:

— A kényszer késztet bennünket arra, hogy foglalkozzunk az ideológia megújulásával, ám ez nem kényszeríthet arra, hogy mindent megideologizáljunk. Társadalmunknak vannak olyan jelenségei, amelyeket nem feltétlenül kell történelmileg vállalni. Az ideológia megújulásához hozzátartozik, hogy az értékek megfelelő kezelése és megbecsülése nélkül nincs teljes értékű társadalom. Ha visszafordulunk a múltba, a jó tradíciókat is vegyük észre, építsünk rájuk, mert lehet, hogy olyan értékek hordozói, amelyeket csak kiegészíteni kell a jövő érdekében, és nem újrateremteni. A társadalomban megvan a szolidaritás, ezt erősítve járulunk hozzá az ideológiai megújuláshoz, és annak a tudásnak az összefogásához, hasznosításához, amellyel rendelkezünk.

Az országos elméleti tanácskozás Lakatos Ernő zárszavával ért véget.

0 vallásetika marxi értelmezéséről

Gecse Gusztáv, az MTA filozófiai tanszéke tudományos osztályának vezetője vallástörténeti, elméleti kutató. Bibliai kislexikon, Bibliai történetek és számos népszerű, érthető nyelven megfogalmazott ismeretterjesztő kötet szerzője a kettes szekció munkájában vett részt. Ide nyújtotta be írásos referátumát. A valláserkölcs mai tendenciái címmel. A téma aktualitását bizonyítja, hogy Berecz János felszólalásában — Gecse Gusztáv felvetése alapján — javasolta: „Tudományos tanácskozás összehívását igényli a vallás és valláserkölcs marxista értelmezésének kidolgozása.”

— A valláselméleti alapok tisztázása nélkül nem lehet erkölcsről beszélni — nyilatkozta a szünetben Gecse Gusztáv. — Most, amikor az egyház és az állam kapcsolata igen jó, feltétlenül szükség van a marxi valláselmélet rekonstrukciójára, tisztázására. A valláselmélet helyzetét kedvezőnek értékelem, mert a dogmatiz- mus durva tévedéseivel hamar tudtunk szakítani. Azonban arra is ügyelnünk kell, hogy egy újabb koncepció ne merevedjen dogmává, ezért permanens párbeszéd kell a vallás képviselőivel. Mindkét fél egymásnak mutathassa be gondolati lényegét, ne alakuljanak ki torz képek.

Az ideológia elbizonytalanodásával (ami a fiatalok körében is) tapasztalható bizonyos fajta hitkeresés, vallás felé fordulás. A társadalmi ellentmondásokat ezért is okosan kell értelmeznünk és azonnal reagálnunk rájuk. Van úgy, hogy Marxnak nagyobb szakállt rajzolunk, mint Krisztusnak — érti ugye, hogyan gondolom. Nem szabad vitatni és erről kell az embereket hihetően meggyőzni, hogy bár a vallás kétezer éves múlttal rendelkezik, de a mi világnézetünk a korszerűbb. A teológusok szerint ők ugyanolyan etikai problémákkal küzdenek, mint mi. Ha a pápa kinyilatkoztat, a hívők egy része máris szembe fordul vele. A keresztyénség kulturális örökségével ma még csínján bánunk, pedig része az egyetemes emberi és a magyar kultúrának. A biblia olyan több ezeréves kultúrtörténeti és irodalmi dokumentum, amely fontos a mai kor felvilágosult, tudományos világnézetet valló emberek számára is.

A tanácskozás szünetében